Szerző: Kémenes Mónika
Kód: BH-II-m-B-01078
Datálás: 1761–1795
Az irgalmasrend váradi letelepítése poroszlói Gyöngyösy György kanonok (1735–1760) és Forgách Pál püspök (1747–1757) nevéhez fűződik. A különféle szociális jellegű intézmények alapítására törekvő kanonok püspökének sugallatára jelentős alapítványt hozott létre a betegápolással és kórházak létesítésével foglalkozó irgalmasrend számára. A püspök által 1753-ban adományozott váradolaszi telken Gyöngyösy kanonok hamarosan egy templom építéséhez kezdett, melyet 1760-ban kelt végrendeletében a rendre hagyott. Ezen kis templom nyugati oldalához csatlakozva épül fel később a rend kolostorépülete.
Az első irgalmasrendi szerzetesek 1760 nyarán, Patachich Ádám püspök (1759–1776) meghívására érkeznek Nagyváradra, a Helytartótanács 1761. február 5-én hagyta jóvá letelepedésüket és az öt szerzetes illetve négy beteg ellátását biztosító alapítványuk rendeltetését. Az egri rendházból érkező két irgalmasrendi szerzetes különféle ideiglenes lakhelyeken tartózkodott. A rendházuk építésére vonatkozó első adat 1761 februárjából származik, ekkor Patachich püspök a velencei téglaégető termelését az irgalmasok céljaira fordította. A templom nyugati oldalához csatlakozó – minden szinten boltozatos – rendház épületének alapozási munkáit 1763 tavaszán kezdik el, a püspöki építkezéseknél is tevékenykedő olasz kőműves pallér vezetése alatt. A három-három helyiséget magában foglaló épületszárny 1763. október 15-ig tető alá is került. A következő évben a négy itt tartózkodó szerzetes beköltözött az új rezidenciába, július 21-én pedig a felszentelési ünnepséget is megtartották. Az alsó szinten rendezték be a konyhát és a szakács celláját, az főutcára néző sarkon pedig a refektóriumot; e fölött a prior dolgozó és hálószobája, valamint a két másik szerzetes közös cellája kapott helyet.
Az 1766 nyarán újrainduló építkezések során, a főutcával párhuzamos, a meglévő traktushoz merőlegesen csatlakozó, egyszintes épületszárny készült el, ahol a betegszobákat és a patikát helyezték el. 1767-ben kezdték el a kórház felszerelését a legszükségesebb berendezésekkel. 1768-ban a négy betegágyat Szent Györgyöt, Szent Annát, Istenes Szent Jánost és az Őrzőangyalokat ábrázoló szobrokkal díszítették. 1769-ben a rendház két új helyiségből álló patikával bővült.
A kolostor életében sorsdöntő fontosságú volt ehrenfelsi Paál Gáspár kanonok alapítványa, melynek segítségével a kórházat négy ággyal bővítették és a rendház épületét jelentősen átépítették. Az 1766 és 1769 között emelt, kórházi és patikai helyiségeknek helyt adó egyszintes épületet részben vagy teljesen elbontva az utcafronton húzódó, alápincézett egyemeletes részt toldottak a templomtól induló traktushoz. Az így kialakult L alaprajzú épület homlokzatait egységesítették. Az építkezés nagyjából 1793–1795 között folyhatott. A későbbi átalakítások nem befolyásolták az épület alaprajzi elrendezését, de átformálták homlokzatait és belső tereit.
Az egykori rendházból és templomból álló épületegyüttes úgy helyezkedik el – a Főutca északi végén és az innen keletre nyíló kis utca sarkán, – hogy leginkább a rendház nyugati, utcafrontos traktusa érvényesül. A másik épületszárny, keleti végén a templommal egy keskeny előkertre néz. Az épület helyiségei az udvari homlokzaton végighúzódó folyosókról közelíthetők meg.
A kilenc illetve hat tengelyes utcai homlokzatait az 1920-as években átalakították, az ablakok szemöldökdíszeit egységesítették. A főhomlokzat hármas tagolású, alsó szintje sávozott, emeletén nyíló négyzetes ablakait eklektikus elemekből álló vakolatkeretek díszítik. Az alsó szint ablakait kovácsoltvas, növénydíszes ablakkosarak takarják. Tagolatlan udvari homlokzatait egyszerű, keretnélküli ablakok törik át.
Eredeti állapotát őrzi a főhomlokzat déli meghosszabbításában, a sarkon álló kapuépítmény és díszei. A félköríves kapubejárat ajtószárnyai fölötti medalionban az 1799-es évszám olvasható, növénydíszes keretben. A klasszicista oromzati párkányon három kőszobor áll. Középen a rendalapító alakja, a betegeket gyógyító, Istenes Szent János látható. A szerzetesi ruhát viselő egyházatya a lábánál alélt beteg elkínzott testét köpönyegével teríti be. Jobb oldalon Nepomuki Szent János alakja kanonoki öltözetben, kezében a feszülettel, bal oldalon pedig a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián látható, aki díszes ruhában vizet önt egy lángba borult kis templomra. E kapudíszítő szobrok szerény, de jelentős képviselői a kisszámú emléket felsorakoztató nagyváradi későbarokk figurális kőplasztikának.
Nicolae Sabău: Contribuţii la cunoaşterea arhitecturii baroce din Oradea. CRISIA XIV. 1984. 467–487.
Nicolae Sabău: Metamorfoze ale barocului transilvan. Vol. I. Sculptura. Cluj-Napoca. 2002. 79–80.
Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. Nagyvárad 1885–1915. Bp. 2002. 39–40.
Péter I. Zoltán: Nagyvárad 900 éves múltja és épített öröksége. Bp. 2005. 117
Agata Chifor: Oradea barocă. Oradea. 2006. 114–119.
Emődi András: Adatok Nagyvárad 18-19. századi patika- és kórháztörténetéhez. Nagyvárad. 2010. 21–39.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
