Szerző: Veress Boglárka
Kód: CJ-II-m-B-07427
Datálás: 1913–1914.
Kolozsmonostoron a XVII. században nagy lélekszámú protestáns közösség élt, ezért II. Rákóczi György 1654-ben református egyházközséget alapított ezen a területen. Halála után Apafi Mihály karolta fel az itt élő reformátusokat, és 1664-ben telket adományozott nekik, melyen egy udvarház is állt. Ez a telek feltehetőleg a mai sörgyár területén helyezkedett el, és lenyúlt egészen a Szamosig. A későbbiekben Apafi Anna református templomot építtetett ezen a területen, azonban 1755-ben a katolicizmust pártoló kormányhatóság nyomására ezt a telket, a rajta álló templommal együtt a jezsuitáknak voltak kénytelenek eladni.
1896-ig nem léteztek intézményes keretek az itt élő, hitüket gyakorolni vágyó reformátusok számára. Mivel az istentiszteletek színhelyéül szolgáló imaházak túl kicsinek bizonyultak, a XIX. és XX. század fordulóján fogalmazódott meg az igény egy újabb templom építésére.
1896-ban özvegy Turgyán Györgyné átengedte Kisgereblye utcai házát az istentiszteletek részére. Azonban a ház méretei nem voltak megfelelőek annyi ember befogadására, felmerült egy templom építésének a gondolata. Ettől kezdődően több kísérlet is történt a célnak megfelelő telek megtalálására és megvásárlására. Az erre a feladatra kijelölt bizottság választása a gróf Nemes család birtokában lévő Monostori út 78. szám alatti telekre, és a rajta álló udvarházra esett. Hosszú alkudozások következtek, melyek nyomán 1903. április 6-án Gidófalvy István közjegyző jelenlétében a szerződés megköttetett. Azonban az anyagi nehézségek miatt a templom felépítése még évekig késlekedett.
Az 1907-es év végére sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy az építkezés megkezdődhessen. A presbitérium Spáda János kolozsvári építőmestert kérte fel a tervek elkészítésére, amelyeket 1908. május 22-én tartott gyűlésén el is fogadott. Spáda egy neogótikus templomot képzelt el, ami díszítettsége miatt nem volt összeegyeztethető a „kálvinista egyszerüséggel", emellett pedig a kivitelezés is túl sokba került volna. Ezért felszólították, hogy egyszerűsítse tervét. Miután ez megtörtént, az egyházmegyei tanács az új terveket átadta Debreczeni Balázs kolozsvári főmérnöknek felülvizsgálatra, majd a templomépítő bizottság véleményével kiegészítve, megkérték Bucsi József műszaki főtanácsost, hogy az eredeti tervek és költségvetés alapján döntsön afelől, hogy kivitelezhető-e vagy sem. Bucsi pozitív bírálata alapján, a kebli tanács 1910. június 28-án tartott gyűlése, és még ugyanazon a napon, az egyházközség képviseleti közgyűlése is elfogadta a terveket. Mindezek ellenére a Spáda-féle tervek mégsem kerültek kivitelezésre. A felsőbb egyházi vezetőség nem csak a templom stílusával és költségeivel nem értett egyet, hanem esztétikai szempontból is elégtelennek találta. Ezért felkérték Pohl Antal kolozsvári főmérnököt és Kós Károlyt, hogy vizsgálják meg a terveket.
Spáda terve Kós tetszését sem nyerte el, ezért válaszul - a javítások helyett - elküldte saját terveit, és felajánlotta további szolgálatait a Monostori úti egyházközségnek. Az új tervek elnyerték az építőbizottság tetszését, és felkérték Kóst a végleges tervek minél hamarabbi elkészítésére. Miután ezeket 1913. február 18-án az egyháztanács, majd ugyanazon év márciusában az igazgatótanács is elfogadta, az építkezés kezdetét vette. Az építéssel Spáda Jánost, az ellenőrzéssel pedig Pohl Antal nyugalmazott MÁV főmérnököt bízták meg. Az építési munkálatok elvégzésére pályázatot írtak ki, melyet a Deutsch Ferenc és Társa vállalkozócég nyert meg. A szerződés megkötésekor a vállalkozó cég elkötelezte magát 1913. november 30-ig az összes munkálatok elvégzésére.
