részletes keresés
nyomtat

megoszt

Pénzverde, Nagybánya
Utolsó frissítés:  2011-07-21
Szerző:  Weisz Attila


A műemlék adatai
Cím: Nagypénzverő (Monetăriei) utca, 1–3.
Kód: MM-II-m-A-04477
Datálás: 1734–1739, 1782

Történeti adatok

A hajdan fallal övezett nagybányai Óváros északi részén helyezkedik el egy nagyméretű, szürkére festett, barátságtalan épület, a Pénzverde, vagy ahogy a régi bányaiak emlegették, a Minc. A nagybányai pénzverde intézménye hosszú múltra tekint vissza. A Szatmár vármegyei Zazarbánya és/vagy Asszonypataka a 13. században népesülhetett be német aranymosókkal és bányászokkal, akik a 14. században egyre több kiváltságot szereztek a településnek. A nemesfémek kitermelése és feldolgozása, forgalmazása királyi monopólium lévén, Nagy Lajos király (1342-1382) 1374-es kiváltságlevelében az asszonypataki és a szomszédos felsőbányai nemesfémtermelést egy közös kamaraispán igazgatása alá helyezte - később a kamara pénzverőkamarává alakult. A rangos kamaraispáni tisztség már feltételezte az ottlakást. 1411-ben a gazdag várost - a pénzverési privilégiummal együtt - Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) Lázárevics István szerb despotának ajándékozta számos várossal és birtokkal együtt. Ez az adat bizonyossá teszi, hogy ekkoriban már vertek pénzt Nagybányán, tehát a pénzverdének is léteznie kellett. 1445-ben a várost Hunyadi János szerezte meg, akitől felesége, később pedig a Mátyás tulajdonába került. Mátyás (1458-1490) a pénzverdébe a bányai mesterek mellé olasz mestereket is hívott, majd 1468-ban a városnak 13000 aranyforintért bérbe adta a nagybányai, offenbányai és nagyszebeni pénzverdéket. A hatalmas bérösszeg képet ad a nagybányai pénzverde kapacitásáról is, amely a legjövedelmezőbb volt a királyságban. 1508-ban a pénzverés felvigyázója Thurzó János volt. A 16. század közepének fordulatos eseményei során Nagybánya az önállósodó erdélyi vajdaság és a Habsburg uralom alá kerülő királyi Magyarország határvidékére került, és mindkét uralkodó hódoltatni szerette volna az egyre elszegényedő de még igen nagy gazdasági potenciált hordozó várost. 1551-ben I. Ferdinánd szerezte meg a várost, és ügynökei, Georg Wernher meg Bornemissza Pál 1556-ban pontos leltárt készítenek a kamaráról és a bányákról, meg annak gépeiről. „A városfalakon belől van egy régi kastély, a kamara és a kamarás székhelye. Ebben a kastélyban választóműhelyek, kohók és más effélék vannak, melyek a kamarához tartoznak" (Georg Wernher). Ekkoriban a bányákat és a pénzverdét is magánbérlők működtették.

 

 

 

