részletes keresés
nyomtat

megoszt

Kálváriatemplom, Szatmárnémeti
Utolsó frissítés:  2010-06-01
Szerző:  Kovács Zsolt


A műemlék adatai
Cím: Mihai Eminescu u. 3.
Kód: SM-II-m-B-05209
Datálás: 1907–1909

Történeti adatok

A mostani templom helyén az első épület a Hám János püspök által 1844-ben Tischler Albin csanálosi plébános és címzetes kanonok tervei lapján építtetett Kálvária kápolna volt, amelyet az egykori ötszögű szatmári erőd északnyugati bástyájának közvetlen közelében, a dobosok dombja nevű helyen emeltek. A város ezen részén már a 19. század elején több olyan épületet építettek, amelyek a püspökség kezdeti időszakában püspöki rezidenciaként szolgáltak. Szintén Tischler Albin tervezte a kápolna előtti 14 stáció építményét is. Tischler Albin kanonok azon ritka egyházi személyek közé tartozik, aki plébánosi elfoglaltságai mellett építészeti feladatokat is ellátott. Munkásságának ezt a vetületét a magyarországi neogótikus építészet történetével foglalkozó szakirodalom is számon tartja. Az ő nevéhez fűződik több templom építésének átépítésének a terve, amelyek közül a legfontosabbak a felsőbányai római katolikus templom terve és a beregszászi plébániatemplom középkori romjainak az átépítése. Utóbbi a régió egyik legkorábbi neogótikus emléke. A szatmárnémeti Kálvária kápolna jelentősége szintén ennek a körülménynek tudható be, ez is a korai gótizálás egyik jelentős példájaként ismert. A 20. század elején lerombolt épület egykori kinézetét mindössze korabeli képeslapokról ismerjük. Ezeken a 19. század végi-20. század eleji felvételeken egy kisebb méretű templom látható, melynek keleti részén egy masszív két nyolcszögű tornyot tartó építmény található, és az épület hajóját és sokszögzáródású szentélyét támpillérek erősítették. A templom homlokzati díszítőelemei mint például az ablakok mérművei, a rozetták vagy a párkányok frízei, kivétel nélkül a neogótikus formavilágba illeszkednek.

 

A szatmárnémeti Kálváriatemplom történetében meghatározó szerepet játszanak a jezsuiták. A Jézus Társaság tagjai 1858-ban, Hám János püspök hívására telepednek le a városban, szatmári rezidenciájuk a II. József-kori feloszlatást követő újraalapítások sorában a koraiak közé sorolható. Szatmárra történő betelepítésük célja elsősorban a szintén Hám János által alapított szatmári irgalmas nővérek rendje tagjainak lelkigondozása volt, de emellett misszionárius és oktatási feladatokat is rájuk szándékozott bízni a püspök. A rend egyik első szatmári tevékenysége a rend osztrák rendtartományában igencsak népszerű Jézus Szíve kultusz megszervezése volt.

 

Az elhagyatott templom felújítása után, Haas püspök 1868-ban a jezsuita rendnek adja a Kálváriatemplomot. Mivel a templom a várárokból kihordott földből létrehozott mesterséges dombra épült, története során gyakran lépnek fel szerkezeti problémák, mint például a 19. század végén vagy a 20. század első éveiben. 1903-ban még az egyik torony sisakját kijavítják, de a súlyosbodó szerkezeti gondok miatt a következő évben már felmerült egy új templom építésének a gondolata is. A régi templom lebontását és az új építését 1907. október 18-án kezdik el P. Schaeffer Jakab atya vezetésével. Az új, szintén neogótikus templomot az 1908-as év folyamán építi fel a szamárnémeti Weszelovszky fivérek vállalkozása. Annak ellenére, hogy a helytörténeti irodalomban a Weszelovszky fivérek a templom tervezőiként szerepelnek, más korabeli szatmárnémeti építkezések példája alapján, úgy véljük, hogy a Kálváriatemplom esetében is egy ez idáig ismeretlen építész terveit vitelezte ki a helyi cég. Formái alapján a szatmárnémeti Kálváriatemplom a 19. század utolsó két évtizedének neogótikus templomainak megoldásait követi, így építésekor ez a nyelvezet már egy több évtizede jelen lévő tendenciáknak a továbbélése. A szatmári esetben az építészet új megoldásai helyett ezen régi formák megőrzése vagy a régi templom formáihoz való ragaszkodásnak, vagy, ami valószínűbb, a tervező építész konzervatív felfogásának köszönhető. A templom építésének menete gyorsan haladt: 1908. augusztus 9-én a torony két keresztjét áldották meg, majd december 12-én Boromissza püspök már a templom 4 harangját szentelte meg. Az 1200 férőhelyes új templomot Jézus Szíve tiszteletére avatták fel 1909. június 6-án. Ebből az alkalomból a templom belsejét még a régi épületből származó oltárokkal, áldozószékekkel, padokkal és szószékkel szerelték fel, és majd csak az ezt követő években került sor az új bútorzat elkészítésére. A főoltár az osztrák származású, rövid ideig Szatmárnémetiben élő, Hölzel Albin asztalosmester munkája. A belső bútorzat többi részét jórészt Neuschendtner Mihály jezsuita testvér készítette.

