Utolsó frissítés: 2012-11-09
Szerző: Orbán János
Lektorálta:
Kód: MS-II-m-B-15537
Datálás: 1760-as évek – 1773; 1896
A hajdani Szent György utca nyugati során álló ház emlékét egy 18. századi eseménynek köszönhetően őrizte meg a marosvásárhelyi köztudat: az Erdélybe utazó jövendőbeli császárt, II. Józsefet 1773-ban itt szállásolták el, mivel ez bizonyult az erre a célra legalkalmasabb városi épületnek. Ez a történelmi esemény, együtt az anekdotával, mely szerint a császár a főtéri sár miatt a szemközti Palás-közön át kényszerült felmenni a várba, Borosnyai Lukács János verses városleírásának köszönhetően elevenen fennmaradt a helytörténeti irodalomban.
Ettől függetlenül az eddigi irodalom sokat nem árul el sem a hajdani tulajdonosokról, sem az építtetőről. A levéltári forrásokból ellenben kiderül, hogy Makariás Walles (Valles) János az 1750-es években tűnik fel Marosvásárhelyen, a sörfőzés jogának árendátoraként (a sörfőzés privilégiuma Marosvásárhelyen a városi önkormányzatot illette meg, amely ezt bérbe adta). Polgári esküt 1760. november 3-án tett, ugyanekkor választották az Esküdtek Tanácsának tagjává is. 1761-ben a Szent Király utca kapitányaként emlegetik. A sörfőzés mellett marhákkal, lovakkal és fával kereskedett, így az 1760-as évekre tekintélyes vagyonra tett szert. 1778-tól a város postamestere is volt. 1784. november 12-én hunyt el 66 éves korában, utódaira helyi szinten igen tekintélyes vagyon maradt.
Szent György utcai háza két telken épült fel. Az építéstörténetre vonatkozó konkrét adatok sajnos nem állnak rendelkezésünkre, de a Makariás Walles János után maradt javak örökösödési pere kapcsán fennmaradt 1785-ös tanúvallomásokból azt tudjuk meg, hogy a ház nagyrészét első feleségével, Anna-Maria Zeidlerrel (mh. 1765) közösen építette, akinek az iratok szerint, jó gazdasági érzékkel lévén megáldva, kulcsszerepe volt a családi vagyon felhalmozásában. A ház bizonyos részeit azonban csak felesége halála után fejezte be. A tanúként megszólaltatott Apostol György tudomása szerint Makariás János az épületet csak 1773 novemberétől lakta. Az adatok arra utalnak tehát, hogy egy elhúzódó építési folyamatról van szó, amely valószínűleg az 1770-es évek elején ért véget. Az elkészült ház 1778-ban a város legértékesebb épületei közé tartozott, értékét 1300 rajnai forintra becsülték.
A kutatások alapján tehát pontosíthatóak a helytörténeti irodalom adatai, a házat nem 1750 körül és nem Makariás Walles György építette – megrendelője egy évtizeddel később Makariás Walles János sörfző és kereskedő (akinek valóban volt egy György nevű fia).
A barokk épületet 1813-ban Teleki József vásárolta meg. Az 1850-es években Engel József orvos tulajdonába került, aki a kortársak emlékei szerint felújította az épületet, csak a régi falak és rácsok őrződtek meg. 1864-ben Engeltől a helybéli református egyházközség vásárolta meg és leánygimnáziummá alakíttata az épületet. A gimnázium három évtizedig működött itt, 1895-ben helyiségeit már bérbe adják.
