Szerző: Sarkadi Nagy Emese
Kód: TM-II-m-A-06140
Datálás: 1443–47, átalakítva a 16. és 18. században valamint 1856-ban
A négyszögletű, belső udvaros, eredetileg négy sarokbástyás épület a város szívében, főterének tőszomszédságában áll, az ötvenes évek óta a Bánáti Történeti Múzeumnak (Muzeul Banatului) ad otthont. A kétemeletes kastély délkeleti és délnyugati sarkán ma is egy-egy olaszbástya áll, északkeleti sarkán poligonális torony, egykori északnyugati tornyának már csak ásatás során tárták fel az alapfalait. Az északi (fő)homlokzat az északkeleti toronnyal és a nyugati homlokzat északi része jellegzetes historizáló, romantikus kialakítású.
A mai épület helyén álló első erődítmény Róbert Károly uralkodása alatt épült, amikor a király Temesvárra helyezte székhelyét. Egyes kutatások szerint Filippo Scolari 1404-1426 közötti temesi ispánsága idején jelentős építkezések zajlottak a kastélyon és a települést körülvevő erődítményen is. Ezt az építményt bővítette és alakította át Hunyadi János a 15. század negyvenes éveiben. Az új palota a korábbinál nagyobb volt, és nem vette figyelembe annak elrendezését. Alapozása, akárcsak a korábbi épületnek, cölöpökre épült. A 15. század végén, 16. század elején épülhetett a vár - átalakítva ugyan, de ma is álló - északkeleti tornya. A 16. század közepének (1551) építkezéseit idézi a két olaszbástya az épület délnyugati és délkeleti sarkán, bár egy 1727-es osztrák hadmérnöki ábrázolás szerint (v.ö. Opris 2007. 46-47 old.), a délnyugatit a 18. század eleji építkezések során átépítették vagy javították. A munkálatokra nyilván az 1716-os Savoyai Jenő féle ostromot követően volt szükség. A 18. század folyamán tüzérségi kaszárnyaként használt épületen ebben az időszakban más átalakításokat is végeztek: ekkor épült át a teljes keleti szárny és a déli szárny keleti vége is. 1856-ban került sor a vár legnagyobb lélegzetű javítására. Gyökeresen átépült, historizáló kialakítást kapott az északi szárny, a nyugati szárny északi vége, és az északkeleti sarok. Ekkor alakítják ki az északkeleti poligonális toronynak mai, az északi homlokzat romantikus képéhez igazodó formáját is. Ezekben az években bővült az északi épületszárny az udvar felé egy traktussal, és ekkor nyerték el mai képüket a homlokzatok is a nyílások új kiosztásával; átalakították az épület belső osztását, boltozatait is. 1902-1903-ban nagy építkezések zajlottak a kastély körül, északi oldalán ekkor régészeti feltárásra is sor került. Évtizedes előkészületek után, az ötvenes években alakították múzeummá az épületet, belső tereinek kialakítása, funkciója az elmúlt hónapokban indult helyreállításig ennek a felújításnak, funkcióváltásnak az ízlésvilágát, értékrendjét mutatta.
Az épület fő nézete a 19. században átalakított északi homlokzat. Földszintjén végig, 2+3+1+3+2 tengelyen keresztül félkörös záródású, szemöldökei révén csúcsívessé alakított párosablakok nyílnak, a középső tengelyben pedig az épület két falpillér által határolt, az ablakok kialakításához igazodó főkapuja. Az emeleten, 2+7+2 tengelyben, két szintnek megfelelő méretű, erősen historizáló, félkörös záródású, csúcsíves vakolatdísszel ellátott, középosztós, fémből alakított mérművekkel díszített ablakok nyílnak.
