Szerző: Orbán János
Kód: MS-II-m-B-15551
Datálás: 1804–1807, 1924
A Marosvásárhely Főterén található Apolló épületének története szorosan kapcsolódik a Teleki Téka történetéhez. A könyvtáralapító Teleki Sámuel jól tudta, hogy halála után a szegényes erdélyi viszonyok között az intézmény fenntartása és üzemeltetése pénzügyi akadályokba fog ütközni. 1800-ban kelt végrendeletében és annak 1811-es záradékában ezért különítette el hitbizományként Marosvásárhelyen található birtokait a könyvtár fenntartásának és gyarapításának céljaira. A jövedelemszaporítás céljával épült fel a város központjában a bérbe adható, kétemeletes, többfunkciós épület is, mely a későbbiek során Apolló néven vált ismertté.
Az építkezés 1804-ben kezdődött, miután a Teleki Téka körül a kőművesmunkák végleg befejeződtek, és 1807-ig tartott. A munkálatokat egy kolozsvári építőmester, Johannes Sommer (Sommer János) vezette, a hatalmas fedélszerkezetet pedig a Téka ácsmunkáinak kivitelezője, a kőhalmi Christian Schön készítette el. A belső munkálatokat 1808-ra véglegesítették, az épületasztalosi munkákat ugyancsak egy, a Teleki Tékánál dolgozó mester, Molnár Ádám asztalos végezte, a lakatosmester azonban kolozsvári volt, Johannes Hentzenberger.
Történetének első évtizedeiben a teljes épületet bérbe adták: a földszinti helyiségeket gyógyszertárként, üzletként vagy kocsmaként, az első emeletieket lakásként. Jelentős bevételt hajtott a harmadik emeleti nagyterem, működtetését általában külön bérlő irányította, aki rendezvényszervezésből és az ottani alkoholárusításból húzott hasznot. Az épület jelentősége nem szigorúan építészeti: csaknem egy évszázadon keresztül a megélénkülő helyi kulturális élet kiemelt színterévé vált. A Királyi Tábla kancellistáinak jelenléte által felpezsdített nemesi bálok, valamint a polgári bálok egyaránt itt zajlottak. Állandó színházépület híján a század folyamán több alkalommal itt lépett fel a kolozsvári színtársulat is (a század első negyedében id. Székely József, Pergő Celesztin, Láng Ádám János, a későbbiekben Fólinusz János, Huszár Károly társulatai). Ebből kifolyólag kerülhetett sor az épület udvarán 1872 tavaszán egy fából készült tágas szabadtéri színház felépítésére is.
Az azóta átalakított épület eredeti formájában a klasszicizáló későbarokk egyik jelentős marosvásárhelyi emléke volt. Időrendben a második háromszintes épület a városban (az első a Református Kollégium 1802–1804 között épült északi szárnya volt), építése nagyban hozzájárult Marosvásárhely barokk központjának a fejlődéséhez (a mai Rózsák tere északi végéről van szó). Fő építészeti értéke monumentalitásában keresendő. Az archív felvételek alapján világos, hogy a 19. század elején a Poklos utca nyugati sorának messze legimpozánsabb, legmagasabb épülete volt. Egyszerű homlokzati díszítése az erdélyi klasszicizáló későbarokk építészet jellegzetes elemeit vonultatja fel. Ezek a formák jól ismertek az Erdélyi Nagyfejedelemség legjelentősebb építészeti központja, Kolozsvár korabeli építészetében (amint láttuk, az építőmester is kolozsvári volt, B. Nagy Margit kutatásainak köszönhetően Joannes Sommer neve jól ismert a hajdani tartományi főváros építészettörténetében). A fejlettebb építészeti központok munkájának igénybevétele révén Teleki jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy Marosvásárhely építészetileg felzárkózhasson az általános erdélyi színvonalhoz.
