megoszt

A „Iosif Vulcan" román és „Szigligeti Ede" magyar nyelvű társulatoknak otthont adó Állami Színház a város emblematikus épületei közé tartozik és meghatározó eleme a Sebes-Körös szomszédságában kialakult, szabálytalan kontúrú, festői Bémer (Ferdinand) térnek. Ez a tér éppen a Színház felépítése táján, a 20. század legelején nyerte el végső képét, miután az új térszervezés érdekében lebontották a korábbi, többnyire földszintes házakat és sorra épült fel az eklektikus és szecessziós paloták sora. A reprezentatív kőszínház felépítésének gondolata a 19. század utolsó évtizedében körvonalazódott véglegesen, egy sor korábbi, az ideiglenesség jegyében fogant megoldást követően. A Városrendezési és Közlekedési Bizottság 1891-ben határozta el a tervezett új művelődési intézmény épületének a Bémer térre helyezését, a kiszemelt helyszínen álló házak kisajátítása pedig 1891. július 10-én kezdődött el. Időközben felmerült egy újabb helyszín ötlete is, mégpedig a Nagypiactér, sőt pályázatot is hírdettek erre az alternatív javaslatra, azonban a pályaművek egyike sem nyerte el a kijelölt bírálóbizottság tetszését. Ezen előzmények után a Városi Tanács a színházépítésben nagy múltra tekintő bécsi Fellner és Helmer céget bízta meg mind a tervezéssel, mind a kivitelezéssel. A város több tekintélyes építészének közös javaslatára ismét visszatért az eredeti helyszínhez, tekintve annak városrendezési szempontból előnyösebb helyzetét. Miután úgy tűnt, hogy az anyagi természetű akadályok megakaszthatják a bécsi építésziroda nagyívű tervének megvalósulását, Rimanóczy Kálmán építész felajánlotta, hogy a megálmodott színház mellett a bontásokból származó építőanyagból egy további épületet is felépít - a mai Bazárt - , hogy annak jövedelme bérbeadás esetén kiegészíthesse a város bevételeit.

Végül egy megegyezés értelmében három, a pályázaton is részt vevő kivitelező építész: Rimanóczy Kálmán, Rendes Vilmos és Guttmann József együtt vállalta a kivitelezést, amely rendkívül gyors ütemben folyt. Az alapkövet 1899. július 21-én tették le és azév októberében az épület már tető alá került. A kivitelezési munkálatokat a városi főépítész, Busch Dávid felügyelte, a műszaki ellenőrzés feladatát pedig Krubicza József látta el. A szobrászati munkák zömét Peller Ferenc végezte, az aranyozást Eichorn Vilmos, a stukkódíszeket Linhard Vilmos, a bútorkárpitokat Kuncz József és társai, az asztalosmunkákat Reiner Károly, míg a bútorokat Herczegh Vilmos készítette.

Az épület átadására 1900. október 15-én került sor, ünnepélyes körülmények közepette.

A színházépület a nagyváradi eklektikus építészet legkiemelkedőbb alkotásai közt tartható számon. A homlokzatok a neoklasszicizmus jegyeit hordozzák, míg az épületbelsőt a neorokkokó elemek uralják. Mind alaprajzilag, mind a térszervezés és a homlokzatkialakítás szempontjából teljes a 19. század végének klasszikus színházterveire jellemző szimmetria. Az épület téglalap alaprajzú, méretei 35,4 m x 47,3 m, az első és a hátsó épülettömbök rizalitszerűen ugranak ki kissé a mozgalmas tömegből.
A tér felőli tömb egyemeletes, a középső, bazilikaszerűen kialakított rész kétemeletes, a hátsó szárny szintén, fölötte emelkedik a színpadtorony. A főhomlokzat hangsúlyos eleme a neoklasszicizmus szellemében, az antik görög templomok mintájára kialakított nyitott portikusz. A főpárkányt 2+1+1+2, lábazattal és ión fejezettel ellátott oszlop tartja, fölötte háromszögű oromzat emelkedik. Az ezt lezáró profilozott párkány alatt fogsor fut végig. Az oromzat közepét a nagyváradi Peller Ferenc által készített allegorikus szoboralakok foglalják el: a főalak, Hunnia köré a zenét, az éneklést, a komédiát és a tragédiát megszemélyesítő alakokat helyeztek.

A portikusz két szélső oszloppárja elé egy-egy nagyméretű, a budapesti Mayer-féle műhely által készített allegorikus nőalak került, magas posztamensre, ezek a drámát és a vígjátékot szimbolizálják.

A portikusz mögötti főbejárathoz kétoldalt szimmetrikusan elhelyezett, íveltvonalú feljáró vezet, előtte pedig lépcsősor emelkedik. Innen léphetünk be a díszes földszinti előcsarnokba, három egyforma, egyenes szemöldökű ajtón keresztül. Fölöttük egy-egy áttört mellvédű, volutaszerű konzolokra helyezett erkély található. Az ezekre nyíló, félkörívesen záródó, vállpárkányos-záróköves emeleti ajtók a falmezők teljes szélességét áttörik, megvilágítva a tágas előcsarnokot. A portikusz mögötti homlokzatot magas posztamensekre állított, ión oszlopfőkkel ellátott pilaszterek tagolják három egyforma falmezőre. A portikuszt lezáró kazettás mennyezet a görög templomok hasonló elemeit imitálja.

Az épület szimmetrikus oldalsó homlokzatai a három falszakasznak megfelelően differenciált kiképzésűek. A tér felőli, rizalitszerűen kiugró részt négy, magas lábazatról emelkedő, ión fejezetes pilaszter tagolja, köztük egy-egy mellékbejárattal, melyek közül a középsőt konzolos szemöldökpárkány hangsúlyozza, fölötte félkörívesen záródó ablak nyílik, ezt kétoldalt kisebb, négyzetes ablakok veszik közre. A főpárkány a főhomlokzat megfelelő elemét folytatja. A középső, a nézőtér fölött bazilikálisan kialakított épületrész földszintje rusztikázott, ablakai négyzetesek, míg az emeletiek timpanonos záródásúak. Másik két oldalbejárat nyílik a hátsó, négytengelyes, rizalittömb homlokzatán.

A csupán a második emeleti félköríves oldalsó ablakok által megvilágított előadóterem 1200 főt fogad be és kiemelkedő akusztikája révén optimális körülményeket teremt a szimfonikus hangversenyek számára is. A két szinten elhelyezett páholysorok kagylószerűen ívelve veszik körül a nézőteret, mellvédjeiket gipszből készült, aranyozott felületű fesztonok, medallionok és maszkok díszítik. A mozgalmas kialakítású tér boltozatát, a közepén elhelyezett rácsot és peremét, a színpad keretelőarchitektúráját meg a hatalmas csillárt gazdagon aranyozott díszítések valóságos erdeje borítja be, rendkívüli ünnepélyességet kölcsönözve neki.

A belterek megvilágítását már kezdetektől fogva elektromos árammal működtették, mely akkor még nem volt bevezetve a városba, ahol a közterek zömét még gázlámpákkal világították meg. A szalonok falait különböző árnyalatú és motívumkincsű kárpitokkal borították be, melyeken a zöld dominált, míg az ülőbútorzat bordó brokáttal volt bevonva. Négy gobelinpannót Bouchernek a Louvreban őrzött festményei alapján készült reprodukciók díszítettek.

címkék

beszúr más oldalra