Szerző: Kovács Zsolt
Kód: SB-II-a-A-12438, SB-II-m-A-12438.01, SB-II-m-A-12438.02
Datálás: XV–XVIII. század
A ferencesek a hagyomány szerint 1444-ben telepedtek meg a század végétől külön fallal övezett település északkeleti sarkában. Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomukat és a hozzá csatlakozó kolostorukat a várfal közvetlen közelében építették fel. A templom tornyát 1485-ben már említik a korabeli iratok. 1507-ben egytraktusos emeletes kolostorukról írnak, melyben 28 szerzetesi cella és egy nagyméretű refektórium kapott helyet. A ma is álló templom építésének koráról nem emlékeznek meg a források, azonban a fennmaradt építészeti részletek, mint a templom a kolozsvári Farkas utcai egykori ferences és a berethalmi erődtemplom nyugati kapuzataival rokon kapuzata, sekrestyeajtaja, a szentély boltozata, alapján ezt a 16. század első évtizedeire tehetjük. Rögtön a templom megépülése után, 1535-ben 35 szerzetes élt falai között, számuk 1544-re 14-re csökkent. A templom a liturgiai használat mellett már korai időszakában a városi polgárok egyik kedvelt temetkezési helyének számított. Azonban nemcsak ők temetkeztek ide, hanem a környékbeli vagy távolabbi személyek is itt találhattak végső nyughelyet. Például a medgyesi polgárok minden tiltakozása ellenére, itt temették el a mohácsi vész utáni zűrzavaros hatalmi helyzetet kihasználó, ezekben az években igencsak kétes politikai szerepet játszó velencei kalandort, Aloisio Grittit. Az 1550-es években Medgyest is elérő reformáció során a ferences kolostor is Erdély hasonló intézményeinek sorsára jut: a kolostort felszámolják, a szerzeteseket pedig elűzik a városból. Medgyes esetében erre valószínűleg 1557-ben került sor. Ezek után a templom és kolostor egy ideig üresen állt, a későbbiekben, a 17. század folyamán, városi kórházként és ennek kápolnájaként funkcionált.
A 17. század végétől Erdélyben berendezkedő Habsburg-hatalom támogatásával az erdélyi katolikus elöljárók a következő század elején több esetben megpróbálják eredeti rendeltetésüknek visszaadni a reformáció során szekularizált kolostorokat. E folyamat során települ vissza a ferences rend Erdély több középkori kolostorába. Medgyesen Hugo Damian de Virmond császári parancsnok segítségével 1721-ben került erre sor, amikor hosszan tartó tárgyalások után a városi tanács november 19-én átadta a rendnek a templomot és a kolostort. Az átadás során keletkezett iratok a templom mellett a hozzátartozó kápolnáról, toronyról beszélnek, utóbbi alatt a kolostornak még egy másik kápolnája is volt. Az emeletes kolostorban ekkor 28 szobát említenek, külön kitérnek a refektóriumra, a kolostorhoz csatlakozó kocsiszínre, istállóra, a mellette levő csűrre, a borpincére és a kolostor kertjére.
A nagyon elhanyagolt, romos állapotban levő kolostor és templom nagyarányú átépítésére a következő évtizedekben kerül sor, amikor a legfontosabb erdélyi katolikus arisztrokrata családok tagjai és osztrák császári tisztek és hozzátartozóik támogatásával készül el a kolostor mai épülete, kap a templom barokk építészeti kialakítást és új belső berendezést. A kolostor esetében az első nagyobb építkezéshez 1725-ben, Melsing Atanáz házfőnöksége idején kezdhettek. Melsing Liechtenstein Mária Anna hercegnő költségén az északi szárny emeletét hozta rendbe. 1731-ben kezdtek a keleti vagy Küküllő fele néző szárny javításához, amelyet 1733-ban Veress Lajos házfőnöksége alatt fejeztek be. Azután a nyugati részre és az ebédlőre került a sor, majd 1741-ben a délit hozták rendbe, melynek folyosójáról a nyugati karzatra jártak fel.