Az épületet 1924-ben Radó Sándor tervei alapján nagymértékben átalakították, a megrendelő az új tulajdonos, Bürger Albert volt. Radó még radikálisabban átalakította volna az egyszerűségével ható klasszicizáló főhomlokzatot. A kilenctengelyes kiosztást ugyan megőrizte, de a 2–3., illetve 7–8. tengelyek ablakait törések és elfalazások árán közelebb vonta volna egymáshoz. Terve azonban csak részlegesen valósult meg: a homlokzat nagyjából megőrizte az eredeti nyílásrendszert, a dekoráció azonban teljesen átalakult a historizmus szellemében. A legfontosabb változást az jelentette, hogy a nagy belmagasságú felső szintet kétfele osztották: az épület így egy újabb emelettel gyarapodott, a nagytermet pedig több helyiségre tagolták.
Az eredeti állapot
Az Apolló 19. századi megjelenéséről ma már csak korabeli metszetek, régi fényképek és képeslapok alapján alkothatunk képet, ezek még hűen idézik a Kazinczy által emlegetett „roppant és szép ház” egykori külsejét. Ezekből a képi forrásokból kétemeletes, impozáns épület tárul elénk, melynek kilenctengelyes homlokzatát az emeleteket összefogó, négy toszkánfejezetes pilaszterből álló nagyoszloprend tagolta három, egyenként háromtengelyes szakaszra. Középtengelyében záróköves-vállpárkányos, félköríves záródású, a kolozsvári későbarokk kapuk formavilágára emlékeztető kapuzat nyílt, ennek kétoldalán üzletek helyezkedtek el. Az emeletek ablakait záróköves díszítésű vakolatkeretek díszítették, a két szint közötti széles falsíkot a második emelet ablakainak cseppdíszes kötényei töltötték ki. A hajdani homlokzatot cseppsoros triglifekkel tagolt fríz fölött egy gazdagon profilozott, fogsordíszes koronázópárkány zárta, erre borult a méretes, kétoldalt tűzfallal kialakított manzárdtető. Az udvari homlokzatot a mindhárom szinten végighúzódó, az erdélyi és marosvásárhelyi barokk építészetben egyaránt népszerű árkádos folyosók határozták meg.
A jelenlegi állapot
A jelenlegi kilenctengelyes, háromemeletes homlokzat megőrizte a nyíláskiosztás eredeti arányait és rendszerét. Mindössze a főbejárat fölötti három ablak egymás mellé vonására került sor: ezeket egy lapos ívben záródó mélyített mezőbe illesztették, eléjük a tervezettnél kisebb, áttört mellvédes erkély került. A nagyoszloprend négy pilasztere a helyén maradt, habár egyszerű toszkán fejezeteiket füzérdíszes iónfejezetek váltották fel és törzseiket kanellúrázták. Az ablaknyílások a helyükön maradtak, szintenként változó keretelésük azonban historizáló szellemben gazdagodott, volutákkal, konzolokkal, füzérekkel kombinált kartusokkal, stb. díszítették. A homlokzat ritmusát a szemcsés és simított vakolatfelületek váltakozása és a második-harmadik emelet kötényeibe helyezett, szintenként változó formájú faltükrök sora szabja meg – a tervrajz részletformáinak megfelelően ugyan, de az eredeti nyíláskiosztáshoz igazodva szigorúbb, geometrikusabb rendben. A homokzatot fogsorral, gyöngysorral, tojássorral tagolt széles koronázópárkány zárja, fölötte csillagszerű elemekből álló, áttört attika húzódik, melyen a pilaszterek vonalában füzérdíszes urnák állnak. A középtengelyben három keskeny manzárdablak nyílik, melyeket iónfejezetes pilaszterek választanak el egymástól, fölöttük egy széles, fogsordíszes timpanonnal.
Orbán János: Date noi despre arhitectura Târgu-Mureşului la începutul secolului al XIX-lea – construcţia clădirii Apollo. Marisia. Studii şi materiale. Istorie. XXX–XXXI (2011), 9–22.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