A keleti homlokzat egyik végén a délkeleti sarokbástya áll, keleti oldalán három tengellyel, másik végén a már említett poligonális torony. A köztük húzódó falszakasz két emeleten 6+1+4 szabályos kiosztású tengelyt foglal magába, ezekben egyszerű, keret nélküli szegmensíves záródású ablakok nyílnak, amelyek mindegyike fölött keskeny, az ablak záródásának ívét követő szemöldök húzódik. A földszinten egy kivétellel, a nyílások kiosztása követi az emeletiekét : itt 1+4+1+4 tengely közül a hatodik egy félköríves záródású, kőkeretes kapu, a szegmensíves záródású ablakokat pedig, itt csúcsíves formát követő vakolatdísszel látták el. Hasonló típusú nyílások törik át az olaszbástya három tengelyét is. A poligonális torony négy szintjének minden második oldalán párosával elhelyezett, félkörös ablakok nyílnak, amelyek fölött csúcsíves vakolatdíszt alakítottak ki. A szinteket egymástól erős kiülésű, profilozott párkány választja el; a negyedik szint fölött konzolsoron támaszkodó pártázatos, historizáló mellvéd húzódik. A földszinten vakolt kváder-imitáció, az emeleteken sávozott vakolat látható. A keleti homlokzathoz, a poligonális torony északi oldalán egy tengelynyi épületsarkot csatoltak a 19. századi átépítés során. A sarok kialakítása már az északi homlokzatéhoz igazodik: földszintjét faragott kváderburkolat borítja és csúcsíves szemöldökökkel ellátott, félkörös záródású párosablak töri át; a homlokzat emeleti része pedig téglából készült, itt két szintnek megfelelő méretű félkörös záródású ablak nyílik, fölötte csúcsíves vakolatdísz. Az emelet sarokarmírozása és a teljes északi homlokzaton is végighúzódó historizáló mellvéd kőből készült. A szóban forgó, 19. században megépült sarok az északi homlokzat síkjából a sarokbástyákhoz hasonlóan kiugrik.
A nyugati homlokzatot a felületképzés is két szakaszra tagolja. Az első hat északnyugati tengely az északi homlokzatnak megfelelő kialakítású, ehhez csatlakozik egy öttengelyes, a keleti és a déli homlokzatképzést idéző háromszintes épületrész, amely kissé kiugrik a homlokzat síkjából, déli oldalán pedig négy tengelyes kialakítású. Földszintjén szegmensíves záródású, csúcsíves vakolatdísszel ellátott ablakok és vakablakok látszanak, első emeleti ablakai hasonló vakolatdísszel bírnak, azonban egyenes záródásúak, a második emelet egyenes záródású nyílásai pedig nélkülözik a vakolatdíszt. Mindhárom szint felületét sávozott vakolat borítja. Az épületrész déli oldalához csatlakozik a délnyugati sarokbástya, amelynek mind nyugati, mind déli oldala háromtengelyes. A két olaszbástya által közrezárt déli homlokzat 3+11+3 tengelye a korábbiakban leírt ablaktípusokat mutatja mindhárom szintjén.
A belső, udvari homlokzatok lényegesen egyszerűbbek, kialakításuk, szintbeosztásuk azonban alapvetően követi a külső homlokzatokét. A keleti és a déli homlokzat három szintjén egyszerű vakolt kerettel ellátott, de mindenféle díszítés nélküli, szegmensíves záródású ablakok nyílnak. Az északi szárny udvari homlokzatát a földszinten széles, szegmensíves ablakok, az emeleten pedig nagyméretű, a szárny külső homlokzatán látott, két szint magasságának megfelelő ablakok méreteihez igazodó, szegmensíves záródású nyílások törik át. Fölöttük, hozzájuk igazodó kiosztásban kisméretű, négyzetes, lőrésekre emlékeztető kis ablakok nyílnak. A nyugati szárny földszintjét félkörös záródású, széles árkádok törik át, fölöttük, az emeleteken, a többi homlokzatról már ismert, szegmensíves záródású ablakok. A belső homlokzatok mindegyikén csak a földszintet választja el a fölötte levő szintektől profilozott övpárkány.
