részletes keresés
nyomtat

megoszt

Ágostai hitvallású szász evangélikus főtemplom (Fekete templom), Brassó
Utolsó frissítés:  2010-04-09
Szerző:  Bálint Ágnes


A műemlék adatai
Cím: 500025, Johannes Honterus udvar
Kód: BV-II-m-A-11412
Datálás: 1383–1477

Történeti adatok
Thomas Sander a Fekete templom helyén egykor állt templom kinevezett plébánosa, 1380 körül – új templom építésének kezdete, 1384 – Kaplai Demeter esztergomi érsek búcsúleve a templom építésének támogatására, 1399 – IX. Bonifác pápa búcsúlevele a templomépítés javára, 1408 – feltehetőleg a szentély építésének befejezése, 1408, 1409, 1413 – miseadományok a Corpus Christi társulatnak a templom lettnerén álló oltára javára, 1422 – V. Márton pápa búcsúlevele a templom 1421-es török ostrom utáni újjáépítése javára, 1444 – Hunyadi János adománya a templom építése javára, 1450 – V. Miklós pápa búcsúlevele a templom építése javára, 1472 – a keresztelőmedence készítésének éve (Johannes Reudel plébános adománya), 1475 – Veronai Gábor erdélyi püspök búcsúlevele a templom felszerelése javára, 1475 körül – a templomépítés feltételezhető befejezése, 1499 – a templom orgonájáról szóló első híradás, 1514 – harangöntésről szóló híradás, 1516 – X. Leó pápa búcsúlevele a templomon végzett építkezések javára, 1532–1534 – a templom újjáboltozása, 1544 – Johannes Honterus plébánossá választása, áttérés az evangélikus hitre, a mellékoltárok a templomból való eltávolítása, 1654 – átfogó javítási munkálatok a templomban, 1655 – a diadalívet erősítő póttámpillérek építése, 1662 – új oltár építése, 1689. április 21 – Brassót tűzvész pusztítja, a templom leég, elpusztul tetőszerkezete, boltozata, berendezése, megfeketedett falai miatt meghonosodik a Fekete templom név, 1691 – új harang öntése, a szentély újjáépítésének kezdete, az oltár újjáépítése, 1693–1694 – a templom tetőszerkezetének újjáépítése, 1696 – új szószék építése (Laurentz Bömches adománya), 1698 – a faragott ajtószárnyak helyreállítása, 1710–1714 – az oldalkarzatok megépítése, 1728–1729 – a szentélypillérek újjáépítése, 1750 – a nagyharang lezuhan a toronyból, 1762–1772 – a templom újjáboltozása, 1836–1839 – a jelenleg is használatban lévő orgona építése (Buchholz), 1858 – új nagyharang öntése (Johann Andraschowsky mester), 1865 – átfogó javítási munkálatok, 1866 – új oltár építése, a szentély neogótikus bútorokkal való berendezése, 1912–1914 – az Országos Műemléki Felügyelőség vezette restaurálási munkálatok, 1924–1925 – Albert Schuller építész vezette restaurálási munkálatok, 1937–1944, illetve 1984–1999 – restaurálási munkálatok.

A műemlék leírása

A brassói ágostai hitvallású szász evangélikus közösség főtemplomát a 17. század végi nagy tűzvész óta köznyelven Fekete templomnak nevezik. Gótikus történetéről szólva, a reformációt megelőző időszakról lévén szó, a leghelyesebb, ha Szűz Mária-plébániatemplomnak nevezzük.

 

A templom Brassó belvárosának, az egykor várfallal körülvett régi városrésznek az északnyugati sarkában, a tanácstérről nyíló templomudvaron áll. A templomudvar a 16. században kezdődő lakóházakkal való beépítése előtt, jóval nagyobb lehetett és falgyűrű vette körül.    