 

Az elhelyezésből származó repedések hamar megjelennek az új templom falain is, ezért már 1925-26-ban javításra szorul az épület. 1940-ben a budapesti Megyer-Meyer Antal iparművész restaurálta a templom falképeit.

 

1944. szeptember 16-18. közti szovjet bombázások során a Kálvária templom is megsérült, legnagyobb vesztesége a díszes vitrók elpusztulása volt.
Jelentős javítások zajlottak az 1976-1977 időszakban, amikor az első évben az épület külső homlokzatait újravakolták teljes egészében. Ugyanezen helyreállítások során nyert a belső is egy új kialakítást: 1977-ben Bódi Endre festő újrafestette a belső terek dekorációit, s ugyanekkor festették le olajfestékkel az oltárokat, szobrokat és padokat.


A műemlék leírása

A hagyományostól eltérően nyugat-keleti tájolású Kálváriatemplom Szatmárnémeti város központi részén, a Mihai Eminescu u. 3. szám alatti telek nyugati végében található kisebb magaslaton fekszik, bejáratának két oldalát a passió 14 stációjának helyet adó kisméretű klasszicista jellegű egyszerű építmény szegélyezi.

 

Alaprajza széles, négy boltszakasznyi hosszú hajóból, áll, amelyet kétoldalt 3-3 kápolnatér szegélyez, és a nyolcszög öt oldalával záródó kereszthajó és szentély csatlakozik hozzá. A középső oldalkápolnák mélyebbek, s ezáltal hangsúlyosabb szerepet kaptak. Az alaprajz másik fontos elemei a szentély mindkét oldalához szimmetrikusan csatlakozó egyszintes sekrestyék.

 

A templom keleti felét a széleken a kápolnák vonalától jóval messzebb kiugró toronypár hangsúlyozza.
A templom alaprajza 2 történeti alaprajzi rendszerből inspirálódik: összességében az érett gótika egyik tipikus alaprajzát használja, melynek legjelentősebb példája a marburgi Szent Erzsébet templom, a poligonális záródású keresztház egyik legismertebb előfordulása, és a hajó terére merőleges oldalkápolnák rendszerének használata a jezsuita alaprajzi rendszerből eredeztethető. A fenti történeti előzményekből kialakított alaprajzi rendszer a historizmus korában igencsak nagy népszerűségnek örvendett.


Válogatott irodalom
Arhitectura ecleziastică din Satu Mare. Szatmár egyházi építészete. Ecclesiastical Arhitecture of Satu Mare. Szerk. Szőcs Péter Levente. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: A jezsuiták Szatmárban. Satu Mare - studii si comunicarii 13 (1996) 268-282.
Dicţionarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crişana şi Maramureş. Coord. Adrian Andrei Rusu. Cluj-Napoca, 2000.
Komárik Dénes: A korai gótizálás Magyarországon. In: Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Zádor Anna és Szabolcsi Hedvig. Budapest, 1978.
A szatmári püspöki egyházmegye emlékkönyve fennállásának századik évfordulóján. Schematismus centenarius 1804-1904. Szatmár, 1904.



Eszmecsere a szócikkről