Szerző: Lupescu Radu
Kód: CJ-II-m-A-07393
Datálás: 15. század vége, 16. század második fele, 18. század közepe
A Mátyás-ház Kolozsvárnak viszonylag kevés középkori eredetű polgárházai közé tartozik. Az utókor kegyelete és különleges jogállása őrizte meg számunkra, mára pedig valóságos zarándokhellyé nőtte ki magát. A történetére vonatkozó legkorábbi szórványos adatok a 15. század közepéig nyúlnak vissza, amikor is valamelyik vendégek számára berendezett szobájában napvilágot látott Mátyás, Magyarország jövendőbeli királya.
Mátyás király születésének dátuma és körülményei meglehetősen homályosak. Születésének dátumával kapcsolatban két évszám merült fel: 1440 és 1443. 1440 rendszerint a Mátyás királlyá választása alkalmával íródott követi jelentésekben szerepel. Nincs kizárva, hogy a követek jelentésében szereplő korai évszám a királlyá választás sajátos politikai kontextusával magyarázható. A Hunyadi tábor ezzel megelőzött minden esetleges olyan akadályt, amit Mátyás kiskorúsága gördíthetett volna a választás elé. Jóval nagyobb azoknak a történeti munkáknak a száma, amelyek az 1443-as évet jelölik meg Mátyás születési dátumának. Ezek közé tartozik Bonfini mellett a nápolyi Petrus Ransanus történeti műve, és hasonló évszámmal találkozunk Heltai Gáspár krónikájában is. Az 1443-as dátumot támasztják alá Ilkus Márton krakkói és az Othmarus által kompilált vatikáni horoszkópok. Eszerint a ma is irigylésre méltóan kiszámított születési dátum: 1443. febr. 23, 15 óra, 7 perc, 34 másodperc. Közmegegyezéses alapon 1443. febr. 23-át tekinti ma a történettudomány Mátyás születési dátumának. Ezt a dátumot támasztja alá Hunyadi János pályafutása is, aki 1440-ben még csak szörényi bán volt, tevékenységi területe pedig a bánság területére korlátozódott, távol Kolozsvártól. 1443-ban viszont, az időközben erdélyi vajdává emelkedett Hunyadi karrierjébe sokkal jobban illeszkedik a Kolozsvárral való szorosabb kapcsolat.
Óhatatlanul merül fel a kérdés: Mátyás miért nem született Vajdahunyadon? A kérdésre a választ a vajdahunyadi vár építéstörténete adja meg. Itt ugyanis, az arisztokrácia sorába nemrégiben felkapaszkodott Hunyadi János látványos építkezésbe kezdett, a munkálatok pedig az 1440-es években javában folytak. Célja olyan arisztokratikus jellegű rezidencia megépítése volt, amely összhangban legyen az ő határtalan politikai ambícióival és társadalmi státuszával. A zajos építőtelepből fokozatosan kiemelkedő új vár kétségtelenül távol tartotta a szülés előtt álló, nyugalomra vágyó Szilágyi Erzsébetet, aki számára Hunyadi János máshol keresett menedéket.
A legmegfelelőbb helynek Kolozsvár kínálkozott, a város tudniillik igen jó kapcsolatban volt a vajdával. A jó viszony hátterében a kölcsönös érdek állt. Kolozsvár ugyanis, az 1437-es Budai Nagy Antal által vezetett lázadásban való részvétele miatt Habsburg Albert király rendelkezése révén elveszítette városi kiváltságainak egy részét. Visszaszerzésükre az új király, I. Ulászló alatt kínálkozott jó alkalom, a közvetítő szerepet pedig a királyi udvarban nagy befolyásra szert tett Hunyadi János játszotta. Másfelől Hunyadinak is szüksége volt Kolozsvár támogatására. Hunyadi ugyanis nehéz polgárháborús időszak után lett Erdély vajdája 1441-ben, az ellenpártot képviselő Losonci Dezsővel szemben. A polgárháború alatt Erdély többnyire Losonci Dezső pártján állt, az újonnan kinevezett Hunyadinak pedig kezdetben alig voltak támogatói itt, különösen a nagyobb városok sorában. Ilyen körülmények között Kolozsvár kiállása Hunyadi mellett igen fontos támaszt jelentett, cserébe pedig Hunyadi elérte I. Ulászlónál, a város elvett kiváltságainak a visszaállítását. E szépen körvonalazódó viszony a város és a vajda között megfelelő feltételt teremtett arra is, hogy az állapotos Szilágyi Erzsébet számára biztonságos helyet kereső Hunyadi választása Kolozsvárra essen. Minden bizonnyal tehát, szándékosan kiválasztott helyszínről van szó, és nem véletlenszerű egybeesésről, ahogyan Heltai elbeszélése alapján ma is él a történet a köztudatban.
