Egykori Ipariskola – jelenlegi Műszaki Egyetem, Kolozsvár
Utolsó frissítés: 2010-06-01
Szerző: Kovács Zsolt–Mihály Melinda
Szerző: Kovács Zsolt–Mihály Melinda
Cím: Kolozsvár, Malom utca 26–28. szám
Kód: CJ-II-m-B-07275
Datálás: 1896–1899
Kód: CJ-II-m-B-07275
Datálás: 1896–1899
A 19. század második felében, Kolozsvárt egyfajta gazdasági jólét jellemezte, mely jelenség jól nyomon követhető a város építészeti emlékein. Az első világháborút megelőző időszakban Kolozsváron az épületek számának és minőségének robbanásszerű növekedése érhető tetten, és ugyanez a fejlődési folyamat figyelhető meg a vidék más városainak esetében is.
Az osztrák-magyar Monarchia létrejöttének első évtizedeiben, a kulturális és művészeti élet egyik lényeges feladatának, az ipari múzeumok létrehozatalát tekintette, a birodalom fontosabb központjaiban. Ezeknek a múzeumoknak a célja olyan iparművészeti és mesterségbeli tárgyak kiállítása volt, amelyek hűen tükrözik az iparág vagy mesterség legjellegzetesebb vonásait. Kiállításuknál nem csak a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem hozzájárulni kívánva a mesterségek fejlesztéséhez, a múzeumok vitrinjei mögött szép számmal tűntek fel kortárs darabok is. Így sok esetben, az ipari múzeum mellett szakiskola is működött, ahol a kő- és fa megmunkálásában, illetve a különböző kerámiatárgyak előállításában jártas szakembereket képeztek. Több ilyen intézmény működött Erdélyben, melyek közül a kolozsvári mellett legjelentősebbként kiemelendő a marosvásárhelyi Székely Iparmúzeum, a szecselevárosi Fafeldolgozó Iskola, vagy a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola. Ezen iskolák legfontosabb tanárai olyan művészek közül kerültek ki, akik szaktudásukra Közép-Európa akadémiáin tettek szert, mely tudás átadásával versenyképes elméleti és gyakorlati felkészültséget tudtak biztosítani.
Kolozsváron már 1884-től építő-, fa-, és fémipari műhelyek működtek. Még ugyanebben az évben technikai rajziskola is alakult, Pákei Lajos, az iskola későbbi igazgatójának irányításával. Az intézmény 1887-re ipari főiskolai rangra tornászta magát. Szintén ebben az évben fogant meg egy jövőbeni ipari múzeum ötlete. A múzeum programját és szabályzatát szintén Pákei Lajos, a város főépítésze fogalmazta meg. Az ünnepélyes megnyitóra 1888. december 6-án, Kolozsvár vezetőségének, illetve a Budapesti Királyi Múzeum igazgatójának jelenlétében került sor. Kezdetekben a múzeum a város különböző pontjain, a Szent Mihály plébánia épületében, a Szentkereszty házban, majd a város főterén működött. Pákei Lajos a lehetőségek következetes átgondolása, és Ferenc József császár kolozsvári látogatását követően, meggyőzte a helyi hatóságokat egy a múzeumi funkcióknak megfelelő épület szükségességéről, és indítványozta, hogy az intézmény nevét az uralkodóról kapja. Ezután több sikertelen próbálkozás is történt az építkezéshez alkalmas telek kiválasztását illetően, mígnem végül határozat született arra nézve, hogy a múzeumot egy a Szamos és a Malom utca (mai Barițiu) között fekvő, a városháza tulajdonában lévő parcellára építsék fel. Pákei önéletírásában panaszos hangvételben szól arról az erőfeszítésről, amelyet a megfelelő telek megtalálásától az múzeum elkészültéig átélt, miközben az épülethez nem kevesebb, mint tíz tervvázlatot készített. Ugyanebből a forrásból az is kiderül, hogy az eredeti terv erre a parcellára egy terjedelmesebb, de anyagi megfontolásokból befejezetlen épület kialakítását indítványozta. A Ferenc József Ipari- és Technológiai Múzeum alapkövének letétele után, 1896. szeptember 30-án, ünnepélyes keretek között, Pákei Lajost nevezték ki az intézmény igazgatójává, az építkezési munkálatok azonban még 1898-ig elhúzódtak. A múzeum új székhelyének megnyitó ünnepségére 1899. március 26-án került sor. 1903-ig a múzeum mellett ipariskola is működött az épületben, egészen addig, amíg az két intézmény számára túl szűkké nem vált. Pákeinek sikerült meggyőznie a miniszteri hatóságokat egy új múzeumépület jóváhagyását és anyagi támogatását illetően, amelyet az utca másik oldalán, egy a város középkori erődítményének észak-nyugati csücskénél elhelyezkedő parcellán kívánt felhúzni. Az új épület 1903 és 1904 között, szintén Pákei tervei alapján készült el.
