megoszt

A minorita rend első kolozsvári temploma és kolostora a Farkas utca keleti végében, a városfal délkeleti sarkában épült fel a XV. százaban, Mátyás király támogatásával. A reformáció idejében kiűzték a szerzetesrendet a városból. A minorita rend csaknem 170 év után bukkant fel ismét Kolozsváron, első lépésben a Külmagyar utcai Szent Erzsébet-aggmenház telkén felépített faépületekbe, majd miután 1765 körül a városi tanács engedélyt bocsátott ki a szerzetesek beköltözésére, az 1766-ban megvásárolt Közép utcai Henter-házba költöztek. A rendtagok kápolnáját az emeleten, a híveknek szánt kápolnát a földszinten rendezték be. Hamarosan elkezdték megvásárolni a szomszédos telkeket is, majd a jezsuita rend 1773-as felszámolását követően Héja Bálint minorita zárdafőnök a jezsuiták lefoglalt vagyonából anyagi támogatást kért a templom építésére. Kezdeményezése eredménytelennek bizonyult, olyannyira, hogy a de Rosin báró 500 forintos támogatását is Mária Terézia rendelete alapján egy karintiai árvaház megépítésre fordították.
A rend temploma és a rendház építése végül egy év alatt, 1778 és 1779 között elkészült, viszont tornya a rossz alapozás következtében 1779. szeptember 24-én összedőlt. Újjáépítését többszörös kérvényezést követően Mária Terézia támogatta 1780-ban 7000 forinttal, azzal a kikötéssel, hogy az új torony megtervezésével egy hozzáértő szakembert bízzanak meg. Így kapcsolódott be az építkezésbe Nagyszeben főépítésze, Johann Eberhard Blaumann, aki ebben az időben a kolozsvári Bánffy-palotán dolgozott. Az építkezés befejezését követően a templom új fabrendezéssel gazdagodott.

Az építkezéseket számos család misealapítványokkal támogatta. A támogatók közül többen is a templom kriptájába temetkeztek 1834-ig, amikor a kolerajárvány idején a városfalakon belüli temetkezést ismét megtiltották. A XX. század elején több empire stílusú síremlék állt a templombelsőben, melyek közül a legjelentősebbek Seifert Augusta, ifjabb Simai Domokos és az építkezéseket is támogató báró Ignatius De Rosin síremlékei voltak.

A templom tornya és fedele 1798-ban leégett, ideiglenesen deszkafedéllel fedték le, melyet végül csak a 19. század végén sikerült új tetőszerkezetre cserélniük.

A templomot és rendházat a minoriták 1924-ben a görög katolikus egyháznak engedték át. 1930-tól a kolozsvár-szamosújvári görög-katolikus püspöki székhely katedrálisává vált, majd 1948-ban, a görög katolikus egyház feloszlatásakor az ortodox egyház használatába került. Valószínűleg 1924-ben szállították át a templom rokokó oltárait a nagyenyedi minoriták templomába.

A rendszerváltás után a görög-katolikus püspökség kérvényezte az ingatlan visszaadását. Mivel a kérést elutasították, a görög-katolikusoknak csak hosszas pereskedést követően, 1998-ban sikerült visszafoglalaniuk templomukat.

Az Urunk színeváltozása titulusú görög-katolikus katedrális és az egykori kolostor a Hősök sugárútjának déli során, a sugárút és a Hermann Oberth utca kereszteződésénel elterülő, nagy kiterjedésű telken fekszik.

A templom épületéhez nyugaton az egykori minorita rendház L alaprajzú kolostora csatlakozik, melynek utcai főhomlokzatát a Haller-család és a minorita rend címerei díszítik. Az épület földszinti alaprajzát az egykori Henter-ház felosztása, emeleti alaprajzát a helyiségekbe való bejutást biztosító körfolyosó határozza meg. Ma is fellelhető az egykori Henter-ház néhány XVI-XVII. századi emléke, egyikük a kolostor utca felőli első helyiségében található, kiváló minőségű ajtószemöldök párkánya. Továbbá szintén a reneszánsz lakóházat díszíthette az az udvar felől húzódó boltozott terem is, melynek fiókos dongaboltozata lépcsősen kialakított gyámkövekre terhel, valamint egy utca felőli helyiség is, melyet oszlopokra támaszkodó árkádok osztottak két részre.

Az észak-dél tájolású teremtemplom hajójához délen egyszerű, téglalap alaprajzú, belül sokszögzáródású szentély, keleten pedig egy nyújtott sekrestye kapcsolódik, mely a hajót a szentéllyel köti össze.