Mátyás király kolozsvári születésének a tényét több forrás teszi egyértelművé. A legmegbízhatóbb forráscsoportot magának Mátyásnak a város számára adott kiváltságlevelei képezik. Ezekben rendszerint említést tett itteni születéséről. Közülük a legfontosabb az 1467-ben kelt kiváltságlevele, amelyben a ház akkori tulajdonosát felmentette az adófizetés alól. Az oklevél pontos helyrajzi adatokkal is szolgál. Eszerint a kőház az új várossal, azaz a Luxemburgi Zsigmond korában körülhatárolt várossal szemben helyezkedő Óvárban található, amelyet kelet felől a Boldogságos Szűz Mária domonkos (jelenleg ferences) kolostorhoz vezető utca határol, nyugat felől pedig Veres Antal háza. Egy óvári épületről van tehát szó, pontosabban saroképületről, amely a Klastrom utcához köthető.
Ugyanerről tanúskodik a későbbi történeti irodalom, első sorban a kolozsvári környezetben gyökerező Heltai Gáspár krónikája, amely egyben a 16. században kialakuló helyi Mátyás-kultusz jellegéről is képet fest. Heltai a következőképpen határozza meg a ház helyét: „Erzsébet aszszony akkor Kolozsváratt szállott vala meg, jővén Szilágyból egy szőlőmíves gazdag embernél, ki lakik vala az O-várban egyenest arczczal, mikoron bemennek az O-várba, egy kőházban." Heltai tudósítása tehát tovább pontosít az 1467-es oklevél adatain. Eszerint a Klastrom utcának azon sarkáról van szó, amely szemben található az Óvár városra néző, azaz déli bejáratával.
A kolozsvári születés harmadik fontos forrása a helyi hagyomány, amely folytonosan kimutatható a 16. századtól. E hagyomány arra a házra vonatkozik, amely egyértelműen megfelel a fenti forrásokban megfogalmazott szempontoknak. Korai bizonyítékát e születőben levő hagyománynak Heltai hagyományozta ránk, aki szerint „mostan is az vasajtókon és az vastáblákon rajta vagyon az Mátyás-király címere, az aranyosgyűrűs holló." Az 1746-os tanúkihallgatásban is ekképpen szerepel: „Kolosvár királyi városban az Ó várban Mátyás király nevezete alatt levő kőház." Az ekkor megszólaltatott egyik tanú pedig a következőképpen nyilatkozott: „azt hallottam hogy azon ház lévén Hunyadi Jánosnak ez Ország Gubernátorának szokott szállása, ottan lett e világra az Magyaroknak nagy emlékezetű attya Mátyás király, ki is azután születése helyét akarván tisztelni szép privilégiumokkal és indultumokkal azon házát és annak jámbor gazdáját megajándékozta."
A házon belül, a születési szoba meghatározása már jóval problematikusabb. Az erre vonatkozó legkorábbi adataink a 18-19. századból valók, amikor a ház átépített formában állt. A szoba beazonosítása körül alakult hagyománynak tehát inkább csak kultúrtörténeti jelentősége van, ez azonban a hagyományőrzés szempontjából mindenképpen figyelemreméltó.