Pákei Lajos (1853–1921), a századforduló egyik legkiemelkedőbb erdélyi építészegyénisége volt, akinek munkássága rányomta bélyegét úgy Kolozsvár urbanisztikai-, mint saját tervezésű épületei által az építésmód fejlődésére. A német környezetben nevelkedett Pákei, Budapesten, Münchenben és Bécsben folytatta tanulmányait, minekutána 1880-ban visszatért szülővárosába, és ennek főépítészévé lett. A historizmus legkiemelkedőbb bécsi képviselőjénél folytatott építészeti tanulmányai befejeztével, Theophil Hansen asszisztensi állást ajánlott neki, ő azonban ezt visszautasítva, visszatért Kolozsvárra. Fejlődésében, Közép-Európa egyik legfontosabb ilyen jellegű intézménye, a müncheni Művészeti Akadémia mellett, elsődleges szerepet játszottak Hansen műhelyének tagjaként töltött évei, ahol többek között az osztrák parlament terveinek elkészítésében is részt vállalt. Megközelítőleg negyven éves kolozsvári építészeti munkássága alatt, kiemelkedő szerepet játszott a város legfontosabb közegységeinek létrehozatalában, hangsúlyos módon részt vett az urbanizációs folyamatok fellendítésében (pl. a Főtér újrarendezése), középületek egész sorának terveit készítette el, és mindezek mellett aktív résztvevője volt a kolozsvári műszaki oktatás megszervezésének. Legfontosabb épületei, mint az Unitárius Kollégium, a Continental (volt New York) szálló, a sétatéri Kioszk és Korcsolyapavilon megtervezésekor, az illető épület műfajának megfelelően, a historizmus építészeti megoldásaihoz folyamodik, és előszeretettel használja ezeknek jellegzetes és díszítő elemeit (leginkább a reneszánsz és a barokk stílusjegyek használatát kedvelte).
A Műegyetem másik, keleti oldalon elhelyezkedő épülete, a 19. század utolsó két évtizedében készült, és eredetileg állami fiúiskolaként működött. A 20. század folyamán különböző iskoláknak adott otthont, mígnem a második világháborút követően a Műegyetem használatba nem vette.
Az osztrák-magyar Monarchia létrejöttének első évtizedeiben, a kulturális és művészeti élet egyik lényeges feladatának, az ipari múzeumok létrehozatalát tekintette, a birodalom fontosabb központjaiban. Ezeknek a múzeumoknak a célja olyan iparművészeti és mesterségbeli tárgyak kiállítása volt, amelyek hűen tükrözik az iparág vagy mesterség legjellegzetesebb vonásait. Kiállításuknál nem csak a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem hozzájárulni kívánva a mesterségek fejlesztéséhez, a múzeumok vitrinjei mögött szép számmal tűntek fel kortárs darabok is. Így sok esetben, az ipari múzeum mellett szakiskola is működött, ahol a kő- és fa megmunkálásában, illetve a különböző kerámiatárgyak előállításában jártas szakembereket képeztek. Több ilyen intézmény működött Erdélyben, melyek közül a kolozsvári mellett legjelentősebbként kiemelendő a marosvásárhelyi Székely Iparmúzeum, a szecselevárosi Fafeldolgozó Iskola, vagy a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola. Ezen iskolák legfontosabb tanárai olyan művészek közül kerültek ki, akik szaktudásukra Közép-Európa akadémiáin tettek szert, mely tudás átadásával versenyképes elméleti és gyakorlati felkészültséget tudtak biztosítani.
