Szerző: Imecs–Magdó Eszter
Kód: HD-II-m-B-03234
Datálás: 1908–1910
Déva városának története szorosan összefonódik a város északi határában található várral, melynek első írásos említése 1269-ből származik. A középkorban a vár az erdélyi vajda egyik fő szálláshelyeként szolgált, melynek következtében az alatta elterülő település viszonylag gyors fejlődésnek indult. Az 1332-es pápai tizedjegyzékben már mezővárosként említik, és a várral együtt az erdélyi vajda birtokaként tartották számon. I. Ulászló megszüntette az erdélyi vajdának az uradalom fölötti birtokjogát, és a várat a mezővárossal együtt Hunyadi Jánosnak és utódainak adományozta. Az uradalom jelentőségéből kifolyólag valószínűleg rendelkezett plébániatemplommal, melynek az írásos említése az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepelt először. Pontosan nem lehet tudni, hogy az erdélyi reformáció idején mikor vált a templom reformátussá, azonban az első ismert lelkésze Tordai Sándor András (a szobra a templom bejárata előtt áll) volt, aki feltehetően 1564-ben kezdte meg dévai szolgálatát. A középkori templomot Entz Géza megállapítása alapján, XIII. századinak vélik, melyet a történelem folyamán többször is átépíttettek. Az első jelentős módosításra a XIV. század végén kerülhetett sor, mikor a románkori szentély helyére sokszögzáródású gótikus szentélyt építenek, melynek szélessége a templomhajó szélességével megegyezett. A románkori templomhajó egyszerű síkfödémmel fedett építmény volt, a déli oldalát fülkék szegélyezték. A főhomlokzatát vaskos harangtorony uralta, melynek felső szintjén a XVI. század közepétől toronyóra működött. A toronysisak 1868-ban nyerte el végleges formáját, ami egy fából készült kilátóra támaszkodó, zsindellyel fedett sisak volt. A középkori templom a XIX. század végére meglehetősen rossz állapotba került, ezért a gyülekezet a régi templom javítására közgyűjtést rendezett. A hatásos hírverésnek köszönhetően jól haladt a gyűjtés, azonban a helyreállítási munkálatok ismeretlen okok miatt nem kezdődtek el. 1898-ra olyan állapotba került az épület, hogy az építészmérnöki szakvélemény szerint már nem lett volna érdemes felújítani, hanem célszerűbbnek tűnt lebontani és helyére egy újat építeni. A gyülekezet ezen határozat ellen fellebbezett, mégis 1899-ben a hajót és a tornyot, majd nyolc évvel később a gótikus szentélyt is lebontják.
Az új templom építésére 1906 őszén hirdették meg a pályázatot. A beérkezett tizenhat pályamunka közül az első két helyezést egyaránt szentesi építészek nyerték: az első díjban Dobovszky József István, a másodikban pedig Tóásó Pál részesült. Dobovszky pályázata három lehetséges épülettervet foglalt magába, melyek között stílus- és méretbeli különbségek voltak, valamint az árajánlatok is különböztek. A bizottság a legkedvezőbb költségvetésű pályamunkát választotta, azonban az ebben szereplő neogótikus stílusú épület helyett, a másik – drágább –munka neoromán épületét rendelték meg, kisebb méretben. Az építtető egyházkerület anyagi lehetőségei meglehetősen szűkösek voltak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a pályázat meghirdetésekor a 100000 koronára becsült teljes költségvetésből mindössze 40000-rel rendelkeztek, és a hiányzó részt kölcsönökből és építkezési pótadóból, illetve a régi templom klenódiumainak az értékesítéséből próbálták pótolni.
Az új templom a régi templom helyétől 15 m-re levő Felszeg-téren épült. Az építkezést ünnepélyes alapkőletétellel kezdték, 1908 májusában, Pünkösd másodnapján. A dévai gyülekezet történetének igen jelentős időszaka volt ez, hiszen a ráfordított anyagi áldozatok, az adományok, a pótadó, a kölcsönök törlesztése mind-mind a gyülekezet összefogásáról tanúskodnak. Nem véletlen, hogy az építendő templom alapkövébe belevésték az akkor élő egyháztagok névsorát, mivel az építkezés anyagi terhe túlnyomó részt rájuk hárult. Nagy lendülettel kezdődött az építkezés, ám kis idő elteltével a sorra felmerülő problémák lelassították. Dobovszky József, a dévai templom művezetése mellett, elvállalta a túrkevei polgári fiú- és leányiskola megtervezését, melynek következtében egyre ritkábban jelent meg az építőtelepen és a rábízott kivitelezési rajzokat is késéssel küldte el. A munkafolyamatot ugyanakkor az építési vállalkozó, Lábas Gyula felelőtlen hozzáállása is lassította. A helyzet 1909 nyarán vált kritikussá, amikoris a vállalkozót egy korábbi csalása miatt letartóztatták. Ezt követően az elhanyagolt építkezés vezetését a helyi lelkész, Bitay Béla, valamint – megújított szerződéssel – Dobovszky József vette át. A munkálatok alatt adódó nehézségek ellenére 1910 őszére befejeződött a templom építése, felszentelésére 1910. október 23-án került sor.