A szobára vonatkozó feltételezések közül a legkorábbit Jakab Elek jegyezte le Kolozsvárról írott munkájának egyik lábjegyzetében. Talán ez az oka annak, hogy észrevétlenül maradt, semmilyen későbbi írás nem reprodukálta. „Szóhagyományként hallottam, hogy az érintett ház keletre néző legszebb szobájában, az emeleten bémenőleg elől balra a nagy király itt születése emlékére - a háztulajdonos-e vagy a város [?] a hagyomány nem mondja meg - faragott kőből kőtalapzatra díszes rengő bölcsőt állítatott, melyen szintén rajta volt Mátyás holló-czímere : E jelkép - mondják - még e század első tízedében is meg volt . . . Megemlítem, de egyéb támogató adatok hiányában a hitelesség igényelése nélkül." Kétségtelenül olyan hagyománnyal állunk szemben, amely legalább a 18. századra megy vissza, de nagy valószínűséggel korábbi. Érdekes a kőből faragott, és a Hunyadi szimbólumokkal díszített „műemlék-bölcső" felállításának a gondolata, ami jól tükrözi a helyi Mátyás-kultusz meglétét. Noha a bölcső eredetiségéhez kétség fér, megszívlelendő az a hagyomány, mely szerint Mátyás valamelyik emeleti szobában született. Sajnálatos módon ezt az adatot senki nem vette figyelembe, és a sokkal valószínűtlenebb földszinti szobában történt születés hagyománya terjedt el, és él ma is a köztudatban, elsődlegesen a turistakalauzoknak köszönhetően.
A ház birtokosaira vonatkozó legkorábbi adatokat Mátyásnak 1467-ben kelt kiváltságlevele tartalmazza. Ebből egyértelműen kiderül, hogy Mátyás születésekor, azaz 1443 körül a ház tulajdonosa Méhfi Jakab volt. Heltai szerint jó szőlősgazda hírében állt. Ezt feltételezhetően igaz állításnak lehet tekinteni, mivel a későbbi adatok egyértelműen alátámasztják, hogy a házhoz szőlők is tartoztak. Továbbá a később tulajdonos Kolb család egyik 16. századi tagját 1561-ben a város azért büntette meg, mivel szőlőműveseinek, a város rendelkezései ellenére, élelmet adott. A borászat jelentőségét látszik alátámasztani a ház alatt húzódó nagy kiterjedésű pince is.
Méhfi Jakab fiúörökösök nélkül halt meg. Vagyonát két lánya, Orsolya és Margit örökölte, akik közül Orsolya a városi patrícius réteghez tartozó Kolb családba házasodott. A ház jellege és e házasság is azt támasztják alá, hogy Méhfi Jakab szintén patrícius volt, Szilágyi Erzsébet tehát az egyik előkelő városi polgár házában rendezkedett be hosszabb időre.
Méhfi Jakab halála után, Orsolyával kötött házassága révén, Kolb István lett a ház új tulajdonosa. A család Kolozsvár igen előkelő famíliái közé tartozott, egyik rokona, Kolb Tamás például szabómester volt. Midőn 1467-ben az erdélyi összeesküvés erre a vidékre szólította Mátyást, az uralkodó többek között Kolozsváron is megszállt. Úgy tűnik a szülőházzal való találkozás pillanatnyilag feledtette a király haragját, aki a ház egykori tulajdonosának két lányát, Orsolyát és Margitot, illetve Orsolya férjét, Kolb Istvánt, valamint leszármazottaikat, mentesítette a ház és a hozzátartozó birtokok minden adója alól. E sajátos jellegű kiváltsággal Mátyás nem rövidítette meg a város bevételeit, ugyanis az összeget a királynak fizetendő adóból kellett levonni.
A ház a 17. század első feléig úgy tűnik Kolb István leszármazottainak birtokában maradt. Ez meglepően hosszú idő, ha figyelembe vesszük a ház későbbi tulajdonosainak gyakori váltakozását. A családhoz két építési periódus is kapcsolódik. Az elsőre még a 15. század végén került sor, bizonyára azt követően, hogy Mátyás kiváltságban részesítette a Kolbokat. A ház legkorábbi részeire utaló gótikus faragványok erre a periódusra keltezhetők. A következő átépítésre valamikor a 16. század második felében került sor, amint erről egy ma már elpusztult évszámos ajtókeret tanúskodott 1578-as dátummal. Ez az átépítés jelentős mértékben befolyásolta a ház későbbi arculatát és nagy a valószínűsége, hogy a nyugatra eső traktust is ekkor foglalták bele az épületbe.
