Szerző: Orbán János
Kód: MS-II-m-B-15537
Datálás: 1760-as évek – 1773; 1896
A hajdani Szent György utca nyugati során álló ház emlékét egy 18. századi eseménynek köszönhetően őrizte meg a marosvásárhelyi köztudat: az Erdélybe utazó jövendőbeli császárt, II. Józsefet 1773-ban itt szállásolták el, mivel ez bizonyult az erre a célra legalkalmasabb városi épületnek. Ez a történelmi esemény, együtt az anekdotával, mely szerint a császár a főtéri sár miatt a szemközti Palás-közön át kényszerült felmenni a várba, Borosnyai Lukács János verses városleírásának köszönhetően elevenen fennmaradt a helytörténeti irodalomban.
Ettől függetlenül az eddigi irodalom sokat nem árul el sem a hajdani tulajdonosokról, sem az építtetőről. A levéltári forrásokból ellenben kiderül, hogy Makariás Walles (Valles) János az 1750-es években tűnik fel Marosvásárhelyen, a sörfőzés jogának árendátoraként (a sörfőzés privilégiuma Marosvásárhelyen a városi önkormányzatot illette meg, amely ezt bérbe adta). Polgári esküt 1760. november 3-án tett, ugyanekkor választották az Esküdtek Tanácsának tagjává is. 1761-ben a Szent Király utca kapitányaként emlegetik. A sörfőzés mellett marhákkal, lovakkal és fával kereskedett, így az 1760-as évekre tekintélyes vagyonra tett szert. 1778-tól a város postamestere is volt. 1784. november 12-én hunyt el 66 éves korában, utódaira helyi szinten igen tekintélyes vagyon maradt.
Szent György utcai háza két telken épült fel. Az építéstörténetre vonatkozó konkrét adatok sajnos nem állnak rendelkezésünkre, de a Makariás Walles János után maradt javak örökösödési pere kapcsán fennmaradt 1785-ös tanúvallomásokból azt tudjuk meg, hogy a ház nagyrészét első feleségével, Anna-Maria Zeidlerrel (mh. 1765) közösen építette, akinek az iratok szerint, jó gazdasági érzékkel lévén megáldva, kulcsszerepe volt a családi vagyon felhalmozásában. A ház bizonyos részeit azonban csak felesége halála után fejezte be. A tanúként megszólaltatott Apostol György tudomása szerint Makariás János az épületet csak 1773 novemberétől lakta. Az adatok arra utalnak tehát, hogy egy elhúzódó építési folyamatról van szó, amely valószínűleg az 1770-es évek elején ért véget. Az elkészült ház 1778-ban a város legértékesebb épületei közé tartozott, értékét 1300 rajnai forintra becsülték.
A kutatások alapján tehát pontosíthatóak a helytörténeti irodalom adatai, a házat nem 1750 körül és nem Makariás Walles György építette – megrendelője egy évtizeddel később Makariás Walles János sörfző és kereskedő (akinek valóban volt egy György nevű fia).
A barokk épületet 1813-ban Teleki József vásárolta meg. Az 1850-es években Engel József orvos tulajdonába került, aki a kortársak emlékei szerint felújította az épületet, csak a régi falak és rácsok őrződtek meg. 1864-ben Engeltől a helybéli református egyházközség vásárolta meg és leánygimnáziummá alakíttata az épületet. A gimnázium három évtizedig működött itt, 1895-ben helyiségeit már bérbe adják.
1896. június 24-én a ház csaknem teljesen leégett egy tűzvész következtében. Habár felmerült eladásának lehetősége is, az egyházközség még ezen a nyáron hozzálátott a javítási munkálatokhoz, az építési engedélyt augusztus 19-én szerezve be. Az épület mai arculatát tulajdonképpen ennek az 1896-os gyökeres átalakításnak köszönheti, melynek során a 18. századi épület hangsúlyosan neobarokk jelleget nyert. Az újjáépítés terveit Flesch Adolf főépítész készítette. A kivitelező Soós Pál marosvásárhelyi építőmester volt, a munkálatok 1896 októberére be is fejeződtek. A megrendelői oldalon pedig az ebben az időben a marosvásárhelyi református egyházközség kurátoraként tevékenykedő Bernády György neve tűnik fel. A források arról tanúskodnak, hogy Bernády személyesen vállalt felelősséget Soós Pál munkájáért és szoros kapcsolatban állt a tervezővel, Flesch Adolffal is.
