nyomtat

megoszt

Evangélikus templom, Harina
Utolsó frissítés:  2011-03-22
Szerző:  Pál Emese


A műemlék adatai
Cím: 171. szám
Kód: BN-II-m-A-01661
Datálás: 1200 körül

Történeti adatok

A harinai evangélikus templom Erdély legkorábbi épen fennmaradt műemlékei közé tartozik. A templom a családi alapítású, bencés románkori bazilika korai, egyszerűbb példája, a bencések harinai jelenlétére azonban a helység német nevén - Mönchsdorf - kívül írott forrás nem utal. Építésének idejéről a különböző kutatók eltérő véleményeket fogalmaztak meg. Entz Géza formai jegyek alapján, a kor más erdélyi és magyarországi templomaival összevetve a XII. század végére datálja, Kurt Klein feltételezése szerint Harina a Kacsics nembeli Simon bán széplaki uradalmához tarozott, s ő alapította a monostort a XIII. század elején. 1228-ban II. András, Gertrúd királyné meggyilkolásában való részvétel miatt, Simon bánt megfosztotta a birtoklás jogától és a Tomaj nemzetséghez tartozó Dénes tárnokmesternek adta.


Harina az írott forrásokban először 1246-ban jelenik meg, ekkor az erdélyi püspök birtokában állt. A IV. Béla által kibocsátott oklevélből megtudhatjuk, hogy a tatárjárás következtében a település elnéptelenedett, valószínűleg a bencés szerzetesek is ekkor szóródtak szét vagy pusztultak el. Telepesek vonzása céljából a király helyt ad Gallus erdélyi püspök kérésének és kivonja a helységet a vajdai bíráskodás alól. Harina a XIV. század végéig püspöki birtokként jelenik meg az oklevelekben, mely arra utal, hogy 1246 után már bencés jelenléttel nem számolhatunk. Az 1395-ben királyi birtokként szereplő települést Bilak és Néc falvakkal együtt Luxemburi Zsigmond Kecskés váráért cserébe kapta az erdélyi püspöktől. A király a három falut 1402-ben Somkereki Antalnak és Jánosnak, 1411-ben pedig szeszármai Farkas Tamásnak adományozta. A király döntését befolyásolhatta, hogy a Farkas család a település első birtokosaiként számon tartott Kacsics nemzetségből származott. A családnak az adományozást követően évszázadokig birtokközpontja volt a település és nevét is Harinai Farkasként használta.

 


Hozzájuk kötődik a templom első említése: Farkas János 1449-ben kelt végrendeletében több egyházközség mellett a harinai Szent Péter templomnak is hagyatkozott. A középkor folyamán az eredeti templomépület egy XV. század második feléből származó gótikus szentségtartó fülkével és a nyugati kapu belső részén egy szemöldökgyámos bejárattal egészült ki, más beavatkozáson nem esett át. A reformációt követően a templom az evangélikus egyház birtokába került, mely belső átalakításokat vont maga után. A belső berendezésre vonatkozóan csak a XVII. századból vannak adataink, a XIX. században még meglévő kóruspadokon az 1673, 1692-s évszám szerepelt. Ez utóbbi dátum egy helyreállítás nyomaként a déli bejárat közelében is megjelent. Kazettás mennyezete 1748-ban készült.


1834-ben egy földrengés következtében a templom komoly károkat szenvedett el, megsérült a nyugati homlokzat, a déli torony és a nyugati karzat boltozata. Az épület XIX. századi állapotának megismerésében elsőként Friedrich Müller 1859-ben megjelent felmérési rajzai nyújtanak segítséget. A rajzokról jól kivehető, hogy a déli torony sisakja megegyezett az északi torony ma is látható sisakjával, a tornyok harmadik emeletét pedig nem törte át nyílás. A nyugati homlokzat középmezejét repedések szántják át, a román kori kapuzat hiányzik, mivel az alabástromból készült tagozatokat ellopkodták. Ezt követően a templom állapota egyre romlott, Theobald Wortitsch 1885-ös rajzán még nagyobb károkat fedezhetünk fel. A déli tornyon, a középső homlokzati részen és a déli mellékhajó falán is több, mély repedés húzódik, a déli torony déli oldalát az első emeleti ablakokig felnyúló zömök támpillér támasztja meg.