Az épület neoromán stílusa a XIX. században felvirágzó historizmus irányzatának gyűjtőfogalmába tartozik. A külső kiképzés festői csoportosítással és egyes discrét decoratiokkal tervezett, azon nemes egyszerűséggel, mely a református templomokat általában jellemzi. – Dobovszky József ezzel a mondattal zárja épületének külső leírását, megindokolva a választott stílust – a neorománt –, mely véleménye szerint a református szellemiségnek leginkább megfelel. Dobovszky építészeti szemléletére nagy hatást gyakorolhatott a XIX. század második felében felvirágzó protestáns építészeti felfogás, mely a katolikus templomépítészet évezredes hagyományaival szemben sokkal inkább volt újító és útkereső. E koncepció kidolgozásában két építész játszott nagy szerepet: Schulek Frigyes, akinek 1885-ben jelentet meg A református templom című írása, valamint a legtermékenyebb protestáns templomépítész, az evangélikus Petz Samu. Mind két építész az általuk tervezett templomokban a protestáns szellemiséget tükröző építészeti megoldásokat keresték. Petz a centrális térformát látta előnyősnek és kedvelte a vakolatlan homlokzatot. A stílus kérdésében Schulek a neorománt és Petz a neogótikus stílust találta megfelelőnek. Mindezeket az elveket több ízben is felismerhetjük a dévai református templomon. Az ide tervezett templomot Dobovszky – a pályázati tervek alapján – csak az említett két stílusban tudta elképzelni, mely a református templomokat leginkább jellemzi, továbbá az épület architektúráját – Petz felfogásának megfelelően – vakolatlanul hagyta. A dévai templom másik sajátossága, hogy Dobovszky centralizált térszervezésre törekedett, oly módon, hogy a kereszthajót nem a szentélyhez közel, hanem a hosszanti tengely közepére helyezte, egy-egy toronnyal még hangsúlyosabbá téve a metszéspontot. Továbbá a református istentisztelet jellegét követve, ahol a leghangsúlyosabb elem az igehirdetés volt, a szószéket a hívek szempontjából jól látható és hallható helyre, a szentély középébe tette. Mindezen jellemzők a dévai református templomot abba a körvonalazódó építészeti irányzatba sorolják, mely az általános neoromán stílus mellett, a református önazonosság kérdését feszegette.
A templom a Gheorghe Bariţiu utca kettéágazásánál található szigeten fekszik, mely terület az egykori Felszeg térnek szerves része volt. Központi elhelyezkedésének köszönhetően az épület meghatározó térformáló szereppel bír, architektúrájának színessége messziről kitűnik a téren sorakozó házak közül. A templom hosszanti elrendezésű egyhajós épület, melynek közepén a kereszthajó egyenes záródású tömege található. A nyugaton levő szentély, a kereszthajó száraihoz hasonlóan, egyenes záródást kapott, viszont tömege egy lépcsőzetes falszakasszal kiugrik. Az épület összetett tömegét a különféle tornyok teszik változatossá. A keletre néző főhomlokzatot három torony ékesíti: középen egy magas harangtorony, a széleken pedig két, mindössze a hajó magasságáig emelkedő, sisakkal fedett lépcsőtorony. Ezekhez hasonló kialakítást nyertek a négyezet szentély felöli sarkaiban látható lépcsőtornyok, azonban tömegük itt nem különálló, hanem belesimul a kereszthajó négyszögű falsíkjába.
A főhomlokzatot a középen látható harangtorony uralja, melynek élét vörös téglából kirakott falsáv hangsúlyozza. A torony függőleges tengelyében, az alsó részen található a romanizáló kapuzat szemöldökgyámos nyílása. Ezt kétoldalt két kockafejezettel ellátott oszlop keretezi. Az ívbélletet és a bejárat fölött húzódó ajtószemöldök felületét szecessziós stilizált geometrikus és virágfaragványok díszítik. A kapuzat fölött az övpárkány vonalában háromszögoromzat magasodik. A torony első emeletét lépcsős bélletű rózsaablak töri át, melynek közepén négytagú karéjdísz látható. A következő emeletet ívsoros párkány tagolja, illetve a bejárati tengely közepén egy keskeny félköríves ablak. A fölötte levő emelet felületét félköríves ikerablakok törik át, fölöttük ívsoros párkány. A harangtornyot csűrlős toronysisak fedi, melynek négy sarkán oszlopokkal áttört fiatornyok állnak. A harangtornyot két, méreteiben kisebb lépcsőtorony veszi közre, ezeknek együttese alkotja a templom keleti homlokzatát. A három tornyot alacsonyabb falszakasz köti össze, melynek egyetlen tagolóeleme egy-egy félköríves záródású ablak, illetve a falszakasz keretezéséül szolgáló vöröstégla kirakás. A lépcsőtornyok két emeletből állnak. A földszinti részen a tömegük négyzet alaprajzú, oldalhomlokzati falukat körablak, főhomlokzati falukat pedig félköríves ikerablak tagolja. A következő szinten, mely a bejárati háromszögoromzat vonalától kezdődik, a tornyok tömege hatszögűvé válik.