A templom felépülésének szinte minden mozzanata heves viták tárgyát képezte. Az egyháztanács és az építőbizottság legelőször a nyílások számát kevesellte, de ezt a megjegyzést Kós Károly határozottan visszautasította, és terveit nem bővítette további ajtókkal, ablakokkal. Szintén nézeteltérések merültek fel a templom fedését illetően. Kós eredetileg piros színű cserép fedéssel képzelte el a templomot, viszont az egyháztanács a spórlás kedvéért, eternitpala fedést javasolt. Végül sikerült kompromisszumos megegyezésre jutni, és Kós Károly tanácsát követve a tornyokat Zsolnay zöld mázas cseréppel, a tető többi részét pedig szürke eternitpalával fedték. A templom fedése körüli vitákkal egyidőben a toronyóra kapcsán is nézeteltérések merültek fel. Kós egy órát tervezett a toronyra, de pénzhiányra hivatkozva, megvalósítását elnapolták, és úgy tűnt, hogy Pohl Antal meglátását követve, csak festett óra fog a toronyra kerülni. Természetesen Kós Károly ennek a tervnek még a gondolatát is elutasította, és felkérte Soroninki József órásmestert a toronyóra elkészítésére.
Az áram bevezetését a Ganz-féle Villamossági R.T. vállalta. A tamplomban található két kovácsoltvas csillár, valamint a mellékhajók lámpái is ennek a cégnek a termékei. A templom mennyezete és a bútorzat festett díszítései Muhits Sándor iparművészeti iskolai tanár munkái. Kivitelezőjük Muhits egyik tanítványa, Szántó Gergely volt.
Félévnyi munka után, a templomépület december végére elkészült. Az építőbizottság 1914. január 14-én tekintette meg, és miután mindent megfelelőnek talált, ideiglenes használatra átadták. Úgy határoztak, hogy a végleges átvétel ideje 1914. december 1-je legyen. A felszentelésre 1914. március 22-én került sor.
Kós Károly a templom mellett elkészítette az iskola és az egyházi alkalmazottak lakásának terveit is. Az L alaprajzú épületek a templom utca felőli látványát keretezték volna úgy, hogy a templom előtt egy kis udvar alakuljon ki. Az épületek utcára néző homlokzatai kétszintesek, bennebb a templom mellett pedig egyszintesek lettek volna. A bejáratok nem az utcáról, hanem az udvarról nyíltak volna. Sajnos az első világháború kitörése megakadályozta a tervek megvalósítását, és ezek azóta sem kerültek kivitelezésre.
Kolozsvár dél-nyugati részén, a Mócok útja 84. szám alatt található a Felsővárosi Református-, közismertebb nevén, a Kakasos templom. Az épület nem az utca frontjában, hanem néhány méterrel beljebb, díszcserjéktől és fáktól körülvéve helyezkedik el.
A templom hosszanti elrendezése észak-dél irányú. Alaprajza a román kori bazilikáéhoz hasonlít: egy magasabb főhajóból és két alacsonyabb mellékhajóból áll, amelyek egy egyenes záródású apszisban végződnek. Lévén, hogy református templomról van szó, az apszis nem kap sajátos szerepet, ezért itt, a főhajótól egy fallal elválasztva, a tanácsterem funkcióját tölti be. A déli oldalon a hajókhoz egy előcsarnok csatlakozik, mely magában foglalja a toronyba és a karzatra vezető lépcsőket, valamint középen az előcsarnok szerepét betöltő helyiséget. A külső bejáratoknak megfelelően, az előcsarnokból közelíthetők meg a mellékhajók. A nyugati mellékhomlokzathoz egy kis négyzet alaprajzú portikusz csatlakozik.