A Műemlék Bizottság először 1865-66-ban vizsgálja meg az épületet, az építészeti bizottság megbízottja a déli torony lebontását és újraépítését javasolja. 1871-ben a nagyszebeni evangélikus konzisztórium a kultuszminiszterhez fordul a templom helyreállítása ügyében. 1886-ban a Műemlék Bizottság másodépítésze Khuen Antal helyszíni felmérése során konstatálta, hogy a főhomlokzat kifele hajlik, a déli torony megsüllyedt, a nyugati karzatot pedig csak alátámasztása menti meg a beomlástól. A torony süllyedését elősegítette a hozzá csatlakozó erőteljes támpillér is.


A nagyszebeni konzisztórium megelégelte a különböző hivatalok közötti huzavonát és 1888 őszén a déli tornyot a nyugati kapuval együtt, a déli hajót a déli kapuval és a déli apszis felét teljesen lebontatta. A lebontott részek újraépítését 1891-ben Weisz Ignác besztercei királyi mérnök tervei alapján kezdik el, anélkül, hogy azt jóváhagyatták volna az illetékes szervekkel. A Műemlék Bizottság által kiküldött Möller István már 9,5 m magasan találja az épülő falakat. Megállapítja, hogy a teljes szétbontás indokolatlan volt, a templom alapfalai szilárdan állottak. Az épület eredeti faragott részletei falazóanyagként az újonnan épült falba kerültek bele, melyen repedések meglétét jegyezte le. Mindezeket figyelembe véve Möller elrendelte a munkálatok beszüntetését. A terveket készítő Weisz mérnök 1892-es felterjesztésében bevallja, hogy a helyreállítás során a déli mellékhajó valamivel keskenyebb lett, mint az eredeti, azonban ez nem tűnik fel. Javaslatot tesz az új falak megtartására.

A Bizottság hosszas töprengés után végül a meglévő falak folytatását rendeli el, és megbízza Sztehlo Ottót a tervek stilisztikai ellenőrzésével. Sztehlo a már kifaragott nyugati és déli kapuzatokat újratervezte, a torony mai sisakja is az ő elképzelése alapján valósult meg. Az 1896 őszén Harinán járó Gerecze Péter leírásából tudjuk, hogy a templom helyreállítása már egy éve szünetel, a tetőszerkezet rossz felépítése miatt a főszentély beázott, a déli kaput befalazták, a szabadon hagyott nyugati kapun pedig a tehenek járnak be a templomba. 1897-ben a munkálatok ismét beindultak, így 1898. szeptember 11-én, 10 évig tartó restaurálás után a templomot újra fölszentelték. A helyreállítás során az északi tornyon, a főhajón, az északi mellékhajón, a főszentélyen lényegében nem változtattak, a déli tornyot, a nyugati homlokzat középső részét, a déli mellékhajót azonban a Sztehlo Ottó által módosított Weisz-féle tervek alapján teljesen újjáépítették. Így a déli torony harmadik szintjén kialakított ikerablakok és az északitól eltérő toronysisak miatt az épület nyugati homlokzata aszimmetrikussá vált. A déli és a nyugati kapu az ajtószárnyakkal és vasalásukkal együtt szintén XIX. század végi alkotás, melyeknek megtervezéséhez csak kevéssé vették figyelembe az akkor még meglévő eredeti részleteket. Az újjáépített torony faragott elemeit az északi alapján készítették, csupán a főhomlokzat körablakának külső béllete és a déli torony ikerablakának osztóoszlopa eredeti.
A templomot legutóbb 1995 és 1999 között Hermann Fabini építész közreműködésével a besztercei „Creative Group" cég restaurálta.


A műemlék leírása

A templom a falu fölött emelkedő domboldalon helyezkedik el, fehérre meszelt vakolatával már távolról magára vonja a figyelmet. Az épület egy háromhajós, félköríves apszissal záródó, két nyugati toronnyal ellátott bazilika. A mellékszentélyek kívül egyenesen végződnek, míg belül félkörívesek. Magassági arányai a gótikára emlékeztetnek, a nyeregtetővel fedett főhajó magassága majdnem kétszerese a mellékhajók magasságának. Az épület teljes mértékben téglából épült, csupán néhány kőből kifaragott részlet - a nyugati és déli kapuk tagozatai, az ikerablakok osztóoszlopai, a belső fejezetei és lábazatai - egészíti ki.