A templom magas lábazattal ellátott, dór fejezetű pilaszterekkel tagolt főhomlokzatát a beugratott torony uralja. A homlokzatot magas fríz, hangsúlyos koronázópárkány és gazdagon profilált attika zárja le. A fríz középtengelyében lévő kronosztichonos felirat 1782-re keltezi a torony újjáépítését.

A hengeres testű tornyot szintén pilaszterek tagolják. A főhomlokzatot három nyílás, a földszinti három bejárata és a karzatszint három ablaka töri át. A főbejárat egyenes záródású, fölötte szegmentíves szemöldökpárkánnyal kiemelt ovális ablak nyílik. A mellékbejáratok szegmentíves, az ablakok félköríves záródásúak. A főhomlokzat összes nyílását jellegzetesen barokkos, álzáróköves, profilált könyöklőpárkányos kőkeret övezi.

Az oldalhomlokzatokat dór fejezetes, kettős pilaszterek tagolják, félköríves záródású nyílásaikat álzáróköves vakolatkeretek veszik körül.

A főkapuzat a toronyaljon keresztül vezet a hajótérbe. Az előtérből kis méretű kápolna nyílik nyugatra, melynek falait a Szentlélek galambját ábrázoló mozaik borítja. Szintén innen nyílik a karzatra, a toronyba és a padlástérbe vezető lépcső feljárója is.

A templom három boltszakaszos hajóját csehsüveg boltozat fedi, a torony kétoldalán nyíló kápolnák fiókos dongaboltozatosak. A hajó északi végében ívelt vonalú falazott karzat áll, mely masszív pillérekre támaszkodik. A karzat mellvédjét egymásba fonódó szalagokból kialakított fríz díszíti.

A hajó falait párkányfejezetes, lépcsős pilaszterek tagolják melyek hangsúlyosan profilált párkányt támaszatank alá. A szentély plasztikai díszítése sokkal visszafogottabb, falain egyszerű pilaszterek sorakoznak.

A belső dekoráció értékes részét képezik a templom XX. század elején készített üvegablakai, melyek a legkedveltebb katolikus szenteket, valamint a magyar királyszenteket ábrázolják.

A templom eredeti berendezéséből ma is megtalálható az empire sílusú főoltár és a sokszögű, kehely alakú szószék. A templom görög-katolikus kézbe kerülésekor újabb, neobarokk hatást tükröző empire berendezési tárgyakkal bővült.

A hajó és a szentély boltozatát szekkó technikájú, neobarokk stílusú falkép borítja, melyet a neves budapesti akadémikus festő, Lohr Ferenc készített 1908-ban. A falképeket az 1960-as években tempera technikával restaurálták.

 A torony utolsó szintjén található a templom harangja, melyet a Perry-Poruţiu család adományozott az egyháznak 1927. április 9-én. A harangot Nowotny Antal fiának cége öntötte Temesváron.

B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Bukarest. 1970.
Bíró József: A kolozsvári Bánffy-palota és tervező mestere, Johann Eberhard Blaumann. Erdélyi Tudományos Füzetek. 63. sz. Kolozsvár 1953. 12.
K. Sebestyén József: A minorita templom új mennyezetképei. Erdélyi Lapok.1909. 3. sz. 65.
Kelemen Lajos: A kolozsvári minorita templom és rendház. Pásztortűz. 1924. 47-48.
Kelemen Lajos: A kolozsvári minorita-templom és síremlékei. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest 1982. 72-76.
Mircea Ţoca: Despre faţada bisericii ortodoxe de pe str. Dr. Petru Groza din Cluj. Acta Musei Napocensis. 1968. 551-559.
Sabău, Nicolae: Der Bildhauer Anton Schuchbauer 1719-1789. Kolozsvár. 1979.
Sabău Nicolae: Metamorfoze ale barocului transilvan. I. Sculptura. Cluj-Napoca 2002. 154-155.
Sabău Nicolae: Metamorfoze ale barocului transilvan. I. Pictura. Cluj-Napoca 2002.
Sas Péter: Vatikán és Románia államközi megállapodásai a két világháború között. Egyháztörténeti Szemle. 2003. 80-89.

Sas Péter, A kolozsvári egykori minorita, majd görög katolikus templom sírfeliratai, Lymbus, 2005, 155-168.
Ţoca Mircea: Clujul baroc. Cluj-Napoca. 1983. 34-40.
Ţoca Mircea: Contribuţii la cunoaşterea arhitecturii clujene din perioada barocului tîrziu. Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Series Historica, 1. évf. 1. sz. 1967. 37-53.
Tóth András: A két nagyhírű Lohr. Zuglói Lapok. 20.09.2002. 4.

címkék

beszúr más oldalra