megoszt

A XIV. század elején Zazarbánya és Asszonypataka egyesítéséből létrejött, színesfémbányászata kapcsán számos kiváltsággal ellátott, városi rangú Nagybánya 1411-ben számos várossal együtt Lázárevics István szerb despota feudumává vált, s örökösétől, Brankovics Györgytől 1445-ben Hunyadi János szerezte meg. Hunyadi halála után a város fiaira szállt, s Mátyás királlyá választása után királyi birtokba került. A XV–XVI. században Nagybánya gazdaságilag a Magyar Királyság egyik legfontosabb városa volt, 1463-ban pénzverdéje 20 000 dukátnyi kibocsátásával az ország legtermelékenyebb kamarája volt. 1464-ben Mátyás visszaállította Nagybánya szabad királyi város státusát, 1469-ben pedig a város fallal való körülkerítésére adott jogot. Egy 1472-es adat szerint a város utcáit kőlapok fedték. A Mátyás- és Ulászló-kori gazdasági és társadalmi fellendülés a városképen is rajta hagyta a nyomát, az utóbbi évek főtéri műemléki kutatásai nyomán olyan késő gótikus épületsor tárult fel, amelyhez hasonló együttest eddig régiónkban csak Besztercén és Nagyszebenben ismertünk. E házsor kiemelkedő emléke az ún. Hunyadi-ház.

Nagybánya főterének keleti oldalán áll a legendákkal övezett, jellegzetes kiszögellésű Hunyadi-ház, más nevén Erzsébet-ház. A főtér keleti során hosszú ideig ez volt az egyetlen jelentős középkori emlékeket mutató épület, és csak az utóbbi évtized kutatásai derítették ki, hogy a szomszédos épületek homlokzatai (Bay-, Schreiber-, valamint a 17. számú ház) is in situ késő gótikus kereteket rejtettek, köztük három igen látványos, átmetsződő tagozatos kapukeretet. Az északi házsor keleti részének egyik saroképületéről (14. szám) is kiderült, hogy mindkét homlokzata az emeleten is rendelkezik gótikus kőkeretekkel. Az általunk ismert főtéri pincék mindegyike tartalmaz középkori elemeket, kereteket, s valószínűleg a további kutatások még fel fognak tárni más középkori földszinti vagy emeleti részleteket a főtér házaiban. A XV–XVI. század fordulóján alakult ki a nagybányai főtér maihoz sokban hasonló képe a téglalap alakú piacteret övező egymáshoz tapasztott egyemeletes épületeivel, melyek között a városból kivezető utak utcatorkolatai nyíltak.

A feltárult középkori házsor jelzi, hogy a Hunyadi-ház nem elszigetelt emlék, hanem jól illeszkedik a városközpont történetének késő középkori fejezetébe. A Hunyadi-ház építését általában Hunyadi János 1446-os nagybányai tartózkodásával köti össze a helytörténet (a hadvezér azelőtt egy évvel szerezte meg a várost), ezzel a dátummal azonban nehezen egyeztethetőek az épület stilisztikailag a XV-XVI. század fordulójára keltezhető elemei. Feltételezhető, hogy Hunyadi valamiféle birtokközpontot kialakított a gazdaságilag jelentős Nagybányán, s tény az is, hogy a Hunyadi-ház még a XIX. század végén is állami tulajdon volt, amit a középkori viszonyokra visszavetítve akár közvetlen királyi tulajdonként is értelmezhetünk. A Hunyadi ház kutatásának egyik legnagyobb problémája, hogy az igen gazdag nagybányai levéltári anyagban alig találunk rá utalást, pedig birtoklástörténetének megismerése közelebb vinne az építési fázisok pontos szétválasztásához és keltezéséhez.
 

A Hunyadi ház a főtér keleti sorának a közepén áll, az onnan kiágazó Kispénzverő(a mai Dacia) utca déli oldalán, tehát saroképület. Az átellenben álló házzal három árkád köti össze. A pincével, földszinttel és emelettel rendelkező ház majdnem teljesen elfedi a telket. A hosszanti telken két középkori, közel egykorú házat lehet különválasztani, melyek eredetileg is egymáshoz tapadtak. Mivel a Kispénzverő utcából a két háznak külön bejáratai nyíltak, bizonyos, hogy eredetileg nem voltak ugyanazon tulajdonos birtokában. Csupán a nyugati, főtéri épület elegánsabb megoldásai sejtetik, hogy az volt a „Hunyadi-ház”. Mindkét épület dongaboltozatos pincével rendelkezik, ám a pincék nincsenek azonos tengelyben, az összekötésük megoldásán világosan látszik, hogy utólagosan eszközölték, valószínűleg akkor, amikor egyazon birtokba kerültek. A pincék déli részén utólagosan beillesztett ívsor halad hosszanti irányban, egy földszinti folyosófal támasztéka. A nyugati ház pincelejárata egyenesen a főtérről nyílik, és valószínűleg mivel a telekadottságok miatt eleve szűkre szabott pincéből nem akartak a lépcsővel helyet rabolni, azt kiugrasztották a homlokzat síkjából. Ez arra utal, hogy a nyugati épület későbbi a keletinél, illetve hogy a főtér ezen oldalának a homlokzati vonala ekkor már adott volt. A kiugró lépcsőt azonban nem csupán gádorral fedték le, hanem az ereszszintig folytatódó „rizalitot” építettek köréje.