A nyugati homlokzatot függőlegesen négy erőteljes lizéna osztja három jól elhatárolható tengelyre, ezek az északi torony harmadik szintjére nem nyúlnak át. A homlokzat hármas vízszintes tagolását a lizénák közeiben megjelenő ívsoros párkányok adják. A tornyok közötti homlokzati rész alsó szintjén a két középső lizénába beolvadva nyílik a nyugati kapu. A kapuzat külső, bélletes része, mely mélyen belenyúlik a homlokzat falába, félköríves záródású, míg belső része, a tulajdonképpeni bejárat szemöldökgyámos. A kapu bélletében két pálcatag által közrefogott horony és háromnegyed oszlop váltakozik. Az oszlopok attikai lábazata kissé kiugrik, kockafejezetük fölött kötélfonathoz hasonló díszítéssel ellátott szemöldök jelenik meg. A kaput kétoldalt két keskeny félköríves fülke határolja, kiugró részét felülről cseréppel fedett féltető védi. A tornyok és a középső homlokzati rész első szintjén félköríves fülkébe mélyítve egy-egy félköríves ikerablak jelenik meg, melyeket saroklevelekkel díszített attikai lábazatú és kockafejezetű oszlopok osztanak ketté. A második szinten a tornyok falát az első emeleti ablakoknál magasabb hármas félköríves keretelésű hármasablakok törik át. Két-két osztóoszlopuk fejezete és lábazata megegyezik az első emeleti oszlopokéval, a fejezetek felett azonban magasabb vállkövek láthatóak. A középső falszakaszon egyszerű körablak jelenik meg. Az első és második emeletet elválasztó gyámkövekre támasztott ívsor helyett a második és harmadik szint között egyszerű lapos ívsor látható. A második emelet fölött fogrovattal ellátott hangsúlyos övpárkány húzódik. A főhomlokzat aszimmetrikus megjelenését a tornyok legfelső szintjének és sisakmegoldásának eltérő volta adja. Az északi torony falát nem töri át nyílás, míg a déli tornyon félköríves keretbe foglalt hármasablak látható. Az északival ellentétben a déli torony lizénái a harmadik szintre is átnyúlnak, melyet ívsoros párkány és kettős fogrovatsor zár le. A déli tornyot egyszerű sátortető, míg az északit fagyámokkal alátámasztott törtvonalú sisak fedi. A középső homlokzati részt egy ikerablakkal áttört háromszögoromzat zárja le, melynek széleit lépcsőzetes vakolatsáv díszíti.


A főhajó déli falát hat, északi falát pedig öt félkörívesen záródó rézsűs ablak töri át, koronázópárkánya alatt fűrészfogmotívum fut végig. A mellékhajók megvilágítását mindkét oldalon három egyenletesen elosztott félköríves, rézsűs ablak adja. A déli homlokzat síkjából kissé kiugratva nyílik a templom mellékkapuzata, melynek félköríves, bélletes megoldása a nyugati kapuval rokonítható, azonban annál szerényebb méretű. A béllelet három háromnegyedoszlop-pár és a közéjük ékelődő két falsarok képezi. Míg az oszlopok lábazata megegyezik a nyugati kapun láthatókkal, a fejezetek attól eltérő kialakításúak, leginkább egy fordított attikai lábazatra hasonlítanak. A déli kaput szintén cseréppel fedett féltető védi.


A templom keleti oldalán az egyeneszáródású mellékszentélyek és a félköríves főszentély láthatóak. A mellékhajók külső lezárását egy-egy lizéna adja, vízszintesen az eresz magasságában húzódó ívsoros párkány tagolja, falaikat a földszinten félköríves résablak, az emeleten pedig háromszöggel lezárt ablak töri át. A félköríves főszentély felületét nyolc lizéna osztja hét tengelyre, ezek közeit a főhajó falához csatlakozó félkúptetőzet alatt három félkörívből álló párkány tölti ki. Az apszis északi, déli valamint keleti oldalán egy-egy félköríves résablak jelenik meg. A templombelső kialakítására a jó térbeosztás és a harmonikus arányok jellemzőek. A nyugati kapun belépve a két zömök négyszögű pillér által tartott, élkeresztboltozattal fedett nyugati karzat alá érkezünk, mely a templom teljes szélességét átfogja. A karzat emeletén a főhajó fele egy széles, nagyméretű félkörív nyílik, a mellékhajók fele pedig egy-egy kisebb félkörív. A karzatra az északi falhoz simuló lépcsőn juthatunk fel. A lépcső melletti fal felületét gyámokon nyugvó, lépcsőzetesen emelkedő öt vakolatlan félkörív díszíti.


