Szerző: P. Kovács Klára
Kód: HR-II-a-A-12960
Datálás: XIII. sz., bővítve: XIV–XV. sz., átalakítva: XVIII. sz.
Csíkszentkirály Erdély keleti részén, a Csíki medence déli felében, Alcsíkban helyezkedik el, az Olt partján. A pápai tizedjegyzék említi először a települést és plébánosát 1333-ban és 1334-ben, az első csíkszentkirályi templom viszont minden bizonnyal korábbi volt annak legrégebbi írásos említésénél. A település elnevezése utal rá elsősorban, hogy még László király szentté avatása előtt (1192) keletkezhetett a helység, és a 12. század vége előtt már temploma is állt. Ez a románkori (12–13. századi) első templom a mainál bizonyára sokkal kisebb (kelet fele rövidebb), támpillérek és torony nélküli építmény volt.
Valószínűleg a 14. század folyamán bővítették kelet fele a templomot: meghosszabbították a hajót és új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek, melynek nyomait a régészeti kutatások is azonosították. A gótikus épületet a 14–15. század fordulója táján freskókkal díszítették. A 15. század vége fele új, késő gótikus oltárt állítottak a templomba, amelyből viszont csak egy Mária-szobor maradt fenn napjainkig. Ezt jelenleg a Csíki Székely Múzeum őrzi. 1562-ben Brassóban öntöttek harangot a templom számára, melynek feliratában, az évszám mellett fejjel lefele jelennek meg az ábécé betűi. Ez valószínűleg eredetileg egy fa harangtoronyban vagy haranglábban állhatott, a templomhoz nyugatról illeszkedő falazott torony ti. utólagos építmény. 1692-re készülhetett el a templomot körülvevő cinteremfal. A 17. század végén, vagy a 18. század elején bővült a templom épülete a nyugati, falazott toronnyal. Ez a mainál egy szinttel alacsonyabb volt, a harangok ebben a korszakban ennek legfelső, nyitott faszerkezetű szintjén lehettek. A nyugati torony építésével kb. egy időben épülhetett a mait megelőző, déli portikusz és a karzatfeljáró.
Az épület mai képét meghatározó barokk stílusú átalakításokra a 18. században került sor. 1759-től kezdve a gótikus szentélyt egy barokk, a hajóval azonos szélességű szentéllyel helyettesítették, amelybe új oltárt állítottak fel. A szentéllyel együtt épült a sekrestye is. A hajót megmagasították, és újraboltozták, továbbá egy szinttel magasították a tornyot is. Az építkezések során újra felhasználták a gótikus szentély köveit. 1773-ra készült el az új boltozat. 1790-ben épült a ma is álló déli portikusz, amelyet 1888-ban renováltak. A 19. században Orbán Balázs látta még a templom késő gótikus, déli kapuját. Ezt 1904-ben távolították el, a bejárat kiszélesítése alkalmával. A mai karzatfeljáró 1871 után épülhetett. A 19. század második felében készült a templom szószéke és az orgonája. 1901-ben toldották a templomhoz az északi kápolnát. Az alapozás ásásakor nagyszámú sírt találtak, az egykori templom körüli temetkezések nyomait. A 2002-ben végzett alaposabb épületkutatások és a 2007-ben folytatott régészeti ásatás során a szakembereknek sikerült kimutatniuk a templom építési fázisait. Ezzel párhuzamosan folyt a templom felújítása, melynek során néhány középkori faragványtöredék is bemutatásra került. A hajó nyugati, románkorinak tűnő kőkerete, a gótikus formákat mutató nyugati saroktámpillérek, a templom déli falán látható középkori ablakkeretek maradványai, a kutatás során előkerült falképek valamint a mellékkápolnában levő kő keresztelőmedence utal a mai – nagyrészt barokk stílusjegyeket hordozó – templom középkori eredetére.
