Szerző: Erdei Ibolya
Kód: SM-II-a-A-05280, SM-II-m-A-05280.01, SM-II-m-A-05280.02
Az épület története a 15. századig nyúlik vissza, a nagykárolyi birtok első írásos említései pedig a 14. századból származnak. Az oklevelekben 1335-ben szerepel először a Károly nevű település, majd egyre többször említik a Károlyiak birtokai között. A település a 15. században kerül teljesen a Károlyi család tulajdonába, ebben egy 1419-es királyi adomány erősíti meg őket. A ma is használt Nagykároly településnévvel 1428-ban találkozunk első ízben.
A nagykárolyi első épület egy a forrásokban domus lapideaként említett kőház, amelyet Károlyi Lancz László emeltetett 1482-ben. A szatmári rendek, a király illetve a tulajdonos levelezéséből kiderül, hogy az épület nem töltött be védelmi szerepet, csupán lakóépületként használták.
A török előretörésének veszélyei 115 évvel később, arra késztetik a birtok gazdáját, idősebb Károlyi Mihályt, hogy a négyszögű alaprajzú várat sáncárokkal, lőrésekkel ellátott bástyákkal vétesse körül. Mihály báró két fia, Ádám és László az ismételt török fenyegetések miatt, 1661-ben, a vár további, hatékonyabb megerősítése mellett döntött. Ezen átalakítások teljesen új formában tűntetik fel az épületet, amely már egy erősebb támadás ellen is védelmet nyújthatott védőinek és lakóinak. Az 1666-ra megépült nagykárolyi vár egykori képéről Lukas Georg Ssicha császári hadmérnök alaprajza árul el lényeges információkat. Ssicha a nagykárolyi vár építésének éveiben több hasonló rajzot is készít, pl. Székelyhíd váráról. Az alaprajzon megfigyelhetőek a bástyák, a kaputorony, a komplexum belterületén egy kút illetve szárazmalom. A korabeli külsőről egyetlen ábrázolás maradt fenn, mely a főhomlokzatot mutatja, ahol a védőfalak és bástyák lőrésekkel vannak áttörve. Ugyanitt nyílik a vár főbejárata, minimális építészeti dekorációval, félköríves nyílással. A falakon belüli épület köralakú saroktoronnyal van ellátva. A vár falai előtt megfigyelhető a védekezésre szolgáló paliszád is.
A 18. század elején az épület tulajdonosa a Rákóczi-szabadságharc történetében meghatározó szerepet játszó Károlyi Sándor, aki mindössze kisebb javításokat eszközölt az épületegyüttesen. Ő csupán a szabadságharc idején a támadások okozta károkat kényszerült kijavíttatni, ahogy ez történt 1704-ben, amikor a császári csapatok támadásai miatt az épület több helyen is károsodást szenvedett. A javítási munkálatok egy évig húzódtak, Károlyi Sándorné felügyelete alatt.
Károlyi Ferenc gróf az, akiben a 18. századi tulajdonosok közül első ízben vetődött fel a kor kényelmi szempontjainak rég nem megfelelő kastély átépítésének gondolata. A gróf Giovanni Battista Riccat, a nagyváradi székesegyház tervező építészét bízza meg a tervek elkészítésével, azonban, számunkra ismeretlen okok miatt, az épület kivitelezésére nem került sor. Az általa készített tervek nem maradtak fenn, csupán 1752-ben kelt átépítési utasításait ismerjük. Többek között az említett utasítás olyan információkat is tartalmaz, mely szerint az építkezések hozzávetőleges összege 10.000 ezüst forint lett volna.
