részletes keresés
nyomtat

megoszt

Aradi vár, Arad
Utolsó frissítés:  2013-11-12
Szerző:  P. Kovács Klára


A műemlék adatai
Cím: Arad, Váralja
Kód: AR-II-a-A-00475
Datálás: 1763–1783

Történeti adatok

Már az Árpád korban megszervezték a Maros-völgyi út és a folyó mai város térségében található, fontos átkelőhelyének a védelmét. Arad első erődítménye, az Árpád-kori Arad megye ispáni vára, a várostól mintegy 7 km-re keletre levő Öthalom (Glogovác, 1947-től Vladimirescu) település határában állt. A királyi alapítású, trapéz alaprajzú, gerendavázas földvárnak két építési fázisát különböztették meg a régészeti kutatások során. A területén előkerült leletek az erődítmény 9–11. század közötti működését igazolják. A várban feltárt temetőt a sírokban talált, 11. század első felében vert érmék keltezik. II. (Vak) Béla király (1131–1141) az ispáni várat az általa alapított, Szent Márton tiszteletére szentelt, aradi prépostságnak adományozta. Ebből kifolyólag, a következő időszakban a vár katonai szerepe fokozatosan háttérbe szorult, és valószínűleg az erődítmény még a tatárjárás előtt (1241) meg is szűnt. A 14–15. századi forrásokban nem találkozunk többé az aradi vár említésével, így bizonyosra vehető, hogy a 16. századig település nem védte semmiféle erődítmény. Korabeli források tanúsítják az aradi káptalan jelentős hiteleshelyi tevékenységét a középkor folyamán, amelynek a 16. század közepén, az intézmény törökök általi felszámolása vetett véget. A hajdani, 1224-ben felszentelt prépostsági templom romjai Glogovácon napjainkban is láthatók.

 

1551–1552 között a Maros-mente és a Temesköz a királyi és török seregek összecsapásainak állandó hadszínterévé vált. Az 1552. július 22-ei Temesvár török bevételét követően Arad is oszmán fennhatóság alá került. A hódítók török katonai közigazgatást vezettek be a térségbe, így Aradon egy, a temesi vilájetnek alárendelt, szandzsákközpont létesült. 1554–1556 között az oszmánok egy új, palánkvárat (parkan) építettek Aradon, ám ez nem az egykori káptalani templom körül, hanem a marosi átkelőhely közelében, a mai város területén helyezkedett el. Gyula 1566-ik évi török meghódítását követően, miután a szandzsákközpontot is ide helyezték át, Arad jelentősége háttérbe szorult. Ezt sugallja a szultáni tanács ismételt rendelete a feleslegesnek minősített várak, közöttük Aradnak a lerombolásáról is, amire végül nem került sor, az 1591-ből fennmaradt zsoldlista számadatai viszont arra utalnak, hogy a jelentőségét veszített várban akkoriban csupán jelképes őrség tartózkodott. A 15 éves háború idején, 1595-ben Arad palánkja visszakerült az erdélyi fejedelemséghez. A 17. század elején Rákóczi Zsigmond fejedelem (1607–1608) kollektív nemességet adományozott a lippai rác katonáknak, akiket a lippai vár felszabadításánál tanúsított vitézségükért Arad mezővárosával és várával jutalmazott. A 17. század elején a Porta egyre erőteljesebben követelte az Erdély nyugati határán fekvő váraknak, elsősorban Lippának és Jenőnek, a visszaszolgáltatását. Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) oldotta fel végül a feszültséget, azáltal, hogy 1616-ban Lippát és a teljesen lepusztult Aradot átadta a törököknek, Jenőt viszont sikerült megtartania. A század második felében II. Rákóczi György (1648–1660) rövid időre visszahódította Aradot: a kudarcos lengyelországi hadjáratát követően Erdélybe törő oszmán hadakkal a fejedelem eleinte sikerrel szállt szembe, Arad várából is kiűzte a török őrséget, majd felgyújtotta és hamuvá tette a palánkot. A török derékhad megérkezésével azonban a harci helyzetet megfordult, és az 1660-as évek elején a törökök visszafoglalták a Maros-vidéki várakat, utóbb újjáépítették a Rákóczi által elpusztított aradi palánkot. A törökellenes felszabadító hadműveletek során Arad 1685. decemberében került a keresztény hadak ellenőrzése alá. A háborút lezáró karlócai béke (1699) szentesítette a helyzetet, és előírta a lippai vár lebontását. Ez utóbbi intézkedés a Maros völgyében egy új határvár kiépítését tette szükségessé, ami által Arad szerepe ismét felértékelődött.