Az Olt árterének szélén emelkedő templomot körkörös, de enyhén szabálytalan kő cinteremfal övezi, amelyet a folyó felől támpillérek erősítenek. A cinteremfal északnyugati és délnyugati felén nyíló 17. századi boltozott kapuépítményeken keresztül jutunk a cinterembe. A délnyugati kapu, háromszögű, lépcsőzetes élű oromzatába írt 1692-es évszám a kerítőfal építésének idejére utal. Az északnyugati kapuépítmény lépcsőzetes párkánya fölött nyeregtető emelkedik. Bejárati lépcsőjébe egy faragott kő van másodlagosan beépítve, egyes feltételezések szerint ez a plébánián őrzött, de a templomból származó románkori kapukeret egyik szárköve lehet. A cinteremben mintegy tucat 19. századi és 20. század eleji kő síremlék található.
A Szt. István királynak szentelt, hármas térfűzésű (szentély, hajó, nyugati torony) teremtemplomhoz északon egy sekrestye és egy sokszögzáródású mellékkápolna, a déli oldalon pedig, a kapu előtt egy portikusz, illetve attól nyugatra, a falra merőleges karzatlépcső-építmény kapcsolódik. A hajó és a szentély azonos szélességű, fehérre meszelt külső homlokzatukat lizénák tagolják. A hajó és a torony nyugati végéhez, összesen négy, vízvetős saroktámpillér illeszkedik rézsűsen. Az ötszintes, rusztikázott élű tornyot vízszintes kőpárkányok tagolják és bádoggal borított, alul íves élű, gúlasisak fedi. A torony alsó szintjét a nyugati homlokzaton egy körablak, az északi és déli oldalon pedig 1-1 téglalap alakú résablak világítja meg. Az utóbbiakkal azonos kiképzésű résablakok nyílnak a második szinten nyugati, északi illetve déli irányba. A torony legfelső szintjét nagyméretű, félköríves záródású ablakok törik át mind a négy égtáj fele. A tornyon olvasható évszámos felirat (1332/RENOV. 2002) tévesen utal a templom első említésének évére (1333 helyett 1332-re), illetve a legutóbbi felújítás idejére. A templom déli homlokzatán (a hajó és a szentély falán) összesen 4 félköríves záródású, tagolatlan rézsűs, vakolt szalagkeretes stilizált vállköves és záróköves barokk ablak nyílik. A karzatot és a karzat alatti teret 1-1 kisebb szegmensíves záródású, egyszerű szalagkeretes ablak világítja meg. A déli homlokzat egyik lizénáját elvágja az utólag, 1790-ben épült, déli portikusz, melynek oromzatában olvasható 1690-es felirat (AEDIFIC[ATUM?] T[EM]PORE/ BELLI TURCICI/ MDCXC) valószínűleg valamelyik felújítás során tévesen reprodukált eredeti, 1790-es (MDCCXC) felirat. Úgy a portikuszt, mint az északi mellékkápolnát is 2-2 szegmensíves záródású ablak világítja meg.
A templom első, 12–13. századi periódusából származhat az a kisméretű ablaka, amelynek töredéke – egyik sima, tagolatlan szárkő – a mai templom déli falán, a portikusz és a karzatlépcső között látható. Az épület kutatása során két primitív faragású, figurális domborműrészletre is bukkantak a templom déli falában, amelyek talán szintén az első templom díszét képezték. Ezeket ma a Csíki Székely Múzeumban őrzik. Ugyancsak a déli templomfalban látható egy másik befalazott ablak töredéke, amely sem a román kori nyílással, sem a jelenlegi barokk ablakokkal nincs egyvonalban. Ez az orrtagos metszetű, csúcsíves záródású, karéjos mérműves gótikus ablakkeret-töredék a templom 14. századi bővítéséhez tartozott. A templom gótikus építési fázisában emelték a hajó nyugati sarkain levő támpilléreket is.