A majdnem szimmetrikus téglalap alakú alaprajzra Kós egy változatos, erőteljesen tagolt, aszimmetrikus tömeget épített fel. A főhomlokzatot két torony tagolja: a négyzet alaprajzú, magasabb torony, négy fiatornyával, meghatározó eleme a főhomlokzatnak és a templom egészének, míg a másik oldalon elhelyezkedő kör alaprajzú torony az egyensúly és az összhang megtartására és kifejezésére szolgál. Mindkét toronynak van funkcionális rendeltetése is: a nagy toronyból vezet lépcső a karzathoz, majd a haranghoz, a hengeres torony lépcsője pedig szintén a karzatra való feljutást teszi lehetővé. A nagy torony sisakja alatt, egy egyszerű, római számokkal ellátott, a fal síkjából éppen csak kiemelkedő, négyzet alakú toronyóra kapott helyet.
A főhomlokzat sík felületének ritmusát a nyílászárók különleges elhelyezése teremti meg. A kettes, hármas, ötös csoportokban elhelyezett, vagy egyedülálló, mélyen fekvő ablakok félköríves vagy egyenes záródásúak, és meredeken lejtő párkánnyal vannak ellátva. Ezeknek száma és mérete az épületrészek fontosságának megfelelően váltakozik. A főhomlokzat középső részét, mely a főhajónak felel meg, a földszinti részen a főkapu uralja. Az épület alsó részén körbefutó terméskő lábazat a főbejárat körül oromzattá csúcsosodik, így hozzájárulva a homlokzat mozgalmasabbá tételéhez. A kétszárnyú, félköríves záródású, tölgyfakapu béllete kőből készült, mely egy-egy pár kocka-lábazatos és -fejezetes oszlopból áll. A belső pár oszlop fejezetén növényi ornamentika díszeleg. A bélésfalon farkasfogas, illetve fogsordíszes ornamentika váltja egymást. Az ajtószárnyak díszét a négyosztatú kis ablakok, az alattuk látható faszegecsek, és a különösen szép, virágdíszes kovácsoltvas kilincs jelentik. Az emeleti részen, a karzat megvilágítására nagyobb méretű, kőoszlopokkal elválasztott félköríves ötös ikerablakot helyeztek el, míg közvetlenül a tetőzet alatt három egyenes záródású ablak biztosítja a padlás fényellátását. A mellékhajókba vezető ajtók, a főkapuhoz hasonlóan, tölgyfából készültek. Ornamentikájuk is megegyezik a főbejáratéval, az alárendeltségi viszonyt kisebb méretük jelzi.
A főhomlokzat kapcsán megemlítendő még, hogy az előcsarnok keleti részén, a mellékhajóba való bejárás egy kis téglalap alaprajzú tornácon keresztül valósul meg, amely külön épületrészként kapcsolódik a templomtesthez, így tovább fokozva az aszimmetrikus hatást. Ezt a nyugati oldalon, a kör alaprajzú torony mentén meredeken benyúló, vízvetőként is szolgáló tetőrész ellensúlyozza.
A mellékhomlokzatok erőteljesen tagoltak. Mindkét oldalon négy-négy, vízvetőkkel ellátott pillér szolgál a templom támaszául. A tagolás hangsúlyozása végett, a mellékhajók boltíveinek megfelelően, a külsőn fióknyeregtetők emelkednek. A nyugati mellékhomlokzathoz egy félköríves nyílásokkal ellátott portikusz csatlakozik; kapujának kivitelezése megegyezik a főkapuéval.
A tetőszerkezet megoldásai hűen követik a belső szerkezet alakulását, kihangsúlyozva az épületrészek közti hierarchiát. A főhajót teljes egészében egy nagyméretű nyeregtető fedi. Erre merőlegesen, de alacsonyabban helyezkednek el a mellékhajók boltívei felett emelkedő fióknyeregtetők. A templom északi részén húzódó tanácsterem, a főhajóhoz képest alacsonyabb tetőrészt kapott. A két torony közül a négyzet alaprajzú nagyobb fontosságú, ugyanis ebben helyezkedik el a harang, valamint ez az épület legmeghatározóbb eleme. Toronysisakja, melyet a kalotaszegi templomokéhoz hasonlóan, négy fiatorony vesz körül, meredeken emelkedik az ég felé. Csúcsán a templom szimbóluma, egy rézkakas látható. A tetőzetet a látható helyeken - a fióknyeregtetők és a tornyok - zöld színű Zsolnay mázascserép fedi. A nyeregtető esetében szürke eternitpalát alkalmaztak.