A földszint helyiségeit az utólagos folyosóról közelíthetjük meg, tehát a mai helyiségosztás nem középkori. A földszinten is érvényesül a két ház utólagosan összeillesztett mivolta. A keskeny, boltozott folyosóról nyíló helyiségek legtöbbje dongaboltozattal rendelkezik, melyekből néhányat kőből építettek. A pinceboltozat hossztengelyére ezek a boltozatok merőleges irányúak, nyilván nem egyszerre készültek velük. Mivel utólagosan építették a földszinti helyiségek válaszfalait, ezeket nem terhelték rá a pinceboltozatra, hanem ívekkel váltották ki őket. Az ívek előkerültek a helyiségek padlózatának a megbontásakor.

Az emeletnek csak a főtér felé néző nagyterme és egy kisebb helyisége boltozott. A nagyterem merész ívű dongaboltozata utólagos a középkori ablakok tanúsága szerint, hiszen azok elvágják a boltozat ívét. A rizalit emeleti részét a nagyteremből élszedett, kőből faragott, félköríves árkád alatt közelíthetjük meg. A rizalitnak ma síkmennyezete van, ám az északkeleti sarokban előkerült a gótikus keresztboltozatának egyik (nagyon nagy valószínűséggel eredeti pozícióban levő) bordaindítása. A boltozat magasabb volt, mint a kis helyiség mai belmagassága, s ez esetleg a rizalit külsején is érzékelhető lehetett valamilyen toronysisak formájában. A Hunyadi-ház rizalitja tehát, habár a pince terének bővítése okán keletkezett, az emeleten reprezentatív megoldásba váltott át, mely belső terében a gótikus zárterkélyekre emlékeztet. Ismereteink szerint Erdélyben nincs ehhez hasonló megoldás a polgári (városi) középkori építészetben. Az emeleti nagyterem északi falán két elfalazott ablak látszik, az egyiknek a homlokzaton is látható a lehullott vakolat alatt a középkori kőkerete. A nagyterem melletti helyiség kéménykürtőjében egy reneszánsz kőkandalló maradványai láthatóak, ehhez hasonló emléket igen keveset ismerünk Erdélyben.

A Hunyadi-ház oldalsó, Kispénzverő utcai homlokzata nem nevezhető egységesnek. A homlokzat közepe táján egy sarokarmírozás látszik, mely a keleti (hátsó) épület nyugati végét jelöli. A keleti épület a mai járószinthez képest igen magasan levő, elfalazott középkori ajtóinak és ablakainak nemcsak a mai helyiségosztásnak ellentmondó helyzete különleges, hanem az egymáshoz való viszonya is. Az eredeti keleti ház homlokzatán három szemöldökgyámos ajtó nyílt, mindegyiktől jobbra egy félköríves (csúcsíves?), élszedett kőkeretű ablak. Az ablakok kőkereteiből kevés maradt fenn a modern ablakok miatt. Érdekes az ablakkereteken a négyszögletes lyukak sora, amelyek biztonsági fémpántok beillesztésére szolgálhattak. Az ajtó-ablak párok három külön bejáratú, egyforma helyiségre osztott épületet határoznak meg, ami nehezen értelmezhető lakóépületként, inkább üzletsor vagy műhelysor funkció a valószínű. Ebben az értelemben analógia lehet a nagyszebeni Kispiacon álló Mészárosok céh-háza, amelyen ha nem is hasonló homlokzati megoldás, de legalább hasonló középkori belső beosztás érvényesül. A keleti ház végét jelző sarokarmírozás felső részét megsemmisítette az egyik átívelő árkád, így nehéz megállapítani, hogy az eredeti ház földszintes volt-e avagy emeletes?. Inkább földszintesnek tűnik az épület, ám a kérdést további kutatások kell tisztázzák.

A sarokarmírozáson túl, nyilván már a főtéri (nyugati) házhoz tartozó két egyenes záródású, élszedéssel díszített kő ablakkeret látható, a jobb oldali alatt pedig egy nehezen értelmezhető nyílás kőkerete. A homlokzat emeletén a lehullott vakolat alól tűnik elő egy hatalmas kő ablakkeret, melynek két függőleges osztója közül az egyik már látszik.

A főtéri homlokzat emeleti, rizalit melletti részén egyenes záródású, átmetsződő tagozatos, hajdan kőkeresztes későgótikus ablak kerete maradt fenn, az ablakot nyilván az új boltozat miatt leszűkítették. Alatta nyílik az épület félköríves főbejárata, melyet két profilozatlan szárkő fog közre, a záradéka falazat. Mivel az utólagos folyosóba nyílik, a főhomlokzat mai bejárata maga is utólagos. A rizaliton fennmaradt az egyszerű, élszedett, félköríves, középkori pincelejárat, tengelyében, a földszint felől nyíló, töredékes kő ablakkeret. Az ablakkeretet, akárcsak az emeletit, átmetsződő pálcatagok díszítik, és hajdan kőkereszt osztotta. A nyugati ház két homlokzatának a különféle ablaktípusai nem korbeli különbséget jeleznek, hanem inkább a reprezentativitás nagyobb igényét a főtéri homlokzat esetében, akárcsak az északi házsor saroképületének újonnan feltárt keretei.

címkék

beszúr más oldalra