Az épület belseje jelenlegi kialakításában viszonylag jellegtelen, még az ötvenes években zajlott helyreállítás, múzeummá alakítás nyomait mutatja ( a leírás készítésének időpontjában az emlék teljes körű felújítása zajlik). A földszinti kis helyiségek jó részét irodaként és raktárakként használja a múzeum, a déli szárny két traktusa előtt, az udvar felől folyosó húzódik, erről nyílnak a helyiségek. Hasonló az elrendezése a keleti szárnynak is, ahol azonban a két traktus szélességét egyetlen, szélesebb traktus foglalja el. Az északi szárnyat az előző két szárnynak megfelelően a 19. században bővítették az udvar felé egy harmadik traktussal. A szárny nyugati végén helyezkedik el a pillérekkel tagolt, boltozott ún. márvány terem, amelynek padlóját vörös mészkőlapok borítják. Az épület nyugati szárnya szabálytalanabb: a kéttraktusos, enyhén ferde külső fallal rendelkező északnyugati épületrészhez háromtraktusos (folyosó+ két traktus) szárny csatlakozik a délnyugati részen.
A déli szárny közepén, a nyugati szárny déli részén és az épület északkeleti sarkában vezet fel lépcső az emeletre. Itt fennmaradt még néhány 19. századi nyílászáró is. Az épület egyik legreprezentatívabb tere egyértelműen az északi szárny nyugati végén, a márványterem fölött húzódó, két pillérsorral tagolt tér, amelynek nyugati végén átjárás nyílik egy hozzá hasonló, pillérsorral kettéosztott, az épület nyugati szárnyának északi részén található terembe. Mindkét, lovagteremre emlékeztető tér dongaboltozott, boltozatait kereszt alaprajzú, téglából épült pillérek tartják. A teret eredetileg keresztboltozat fedte, amelyet 1836-ban még látni lehetett. Ezeket a tereket világítják meg az északi homlokzat nagyméretű, historizáló ablakai. Szintén az emeleten helyezkedett el az említések szerint a kastély kápolnája (az archív ábrázolások tanúsága szerint, talán, a 19. századi átalakítást megelőzően még a nyolcszög öt oldalával záródó északkeleti toronyban). A déli és a keleti szárnyban helyezkedtek el a várnagy és a hölgyek szobái, míg a második emeletet a vendégek és a szolgálók vehették igénybe.
A kastély mai képe felettébb sokszínű, jól tükrözi a különböző korokban zajlott, különböző stílusjegyekkel jellemzett átalakításokat. Története jelentőségéhez méltatlanul kevéssé kutatott, régészeti ásatásokra az eddigiekben csak korlátozottan, egyes statikai vagy más építőipari munkákhoz kapcsolódóan nyílt lehetőség. A jelenleg folyó általános felújítás és az ennek kapcsán végzett kutatások azonban jelentős eredményeket hozhatnak.
Ioan Haţegan: Das Mittelalterliche Schloss von Temesvar und die von Filippo Scolari im Banat gebauten oder renovierten Schlösser. Castrum Bene 2/1990. Budapest 1992. 268-269.
Roşiu Liliana: Amenajarea castelului Huniazilor din Timişoara ca muzeu al Banatului. In: Analele Banatului, S.N., Arheologie-Istorie, VI, Ed. Mirton, Timişoara, 1998. 31-41.
Adrian Andrei Rusu: Arad és Temes megye középkori erődítményei. In: A Középkori Dél-Alföld és Szer. Szeged, 2000. 579-581.
Al. Rădulescu: Castelul Huniade - Timişoara. Sondajul arheologic din anul 1980. In: Analele Banatului S.N. XIV, 2, 2006. 11-32.
Mihai Opriş: Timişoara. Monografie urbanistică. Vol. I. Descoperiri recente care au impus corectarea istoriei urbanistice a Timişoarei. Timişoara, 2007. 46-47.
Al. Rădulescu, Daniela Tănase, Zsuzsanna Kopeczny: Raport preliminar privind cercetările arheologice preventive de la Timişoara - Castelul Huniade 2007. In: Banatica 18, 2008.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
