Szerző: Mihály Melinda
Kód: CJ-II-m-B-07494
Datálás: XVI–XIX. sz.
Középkori faragványok hiányában nem rendelkezünk biztos támpontokkal épületünk kezdeteit illetően, viszont annyi bizonyos hogy legkésőbb a XVI. század elején, a Fő tér északi sorának többi ingatlanához hasonlóan, már egy földszintes ház állhatott a telken. Feltételezhető, hogy a 16. század második felében, a Fő tér többi épületéhez hasonlóan a Filstich-ház is a kapualj beboltozása után emeletes épületté fejlődött. Mivel az 1595-ben Filstich-kézbe jutott épületen 1597-ben bizonyosan végeztek átalakításokat, vagy bővítési munkákat, elképzelhetőnek tartjuk, hogy talán az emeletráépítés is Filstich Péter nevéhez és az 1597-es évhez köthető. A kolozsvári kamaraispán által készíttetett ajtókeret kiváló minősége, finoman ívelt indákkal és akantuszvirokkal díszített, domborított fríze egyedülálló a 16. századi kolozsvári emlékanyagban. Az város 1606-1608 közötti törvénykezési jegyzőkönyvek tanúvallatásaiból tudjuk, hogy 1603-ban a kolozsvári kamaraispán házánál szállt meg Krausenek Pál, a Basta mellett tevékenykedő császári biztos és kamarai tanácsos. Szintén erre a korszakra vetnek fényt Segesvári Bálint feljegyzései, melyekben többszörösen is említi a fokozatosan nagyobb jelentőséget nyert épületetet és tulajdonosát. Tőle tudjuk, hogy nála szállt meg 1607 pünkösdjén Homonnai Bálint fejedelemjelölt, majd 1608. november 11-én Bánffy Dénes is, a fejedelem húgával, Báthory Annával kötött menyegzője alkalmával. 1666-ban ebben a házban hunyt el akkori tulajdonosa, Ébeni István, Kolozsvár főkapitánya, majd két évvel később felesége, osdolai Kun Ilona is. A ház építéstörténeténetének következő fázisára Wass Dániel és Vay Judit 1729-es későreneszánsz ajtókerete utal. A faragvány gyenge minősége és az a tény, hogy a házaspárt a felosztott épületnek mindössze egyharmada illette meg, kisebb méretű építkezésre, esetleg a város északi és nyugati felét 1697-ben felemésztő tűzvészt követő felújításra enged következteteni. Valószínűleg Wass Dániel és Vay Judit leánya, Wass Krisztina jogán kerül az épület a Kemény család birtokába. Kemény Miklóstól fia, a grófi címert nyert táblai elnök, Sámuel, majd ez utóbbi iktári Bethlen Katától született gyermekei, a nőtlenül elhunyt Sámuel, Miklós és Kata örökölték az ingatlant.
A XIX. század első éveiben a kétmenetes Filstich-Kemény-házat két belső udvar köré szerveződő, hárommenetes, későbarokk alaprajzú és homlokzatú épületté alakították. Ehhez az építkezéshez köthető az épület lizénákkal és pilaszterekkel tagolt homlokzatkiképzése, mely középtengelyében Veress Ferenc 1868-as fényképfelvétele szerint oszloppárra támaszkodó, kovácsoltvas mellvédű erkély állt. Szintén a felvételről ismerjük a földszint szegmensíves, álzárókővel ékesített nyíláskereteit is, melyek nem azonosak a mai szimmetrikus ablak-ajtó-szekérbehajtó-ajtó-ablak kiosztással, hanem a következő rendszert követik: ablak-ajtó-szekérbehajtó-ablak-ajtó.
Épületünk az 1774 és 1785 között felépült Bánffy-palota alaprajzi elrendezésének és plasztikai kiképzésének megoldásait követő kolozsvári későbarokk paloták sorozatának egyik utolsó példája. Ebből a forrásból származik két udvaros szerkezete, utcai homlokzatának lizénákkal és az emeleten ezeknek megfeletetett, kompozit fejezetes pilaszterekkel való tagolása. A munkálatokat két 1802-ben készült becsű alapján keltezhetjük a 19. század első éveire: id. Schindler Mihály az épület kőfaragómunkáinak, Fróniusz János és Késmárki János az asztalosmunkák becsűjét készítette el. A fenti évszám egyértelműen idősebb Kemény Sámuel nevéhez köti az építkezést, és valószínű, hogy a munkálatok utólagosan készített felbecsülését jelöli, mivel 1803-ban Késmárki János már elkészítette a ház bútorait. Egy 1900-ban készült, ismeretlen szerzőjű archív fényképfelvétel alapján rekonstruálhatóak az 1868 és 1900 közötti átalakítások: eltávolították a főhomlokzat oszlopait és kicserélték az erkélymellvédet a ma is látható, ívelt vonalú mellvédre. Szintén ekkor alakították ki a már 1859-ben is üzletként használt földszinti, tér felőli helyiségek kirakatait. A korábbi, szegmensívesen lezárt kőkereteket szélesebb, egyenesen lezárt nyílások váltották fel. A fényképen rögzített állapot lényegében az épület mai képét tükrözi.
