nyomtat

megoszt

Apolló palota, Marosvásárhely
Utolsó frissítés:  2012-11-15
Szerző:  Orbán János


A műemlék adatai
Cím: Rózsák tere 5.
Kód: MS-II-m-B-15551
Datálás: 1804–1807, 1924

Történeti adatok

A Marosvásárhely Főterén található Apolló épületének története szorosan kapcsolódik a Teleki Téka történetéhez. A könyvtáralapító Teleki Sámuel jól tudta, hogy halála után a szegényes erdélyi viszonyok között az intézmény fenntartása és üzemeltetése pénzügyi akadályokba fog ütközni. 1800-ban kelt végrendeletében és annak 1811-es záradékában ezért különítette el hitbizományként Marosvásárhelyen található birtokait a könyvtár fenntartásának és gyarapításának céljaira. A jövedelemszaporítás céljával épült fel a város központjában a bérbe adható, kétemeletes, többfunkciós épület is, mely a későbbiek során Apolló néven vált ismertté.

 

 

Az építkezés 1804-ben kezdődött, miután a Teleki Téka körül a kőművesmunkák végleg befejeződtek, és 1807-ig tartott. A munkálatokat egy kolozsvári építőmester, Johannes Sommer (Sommer János) vezette, a hatalmas fedélszerkezetet pedig a Téka ácsmunkáinak kivitelezője, a kőhalmi Christian Schön készítette el. A belső munkálatokat 1808-ra véglegesítették, az épületasztalosi munkákat ugyancsak egy, a Teleki Tékánál dolgozó mester, Molnár Ádám asztalos végezte, a lakatosmester azonban kolozsvári volt, Johannes Hentzenberger.

Történetének első évtizedeiben a teljes épületet bérbe adták: a földszinti helyiségeket gyógyszertárként, üzletként vagy kocsmaként, az első emeletieket lakásként. Jelentős bevételt hajtott a harmadik emeleti nagyterem, működtetését általában külön bérlő irányította, aki rendezvényszervezésből és az ottani alkoholárusításból húzott hasznot. Az épület jelentősége nem szigorúan építészeti: csaknem egy évszázadon keresztül a megélénkülő helyi kulturális élet kiemelt színterévé vált. A Királyi Tábla kancellistáinak jelenléte által felpezsdített nemesi bálok, valamint a polgári bálok egyaránt itt zajlottak. Állandó színházépület híján a század folyamán több alkalommal itt lépett fel a kolozsvári színtársulat is (a század első negyedében id. Székely József, Pergő Celesztin, Láng Ádám János, a későbbiekben Fólinusz János, Huszár Károly társulatai). Ebből kifolyólag kerülhetett sor az épület udvarán 1872 tavaszán egy fából készült tágas szabadtéri színház felépítésére is.

Az azóta átalakított épület eredeti formájában a klasszicizáló későbarokk egyik jelentős marosvásárhelyi emléke volt. Időrendben a második háromszintes épület a városban (az első a Református Kollégium 1802–1804 között épült északi szárnya volt), építése nagyban hozzájárult Marosvásárhely barokk központjának a fejlődéséhez (a mai Rózsák tere északi végéről van szó). Fő építészeti értéke monumentalitásában keresendő. Az archív felvételek alapján világos, hogy a 19. század elején a Poklos utca nyugati sorának messze legimpozánsabb, legmagasabb épülete volt. Egyszerű homlokzati díszítése az erdélyi klasszicizáló későbarokk építészet jellegzetes elemeit vonultatja fel. Ezek a formák jól ismertek az Erdélyi Nagyfejedelemség legjelentősebb építészeti központja, Kolozsvár korabeli építészetében (amint láttuk, az építőmester is kolozsvári volt, B. Nagy Margit kutatásainak köszönhetően Joannes Sommer neve jól ismert a hajdani tartományi főváros építészettörténetében). A fejlettebb építészeti központok munkájának igénybevétele révén Teleki jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy Marosvásárhely építészetileg felzárkózhasson az általános erdélyi színvonalhoz.