Az épület mai arculata az 1896-os felújítás eredményeképpen született. A homlokzati struktúra ezt követően is aszimmetrikus maradt (a 9 tengelyes homlokzat középtengelyét képező nagykapu jobb híján továbbra is a 6. tengelyben nyílt), de a tervező az épület tömegeinek megmozgatása révén megpróbálta egységesíteni a homlokzatot, csökkentve az aszimmetrikus hatást. Ennek érdekében erős tömeghatású épületrészeket, középpavilont és két sarokpavilont hozott létre, melyek hangsúlyosan érvényesülnek a fedélszerkezetben is. Az egységesítésre való törekvés a homlokzati plasztikában is tetten érhető.
A középrizalitot kompozit fejezetes pilaszterek tagolják: az északi részében nyílik a félköríves záródású nagykapu, fölötte egy emelt ívű párkány húzódik, a szemöldökmezőben növényi ornamentikát idéző stukkódíszekkel. A középrizalit déli oldalán két félköríves záródású ablak töri át a homlokzatot, füles kerettel, félköríves szemöldökpárkánnyal, a szemöldökmezőben stukkóból mintázott növényi ornamentikával övezett kartusokkal. Hasonlóan igényes szemöldökdíszek hangsúlyozzák a sarokrusztikával szegélyezett sarokpavilonok egyenes záródású ablakait: az íves szemöldökpárkány alatt itt növényi motívumokkal övezett kagylódíszeket láthatunk. A három pavilon frízét stukkóval díszített konzolok sora ékesíti – a középpavilonban díszesebb, a sarokpavilonokban egyszerűbb kivitelben. A sarokpavilonok ablakkötényében volutás díszekkel szegélyezett faltükrök jelennek meg, melyekhez eredetileg akantuszlevelek is társultak (napjainkra csak a középrizalitban maradt fenn). A pavilonok közötti szakaszokon két-két záróköves-füleskeretes ablak nyílik, egyenes szemöldökpárkánnyal. A négy ablak alatt kagylómotívumokokból és növényi elemekből összeálló köténydíszeket láthatunk.
Az épületet barokk jellegű, a pavilonok fölött rizalitszerűen kiugratott tetőszerkezet fedi, jelenleg a műemlék jellegétől teljesen idegen, kék lemezhéjazattal. A nagy belmagasságú kocsibehajtónak síkmennyezete van. A belső tereket a 19. század végi átalakítások nagymértékben érintették, jelenleg itt is síkmennyezeteket láthatunk. Ekkor épülhetett az udvari szárnyak előtt húzódó tornác is, melyek közül az északi szárny előttit a 20. század második felében felszámolták.
Marosvásárhely város levéltára, a Román Állami Levéltár Maros Megyei Hivatalában.
Benkő Károly: Marosvásárhely szabad királyi város leírása 1862-ben. Marosvásárhely, 2001.
Biás István: Marosvásárhely régi építészeti emlékei. IX. Ellenzék, július-augusztus 1931.
Borosnyai Lukács János: Régi és új Vásárhely. Marosvásárhely, 1837.
Fodor István: A Makariás-ház és II. József császár látogatása Marosvásárhelyen. In: Krónikás Füzetek, II.sorozat. 7–8. sz. 1936–38.
Keresztes Gyula: Marosvásárhely régi épületei. Marosvásárhely, 1998.
Marosvásárhely XVII–XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai. Szerk. Pál-Antal Sándor. Marosvásárhely, 2006.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