Kolozsváron már 1884-től építő-, fa-, és fémipari műhelyek működtek. Még ugyanebben az évben technikai rajziskola is alakult, Pákei Lajos, az iskola későbbi igazgatójának irányításával. Az intézmény 1887-re ipari főiskolai rangra tornászta magát. Szintén ebben az évben fogant meg egy jövőbeni ipari múzeum ötlete. A múzeum programját és szabályzatát szintén Pákei Lajos, a város főépítésze fogalmazta meg. Az ünnepélyes megnyitóra 1888. december 6-án, Kolozsvár vezetőségének, illetve a Budapesti Királyi Múzeum igazgatójának jelenlétében került sor. Kezdetekben a múzeum a város különböző pontjain, a Szent Mihály plébánia épületében, a Szentkereszty házban, majd a város főterén működött. Pákei Lajos a lehetőségek következetes átgondolása, és Ferenc József császár kolozsvári látogatását követően, meggyőzte a helyi hatóságokat egy a múzeumi funkcióknak megfelelő épület szükségességéről, és indítványozta, hogy az intézmény nevét az uralkodóról kapja. Ezután több sikertelen próbálkozás is történt az építkezéshez alkalmas telek kiválasztását illetően, mígnem végül határozat született arra nézve, hogy a múzeumot egy a Szamos és a Malom utca (mai Barițiu) között fekvő, a városháza tulajdonában lévő parcellára építsék fel. Pákei önéletírásában panaszos hangvételben szól arról az erőfeszítésről, amelyet a megfelelő telek megtalálásától az múzeum elkészültéig átélt, miközben az épülethez nem kevesebb, mint tíz tervvázlatot készített. Ugyanebből a forrásból az is kiderül, hogy az eredeti terv erre a parcellára egy terjedelmesebb, de anyagi megfontolásokból befejezetlen épület kialakítását indítványozta. A Ferenc József Ipari- és Technológiai Múzeum alapkövének letétele után, 1896. szeptember 30-án, ünnepélyes keretek között, Pákei Lajost nevezték ki az intézmény igazgatójává, az építkezési munkálatok azonban még 1898-ig elhúzódtak. A múzeum új székhelyének megnyitó ünnepségére 1899. március 26-án került sor. 1903-ig a múzeum mellett ipariskola is működött az épületben, egészen addig, amíg az két intézmény számára túl szűkké nem vált. Pákeinek sikerült meggyőznie a miniszteri hatóságokat egy új múzeumépület jóváhagyását és anyagi támogatását illetően, amelyet az utca másik oldalán, egy a város középkori erődítményének észak-nyugati csücskénél elhelyezkedő parcellán kívánt felhúzni. Az új épület 1903 és 1904 között, szintén Pákei tervei alapján készült el.Pákei Lajos (1853–1921), a századforduló egyik legkiemelkedőbb erdélyi építészegyénisége volt, akinek munkássága rányomta bélyegét úgy Kolozsvár urbanisztikai-, mint saját tervezésű épületei által az építésmód fejlődésére. A német környezetben nevelkedett Pákei, Budapesten, Münchenben és Bécsben folytatta tanulmányait, minekutána 1880-ban visszatért szülővárosába, és ennek főépítészévé lett. A historizmus legkiemelkedőbb bécsi képviselőjénél folytatott építészeti tanulmányai befejeztével, Theophil Hansen asszisztensi állást ajánlott neki, ő azonban ezt visszautasítva, visszatért Kolozsvárra. Fejlődésében, Közép-Európa egyik legfontosabb ilyen jellegű intézménye, a müncheni Művészeti Akadémia mellett, elsődleges szerepet játszottak Hansen műhelyének tagjaként töltött évei, ahol többek között az osztrák parlament terveinek elkészítésében is részt vállalt. Megközelítőleg negyven éves kolozsvári építészeti munkássága alatt, kiemelkedő szerepet játszott a város legfontosabb közegységeinek létrehozatalában, hangsúlyos módon részt vett az urbanizációs folyamatok fellendítésében (pl. a Főtér újrarendezése), középületek egész sorának terveit készítette el, és mindezek mellett aktív résztvevője volt a kolozsvári műszaki oktatás megszervezésének. Legfontosabb épületei, mint az Unitárius Kollégium, a Continental (volt New York) szálló, a sétatéri Kioszk és Korcsolyapavilon megtervezésekor, az illető épület műfajának megfelelően, a historizmus építészeti megoldásaihoz folyamodik, és előszeretettel használja ezeknek jellegzetes és díszítő elemeit (leginkább a reneszánsz és a barokk stílusjegyek használatát kedvelte).