A 16. század végén a város császári adományként a Báthoryak birtokába került a török által feldúlt birtokaik kárpótlásaképpen. Tulajdonképpen ezen adomány folyamatos megújításával a későbbi erdélyi fejedelmek is bírták a várost, ami igen nagy jelentőséggel bírt, hiszen itt verték a fejedelemség pénzeinek legjavát. Bethlen Gábor 1620-ban a magánbérlői jogot a városra ruházta át, s ezzel újra fellendült a nemesfémek kitermelése és a pénzverés is. Az aknáktól a pénzverdéig tartó bonyolult feldolgozási folyamatokat számos korabeli forrás illusztrálja, 1631-32-ben 426 ember dolgozott e különféle munkafolyamatokon. A városi pénzverés eme fellendülése a II. Rákóczi György (1648-1660) szerencsétlen lengyel hadjáratának következményként szakadt meg: 1661-ben Ali váradi pasa sarcolta meg a várost, s Apafi Mihály (1661-1690) fejedelem portai nyomásra indított, balul végződő felső-magyarországi hadjárata után, az 1664-es vasvári békében elvesztette Nagybányát is, amit a császári helyőrség megjelenése követett. 1674-ben bezárták a bányakamarát, s nagybányai érctermelést a kassai Bányaigazgatóság alá rendelték. A Rákóczi-szabadságharc idején Nagybánya támogatta a fejedelmet, aki pénzeket is veretett itt. A zsibói csatavesztés (1705) után a pénzverde egész felszerelését Munkácsra szállították. 1748-ban a kincstár hatáskörébe tartozó Bányászati Főfelügyelőséget létesítettek itt, melyet a régi pénzverde épületében helyeztek el. Közben, 1734-1739 között 20 748 forintból gyökeresen újjáépítették a pénzverde épületét. Az épületet 1782-ben tovább bővítették, mai tömege nagyjából ekkor alakult ki. A 19. század második felében a Bányászati Főfelügyelőség a Nagybányai Bányaigazgatósággá alakul át, közben a pénzverés egyre kevesebb jelentőséggel bír, a bányászati adminisztráció pedig egyre nagyobb teret kapott az épületben. 1864-ben az épületnek az a része, ahol a pénzverde is működött, tüzet kapott, leégett, és többé már nem indították újra a műhelyt.


A műemlék leírása

Nagybánya történelmi belvárosának az északi részén, a Nagypénzverő utcában áll a régi Pénzverőház, a Máramaros Megyei Múzeum székhelye. A hely megválasztása nem lehetett véletlen, hiszen a középkori városnak ez a legjobban védett helye volt, a Zazar vize által képzett természetes vizesárok mellett, a Híd utcai északi kapu közelében. Mint láttuk, a későközépkorban a pénzverdének saját védművei is voltak. Sajnos a középkori pénzverdéből, vagy annak védműveiből ma már semmit nem tudunk beazonosítani, ezek eltűntek a nagyarányú 18. századi átépítések rendjén.


Az épületegyüttes a Zazarral párhuzamos nyújtott parcellán áll, az emeletes épületek a telek szélein helyezkednek el. Az együttes főszárnya a telek folyóparti (északi) részén húzódik, ebből egy rövidebb, derékszöges mellékszárny ágazik ki a parcella végén. A parcella déli, hosszú oldalán két épület áll, az előbbiből kiágazó mellékszárny, és egy különálló, nagy épület a sarkon. A két épület között magas, falazott kapu található, gyalogbejáróval és íves kocsibehajtóval. A főkapu a parcella nyugati végén nyílik, félköríves kocsibehajtója kváderekkel keretezett. Megjegyezzük, hogy a kapun kívül, a főszárny folytatásában még áll egy hosszabb, földszintes épület.


Az épületek követik a 18. század jellegzetes kincstári épületeinek az egyszerűségét, szűkszavúságát. Az ablakokat keskeny vakolatkeret övezi, az északi és a keleti szárny földszintje árkádos kiképzésű, mely a hosszabbik szárny fölött erkélyt, a rövidebbik szárny esetén pedig falat tart. A saroképület földszintjén is található három árkád. A főszárny földszintjén még fennmaradt néhány szegmensíves kőkeret. A földszint helyiségei csehsüveg-boltozattal rendelkeznek, az emeleti helyiségek mennyezetesek. A főszárny nyugati végét az 1970-80-as években toronnyá alakították, és ide helyezték el a főlépcsőt. Az épület nyílászáróinak egy része még eredeti.


Válogatott irodalom
CSOMA Gheorghe: Baia Mare - 670. „Suprema tărie a oraşului". Baia Mare, 1999. 156.
BALOGH Béla - OSZÓCZKI Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt. Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt. Miskolc-Rudabánya, 2001.
Szerk. DÁVID Lajos, KLACSMÁNYI Sándor: Nagybánya és környéke. Nagybánya, 2006. 75-76.



címkék

Nagybánya

Eszmecsere a szócikkről