1896. június 24-én a ház csaknem teljesen leégett egy tűzvész következtében. Habár felmerült eladásának lehetősége is, az egyházközség még ezen a nyáron hozzálátott a javítási munkálatokhoz, az építési engedélyt augusztus 19-én szerezve be. Az épület mai arculatát tulajdonképpen ennek az 1896-os gyökeres átalakításnak köszönheti, melynek során a 18. századi épület hangsúlyosan neobarokk jelleget nyert. Az újjáépítés terveit Flesch Adolf főépítész készítette. A kivitelező Soós Pál marosvásárhelyi építőmester volt, a munkálatok 1896 októberére be is fejeződtek. A megrendelői oldalon pedig az ebben az időben a marosvásárhelyi református egyházközség kurátoraként tevékenykedő Bernády György neve tűnik fel. A források arról tanúskodnak, hogy Bernády személyesen vállalt felelősséget Soós Pál munkájáért és szoros kapcsolatban állt a tervezővel, Flesch Adolffal is.
Az épület mai arculata az 1896-os felújítás eredményeképpen született. A homlokzati struktúra ezt követően is aszimmetrikus maradt (a 9 tengelyes homlokzat középtengelyét képező nagykapu jobb híján továbbra is a 6. tengelyben nyílt), de a tervező az épület tömegeinek megmozgatása révén megpróbálta egységesíteni a homlokzatot, csökkentve az aszimmetrikus hatást. Ennek érdekében erős tömeghatású épületrészeket, középpavilont és két sarokpavilont hozott létre, melyek hangsúlyosan érvényesülnek a fedélszerkezetben is. Az egységesítésre való törekvés a homlokzati plasztikában is tetten érhető.
A középrizalitot kompozit fejezetes pilaszterek tagolják: az északi részében nyílik a félköríves záródású nagykapu, fölötte egy emelt ívű párkány húzódik, a szemöldökmezőben növényi ornamentikát idéző stukkódíszekkel. A középrizalit déli oldalán két félköríves záródású ablak töri át a homlokzatot, füles kerettel, félköríves szemöldökpárkánnyal, a szemöldökmezőben stukkóból mintázott növényi ornamentikával övezett kartusokkal. Hasonlóan igényes szemöldökdíszek hangsúlyozzák a sarokrusztikával szegélyezett sarokpavilonok egyenes záródású ablakait: az íves szemöldökpárkány alatt itt növényi motívumokkal övezett kagylódíszeket láthatunk. A három pavilon frízét stukkóval díszített konzolok sora ékesíti – a középpavilonban díszesebb, a sarokpavilonokban egyszerűbb kivitelben. A sarokpavilonok ablakkötényében volutás díszekkel szegélyezett faltükrök jelennek meg, melyekhez eredetileg akantuszlevelek is társultak (napjainkra csak a középrizalitban maradt fenn). A pavilonok közötti szakaszokon két-két záróköves-füleskeretes ablak nyílik, egyenes szemöldökpárkánnyal. A négy ablak alatt kagylómotívumokokból és növényi elemekből összeálló köténydíszeket láthatunk.
Az épületet barokk jellegű, a pavilonok fölött rizalitszerűen kiugratott tetőszerkezet fedi, jelenleg a műemlék jellegétől teljesen idegen, kék lemezhéjazattal. A nagy belmagasságú kocsibehajtónak síkmennyezete van. A belső tereket a 19. század végi átalakítások nagymértékben érintették, jelenleg itt is síkmennyezeteket láthatunk. Ekkor épülhetett az udvari szárnyak előtt húzódó tornác is, melyek közül az északi szárny előttit a 20. század második felében felszámolták.
Marosvásárhely város levéltára, a Román Állami Levéltár Maros Megyei Hivatalában.
Benkő Károly: Marosvásárhely szabad királyi város leírása 1862-ben. Marosvásárhely, 2001.
Biás István: Marosvásárhely régi építészeti emlékei. IX. Ellenzék, július-augusztus 1931.
Borosnyai Lukács János: Régi és új Vásárhely. Marosvásárhely, 1837.
Fodor István: A Makariás-ház és II. József császár látogatása Marosvásárhelyen. In: Krónikás Füzetek, II.sorozat. 7–8. sz. 1936–38.
Keresztes Gyula: Marosvásárhely régi épületei. Marosvásárhely, 1998.
Marosvásárhely XVII–XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai. Szerk. Pál-Antal Sándor. Marosvásárhely, 2006.