 

A 90 m hosszúságú, 23 m szélességű és 21 m belmagasságú épületet Kelet Európa legnagyobb középkori templomaként tartják számon. A tizenhatszög kilenc oldalával záródó, körüljárós csarnokszentélyt kívül sűrűn kiosztott, szoborsorozattal díszített és fiatornyokkal koronázott támpillérek, illetve minden második falszakaszban vékony, magas, kétosztatú ablakok tagolják. A horizontális tagolás a lábazatra, az ablakok könyöklőjének magasságában húzódó övpárkányra és a falat fent lezáró, jelenlegi formájában a 18. századból származó mérműves mellvédre korlátozódik. A jelenlegi három pillérpár helyett a belsőben eredetileg bizonyosan hat pillérpár hordta a keresztboltozatnál talán bonyolultabb formájú bordás boltozatot. Jelenleg nyolcszögű, volutás fejezettel ellátott pillérek hordják a szentélyboltozatot, mely a tűzvészt követő újjáépítés korszakából származik, a főhajóban fiókos dongaboltozat, a mellékhajóban borda nélküli keresztboltozat. A szentélyhez északról kapcsolódik az emeletes sekrestye, melynek alsó termében megmaradt a figurális zárókövekkel (Agnus Dei és Áldó Krisztus) ellátott gótikus bordás keresztboltozat. Az ehhez keletről kapcsolódó későgótikus sekrestyerészt az 1940-es években, statikai okok miatt elbontották. A diadalív alatt áll a gótikus bronz keresztelőmedence, Johannes Reudel plébános 1472-ben tett adománya, az északi falon található gótikus szárnyasoltár-töredék a Brassóhoz közeli Földvárról került ide.  

 

Az alapszerkezetében és formavilágában egyaránt eltérő hosszház tervváltozást követően épült. A hosszház külső képét fiatornyokkal és az északi oldalon egykor szobrokkal is koronázott támpillérek, három- illetve négyosztatú, mérműves ablakok határozzák meg, az északi és a déli oldalon egymással szemben elhelyezkedő két-két kapu, valamint a nyugati homlokzat kapuja. Mind az öt kapu összetett ívekkel lezárt, néha többszörös keretelés díszíti, melyeket főleg az északkeleti és a nyugati bejárat esetében fiatornyok, kúszólevelek, szoborfülkék és (vak)mérműves falmezők gazdagítanak. Az ajtószárnyak gazdag reneszánsz faragásúak, a délkeleti kapuzat külső ajtószárnya az 1477-es évszámot hordozza szemöldöklécén. A templom nyugati homlokzatához vaskos toronypár kapcsolódik.

 

Jelenleg csupán az északi haladja meg két szinttel a hajó koronázópárkányának a magasságát. A tornyok első és második emeleti ablakai a szinteket átfogó keretbe vannak foglalva. Az északi homlokzaton a két ablak között egykor a 12 éves Jézus a templomban szoborcsoport állhatott, melyből mára mindössze a frontális ülő helyzetben ábrázolt gyermek Jézus maradt ránk. A mellékhajók felé nyitott toronyaljak előcsarnokot fognak közre. A hosszházat öt pár, részben 18. századi pillér osztja három hajóra, s fiókos dongaboltozat fedi. A mellékhajókban 1710, 1711 és 1714-es évszámokkal ellátott, gótizáló díszítéssel kialakított oldalkarzat húzódik. A karzatok keresztrózsában végződő és fiatornyoktól határolt, szamárhátívekkel felülírt árkádokkal nyílnak a főhajó felé, melyet gazdag kialakítású növény és gyümölcsfüzérek díszítenek. Az árkádok és a karzat alatti boltozat gótizáló formavilága így későreneszánsz, barokk ízlésű ornamentikával fonódik össze. A keletről számított első boltszakaszban a középkori lettner maradványai még felfedezhetők. A délkeleti kapu belső portáljának timpanonjában falkép látható, mely a gyermek Jézust karjában tartó Máriát ábrázolja, Szt. Katalin és Szt. Borbála társaságában. A falképen Mátyás király és Aragóniai Beatrix címere látható, mely valószínűvé teszi a falkép 1476 körüli datálását. A főhajó északi oldalának középső pillérén épült a nagy tűzvész utáni helyreállítási munkálatok alkalmával a szószék. A Mózes alakú tartópilléren álló medaillonokkal díszített szószékkosárba plasztikus balluszterekkel határolt lépcső vezet. Homlokzatára az adományozó Laurenz Bömches monogramját hordozó medaillon került. A faragott asztalosmunka hangvető Georgius Abraham megrendelésére, pár évvel a szószék után készült el. A szószékkel szemközti pilléren két a 18. századi újjáépítés alkalmával faragott dombormű látható, a Hunyadi család és Brassó város címere. A templom berendezéseként szolgáló céhes stallumok közül különös figyelmet érdemel az északi mellékhajóban álló, figurális festéssel és gazdag faragással díszített asztalosok stalluma (1746–1748), a csodálatos faragású tanácsosok stalluma (1696), valamint a nyugati bejárat közelében található szabók stalluma, melynek mellvédjét allegorikus erényábrázolásokkal díszítettek.