Az átvétel után a rend először a szentélyt rendezte be a liturgikus használatra, aztán az 1740-es évek elején Haller János kormányzó és felesége Daniel Zsófia bőkezű támogatásával a hajó és a déli mellékkápolna felújítását végezték el. A hajó esetében zömök falpillérekre támasztott fiókos dongaboltozatot és új nyugati karzatot építettek, szintén új, stukkókkal díszes boltozatot kapott a Haller család temetkezési kápolnájaként szolgáló déli toldaléképület is. Az ezekben az években felerősödő katolikus restauráció egyik legbőkezűbb támogatójának számító erdélyi kormányzó és felesége, akik többek között a marosvásárhelyi jezsuita, a kolozsvári, dévai, szászvárosi, szebeni és brassói ferences templomok építésének vagy berendezésének elkészítését is hathatósan támogatták, kiemelt jelentőséget tulajdonított a medgyesi templomnak amiatt is, mivel a család egyik legfontosabb birtokközpontjának számító szomszédos Darlac közvetlen közelében volt, és a medgyesi ferences barátok látták el, több környékbeli nemesi udvarhoz hasonlóan, a darlaci udvarházuk mellett nem sokkal 1740 előtt építtetett kápolna lelki teendőit is. A kormányzói házaspár mellett az épületek helyreállítását és berendezését, valamint a rend működését jelentős adományokkal támogatta még, többek között gróf Kornis Antal, kászoni báró Bornemisza János erdélyi alkancellár, gróf zabolai Mikes István, gr. Königseeg Lothár katonai főparancsnok, Sorger Gergely gyulafehérvári püspök, Koháry István, Balogh László Hunyad megyei főispán, Mathuni György szebeni gyógyszerész, Szentiványi Mihály.
Az építkezések befejezése után emelték az 1747-es szebeni káptalanon konventi rangra a medgyesi rendházat, és szintén ettől az időszaktól kezdve, ahogy P. Boros Fortunát fogalmaz "a rend bölcsőit itt ringatta", mert hol mint újoncház, hol mint a rend felsőbb iskolájának otthona szerepelt az erdélyi ferencrendi kolostorok sorában. Jelentőségét jelzi az a tény is, hogy a 18-19. századokban itt tartották a legtöbb erdélyi ferences rendi tartományi gyűlést.
Ami a templom berendezését illeti, szintén a 18. század közepén készülnek el azok az oltárok, amelyeknek zöme, kisebb nagyobb átalakításokkal máig fennmaradt az épület belsejében. Egy 1770-es évekbeli leltár szerint 8 oltár díszítette a templomot: a főoltár a Szeplőtelen Fogantatásnak volt szentelve, míg a mellékoltárok Assisi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Kereszt, Nepomuki Szent János, Szent Család, Alexandriai Szent Katalin és Szent Valpurga titulust viseltek. 1773-ban a korábban szintén Szeplőtelen Fogantatásnak állított főoltárt egy díszesebb és nagyobb oltárral cserélik ki. A kolozsvári ferencesektől vásárolják meg, a ma is álló, díszes rokokó főoltár legfontosabb elemeit, majd egy helyi mestert bíznak meg az oltár fölállításával, az egyes részek kiegészítésével. Ugyanekkor készült - a darlaci Haller-birtok udvarbírájának Bakó Györgynek a támogatásával - a szentély hasonló díszítésű stalluma is, melynek aranyozására csak pár év múlva, 1778-ban került sor. A főoltár Szent Kereszt ábrázolását 1783 decemberében helyezték el az oltáron.
1750-ben Baló József kincstári tanácsos és Monos Tamás kormányzószéki titkár 280 rajnai forintos támogatásával készült el az új orgona Johann Hahn szebeni orgonakészítő műhelyében.
Az erdélyi katolikus elit különböző tagjai és a kormányszéki adminisztráció tisztviselői mellett a medgyesi templom felújításában az erdélyi katolikus klérus jelentős tagjai is résztvettek. Ennek legfontosabb példája Sztoyka Zsigmond Antal gyulafehérvári püspök támogatása, aki a püspöki hivatalból való 1759-es lemondása után Medgyesre költözik. 1764-ben az ő támogatásával cserélik ki a nyugati kapuszárnyakat, majd egy év múlva a torony alatt oratóriumot alakíttat ki, melynek berendezéséhez több liturgikus tárgyat adományoz.