A Műegyetem másik, keleti oldalon elhelyezkedő épülete, a 19. század utolsó két évtizedében készült, és eredetileg állami fiúiskolaként működött. A 20. század folyamán különböző iskoláknak adott otthont, mígnem a második világháborút követően a Műegyetem használatba nem vette.
Az épület Malom utcára néző főhomlokzatát a vakolt aljzat, melynek felső részét egy féltórusz és egy plintosz tagolja, egy egyszerű középheveder, és a kiugró párkányzat határozzák meg. A homlokzat felső regiszterének tagolása a ión építészet szabályai szerint alakul: felszínén egy sor ión kiképzésű pilaszteren és oszlopon nyugvó, architrávból, üres frízből és faragott párkányból álló gerendázat jelenik meg, amelyet a ión kánontól eltérő módon, egy az épület felszínéből kiemelkedő konzolsor hangsúlyoz ki. A három főtengely, illetve az oldalszárnyak egy-egy tengelye, a homlokzatból finoman kiemelkedve, rizalitot képez. A homlokzat többi tengelyétől eltérően, a rizalitokon a ión pilaszterek szerepét, a sarkokon újabb ión pilaszterekkel megduplázott tartóoszlopok veszik át. A földszinti rész felszíne megrongálódott, míg a felső szint sima. A rizalitokat egy-egy sor balusztráddal díszített falazott attika hangsúlyozza ki, és a pléhlemezekkel borított impozáns tető koronázza.
A homlokzatot minden szintjén tizenhárom tengelybe rendezett nyílászáró töri át. Mindkét szint ablakai félköríves záródásúak. A földszinti ablakok félköríves, rusztikusan kiképzett vakolt kereteléssel, illetve ál szemöldökgyámmal rendelkeznek, mely gyámokat egy-egy trapéz alakú álgyámkő hangsúlyoz ki. Az ablakkeretek felső részének két oldalán egy-egy pár vésett szegélyű korong látható.
A központi rizalit középtengelyében elhelyezkedő, gyalogos forgalom számára kialakított kapubejárót két ablak veszi közre. A kapu fogazatos párkányzattal kihangsúlyozott keretelése, az emeleti ablakokéhoz hasonló. Az elmúlt évtized folyamán kapuszárnyakat, a homlokzat historikus karakteréhez nem illő, modern készítésű szárnyakra cserélték.
A nyugat felőli első tengelyben helyezkedik el a félköríves záródású kocsibejáró, melynek tehermentesítő boltívét kihangsúlyozott konzolok díszítik.
Az épület nyeregtetős fedélszerkezettel rendelkezik, amit pléhlemezekkel fedtek, és a rizalitok fölött, kihangsúlyozásuk érdekében, három helyen megemeltek.
Az alaprajz legdominánsabb eleme az a mindkét szinten végigfutó, és a hossztengely középrészén elhelyezkedő folyosó, amelynek mentén a termek rendeződnek. Az udvar felőli szárny mindkét emeletét két-két nagy terem, az épület fő amfiteátrumai határozzák meg. Az emeleti amfiteátrumba, és az utca irányába néző szárny folyosójára, az épület főtengelyében található impozáns lépcsőházból nyílik bejárás. A lépcsőházba egy előcsarnokon keresztülhaladva lehet eljutni, melynek mennyezetét a 19. században olyannyira kedvelt neoreneszánsz stílusú, díszítő jellegű falfestmények borítják. A főlépcsőház padlózata és lépcsőfokai márványtörmelékkel kevert öntött cementből készültek. A falakat pilaszterek, üres falmezők, illetve masszív, a homlokzatéhoz hasonló balusztrádok dekorálják. Az épület folyosóinak padlózata szintén márványtörmelékkel kevert öntött cementből készült, falaikat pedig pilaszterek díszítik.