 

Giovanni Morando Visconti hadmérnök már 1693-ban tervet készített az aradi vár megerősítésére, ami azonban úgy tűnik, nem valósult meg. A század végén került csak sor a vár kiépítésére Nicolas Du Mont hadmérnök vezetésével. Egy közel téglalap alaprajzú, sarkain 2 olaszbástyával, illetve 2 félbástyával védett erődítményt létesítettek akkor, amelynek kapuit és a Maros hídját elővédművekkel biztosították. A 17–18. század fordulóján a vár a Maros menti határőrvidék szervezetébe tagolódott. A Rákóczi-féle szabadságharc alatt, 1707-ben Károlyi Sándor kuruc vezér két hétig sikertelenül ostromolta Aradot. A várról ekkor készült helyszínrajza nagyjából hitelesen rögzíti a négyszögű erődítmény képét. 1716-ban kijavították a vár épületeit, új kaszárnyát, élelmiszer- és lőporraktárat, továbbá új lőportornyot építettek fel. Temesvár és a Temesköz török alóli felszabadulását követően (1718) Arad megszűnt határvár lenni, viszont továbbra is fontos katonai bázis maradt. 1727-ben épületeit ismét kijavították. A marosi határőrvidék 1750-beli felszámolása után is Arad változatlanul a vidék katonai központja maradt. 1763–1783 között a régi vártól északkeletre, a Maros túlsó partján felépítették a nagyrészt napjainkig fennálló, új, korszerű erődítményt, amely az Osztrák-Magyar Monarchia déli védelmi vonalának fontos stratégiai pontjaként működött a királyság felbomlásáig (1918).

 

Arad vára főként az 1848–1849-es szabadságharc eseményeinek kapcsán került be a köztudatba. Az ostromállapot beálltát V. Ferdinánd király (1830–1848) 1848. október 3-ai rendelete váltotta ki, amely feloszlatta a magyar országgyűlést. A vár másnap, megtagadva a pesti forradalmi kormány iránti engedelmességet, bezárta kapuit, a császári csapatok a várba vonultak vissza, ahonnan lövetni kezdték a várost. A honvédek korán felismerték, hogy az egyetlen járható út a védők megadásának a kikényszerítésére a vár körülzárása. Az utánpótlás elzárására és a vár meglepetésszerű megszállására tett több sikertelen kísérlet után, a honvédeknek csak 1849. április. 24-re sikerült a várat teljesen körülzárni. Közben Bem csapatai Temesvárt zárolták, meghiúsítva így Arad felmentésének az egyetlen reményét. A magyar csapatok felszólítására a várparancsnok végül június 30-án átadta az erődítményt a forradalmároknak. A vár élére Damjanich János tábornok került, aki a szabadságharc elfojtására érkező orosz csapatok közeledtének hírére a védművek gyors javítását és felszerelését rendelte el. 1849. augusztusában a cári csapatok elől menekülő kormány is ideiglenesen Aradra költözött. A magyar sereg temesvári döntő vereségét követően Arad megtartására és a forradalom győzelmére sem volt már remény. Ilyen körülmények között következett be az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel. Négy napra rá Damjanich átadta Arad várát a cári seregeknek. Jacob von Haynau osztrák tábornok itt állította fel a haditörvényszéket, amely a honvédsereg vezető beosztású tábornokairól, tisztjeiről és a volt császári-királyi tisztek sorsáról ítélkezett. A tárgyalások szeptember végén zárultak le, az ítéleteket pedig október 6-án, hajtották végre a várban. Kiss Ernő, Sweidel József, Dessewffy Arisztid tábornokot és Lázár Vilmos ezredest golyó által végezték ki, Poeltenberg Ernő, Damjanich János, Aulich Lajos, Láhner György, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Knezich Károly, Török Ignác és Vécsey Károly tábornokot felakasztották, 500-nál több tisztet ítéltek ugyanakkor várbeli fogságra. 1849 után az erődítmény elveszítette katonai jelentőségét. A következő időszakban börtönként működött, az első világháborúban internálótábort alakítottak ki épületeiben. 1919 júniusában az aradi vár a román hadsereg felügyelete alá került. 1944 szeptemberében a magyar hadsereg néhány napig bevonult Aradra, ám a szovjet és román seregek hamarosan bevették a várost. 1958-ig állomásoztak szovjet csapatok Aradon, majd kivonulásukat követően a román katonaság vette át az erődítmény ellenőrzését. Napjainkban is kaszárnya működik az együttesnek egy részében, annak ellenére, hogy a városi önkormányzat már több mint egy évtizede igényeli a vár igazgatásának az átadását a műemlék kulturális és turisztikai célú hasznosítása érdekében.