Károlyi Antal lesz a következő tulajdonos, aki jelentős átalakításokat tervez a kastély épületén. A nagykárolyi kastély átalakítására, és egy új rezidencia programterveinek elkészítésére 1783-ban több építészt is felkért, ezek egyike a bécsi Franz Sebastian Rosenstingl. Rosenstingl terve egy rendkívül grandiózus elképzelése az új épületnek, formája a kiterjesztett szárnyú repülő sast, a Károlyiak címerállatát adja vissza. A terven kétszintes épület jelenik meg, négy épületszárnnyal, középpontjában több axisos, az udvar felé domború, a barokk tervezési gyakorlatra jellemző főbejárattal. A kastély tervének elkészítésekor Rosenstingl egy kerttervet is készít, mely az adott korban már divatjamúlt megoldásokat követett volna.
Ugyancsak az 1783-as tervezők között tartjuk számon Franz Anton Hillebrandtot, aki U alakú kastélyt tervezett, melynek udvari oldalán íves belső szárny lett volna. A terv hasonlóságokat mutat Johann Lucas von Hillebrandt bécsi Schwarzenberg-palotájával.
A bemutatott tervek kivitelezésének meghiúsulására a család egykori levéltárosa, Éble Gábor azt a magyarázatot adja, hogy 1784-ben, a szomszédos vármegyében román lázadás tört ki, minek következtében a megrendelő jobbnak látja az építkezések elhalasztását, sőt még a Nagykárolyban őrzött családi levéltárat is Pestre viteti. Azonban Éble érvelése megkérdőjelezhető, véleményünk szerint elképzelhető, hogy anyagi okok miatt döntött úgy, hogy nem kivitelezteti őket.
Károlyi Antal halála után az ősi birtok egyetlen örökösére, fiára Józsefre száll. Az ő idejében épül át végre barokk kastéllyá a nagykárolyi épület. 1792. március 22-én utasítja uradalmi építészét, Bitthauser Józsefet, hogy minél hamarabb készítse el a kastély atépítésének költségvetését. Az átépítési munkálatok 1792 őszén veszik kezdetüket. A módosítások alkalmával az alapokat és néhány főfalat meghagytak, teljességel lebontották azonban a várat körülölelő védőfalat, a várárkokat betömték. Az építkezés györs ütemben haladt, hisz 1793 decemberére az új kastély tető alá került. Az új épület Bitthauser tervei alapján belső udvaros klasszicizáló késő barokk stílusú kastélyt mutat, körülötte angolparkot alakítottak ki. A Vasárnapi Újság 1859-ben a következőket írja a nagykárolyi kastélyról és kertről: „Az új kastély Nagy-Károlynak nagy díszére szolgál, szép angol ízlésű kerttel van övezve, melly a lakosoknak igen kedvenc sétahelye."
1847-ben Ybl Miklós végez átalakításokat az épületen. Amit ekkor változtattak a kastélyon, a későbbi átalakítások miatt nem maradt meg, úgy, mint több más, többször átépített épület esetében, és sajnos hiányoznak azon megbízható források, melyek alapján az egyes építési szakaszok pontosan elkülöníthetőek volnának.
Középkori lovagi kastélyokat idéző mai neogótikus alakját az épület 1893-1896 között nyerte. E periódusban tulajdonosa Károlyi István, aki a magyar arisztokrácia egyik kiemelkedő személyisége. A terveket a szászországi születésű Meinig Arthur készíti el, kinek művei között tartjuk számon a tiszadobi Andrássy-kastélyt, a budapesti, Baross utcai Wenckheim-palotát és még számos impozáns 19. századi kastélyt és palotát. Az épület érdekességei közé tartozik, hogy arhitektúrája a Loire-mente reneszánsz kastélyait juttatja eszünkbe, ezek közül hasonlóságokat a leginkább Chenonceau és Amboise kastélyaival mutat. Meinig Arthur munkái között a legközelebbi analógiákat a már említett tiszadobi Andrássy-kastély részleteiben találjuk.
Az új épületet Meinignak mindenképp úgy kellett kigondolnia, hogy az minden részletében a grófi rangot, a tulajdonos családjának ősi mivoltát reprezentálja. A kastély főfalaiként megőrizte a barokk, 18. századi falakat, ezeket a különböző méretű és formájú tornyok hozzáillesztésével tette mozgalmassá. Azért, hogy a középkor hangulatát sikeresen felidézzék a kastélyt helyenként vizes, másutt pedig száraz árokkal vették körül. Ekkor fedik be a szintén 18. századi belső udvart, és ennek helyén egy hatalmas kétszintes szalont alakítanak ki.