A szentélyt és a hajót falpillérekről induló hevederekkel tagolt, barokk fiókos dongaboltozatok fedik. Az egyes boltszakaszok közepét stukkókártusok díszítik. A szentély északi oldalához kapcsolódó sekrestye barokk, füles kőkerettel nyílik a szentély fele. Ugyancsak 18. századi a sekrestyeajtó vésett szárnya, amelyet rozettás gombok díszítenek. A sekrestyéből a szószékhez, illetve a mellékkápolnába vezető ajtó nyílik. A két pillérre támaszkodó, háromárkádos, falazott nyugati karzatot deszkamellvédes szerkezettel szélesítették meg a szentély irányába. A dongaboltozatos toronyalj félköríves záródású, hengertagos középkori kőkerettel nyílik a hajó terébe. Ez a keret egykorúnak látszik a plébánián őrzött hasonló faragvánnyal, és mindkettő a templom első, román kori építkezési fázisára datálható. Valószínűleg az utóbbi kerettöredéknek egyik szárköve a cinteremfal északnyugati bejáratának lépcsőjébe falazott, már említett részlet. A hajó északi falán, a karzattól keletre freskórészletet tártak fel, amelyen két kompozíció különíthető el. Az első ábrázolás úgy tűnik, hogy egy triptichon-szerkezetet másolt: ennek megfelelően, a Szent Anna harmadmagával kompozíció a központi ábrázolást képezte, tőle jobbra egy glóriás női szent alakja látható, kezében könyvvel, akinek Szent Anna megérinti a fejét. A „triptichon” harmadik-, bal oldali elemét a nyugati karzat pilasztere takarta el. A falképek a 14. század második fele–15. század eleje közé datálhatók. A freskó felületén egy utólagos évszámos felirat (1615 die 6 Apr.[...]) tanúsítja, hogy a 17. század elején a falképek még a felszínen voltak. A második jelenet nagyon töredékes, csupán egy ember profilból megfestett lábai ismerhetők fel rajta. A falkutatások falkép-töredékeket azonosítottak a hajó nyugati külső falán is, ezek viszont utólag megsemmisültek. Egy újabb keletű kifestés nyomai tűnnek fel a szószék körül.
Középkorinak tűnik a mellékkápolnában elhelyezett kő keresztelőmedence is. A 2002-s kutatások során találtak rá a parókia udvarán az archaikus formájú, de a felirata értelmében csak 1852-ben faragott kő szenteltvíztartóra, amely egykor a templom berendezéséhez tartozott.
A templom barokk-kori átalakításakor, a 18. század második felében készülhetett a barokk főoltár. A falazott menza fölötti predellára támaszkodnak a három részes retabulum pilaszterei és oszlopai. A retabulumának központi alakja a Boldogságos Szűz Mária, balján Szt. Imre herceg, jobbján pedig a templom védőszentje, Szt. István király alakja áll. A két szélső szobor Szt. Pétert és Szt. Pált mintázza. Hangsúlyos, tört vonalú, golyvázott párkány zárja a retabulumot, amelyet bojtos dísszel alakítottak ki. Az oltár csúcsán a megfeszített Megváltó szobra látható két pár csavart törzsű oszlopok között. A központi szekrényben elhelyezett Mária szobor a csíksomlyói ferences templom kegyszobrának a változata. A templom egykori gótikus oltárából csak egy 15. század végére datált Madonna szobor maradt fenn, amelyet jelenleg a Csíki Székely Múzeumban őriznek. Az egykor a régi oltáron álló Szent István és Szent Imre szobrait 1731-ben még leírták.
A késő klasszicista, fehér-arany színezésű szószéket 1857–1859 között készítette Popp Miklós. A román nemzetiségű mester (Popp Nicolae), a Fogaras melletti Galaczról származó, utóbb Brassóba költözött, ortodox festő család tagja volt, bátyja Mişu Popp-nak, a 19. század második felében működő híres akadémista festőnek.
Az orgonát 1859–1869 között építették.
Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár. 2002. 80–81, 374.
Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: „Középkori” templomtornyok a Csíki-medencében. A székelyföldi dendrokronológiai kutatások első eredményei. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. I (XI)/2006. 131–132.
Botár István – Rácz Miklós – Tóth Boglárka: A csíkszentkirályi plébániatemplom kutatása (2002). Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. II (XII)/2007. 133–142.
Kiss Lóránd: Proiect pentru intervenţia de urgenţă al conservării picturilor murale din nava bisericii romano-catolice din Sâncrăieni (jud. Harghita). 2008. (kézirat).
Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002–2007 között. Csíkszereda. 2009. 23–37.
Mária-tisztelet Erdélyben. Mária-ábrázolások az erdélyi templomokban. Szerk.: Mihály Ferenc et alii. Székelyudvarhely. 2010. (Kiállításkatalógus). 7.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