A templom és kolostor együttese a 19-20. században is több jelentős átalakításon, felújításon esett át. 1814-ben a nyugati bejárat elé fa portikuszt építettek, amelynek helyére 1865-ben Sperha Mátyás kőművespallér építette a ma is meglévő tégla előépítményt. 1825 júniusában alakították ki a szószék mai belső feljáratát, amikor a régebbi külső bejáratot befalazták. Az 1834-es belső felújítási munkálatok során a Szeplőtelen Szűz álló téglalap formájú aranyozott képét festették meg a diadalíven, alatta egy kronosztichonos felirat állt. Utóbbit az 1865-66-os nagyobb arányú javítások során egy újabb kronosztichonos felirattal egészítették ki. Az elmúlt század két legfontosabb átalakítása 1911-1913 között és 1929-ben zajlott. Az első alkalmával kerültek a belsőbe a csehországi grottaui (Hrádek nad Nisou) Richard Schlein műhelyben készített színes üvegablakok, míg az utóbbi munkálatok alkalmával készítette Herczeg Ferenc marosvásárhelyi festő a belsőben ma is látható díszítőfestést és figurális részleteket. Ugyanezen évben az említett festő készíti el a Nepomuki Szent János oltárkép helyére a Lisieux-i Kis Szent Terézt ábrázoló festményt.
Már az újraalapítás utáni évtizedektől kezdődően a kolostor jelentős szereppel bír a város és a környék katolikus oktatásában. 1747-től kezdve a kolostor falai között elemi iskola működik, amelyet 1918 után, egy új épületben beindított polgári iskolával bővítettek.
A Mihai Viteazul (Zekesch) utcában az utcavonaltól bennebb helyezkedik el az utcára merőlegesen elhelyezett nagyméretű teremtemplom az északról hozzá csatlakozó, belső udvar köré szerveződő egykori kolostorral, amelynek egy része ma a Városi Múzeum helyiségeinek ad helyet. A széles hajó és a korszakban elterjedt módon nyújtott a nyolcszög öt oldalával záródó szentély térosztású templomhoz a hajó két keleti boltszakaszának hosszúságában egy szintén a nyolcszög öt oldalával záródó kápolna csatlakozik. Az épület tömegét egy a sekrestye fölé épített gótikus torony uralja. A templom külső képe nagyrészt őrzi a középkori támpillérekkel jellemezhető megoldásokat. Nyugati homlokzatát két átlós támpillér támasztja, főbejárata elé historizáló jellegű portikusz ugrik. Kettős nyugati kapuzatának profilképzése, egymásba metsződő tagozatai, oromzatos kialakítása a Farkas utcai templom nyugati portáléját idézik, de párhuzamaival találkozhatunk a közeli Berethalom plébániatemplománál is. A templom belső terének jellegét a hajó barokk és a szentély későgótikus építészeti kialakításának kettőssége határozza meg. Széles hajójának terét zömök falpillérekre támaszkodó hevederekkel elválasztott fiókos dongaboltozat fedi, míg szentélyében megmaradt az eredeti, konzolokra lefutó hálóboltozat. Míg a hajó esetében a középkori ablaknyílások helyét félköríves barokk ablakok vették át, a szentélyben fennmaradtak a halhólyagdíszes, későgótikus csúcsíves ablakok. A hajó nyugati részét egy középen ívesen kiugratott gazdag stukkódíszítéssel borított karzat foglalja el. A hevederekkel három fiókos dongaboltozatos szakaszra osztott karzat alatti rész boltmezőit szintén finom aranyozott stukkók díszítik, főként kagyló- és indadíszítésekkel. A karzat párkányán kerubfejekkel díszes falazott mellvédjének kétoldalán harsonát fúvó angyalalakok jelennek meg, középen pedig a rend kartusba írt domborműves jelvénye fölött a készíttetőkre vonatkozó felirat látható egy medaillonban. A medaillon felső részét Haller János kormányzónak és feleségének Daniel Zsófiának a szintén stukkóból készült címere zárja.
A hajó berendezésének legfontosabb darabjai a jelenlegi színvilágukban átfestett szószék és a két mellékoltár. A hajóból mellvédes feljárattal ellátott szószék mellvédjén a négy evangélista festett képe látható, a koronáján Krisztus alakja áll. A két mellékoltárt a templom újjáépítésének két jelentős patrónusa báró Bornemisza János és a kolostor világi szindikusa Szentiványi Mihály állíttatta. Mindkettő hasonló szerkezetű: a menza fölött áll a két-két oszloptól szegélyezett központi vászonkép a dedikációs szent képével, fölül csavart oszlopoktól szegélyezett oromzatban két szobor vesz körül egy újabb ábrázolást. Az északi oltárt a rend alapítójának Assisi Szent Ferencnek állíttatta Szentiványi Mihály, akinek címere látható a Ferencet a Szűzanya és Jézus előtt ábrázoló oltárkép fölött. A déli mellékoltáron Bornemisza Jánosnak és feleségének címere jelenik meg a Páduai Szent Antalt megjelenítő oltárkép fölött. Szent Antal a megrendelő egyik kedvelt szentje lehetett, ugyanis szintén neki szentelte legfontosabb erdélyi rezidenciájának, görgényi kastélyának kápolnáját a benne található oltárral együtt. A hajó kétoldalán még három barokkori mellékoltár áll, átfestett szerkezettel. Közülük a Szent Család és a Szent Kereszt tiszteletére állítottak őrzik barokk festményeiket, a Szent Erzsébetnek szentelt oltár középképe 19. századi.