Az emeletes, nyújtott trapéz alaprajzú, két belső udvaros lakóház főhomlokzatának kőlapokból kialakított lábazat fölötti felületét profilált, golyvázott övpárkány osztja meg és gazdagon tagolt, szintén golyvázott koronázópárkány zárja. Az így elhatárolt földszint öt, az emelet hat tengelyes. A földszintet a nyílások közé ékelt lizénák, az emeleti felületet a lizénák ritmusát követő, kompozit fejezetű pilaszterek tagolják. Az épület félköríves főbejáratát két szegmentíves záródású, kőkeret nélküli ajtó veszi közre, a homlokzat két szélső tengelyében egy-egy szegmentíves ablak foglal helyet. Az emeleti nyílások lemezzel tagolt, egyenes záródású kőkerete füles kiképzésű. A negyedik tengelyben keret nélküli ajtónyílás vezet ki a volutás kőkonzolokra támaszkodó, alsó felében kiöblösödő, kovácsoltvas mellvédű erkélyre. Az ablakok könyöklőpárkánya alatt stukkóból kialakított kagylósor húzódik. A két első és két utolsó tengely nyílásai fölött háromszögbe szerkesztett kagylókkal keretelt, dinamikus mozgású puttók domborművei láthatók, melyek a négy évszakot ábrázolják. A harmadik tengelyben lángoló tornyok között szakállas, sisakos férfi mellképe, Szt Flórián, a tűz ellen védő szent alakja látható. Az első tengelyben az ablakkönyöklő alatt faragott kőtábla hirdeti, hogy 1845. május 18-án ifj. Kemény Sámuel ebben a házban látta vendégül Deák Ferencet és Vörösmarty Mihályt: ENNEK A HÁZNAK AZ ERKÉLYÉRŐL SZÓLOTT / DEÁK FERENC ÉS VÖRÖSMARTY MIHÁLY / A FÁKLYÁSMENETBEN TISZTELGŐ IFJUSÁGHOZ 1845. MÁJUS 18-ÁN. / MEGJELÖLTE AZ ERDÉLYI IRODALMI TÁRSASÁG KEGYELETE / 1908. MÁJUS 17-ÉN.
A ház tömege a Bánffy-palotára emlékeztető két belső udvar köré szerveződik. Mindkét udvart három oldalról határolják a ház falai, nyugat felől a szomszédos telek magas téglakerítése, valamint egy-egy földszintes, utólag hozzáépített kis épület zárja le. Az első udvar köré szerveződő épületrész földszinti nyílásai mind szegmentíves záródásúak, az emeleti ablakokat egyenesen záródó, füles kőkeretek ékesítik. A feltűnően kis méretű díszudvar keleti falát mindkét szinten három szegmentíves záródású árkád tagolja, melyek között az emeleten szalagfonatos mellvéd látható. Az épület gazdasági udvarára egyenes záródású, keret nélküli nyílások néznek, a második szinten kőkonzolokra támaszkodó függőerkély fut végig. A ház három tengelybe szervezett pince- és földszinti helyiségei a főhomlokzathoz igazodnak. A pince és a földszint mindenik helyisége boltozott, a pince helyiségeit kőből és téglából falazott dongaboltozatok és egy modern, XIX. századi porosszüveg boltozat fedi. A földszinti helyiségek nagy részét fiókos dongaboltozattal látták el. Az emeleti helyiségek nem követik a pince és a földszint hárommenetes rendszerét. Az utca felőli traktus három helyiségből áll, a tér felől a telek teljes szélességét átfogó, impozáns méretű, síkmennyezetes szoba és ettől északra két kisebb helyiség. A második udvarra néző szobák mindenike síkmennyezettel fedett. A díszudvar árkádai alatt kapott helyet a teljes keleti szárnyat kitöltő lépcsőház feljárata, mellette két másodlagos elhelyezésű reneszánsz ajtókerettel. Az északi ajtó a pincébe, a déli a lépcsőház alatti kis kamrába vezet. A déli ajtókeret szárköveit attikai lábazatos és lemezek közé fogott félpálca- és kímatagos fejezetes, kannelúrás pilaszterek ékesítik. A keret kímával és lemezzel lezárt szemöldökkövén két gyöngysor között moralizáló célzatú, antikva betűs felirat olvasható: VIRTVTIS COMES INVIDIA 1597 (Az erény kísérőtársa az irigység). Figyelemre méltó az egymást metsző indákkal és akantuszvirágokkal díszített, domborított fríz, melyből két kíma közé fogott, gyöngysoros lemeztag vezet át a rendkívül hangsúlyos tagolású koronázópárkányhoz, illetve alá is támasztja. Ez utóbbi párkány lemezekkel és szímával lezárt profilját feltűnően gazdag plasztikai díszítés borítja: gyöngyökkel díszített fogsor, tojásléc, hullámzó vonalú, gyűrűvel összefogott akantuszvirágok közé ékelt maszkok és a szímát kitöltő, gyűrűvel átkötött indák ékesítik. A szemöldökön és frízen a keret síkjából kiugró, tekercses reneszánsz címerpajzs kapott helyet. Erre a dekoratív, lendületes vonalú pajzsra faragta a kőfaragó a megrendelő címerét: ágaskodó egyszarvút ábrázoló, egyszerűbb reneszánsz címerpajzsot, mely fölött koronás tornasisak, cafrangos szélű sisaktakaró és a sisakkoronából kinövő unikornis látható. Ez utóbbi mögött felirat nélküli, bojtokban végződő deviza mondatszalagja tölti ki a a pajzsfő közepét. A pajzsfő elején és hátsó részén a megrendelő nevének kezdőbetűi kaptak helyet: PE(trus) FIL(stich). Az északi ajtókeret egyenes záródású, negyedhenger és félpálca közé fogott, lemezzel tagolt profilja a szárakon derékszögben megtörik. A keret szemöldökén az építtető házaspár neve, az építkezés ideje és babérkoszorúval övezett reneszánsz pajzsba komponált, összetett címere található: DANIEL WAS / DE CZEGE ANNO (címer) VAI JUDIT / 1729.
Mihály Melinda: A kolozsvári Filstich-Kemény-ház In: Emlékkönyv Kiss András nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Sipos Gábor. Kolozsvár, 2006.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