 

A szentély csarnok-kialakításának erdélyi előzményeként a szászsebesi plébániatemplom szentélye jöhet szóba, melynek bizonyos részletmegoldásai – pl. a támpilléreket díszítő szobrok elhelyezkedése és ikonográfiája – feltűnő hasonlóságot mutatnak a brassói kórus formáival. A részletkialakítások tekintetében párhuzamként a segesvári Hegyi-templom szentélyének támpilléres, részben szobordíszes kialakítása említhető. A brassói szentély alapelrendezését azonban minden bizonnyal a 14. századi délnémet csarnokszentélyekhez is közvetlen kapcsolat fűzi, melyek közül előképként leginkább a nürnbergi St. Sebald 1360–70-es években épített, szintén a tizenhat szög kilenc oldalával záródó, szoborgalériával támpillérsorral tagolt csarnokszentélyét érdemes kiemelni.

 

A toronypártól eltekintve a hosszház alapelrendezése, az északi és déli oldal két-két szemben levő kapuja a díszes nyugati bejárattal együtt szintén délnémet mintaképekre utal, már a 15. század elejéről (pl. Landshut, St. Martin). A részletformák azonban egyértelműen magyarországi előzményekből vezethetők le. A lépcsőzetes támpillérek félig falba süllyesztett fiatornyokkal való díszítése, a portálok gazdag, egymást felülíró, különböző formájú ívekkel ellátott kiképzése vagy a toronyablakok közös keretbe való foglalása olyan megoldások, melyek a kolozsvári Szt. Mihály-templom és a segesvári Hegyi-templom hosszházán keresztül a kassai Szt. Erzsébet-templom műhelyéig vezethetők vissza.

 
A templomnak jelentős középkori miseruha és klenódium gyűjteménye van és délkelet-Európa legjelentősebb és leggazdagabb anatóliai szőnyeggyűjteményével rendelkezik.


Válogatott irodalom
Kühlbrandt, Ernst: Die evangelische Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Bd. I, II. Kronstadt, 1898, 1927.
Seraphin, Friedrich Wilhelm: Führer durch der evangelischen Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Kronstadt, 1903.
[Groß, Iulius]: Zum Bau der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung 1923/162. 6.
Groß, Julius: Die Gräber in der Kronstädter Stadtpfarrkirche. Jahrbuch des Burzenländer Sächsischen Museums 1925. 132–154.
Fabritius, August: Zur Portal und Turmfrage der Schwarzen Kirche in Kronstadt. Die Entstehungszeit Kronstadts und seiner Schwarzen Kirche. Korrespondenzbatt des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde 1920. 33–51.
(Sz.n.) Die Baugeschichtlichen Ergebnisse der Grabungen in der Schwarzen Kirche. Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums 1938. 93–101.
Horwath, Walter: Die Turmanlage der Schwarzen Kirche. Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums 1938. 103–106.
Radocsay Dénes: Adatok a brassói Fekete-templom építéstörténetéhez. Archeológiai Értesítő 1940. 270–271.
Vătăşianu, Virgil: Istoria artei feudale în Ţările Române. Vol. I. Bucureşti, 1959. 69, 228–238, 526–527, 322–323, 732, 763.
Entz Géza: Erdély építészete (a brassói plébániatemplom). Magyar művészet 1300–1470 körül. I. köt. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, 1987. 553–563.
Bálint Ágnes: Brassó, Szűz Mária plébániatemplom (Fekete-templom). Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387-1437. Szerk. Takács Imre. Budapest, 2005. 659–660.
Bálint Ágnes: Adalékok a Fekete-templom 1689-es tűzvész utáni újjáépítésének történetéhez. Egyházgondnoki számadáskönyv 1693-ból. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat I. (XI.) kötet. 179–204.



Eszmecsere a szócikkről