A főkapun át, a templomba lépve, egyszerű, négyzet alaprajzú helyiségben találja magát a szemlélődő. Innen egy kétszárnyú, egyenes záródású, sárgás színű ajtó vezet a főhajóba. Ennek minden díszét a négyosztatú kis ablakok, a faszegecses dekoráció, és a kovácsoltvas kilincs jelentik. A mellékhajókból a külső bejáratoknak megfelelően, egyszárnyú ajtók nyílnak a tornyokba, melyeknek dekorációja megegyezik a főbejáratéval, lezárásuk azonban félköríves. Az északi falba vágva, a szószék mellett szintén egy ajtó kapott helyet, amely a tanácsterembe biztosít átjárást. Ennek kiképzése a mellékhajók ajtóiéhoz hasonló.
A templombelső, a külsőhöz hasonlóan, erőteljesen tagolt. Ezt a tagoltságot a templom fedélszerkezetét tartó hevederívek használatával valósította meg az építész. Az árkádok három pár vaskos, kocka-fejezetű oszlopon nyugszanak, melyek négy oszlopközre osztják a templomot. Ez a felosztás a főhajó festett kazettás síkmennyezetének hevederívekkel való tagolásában, illetve a mellékhajók hevederekre támasztott keresztboltozatos kiképzésében nyilvánul meg. Az előcsarnok felett helyezkedik el a fából készült karzat, amely a bejárat fölött, az első oszloppárig húzódik. Középrészen két fa tartóoszlop szolgál a karzat támaszául.
A templom berendezését sötétbarnára mázolt fenyőfa bútorok alkotják. A padokat egy tömbben, a szószékkel szemben helyezték el úgy, hogy nem alakították ki köztük a templomokban szokásos folyosót. Megközelítésük a mellékhajók irányából lehetséges. A mellékhajókban a falak mentén szintén a hívek számára fenntartott padok kapnak helyet. A szószék és a papi szék a padok tömegével szemben, az északi fal mentén helyezkednek el. A szószék előtt az úrasztala található.
A sötétbarna színű bútorok nagy, egységes tömegének nyomott hangulatával ellentétben áll a színes, festett kazettás mennyezet vidámsága. A mennyezet a boltívek által négy részre tagolódik. Mindegyik mennyezetrészben tizenöt kazetta (3x5 kiosztásban) helyezkedik el, melyeknek dekorációjában három minta szabályszerűen váltakozik. Ezek a stilizált, népi ihletettségű virágminták élénk sokszínűségükkel hívják fel magukra a figyelmet, és teszik otthonossá a templombelsőt.
A mennyezethez hasonlóan, a bútorok sötét színének ellensúlyozása végett a padok oldalára, illetve a szószék mellett elhelyezkedő hármas papiszék mellvédjére is színes, a népi motívumkincs világából válogatott virágornamentika került.
A zárófalnak támasztott szószék lábazati része kőből készült. Minden díszét az ajtókon is megfigyelhető faszegecses ornamentika, valamint a festett, népi stílusú díszítőelemek jelentik. A négyszög alakú mellvéden a fiait saját vérével tápláló pelikán stilizált ábrázolása látható, míg oldalán talpas pohárban elhelyezett virágok jelennek meg. A lépcső korlátján szintén két virágmintázat díszeleg. A szószékkorona díszét két kopjafaszerű faragvány képezi. Ezek között „Az ÚR az én ERŐSSÉGEM" felirat olvasható.
A karzat mellvédjét ritmikusan változó hosszúságú, a végükön elcsúcsosodó deszkákkal látták el. Ennek középrészén a Köpeczi Sebestyén József által tervezett és festett címer látható, amely utalásként az egyházközség háromszáz éves múltjára, egy hamvaiból újjáéledő főnixmadarat ábrázol.
A templomi padok mindegyikének oldalát kopjafaszerű faragványok díszítik. A karzaton látható a két legrészletesebben és legcifrábbra kidolgozott kopjafa, melyek zsoboki ihletettségű faragványok.