A főhomlokzat, melyet két szintre (földszint + emelet) építettek, a város felé nyílik, két sarkán egy-egy kerek alaprajzú toronnyal, melyek magassága négy emeletig nyúlik. Ugyanitt található az épület főbejárata, melyet egy díszes kocsialáhajtó megtoldásával emeltek ki az épület tömegéből. Ennek emeleti szintjét erkély díszíti. Mind a külsőn (pl. a főhomlokzat jobb saroktornyán), mind a belsőben több ízben találkozunk a Károlyi címerrel, mint díszítőmotívummal. A bárói címer (ezt a rangot 1609. december 11-én kapta Károlyi Mihály) központi eleme már a 14. századtól a család szimbóluma a bal lábán álló, jobb lába karmaiban szívet tartó karvaly. Pajzstartóként koronás, saját farkába harapó szárnyas sárkány tekeredik a címerpajzs körül, négy lábával tartva azt. A címer részét képezi a tizenegy gyöngyös korona, mellyel 1712-ben, a család grófi címének elnyerésekor bővült.
A főhomlokzat faltömege és a bal oldali saroktorony között egy bástyára emlékeztető lőréses épület teremt kapcsolatot. A főhomlokzat felületét egyeneszáródású ablakok törik át.
A bal oldali mellékhomlokzat a már említett "bástya" és egy további torony által van szegélyezve. Öt tengelyes homlokzat, a tengelyek számának megfelelő számú ablakkal mindkét szintjén. Két szélén, illetve a falazat közepén a két szint ablakai köténydísszel vannak összekapcsolva. E homlokzat bal oldali végét is oldalrizalit tagolja, melyhez kis kerek torony simul.
A hátsó homlokzat az, mely a eredetileg kerti homlokzatként volt számontartva, egykor ugyanis csak az épületnek ezen az oldalán helyezkedett el a park. Reprezentatív, mozgalmas kialakítású homlokzat, melynek jelentősége a főhomlokzatéhoz közelít. Igencsak impozáns a belső szalon mérművekkel áttört fala, mely részleteiben is a neogótikát idézi. Ugyanitt emelkedik a kastély legmagasabb tornya. „Hét tornya közül a nagy torony hatalmas és bástyaszerűen kiemelkedő. Zászló lobog rajta, ha a háziúr otthon van. Estenden meg ragyogó villanylámpa szórja világát." - emeli ki a századelő Borovszky-féle vármegyetörténete. A torony első három szintjén négyzet alaprajzú, azt követően pedig nyolcszögbe vált. Díszítésének elemei szintén a neogótika formakincsét idézik.
A kerti és jobb oldalhomlokzat találozásánál a kastélykápolna helyezkedik el, kialakítása neogótikus, „stilje tiszta csúcsíves". Átlósan fekszik, poligonális szentéllyel, három oldalát ikerablakok törik át.
A jobb oldali mellékhomlokzat megnevezése egyes helyeken „tó felőli homlokzat". Ezt az elnevezést onnan kapta, hogy ott, ahol ma a szökőkút áll, hajdanán egy tó helyezkedett el, mely még még a 20. század eleji képeslapokon is megfigyelhető. A homlokzat két szintes és hét tengelyes. Az ablakok egyenes lezárásúak, a felső szint ablakait hangsúlyos szemöldökpárkány emeli ki. Ezen a homlokzaton is nyílik egy bejárat, mely részleteiben a főbejáratra emlékeztet.
A belsők kapcsán igyekszünk csak azokat a tereket bemutatni, melyek őrzik még a 19. századi állapotokat. Ezek közül az első, az az előtér, ahova a főbejáraton keresztül jutunk. Legérdekesebb eleme egy ajtó, mely kapcsolatot teremt a nagy szalonnal. Az ajtó metszett üvegén megfigyelhető a család címere, illetve jelmondata, FIDE VIRTUTE FAMAM QUÆRE.
