Szerző: P. Kovács Klára
Kód: MS-II-m-A-15475.02
Datálás: XV. sz. vége, 1612–1658, 1828–1860
A Somostető lábánál létesült ferences templom és kolostor körül épült ki a település első erődítménye, a XV. század utolsó évtizedeitől kezdve, Báthory István vajda (1479-1493) idejében. Nagyon kevés korabeli, írásos adat maradt fenn erről a korai várról. Egy 1487-ben kelt oklevél, amely a vár nyugati része alatt folyó egykori patakocskát Vár Árokyának nevezi, közvetve utal az említett erődítmény létezésére. Valószínűleg öt torony védte a korai várat, kiterjedése pedig kisebb volt a ma is állónál, lényegében a ferences templomot és kolostort övezte csak. Az 1960-as években zajlott régészeti kutatások során a templomtól nyugatra illetve délre sikerült azonosítani a XV. századi vár tornyait és kötőgátjait. A Vargák-bástyája belsejében a korábbi torony alapozására találtak rá, ugyanakkor a XV. századi erődítmény részének minősült a Kapubástya és a Vargák-bástyája közötti szakaszon beépített Kis- vagy Báthory-bástya, valamint a déli oldalon, a Szűcsök-bástyája előtt, a templom felől emelkedő Lakatosok-bástyája is. A vizesárokkal övezett korai erődöv Kapubástyáját a XVII. századi, új Kapubástya lépcsőházaként hasznosították egy ideig, utóbb, valószínűleg már a XIX. század folyamán, lebontották. Az egykori ferences kolostor erődített kápolnája képezte az ötödik tornyot, amely a vár északkeleti sarkán, a templom szomszédságában állt. E korai vár tornyait egykor kb. 60-70 cm szélességű falak kötötték össze, amelyeket részben felhasználtak a XVII. századi vár alapozásánál.
A kastélynak is nevezett XV. századi vár az 1601-1602-s hadi események során súlyosan megrongálódott, ugyanakkor ráébresztette a városi elöljáróságát arra, hogy veszély esetén nem képes megfelelő védelmet nyújtani a lakosság számára. A vész elmúltával, 1602-től Borsos Tamás, a város akkori főbírája, és társai a XV. század végi erődítmény javításával és bővítésével próbálták helyreállítani, bár ideiglenesen, a város védelmét. Előbb a templomot és a kolostorépületet erődítették: a templom ablakait befalaztatták, a kolostorra két kis bástyát és egy felvonókaput építtettek, a reformáció után megüresedett egykori cellákat pedig a városlakók védelmére rendezték be. A dúlásokban leomlott Vargák-bástyája helyére egy új tornyot emeltek, fából, továbbá helyreállították a Kapubástya, a Kisbástya és a Lakatosok-bástyájának falait is. A helyreállított és valamelyest bővített várkastély területe viszont nem növekedett, ugyanakkor továbbra is sérülékeny volt nagyobb támadások esetén.
Hosszas huzavona után Básta Györgytől, utóbb pedig Bocskai István fejedelemtől is engedélyt nyertek egy nagyobb, új vár létesítésére. Méretei már az 1616-ban szabad királyi városi rangot nyert, lendületesen fejlődő közösséget reprezentálják. A tulajdonképpeni építkezés 1612 táján kezdődött és átnyúlt a XVII. század második felére is. Ennek során a vár elnyerte mai szabálytalan ötszögű alakját, melynek sarkain öt bástya, illetve a nyugati kurtináján, egy kapubástya emelkedik. Az új erőd téglából épült, de, főként az alapozáshoz, Malomfalván bányászott köveket, a Marosból kitermelt folyami köveket, illetve - a Vargák-bástyájának építésekor - a szentkirályi pálos kolostor romjaiból származó köveket is felhasználtak. A korabeli írott források rendszeresen tájékoztatnak az éppen zajló munkálatokról, így meglehetősen részletes képet tudunk alkotni az építkezések menetéről.
Valószínűleg a támadásnak leginkább kitett nyugati részen kezdték a munkálatokat. 1612-ben itt „kétszeres, földdel töltött palánkot és bástyákat" csináltak, azaz kettős védőfalat emeltek a vár nyugati, Vargák-bástyájától észak fele húzódó szakaszán, amely magába foglalta a korábbi Kisbástyát, valamint az 1613-ban befejezett, új Kapubástyát is. A délnyugati sarkon álló Vargák-bástyáját csak 1620-ban emelték, a XVII. század eleji fatorony lebontása után. A vár ellentétes, északnyugati sarkán álló Szabók-bástyáját a szabók céhe építtette 1638-1640 között.