 

Az épületet 1924-ben Radó Sándor tervei alapján nagymértékben átalakították, a megrendelő az új tulajdonos, Bürger Albert volt. Radó még radikálisabban átalakította volna az egyszerűségével ható klasszicizáló főhomlokzatot. A kilenctengelyes kiosztást ugyan megőrizte, de a 2–3., illetve 7–8. tengelyek ablakait törések és elfalazások árán közelebb vonta volna egymáshoz. Terve azonban csak részlegesen valósult meg: a homlokzat nagyjából megőrizte az eredeti nyílásrendszert, a dekoráció azonban teljesen átalakult a historizmus szellemében. A legfontosabb változást az jelentette, hogy a nagy belmagasságú felső szintet kétfele osztották: az épület így egy újabb emelettel gyarapodott, a nagytermet pedig több helyiségre tagolták.


A műemlék leírása

 

Az eredeti állapot


Az Apolló 19. századi megjelenéséről ma már csak korabeli metszetek, régi fényképek és képeslapok alapján alkothatunk képet, ezek még hűen idézik a Kazinczy által emlegetett „roppant és szép ház” egykori külsejét. Ezekből a képi forrásokból kétemeletes, impozáns épület tárul elénk, melynek kilenctengelyes homlokzatát az emeleteket összefogó, négy toszkánfejezetes pilaszterből álló nagyoszloprend tagolta három, egyenként háromtengelyes szakaszra. Középtengelyében záróköves-vállpárkányos, félköríves záródású, a kolozsvári későbarokk kapuk formavilágára emlékeztető kapuzat nyílt, ennek kétoldalán üzletek helyezkedtek el. Az emeletek ablakait záróköves díszítésű vakolatkeretek díszítették, a két szint közötti széles falsíkot a második emelet ablakainak cseppdíszes kötényei töltötték ki. A hajdani homlokzatot cseppsoros triglifekkel tagolt fríz fölött egy gazdagon profilozott, fogsordíszes koronázópárkány zárta, erre borult a méretes, kétoldalt tűzfallal kialakított manzárdtető. Az udvari homlokzatot a mindhárom szinten végighúzódó, az erdélyi és marosvásárhelyi barokk építészetben egyaránt népszerű árkádos folyosók határozták meg.

 

A jelenlegi állapot


A jelenlegi kilenctengelyes, háromemeletes homlokzat megőrizte a nyíláskiosztás eredeti arányait és rendszerét. Mindössze a főbejárat fölötti három ablak egymás mellé vonására került sor: ezeket egy lapos ívben záródó mélyített mezőbe illesztették, eléjük a tervezettnél kisebb, áttört mellvédes erkély került. A nagyoszloprend négy pilasztere a helyén maradt, habár egyszerű toszkán fejezeteiket füzérdíszes iónfejezetek váltották fel és törzseiket kanellúrázták. Az ablaknyílások a helyükön maradtak, szintenként változó keretelésük azonban historizáló szellemben gazdagodott, volutákkal, konzolokkal, füzérekkel kombinált kartusokkal, stb. díszítették. A homlokzat ritmusát a szemcsés és simított vakolatfelületek váltakozása és a második-harmadik emelet kötényeibe helyezett, szintenként változó formájú faltükrök sora szabja meg – a tervrajz részletformáinak megfelelően ugyan, de az eredeti nyíláskiosztáshoz igazodva szigorúbb, geometrikusabb rendben. A homokzatot fogsorral, gyöngysorral, tojássorral tagolt széles koronázópárkány zárja, fölötte csillagszerű elemekből álló, áttört attika húzódik, melyen a pilaszterek vonalában füzérdíszes urnák állnak. A középtengelyben három keskeny manzárdablak nyílik, melyeket iónfejezetes pilaszterek választanak el egymástól, fölöttük egy széles, fogsordíszes timpanonnal.


Válogatott irodalom
Man, Ioan-Eugen: Târgu-Mureş, istorie urbană – perioada interbelică, Târgu-Mureş, 2010.
Orbán János: Date noi despre arhitectura Târgu-Mureşului la începutul secolului al XIX-lea – construcţia clădirii Apollo. Marisia. Studii şi materiale. Istorie. XXX–XXXI (2011), 9–22.



Eszmecsere a szócikkről