A Haller család temetkezési kápolnájává átalakított déli kápolna belsejében ma Lisieux-i Szent Teréznek szentelt oltár áll. Az eredetileg Nepomuki Szent János titulusú barokk oltár kétoldalán segítő szentek szobrai (Sebestyén, Nepomuki János, Szent Ignác és Rókus), oromzatában a Szentháromság látható. A kápolna újjáépítője és az oltár megrendelője Haller János és Daniel Zsófia volt. Erre utal aranyozott kettős címerük az oltár koronázópárkányán, valamint a kápolna szentélyzáródásának boltozatát díszítő színezett stukkócímerük. A kápolna egykori temetkezési funkciójának máig fennmaradt emlékei a déi falon található két síremlék (az 1853-ban elhunyt gróf Leopold Stürgkh tábornok fekete márvány és gróf Mikes Antal barokk ellenőrizni: felesége Haller Julianna kő sírlapja) mellett a boltozat stukkóindái között megjelenő szimbolikus elemek, mint a lábszárcsontokra helyezett koponya, rajta átsikló kígyóval, a homokóra, kettétört gyertya és a virágszál, melyet épp egy kasza szel le.
A templom szentélyének legfőbb látványossága a szentélyzáródást teljes magasságában és szélességében is kitöltő hatalmas méretű, rokokó főoltár. Érdekessége, hogy máig őrzi azt a főként ferences környezetre jellemző (például a kolozsvári ferences templomban) szerkezetet, amely az egyházi liturgia ünnepeinek változását követve az oltár központi ábrázolásának forgatását lehetővé tette. Így a különböző ünnepeken szobor Keresztrefeszítés, vagy festett Szeplőtelen Fogantatás vagy a Szűzanya szintén festett vászonképe volt látható az oltár központi fülkéjében. Ezt kétoldalt gazdag kagylóornamensektől körülvéve Szent Péter és Pál, valamint a két magyar királyszent István és László alakja övezi, fölül pedig az oromzatban a Szentháromság domborműves ábrázolása zárja. A szentély déli falánál áll az a szintén rokokó stallum amely az oltárral egyidőben készült. Mai állapotában úgy a főoltár mind a stallum egy 70-es évekbeli meggondolatlan helyreállítás giccsbe hajló színvilágát mutatja. A fennmaradt középkori részletek egyik fontos darabja a későgótikus sekrestyeajtó, amely a szintén hálóboltozattal fedett sekrestyébe vezet. Az egymásba metsződő pálcatagokkal profilált ajtókeret közvetlen közelében egy 1721-es feliratos tábla részletesebben látható, amely a kolostor visszaszolgáltatásának állít emléket. Szintén a középkori emlékek sorába tartozik a rokokó oltár mögött, a szentélyzáródás keleti falán az elmúlt év kutatásai során előbukkant falkép-töredék, amely a Keresztrefeszítés jelenetét mutatja.
A templom berendezésének értékes darabjai a hiánytalanul máig fennmaradt századfordulós üvegablakok. Az élénk színvilágú vitrók, a számos magyarországi megrendeléssel dolgozó csehországi műhelyből, Richard Schlein grottaui üvegfestészetéből származnak.
P. Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Kolozsvár, 1927.
Greceanu, Eugenia: Monumente medievale din Mediaş. Bucureşti, 1968.
György József: A ferencrendiek élete és működése Erdélyben. Kolozsvár, 1930.
Kovács Zsolt: A medgyesi ferences templom. Művészettörténeti tanulmány. Kézirat, 2008.
címkék
címeres emléktábla, Haller János, római katolikus, , festett üvegablak, gótikus, ferences, Medgyes
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