A vár déli kötőgátja is követte részben a korábbi, XV. századi erődítmény vonalát. A nyugati szakaszhoz hasonlóan, itt is kettős fal húzódott az ún. Szűcsök-bástyájáig, amely 1629-ben épülhetett. A bástya előtt, a belső oldalon, ma is látható az egykori kastély délkeleti sarkát képező, jóval kisebb, Lakatosok-bástyája, amelyet a XVII. században lépcsőtoronnyá alakítottak. A Szűcsök-bástyáján túl, egyszerű várfal folytatódik kelet fele, a Kádárok-bástyája által megerődített délkeleti sarokig. Ez utóbbi 1631-1633 között épült ötszögű alapra. A vár keleti és északi szakaszának megépítése átnyúlt a század második felére. A két egyenes kötőgát találkozásánál álló Mészárosok-bástyáját 1653-ban kezdték építeni, majd a munkálatok megszakítása után 1656-ban folytatták. Még a bástya alapozása előtt elkészülhetett a keleti és az északi kötőgát is. Az 1658-as tatárbetörés idején az új vár már menedéket nyújtott a város lakosságának. Ekkor osztották be végleg a céheket a vár bástyáinak és falszakaszainak a védelmére. A vár első igazi megpróbáltatására azonban, úgy tűnik, csak II. Rákóczi Ferenc felkelésekor került sor: 1703-ban a kurucok ostromolták a várat, amelyet a védők három hónap múlva adtak át nekik. Utóbb a labancok vették át az erődítményt, majd az osztrák katonaság rendezkedett be végleg épületeibe. 1755-ben a várparancsnok kiüríttette a vár területén álló polgárházakat, majd részben ezek falainak újrahasznosításával felépült a parancsnoki lak az északi részen. A század végén felújították az erődítéseket. 1852-től kezdve épült a kapu közelében levő katonai laktanya. A XIX. század második felében a bástyák egy részét gabonaraktárként használták, más részében katonalakot alakítottak ki, ugyanakkor forrásainkban egy börtönként, illetve egy másik, lőportoronyként használt bástyáról is szó esik.
A egykori Székelyvásárhely városfalai mintegy 3,5 ha területet zárnak közre. Napjainkban is áll még az öt sokszögű saroktorony, a Kapubástya, továbbá a kiképzésükben nagyon hasonló, négyzetes alaprajzon emelkedő Kisbástya és részben a Lakatosok bástyája is. Elnevezésük ellenére az említett védművek aligha tekinthetők bástyáknak. Az ötszögű saroktornyok (Szűcsök -, Kádárok -, Mészárosok -, Szabók-bástyája) és még a hatszögű Vargák-bástyája is, bár alaprajzukban hasonlítanak az olaszbástyákhoz, de méreteik és belső kiképzésük egyértelműen ágyútornyokra vallanak: a tornyok nem voltak földdel töltve, lőréseik elosztása miatt nem voltak alkalmasak a szomszédos tornyok, sem a kötőgátak előtti tér pásztázására, nem teljesítették tehát a bástyákkal szemben támasztott követelményeket. Az ágyúnyílások általában az alsó szinteken helyezkedtek el. A kápolnaszentély legfelső szintjén és az egyes bástyákon továbbá kisebb kaliberű lőfegyverek számára kialakított, fordított kulcslyuk alakú, vagy állított téglalap alakú lőréseket is megfigyelhetünk. A Kapubástya és a Kisbástya szuroköntő sorral is rendelkezik. Ez a középkori hadi technikából örökölt védőelem arról árulkodik, hogy a vár építői tüzérségi ostromra nem számítottak.
A várfalakon viszonylag kevés feliratos emléket és építészeti díszítőelemet találunk. A Kapubástya emeletén, reneszánsz ajtókeretbe vésték az építési évszámot (1613). A Szabók-bástyájának déli oldalán két emléktáblát helyeztek el. A jobb oldali tábla mára már részben lekopott latin felirata a céh elöljáróinak a büszkeségét közvetítette, akik Szabó Péter és Tordai Pál városi bíróságának idejében emeltették a bástyát. Az eredeti felirat szövege magyar fordításban így szól: Előbb írt atyáink semmit sem építve múltak ki, mi, a fiaik azonban a pusztaságba falakat, erősséget építettünk, kezdve Szabó Péter bíróval az 1638. évben és befejezve Tordai Pál diákkal, aki 1640. október havában bíráskodott a városban. A bal oldali töredékes felirat idézet a Vulgata Példabeszédek könyvéből (Péld 18, 10). A Vargák-bástyájának külső falaiba beépített gyámkövek minden bizonnyal a már említett szentkirályi pálos kolostor romjaiból származnak.
Ignat, Sanda: Cetatea Tîrgu Mureş. Arhitecura 27/1979. 1. sz. 70-73.
Medvigy Endre (red.), Marosvásárhely és vártemploma, Budapest, 1990.
Soós Zoltán: A marosvásárhelyi vár építéstörténete. In: Marosvásárhely történetéből. I. Marosvásárhely. 1999. 84-112.
Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben. Budapest - Kolozsvár. 2003. http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=864
Tonk Sándor: Marosvásárhely. A Vártemplom és a vár. Kolozsvár. 2006. (Erdélyi Műemlékek. 7.)
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