Az úrasztala egy egyszerű, a népi formavilág elemeit felhasználó, kör alakú asztal. A vastag asztallap peremén fogazatos mintázatú faragás fut körbe.
A templombelső megvilágítását az ablakok mellett, két kovácsoltvas csillár biztosítja. Mivel ezek nem elegendőek a megfelelő fény biztosításához, az árkádokat tartó oszlopokra, valamint a bejárati ajtó fölé kovácsoltvas ernyős lámpákat helyeztek. A félkör alakú lámpaernyőkön az éberség jelképeként a kakas jelenik meg. Alsó részükhöz egy-egy láncszemmel kovácsoltvas tulipánok, illetve virágok kapcsolódnak.
A kőoszlopok kocka-fejezeteinek oldalain egy-egy bemélyített körvonalú dombormű látható, amely csigavonalas háttér előtt, kakast ábrázol. A kakas alakját eredetileg a háttér kékes-szürkére való festésével is kiemelték. Napjainkra csak a keleti oldal harmadik oszlopán őrződött meg a díszítés ebben a formában. A kakas mellett megjelenő másik díszítés a ión oszlopfejezetek csigavonalát utánzó bevésés, amely szintén megjelenik mindegyik oszlopon.
A keleti mellékhajóból nyíló ajtón keresztül egy kis előtérbe lehet jutni. Innen lépcső vezet a karzatra, majd a toronyszobába. A kőlépcső kovácsoltvas korlátját stilizált, négyzetekbe foglalt, festett növényi ornamentika díszíti.
A templomudvart zöldre festett kovácsoltvas kerítés választja el az utcától. Lábazata és oszlopai, az épület lábazatához hasonlóan, terméskőből készültek. A rácsok között, négyzetbe foglalt dekoratív kiképzések kaptak helyet: a kakas és egy stilizált csillag motívumai váltakoznak egymással.
Kós Károly élete során egy olyan művészet megteremtésére törekedett, amely sajátosan magyarnak mondható. Építészeti koncepciójának három eredője van: a) a ruskini, morrisi eszmék és a finn példa; b) a magyar nép művészetének és építészetének világa; c) a századforduló szecessziójának törekvései. A Kakasos templom kivitelezésében mindhárom elgondolás erőteljesen érvényesül. Az épület városias környezetben, egy zajos és forgalmas út mentén, alacsony házak közé ékelve helyezkedik el. Kós felismerte azt az igényt, hogy a fárasztó, rohanó világból megpihenni, megnyugodni tér be ide a látogató. Ezért szükség volt egy csendes, a valós világtól élesen (de nem teljesen) elhatárolódó, szakrális, de otthonos világ megteremtésére, melyben lehetőség nyílik az elmélyülésre és az önvizsgálatra. A Kakasos templom megalkotásában Kós számára a középkori erdélyi templomépítészet, illetve a népművészet forma- és motívumvilága jelentette a kiindulópontot. Ezeket ötvözve egy megjelenésében monumentális, de ugyanakkor emberi léptékű épületet hozott létre. A ruskini-morrisi eszméken elindulva, az otthonos hangulatot, az egyszerű, mindennapi ember környezetében fellelhető anyagok, eszközök, formák, motívumok használatát helyezte előtérbe, miközben a környezet adta lehetőségeket figyelembe véve, funkcionalitásra törekedett.
Debreczeni László: A kolozsvári Monostori úti református templom. In: Toronyvigyázó. Debreczeni László műhelye. Szerk. Sas Péter. Budapest, 2005.
Debreczeni László: Kós Károly, az építőművész. Toronyvigyázó. Debreczeni László műhelye. Szerk. Sas Péter. Budapest, 2005.
Gall, Anthony: Kós Károly műhelye. Budapest, 2002.
Kádár Géza: Felsővárosi (monostori) lelkészi kör. In: Erdélyi magyar református naptár az 1940. szökő évre. Szerk. Kádár Géza. Kolozsvár, 1940.
Kathy Imre: Kós Károly centenáriumára. Budapest, 1985.
Kós Károly: Életrajz. Budapest-Bukarest, 1991.
Kós Károly levelezése. Szerk. Sas Péter. Budapest, 2003.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