Valamikor az 1640-es években a ház Kovács Gáspár városi tanácsos tulajdonába került, és ezzel új korszak kezdődött a ház történetében. Mivel Mátyás kiváltsága Kolb István örököseire vonatkozott csak, a tulajdonoscsere után a város vezetősége megkövetelte az új tulajdonostól a ház és telek után járó adók fizetését. Kovács Gáspár II. Rákóczi György fejedelemben találta meg a támaszt a várossal szemben, aki 1649-ben átírta és megerősítette Mátyás privilégiumát, azonban, amint azt Kovács Kiss György bebizonyította, nem csak az új tulajdonosra, hanem magára a házra is átruházta a kiváltságokat. Ez a csúsztatás lényegében magában hordozta a mindenkori tulajdonosok adómentességének a lehetőségét és a következő száz évben rengeteg bonyodalmat okozott. A ház lassan egyre nagyobb terhet és gondot okozott a városnak, mint dicsőséget és elismerést. A megoldás végül az lett, hogy 1740-ben maga a város vásárolta meg az akkor tulajdonos Joó Borbálától „nehogy idegen szállván belé, annak szabadsága fenntartásával sok sérelmeket szerezzen a városnak." A város ezt követően katonai kórház létesítésére engedte át. Az udvar fele eső barokk kori bővítésre minden bizonnyal ekkor került sor.
Az 1830-as években részben „transzportházként" működött azaz itt szállásolták el a városon átszállított súlyosabb börtönbüntetésre ítélt foglyokat. Az 1848-as forradalom alatt pedig honvédkórházként is működött. Ez volt az a periódus, amikor az épület jelentős mértékben megrongálódott. Megviselt állapotáról könnyen fogalmat alkothatunk egy 1850-es években készült metszet alapján. Magyarország és Erdély képekben). A 258-as helyrajzi számot viselő házon jól kivehetőek a részben befalazott, vagy módosított ablakok, amelyeket majd a későbbi restaurálási munkálatok során bontottak ki. A kapuban álló, szuronyos puskával felszerelt katona egyértelműen utal a ház akkori funkciójára, míg az épület előtt kislánnyal cseverésző katona az Óvár meghitt, csendes, szinte idillikus hangulatát idézi fel.
A 16. század után, amikor Heltai Gáspár krónikája szerint a ház ajtaját és ablakait még a Hunyadi-címer díszítette, Mátyás, és vele együtt a szülőház kultusza fokozatosan alább hagyott. 1740-ben a város nem kegyeleti érzelmektől vezérelve vásárolta meg a házat, hanem pénzügyi megfontolásból. A szülőház iránti tisztelet tompulása különben nem róható fel senkinek, mivel a műemlék fogalma és kultusza Magyarországon alig a 19. század közepén kezdett kikristályosodni.
A műemlékek iránti megváltozott szemléletet tükrözi a Magyar Történelmi Társulatnak 1869-ben tartott kolozsvári gyűlése, ahol nem csak tudomásul vették az épületben uralkodó áldatlan állapotokat, hanem figyelemre méltó javaslatok is születtek. „Ma katonai laktanya, falai ki- s béhajlanak, pinczéi ajtó, ablak nélkül, felhagyva, elárvult állapotban, mint a folyosók és udvar is. A ki kegyeletes honfiúi figyelemmel nézi meg, elszomorodik ez elhagyatottságon. A nagy király, a ki Kolozsvárért annyit tett, kinek e város főbb anyagi és szellemi erőforrásai tekintélyes részét köszönheti, több kegyeletet érdemelne. A Magyar Történelmi Társulat idei itt létekor annak régészeti szakbizottsága figyelmeztetésére azon eszme lőn kifejezve, hogy a nagy király emléke iránti tisztelet megkívánná, hogy azon házat, melyen egy ország, sőt a müveit európai népek figyelme függ, a város a katonaság további rombolásaitól megvédve s eredeti modorában kijavítva, jövőben valamely városi népies, vagy polgári és közműveltségi czélra használja. Vajha a valóban szép eszmét Kolozsvár müveit közönsége szívvel méltányolva, megvalósitná!"