A főhajót a mellékhajóktól elválasztó félköríves árkádot változatos támaszok tartják. A nyugati árkád a karzatot tartó négyszögű pillérből indul ki, majd egy nyolcszögű pillér, egy oszlop és egy négyszögű pillér következik. Az árkád keleti végén, a főszentélyt a mellékszentélyektől elválasztó fal előtt féloszlopok jelennek meg. Az oszlopoknak és a pilléreknek magas attikai lábazatuk van, saroklevelek csak a féloszlopok lábazatán láthatóak. Az árkádok fölött négy-négy félkörívből álló áloldalkarzat tűnik fel, fölöttük pedig a résablakok sora húzódik. A hajókat sárga és barna színezetű, rombuszos díszítésű kazettás mennyezet fedi.


A főhajó szintjénél magasabban fekvő főszentélyt a kosárívre emlékeztető ivű diadalív választja el a hajótól. A szentély északi falán a már említett későgótikus szentségtartó fülke látható. A falba mélyülő álló téglány alakú nyílást felül és kétoldalt pálcatagok keretelik, melyek a fülke felső részén egymást metszik. A bimbókkal díszített, vaskos fiatornyokat és a közöttük levő szamárhátívet dús leveles fejezetű vékony oszlopocskák tartják. A pálcatagokat és az oszlopokat azonos vájatolású oszlopszék támasztja alá. Ezek alatt indákkal és levelekkel díszes párkány húzódik. A szentségtartó fülke mellett a legutóbbi restauráláskor egy falkép töredéke került elő. A vörös sávval keretelt téglalap alakú mezőben egy hosszú palástot viselő szent alakja vehető ki. A szentély falán egy kisméretű, a keresztrefeszített Krisztust ábrázoló falkép előrajza is feltűnik. A szentélyben egy XIX. századi egyszerű faoltár látható, melynek középmezejében egy népies jellegű korpusz helyezkedik el.
A magasított főszentély alatt lapos dongaboltozatos, kisméretű kripta található, melynek bejárata a főhajó padlóján, a szentélybe vezető első lépcsőfok mellett van. A mellékhajók és a belülről félkörívvel záródó, félkupolával fedett mellékszentélyek között egyszerű félkörív közvetít.


A harinai templom kiemelkedő szerepet tölt be az erdélyi építészettörténetben, mivel évszázadokon át megőrződött az épület eredeti kialakítása. A templom a XIII. századi érett romanikus nemzetségi monostorok (Ják, Lébény, Zsámbék, Deáki) közvetlen előzményeként fogható fel. Alaprajzában, felépítésében és részletmegoldásaiban leginkább a XII. századi ákosi templommal mutat rokonságot, azonban a Dunántúlon elhelyezkedő, azóta átalakított nagykapornaki templommal is kapcsolatba hozható. Alaprajza a XII. században épült jáki első templom alaprajzához hasonló, a mellékszentélyek kívül egyeneszáródású, belül félköríves kialakítására analógiákat Kisprázsmáron és Homoróddarócon találunk.


Válogatott irodalom
Entz Géza: Harina (Herina) román kori temploma. In: Művészettörténeti Értesítő III. 1954. 20-33.
Entz Géza: Erdély építészete a XI-XIII. században. Kolozsvár, 1994. 28-29, 101.
Gaiu, Corneliu: Biserica evanghelică Herina. Bistriţa, 2009.
Vătăşianu, Virgil: Istoria artei feudale în Tările Române. Bucureşti, 1959. 37-39.
Fabini, Hermann: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. I. Hermannstadt, 2002. 496-499.



címkék

Harina, templom

Eszmecsere a szócikkről

Képek

beszúr más oldalra