A templom oldalhomlokzatának egyik ismétlődő motívuma a hármas kapcsolt nyílások együttese. Ez látható a főhomlokzat és a kereszthajó közötti falszakasz felső és alsó szintjén, azzal a különbséggel, hogy a fentinél a középső nyílás magasabb kiképzést nyert, mint a két szélső.
A kereszthajó záródásainak homlokzata kétszintes. Az alsó részen négy félköríves záródású kisebb nyílás látható: egy-egy a falszakasz széleinél, a másik kettő ikerablakszerűen a homlokzat középső tengelyében. Az övpárkánnyal elválasztott felső szinten ugyancsak egy hármas kapcsolt nyílást sejtető megoldással találkozunk, azonban itt a középső nyílás helyett egy félköríves záródású keret látható, melynek záródását körablak tölti ki. A homlokzat fölött magasodik a kereszthajó háromszögoromzata. Felületét egy hármas kapcsolt nyílás tagolja, fölötte kisméretű körablak. A kereszthajó egyenes záródásának sarkait, a hozzáépített támpillérek hangsúlyozzák. Ezután a szentély következik, mely a kereszthajókhoz hasonlóan egyenes záródású, homlokzatát egy lépcsősen kiugró falszakasz mozgatja meg. Ennek alsó része tagolatlan, felső részét két félköríves záródású nyílás és egy körablak együttese töri át. Az oromzatot hármas kapcsolt nyílás tagolja, fölötte, a nyeregtető vonala mentén, ívsoros dekoráció fut végig.
A templom belsejében a főhajót keresztboltozat, a kereszthajót félköríves dongaboltozat fedi. A boltszakaszokat egymástól virágmintával kifestett hevederek választják el. A festett dekoráció a boltozat magasságában a bordák mentén folytatódik, ahol egyszerű háromszögekkel kirakott ívsorokat formáz. A templom legimpozánsabb festett díszítése azonban a diadalív felületén látható, egy félkörívesen elrendezett stilizált füzérdísz formájában. Látványát fokozza a mögötte levő szentély belső falára felfestett kisebb méretű füzérdísz.
A templombelső összképének hangsúlyos elemei a kereszthajó száraiban és a bejárat fölött húzódó, lekerekített sarkú karzatok, melyeknek mellvédkorlátjai magasan a padok fölé emelkednek. A bejárat fölötti karzat hármas szegmensíves árkádra nehezedik, melyeknek tartóeleme két kockafejezetű oszlop.
A szentély egyenes záródású terében neogótikus és neoromán jegyeket ötvöző szószéket helyeztek el, melyet egy magas posztamensű zömök oszlop tart. Az oszlop a gyülekezettel szemben helyezkedő hátaspadok sorát osztja ketté. A hátaspadok háttámlájának alapmotívuma a háromszögű oromzat, alatta négykaréjos dísszel, az előlapot faragott, félköríves árkádmotívum díszíti. A szószék hangvetőjén a hátaspadok háromszögű oromzatához hasonló motívumsor jelenik meg. A templom berendezési darabjai közül kitűnik a neoromán orgona, melyen több olyan tagolóelemet is felismerhetünk, melyekkel a szószék és a hátaspadok esetében már találkoztunk. Ilyen a félköríves árkádminta, a háromszögű oromzat és a küllős rózsaablak motívuma.
A mai templomtérbe a középkori templom néhány jelentős emlékét is átmentették. A szentély északi oldalába falazták be Tordai Sándor András sírkövét, fölé a középkori szentély egykori zárókövét helyezték, mely a Szapolyai címert ábrázolja. Ezzel átellenben, hasonló elrendezésben látható a Jagelló címeres zárókő illetve Sulyok Zsófia síremléke. A mellékhajó északi szárnyában Bajomi Katalin sírköve áll.
Nagy János: A Dévai Református Egyházközség és templom rövid története. Kolozsvár, 2010. (szakdolgozat)
Sarkadi Nagy Emese: Adatok az eltűnt dévai templom történetéhez. In: Építészet a középkori Dél–Magyarországon. Tanulmányok. Szerk. Kollár Tibor. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2010.
Sisa József–Dóra Wiebenson: Magyarország építészetének története. Budapest, 1998.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