A Mátyás-ház ügyének napirenden való tartásában nem tudjuk pontosan kik vállaltak szerepet. Az kétségtelen, hogy Jakab Elek és Szabó Károly közöttük volt. Ez utóbbi 1879-ben megtalálta annak az 1467-ben kelt oklevélnek a másolatát, amely egyértelművé tette a szülőház beazonosítását, és ezzel még jobban a Mátyás-házra terelte a figyelmet. A kezdeményezés intézményes hátterét az Erdélyi Múzeum Egylet biztosította. Amint már korábban a Magyar Történelmi Társulat gyűlésén is elhangzott, a legsürgetőbb feladat a ház helyreállítása volt, távlatilag pedig valamilyen művelődési közcélra rendezték volna be. Az ügy felkarolásában az EME azért is volt érdekelt, mivel szépen gyarapodó érem- és régiségtárát ebben a patinás épületben tervezte elhelyezni.
A tervekből végül nem lett semmi, a mulasztások pedig végül Ferenc József császárnak 1887-ben Kolozsváron tett látogatása alkalmával csattantak. A városban szeptember 23-án tett sétája során az uralkodó Mátyás születési házát is meglátogatta, a körülötte nyüzsgő városi elöljáróknak pedig finoman az orrára koppintott: „Nem nagy kegyeletre mutat, hogy Kolozsvár Mátyás király születési házát katonai kórháznak használja." A kínos helyzetet csak tovább fokozta az uralkodó 400 forintos adománya annak érdekében, hogy a város végre emléktáblával jelölje meg a házat. A Bécset is elfoglaló Hunyadi Mátyással, és általa a magyar nemzeti történelemmel való megbékélés kedves gesztusa volt ez egy Habsburg részéről.
Az emléktábla ügyének folytonos halasztását ezt követően végre sikerült kimozdítani a véleménynyilatkozatok szintjéről. Szövegét korábbi javaslatának kiegészítésével Szabó Károly fogalmazta meg, tervét Pákei Lajos építészmérnök készítette el és 1888-ban Zala György kivitelezte. A rajta feltüntetett 1888-as évszámmal ellentétben, felavatására egy évvel később, 1889. szeptember 2-án került sor. A Corvinákból kiemelt reneszánsz motívumokat felsorakoztató emléktábla játékosságát jelentős mértékben fokozza az erőteljesen kiugró szemöldökpárkányra helyezett két bájos angyal, akik koronázási jelvények szimbólumait tartják a kezükben.
A ház első helyreállítására 1899 körül került sor, azt követően, hogy a katonaságot kiköltöztették a házból. A Műemlékek Országos Bizottsága Gyalus Lászlót, a budapesti Iparművészeti Iskola tanárát bízta meg a munkálatok vezetésével, aki, Kós Károly szavaival élve „egy groteszkül felemás, hamisított 'gótikus-németreneszánsz' csodabogárrá" alakította a házat. Ez a beavatkozás lényegében a háznak csak a külső megjelenését volt hivatott korrigálni, ennek estek áldozatul az eredeti ablakkeretek is.
A helyreállítás befejezését követően az épületet az Erdélyi Kárpát Egyesület kapta meg, és benne néprajzi múzeumot rendeztek be. A múzeum itteni tartózkodása rövid életű volt, mivel az impériumváltást követően kiköltöztették az épületből. A legnagyobb horderejű helyreállításra 1942-1943-ban került sor, Kós Károly irányítása alatt. Hóman Bálint kultuszminiszter 1940-ben többek között a házat is meglátogatta, és elrendelte a restaurálását. A terv a Hunyadiak emlékét őrző kiállítás létrehozása volt. Ekkor került sor a vakolatok leverésére, ismét kibontották az emeleti nagyterem hevederíveit, beazonosították az eredeti járószinteket, ajtó- és ablaknyílásokat. A helyreállításnak két fontos következménye volt a házra nézve: egyfelől eltüntette a korábbi Gyalus László-féle modern polgári homlokzatot, és a korábbi egyszerű, nyugodtabb tagolású homlokzatot állították vissza. Ugyanekkor került sor a korábbi lépcsőház megszűntetésére, és új lépcsőfeljárót alakítottak ki a ház északi végében.