A központi nagy csarnok mennyezete virágdíszes, gerendás síkmennyezet, három oldalán nyitott, árkádos folyosó fut körbe, negyedik oldalán díszes, csavart fabalusztrádos, kétfordulós márványlépcső vezet az emeletre. A termet két kandalló is ékesíti, egyik a bal oldali falon, a másik a hátsó falon, a lépcsőfeljáró alatt helyezkedik el. Utóbbi vörösmárványból készült és díszítésében megtaláljuk a Károlyi címer részleteit. Az előbbinél mozgalmasabb, barokkosabb a bal oldali fal kandallója, melyet fehér márványból faragtak. A színes, virág és geometriai mintás öntött 19. század végi mozaikpadló eredeti állapotában fennmaradt. A Borovszky Samu szerkesztette 20. század eleji vármegyemonográfia bemutatja a terem egykori berendezését. Innen tudjuk, hogy a bútorzata angol stílusú volt, ezek mellett bőrkanapékkal, bőrfotelekkel, cserepes virágokkal, vadászagancsokkal, értékes vázákkal tették otthonosabbá a belsőt.
Az egykori ebédlő mennyezetét növénymintás stukkók díszítik, s támaszként megjelenik két, fölfelé sudarasodó márványoszlop. Borovszky említésre méltónak tartja ezt a termet „vörös bőrbútoros, kényelmes ebédlő"-nek nevezi, és a kertbe „...verandaszerű, széles kőhídon jutunk ki belőle". Sajnos az ebédlő berendezéséről nem maradtak fenn képi források, így egykori berendezése és kialakítása kapcsán csak a vármegyemonográfia adataira hagyatkozhatunk.
A kápolna bordás keresztboltozattal fedett. Eredeti állapotában megmaradt kőpadlója. Szentélyét jelenleg kisméretű barokk oltár díszíti.
Az első emelet legdíszesebb terme a grófnő szalonja. Alaprajza megegyezik az alatta lévő földszinti, terjedelemes előcsarnokkal. Tükörboltozatát barokkos jellegű stukkódísz ékesíti. A terem egykori berendezését a már idézett vármegyemonográfia ismerteti: "Bútorzata és kárpitja virágos mintás. Érdekes régi családi szekrények is találhatóak benne és egy felettéb nagybecsű festmény, Mária Terézia arczképe, amit ő maga adott gróf Károlyi Antalnak, hívséges hős generálisának. E fogadó terem erkélyéről pompás kilátás esik a kertre, szökőkutakra, avatott kezek remekeire." A fentebbiek mellett vázák, piperetárgyak és textílek díszítették a grófnő szalonját.
A gróf egykori úri szobájában sajnos ma semmi nem utal egykori díszes kialakítására. A vármegye monográfia is csak annyit árul el erről a szobáról, hogy "különösebben fölemlítésre méltó a Rudolf trónörökös Benczúr festette arczképe, amit ő fensége küldött halálát megelőző karácsonykor a grófnak ajándékba."
Az épületet park övezi, mely szintén a 19. században nyerte el mai formáját, az angolkertek jellemző példáját követve.
Magyarország vármegyéi és városai. Szatmár vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1908.
A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. A család megbízásából kiadja Károlyi Tibor, sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. II. Budapest, 1885.
Éble Gábor: A Károlyi grófok nagykárolyi kastélya és pesti palotája. Budapest, 1897.
Éble Gábor: Károlyi Ferenc gróf és kora. Budapest, 1893.
Fatsar Kristóf: Franz Sebastian Rosenstingl kerttervezői tevékenysége Károlyi Antal szolgálatában. Ars Hungarica. 1998. 1-2.
Fatsar Kristóf: Magyarországi barokk kertművészet. Budapest, 2008.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