A műemlék leírása

Arad 18. századi vára a Maros bal partján, a folyó egyik hurokszerű kanyarulatában helyezkedik el, minek köszönhetően így három oldalról víz övezi.

 

Az erődítmény 1763–1783 között épült ki Ferdinand Philipp Harsch mérnökkari tábornok tervei alapján, amelyek az ún. tenaille-, vagy olló-alaprajzot részesítették előnyben a Vauban-típusú, bástyás rendszerrel szemben. Arad vára szabályos hatágú alaprajzot határoz meg, egy olyan hatszögét, amelynek az oldalai középen, befelé megtörnek. Egy-egy oldal hossza meghaladja az 500 m-t, a vár kerülete pedig 3180 m. A szögek csúcsait magasabbra építették, így ezek magas lövegállásokként, ún. cavalier-eként működtek. A cavaliereket összekötő falszakaszok elé, a törések vonalában, összesen hat, nagyméretű külső védművet építettek, amelyek egyrészt tűzzel fedezték a várfalakat, másrészt a távolharcot biztosították. Ezeknek az ún. ékműveknek és egyben koffereknek úgy a szárnyaikon, mint a kazamatáikban (fedett ágyúállásaiban) is lövegeket helyeztek el. Minden ilyen nagyobb elővédmű két oldalán továbbá kisebb védművek, lunettek találhatók, amelyek kazamatáiban 3-3 löveg fért el. A külső védműveket egy sáncrendszerrel vették körül, amely az elővédművekből és a várfalakról pásztázott, összefüggő külső védelmi vonalat alkotott. Az ellenségnek a várfalak közelébe való férkőzését egykor a leírt védművek közötti, vízzel elárasztható árkok tovább nehezítették. A külső védművek rendszerét vársík (glacis, a vár fele emelkedő ellenlejtő) zárta, amely fedezetet nyújtott a várfal számára az ellenség tüzérségével szemben. Arad a korabeli viszonylatban nagyon korszerű erődítmény volt, amit az is igazol, hogy a szabadságharc alatt a honvédseregnek csak közel kilenc hónapi ostrom után sikerült megadásra kényszerítenie. A vár erőssége a nagyszámú löveg (300 körül) alkalmazásának lehetőségben rejlett és a jól megszervezhető, szinte hézagmentes tűzrendszer kialakításában.

 

A várfalakon belül, a várudvar közepén három nagy épület –a főőrház, a vár- és térparancsnokság, a vártemplom– díszteret fogott közre. A templom két nyugati tornyos, barokk épülete jelenleg igen elhanyagolt állapotban van. Az erődítmény ezzel szemben a legépebben fennmaradt európai újkori várak közé tartozik, amelynek felújítása és bemutatása remélhetőleg már nem fog sokáig késni.


Válogatott irodalom
Márki Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. II. rész. Arad, 1895. 394–396.
Benkő Elek et alii: Az aradi vár története. Budapest, 1998.
Rusu, Adrian Andrei – Hurezan, George: Cetăţi medievale din judeţul Arad. Arad, 1999. 31–37.
Rusu, Adrian Andrei: Arad és Temes megye középkori erődítményei. In: Kollár Tibor (szerk.):  A középkori Dél-Alföld és Szer. Szeged, 2000. 562–563.
Weisz Attila et alii: Száz erdélyi műemlék. Kolozsvár, 2007. 85–89.
Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. III. Budapest, 2007. 1476–1477.
Csikány Tamás: Az aradi vár védelmi rendszere. Várak, kastélyok és templomok



Eszmecsere a szócikkről