A második világháborút követően több alkalommal is dolgoztak a házon: 1957-58, 1964-65, 1971, 1976-77 között. Többnyire belső térrendezési, szigetelési és statikai problémákat igyekeztek megoldani, anélkül, hogy komolyabban beavatkoztak volna az épület szerkezetébe. A kapualj arculatát jelentős mértékben befolyásoló kapusfülkét 1971-ben alakították ki.
A ház jelenleg is saroképületként jelenik meg, főhomlokzatával az óvár déli kapuja előtt kialakult kis térre tekint. Keleti oldalát az egykori Klastrom utca határolja, nyugati oldala beépített, észak felöl pedig az udvar csatlakozik hozzá. Négytengelyes épület, pinceszinttel, földszinttel és emelettel. Homlokzatát az 1899-ben másolt keresztosztós ablakkeretek tagolják, illetve egy sarokarmírozás töri meg függőlegesen. Csúcsíves kapuja boltozott kapualjba vezet.
A földszint keleti és nyugati traktusból, illetve a közöttük húzódó kapualjból áll. A földszint minden tere boltozott. A kapualj egy keskenyebb déli és egy szélesebb északi szakaszból áll, közöttük kapuközzel. A keskeny szakasz déli kapuja egyben a ház főbejárata, északi kapuja pedig egykoron az udvarra nyílt, jelenleg azonban a keskeny kapualjat zárja. Mindkét kapu gótikus faragott kerettel rendelkezik. A főkapu kerete pontos másolata az eredetinek, a belső kapué pedig eredetinek tűnik. A szélesebb kapualj nem rendelkezik kapukeretekkel. A kapualjtól keletre, a ház teljes hosszában húzódik a keleti traktus, amely három helyiségből áll, mindegyik külön ajtóval a kapualj felől. A kapualjtól nyugatra húzódik a ház másik traktusa. Ennek térfűzése valamivel bonyolultabb, mivel két korábbi épület helyiségeit, illetve az egykori, és az újabb lépcsőt foglalja magába. A kaputól balra eső déli kis szoba dongaboltozatos, dél felől ablak világítja meg. Nyugati falába vágott ajtó a szomszédos szobába vezet, tőle északra kis fülke, talán egy korábbi kályha maradványa. Keleti falán levő csúcsíves gótikus ajtó vezet a kapualjba. E kis szobától északra húzódik a ház korábbi lépcsőfeljárója. Az 1940-es években ezt elbontották és három egészen kis helyiségre osztották. 1971-ben itt alakították ki a kapusfülkét is. Ennek folytatásában, északi irányban helyezkedik el az új lépcsőfeljáró, alatta pedig a pincébe való lejárat. A házat nyugat felől szintén három szoba határolja. A délit fiókos dongaboltozat fedi. Déli falában ablak, keleti és északi falában ajtó található. Ez utóbbi elfalazva. A következő, közbülső szobát szintén fiókos dongaboltozat fedi. Ablaka nincs, ajtaja a keleti oldalon található. Az északi szobát az udvarra tekintő folyosó felől lehet megközelíteni, amely a kapualjba nyílik. Négy fiókos dongaboltozat fedi. Északi oldalán található az ajtó, mellette egy ablak. Míg a déli szoba dongaboltozata észak-dél irányú, addig a közbülső és az északi szoba dongája kelet-nyugat tengelyre van tájolva.
A kapualj nyugati oldalán található lejárat vezet a pincébe. A pince a ház teljes területére kiterjed, jelenleg azonban a nyugati traktusnak megfelelő pince a szomszédos ház tulajdonában van. Több egyszerűen tagolt középkori ajtókerete maradt meg. Nyugati oldalán az emeleten is előforduló pilléres hevederíves szerkezet tartja a boltozatot, illetve biztosítja a pince nyitott térfűzését. A keleti pinceterem homlokzati fala őrzi az egykori pincelejárat nyílásának a nyomát. A mellette található nyílás másodlagos. 1942-ben ide helyeztek el két eredeti reneszánsz ablakkeretet.