A homlokzatot minden szintjén tizenhárom tengelybe rendezett nyílászáró töri át. Mindkét szint ablakai félköríves záródásúak. A földszinti ablakok félköríves, rusztikusan kiképzett vakolt kereteléssel, illetve ál szemöldökgyámmal rendelkeznek, mely gyámokat egy-egy trapéz alakú álgyámkő hangsúlyoz ki. Az ablakkeretek felső részének két oldalán egy-egy pár vésett szegélyű korong látható.
A központi rizalit középtengelyében elhelyezkedő, gyalogos forgalom számára kialakított kapubejárót két ablak veszi közre. A kapu fogazatos párkányzattal kihangsúlyozott keretelése, az emeleti ablakokéhoz hasonló. Az elmúlt évtized folyamán kapuszárnyakat, a homlokzat historikus karakteréhez nem illő, modern készítésű szárnyakra cserélték.
A nyugat felőli első tengelyben helyezkedik el a félköríves záródású kocsibejáró, melynek tehermentesítő boltívét kihangsúlyozott konzolok díszítik.
Az épület nyeregtetős fedélszerkezettel rendelkezik, amit pléhlemezekkel fedtek, és a rizalitok fölött, kihangsúlyozásuk érdekében, három helyen megemeltek.
Az alaprajz legdominánsabb eleme az a mindkét szinten végigfutó, és a hossztengely középrészén elhelyezkedő folyosó, amelynek mentén a termek rendeződnek. Az udvar felőli szárny mindkét emeletét két-két nagy terem, az épület fő amfiteátrumai határozzák meg. Az emeleti amfiteátrumba, és az utca irányába néző szárny folyosójára, az épület főtengelyében található impozáns lépcsőházból nyílik bejárás. A lépcsőházba egy előcsarnokon keresztülhaladva lehet eljutni, melynek mennyezetét a 19. században olyannyira kedvelt neoreneszánsz stílusú, díszítő jellegű falfestmények borítják. A főlépcsőház padlózata és lépcsőfokai márványtörmelékkel kevert öntött cementből készültek. A falakat pilaszterek, üres falmezők, illetve masszív, a homlokzatéhoz hasonló balusztrádok dekorálják. Az épület folyosóinak padlózata szintén márványtörmelékkel kevert öntött cementből készült, falaikat pedig pilaszterek díszítik.
Ferenczi Zoltán: Az erdélyrészi techn. iparmúzeum története. Kolozsvár, 1888.
Ferenczi Zoltán: Értesítő a kolozsvári erdélyrészi technológiai iparmúzeum, az államilag segélyezett építő-, fa- és vasipari tanműhelyek s a központi felsőbb szakiparrajziskola működéséről az 1887–88, 1889–90. tanévben. Kolozsvár, 1890.
Gerle János–Kovács Attila–Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Budapest, 1990.
Guttmann Szabolcs: Pákei Lajos (1853–1921) kolozsvári hagyatéka. In: Pavilon, Budapest, 1993. 49–52.
Murádin-Beyer Katalin: Pákei Lajos kéziratos önéletírása. In: Pavilon, Budapest, 1993. 42–49.
Gaál György: Kolozsvár műépítésze: Pákei Lajos. Lásd: http://www.hhrf.org/szabadsag/3dec-10t.htm
Ferenczi Zoltán: Értesítő a kolozsvári erdélyrészi technológiai iparmúzeum, az államilag segélyezett építő-, fa- és vasipari tanműhelyek s a központi felsőbb szakiparrajziskola működéséről az 1887–88, 1889–90. tanévben. Kolozsvár, 1890.
Gerle János–Kovács Attila–Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Budapest, 1990.
Guttmann Szabolcs: Pákei Lajos (1853–1921) kolozsvári hagyatéka. In: Pavilon, Budapest, 1993. 49–52.
Murádin-Beyer Katalin: Pákei Lajos kéziratos önéletírása. In: Pavilon, Budapest, 1993. 42–49.
Gaál György: Kolozsvár műépítésze: Pákei Lajos. Lásd: http://www.hhrf.org/szabadsag/3dec-10t.htm
Képek
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