Az emeletre vezető „lépcsőházat" az 1942-1943-as helyreállítás során alakították ki, módosítva a korábbi forgalmat a szintek között. A jelenlegi lépcső nagy előtérbe torkollik. Innen lehet megközelíteni az emeleti helyiségeket. Az emelet minden terét famennyezet fedi. Az előteret az udvar felől három ablak világítja meg Keleti oldalán nagyméretű kürtő tömege tagolja a falat. Dél-nyugati oldalához kis tér csatlakozik. Ez volt a korábbi lépcsőfeljáró tere.
Az előtértől keletre, a ház teljes oldalhosszában hatalmas terem húzódik. Északról két, keletről négy, délről pedig két ablak világítja meg. E két utóbbi ablak háromosztatú reneszánsz kerettel van díszítve. Az eredetiek valószínűleg pontos másolata. A terem nyugati falán befalazott kettős árkád látható, középen négyzetes törzsű pillérre támaszkodva. A felette levő gyámkövek arról tanúskodnak, hogy az emelet eredetileg is famennyezettel épült. Az árkádoktól északabbra helyezkedik el az előtérből a nagyterembe nyíló, egyszerű élszedéssel faragott, eredeti rétegköveket is tartalmazó ajtó. Az ajtótól északra folytatólagosan található a kályha. Itt korábban hátul tüzelős kályha állt, összefüggésben az előtérben található hatalmas kürtővel. A nagyterem keleti falában, korát és funkcióját közelebbről meg nem határozható kis fülke figyelhető meg.
Az előtértől délre, a kapualj felett helyezkedik el az emelet másik tere (jelenleg könyvtári raktár). Mindössze egy ablak világítja meg a déli oldalon. Keleti falát a befalazott árkád képezi, amelynek másik oldala a nagyterem felől látható. Északi oldalán levő ajtó kerete a nagyterem ajtajának mintájára készült. Nyugati oldalán az emelet nyugati traktusába vezető ajtó található, mellette kürtő.
Az emelet nyugati traktusa három egységből áll: északon az udvarra tekintő terasz, tőle délre egy nagyobb terem, illetve ennek folytatásában az utcai főhomlokzatra tekintő szoba. Ez utóbbi lényegében két kisebb szobából áll. A keleti a korai Mátyás-ház részét képezte, míg a nyugati az utólagosan a házhoz csatolt nyugati szárnyhoz tartozott. Mindkettőt egy-egy ablak világítja meg az utca felől. A legkorábbi alaprajzok tanúsága szerint már a 19. században is egybe voltak nyitva. E szoba és a kapualj feletti szoba között eredetileg reneszánsz ajtó közvetített, 1578-as felirattal, ezt azonban az 1950-es években elmozdították, és ma csak egyszerű élszedésű keret díszíti. A nyugati traktus közbülső termét a terasz felől két ablak világítja meg. Mellettük ajtó vezet ki a teraszra. A keleti falsíkon törés figyelhető meg, ami arra utal, hogy a terem utólagos bővítés következtében jött létre. Déli és keleti falában kürtő, nyugati falán pedig, közel az ajtóhoz, kis fülke található. A kertre néző terasznak két ajtaja van: az egyik az előtérbe, a másik pedig a közbülső terembe vezet. A terasz nyugati oldalán utólagosan leválasztott beugrót képeztek ki.
Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. II. Bukarest, 1982. 121-123, 354-355.
Kelemen Lajos: Művelődéstörténeti tanulmányok. Kolozsvár, 2006. 529.
Kós Károly: Mátyás király születési háza. Székelyudvarhely, 20042.
Kovács Kiss Gyöngy: „Hagyomány vagy történelmi tény?" A reneszánsz Kolozsvár. Szerk. Kovács Kiss Gyöngy. Kolozsvár, 2008. 60-67.
Lupescu Radu: „Hunyadi Mátyás: az ősöktől a hatalom küszöbéig." Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458-1490. Szerk. Farbaky Péter, Spekner Enikő, Szende Katalin, Végh András. Budapest, 2008. 35-49.
Szabó Károly: „Mátyás király születési háza." Történelmi Tár 3 (1880): 170-173.
Szádeczky Lajos: „Mátyás király születési háza." Erdélyi Múzeum 18.7 (1901): 373-378.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
