részletes keresés
nyomtat

megoszt

Kolozsmonostori római katolikus Nagyboldogasszony (Kálvária)-templom, Kolozsvár
Utolsó frissítés:  2010-09-06
Szerző:  P. Kovács Klára


A műemlék adatai
Cím: Monostori út 12. sz.
Kód: CJ-II-m-A-07396
Datálás: XIII – XIX. sz.

Történeti adatok

A kolozsmonostori Nagyboldogasszony-templom az egykor különálló településként létezett, napjainkban azonban Kolozsvárhoz tartozó Kolozsmonostoron, a Várad fele vezető országúttól jobbra emelkedő kora-középkori földvár belsejében helyezkedik el. Az egykori település a mai templom épülete által csak igen kis mértékben őrzött Szent Benedek-rendi apátságról kapta elnevezését. A kelet-nyugat irányban elhelyezkedő, nyújtott, 220 x 98 méteres tengelyű, ovális alaprajzú, gerendavázas szerkezetű kolozsi (?) ispánsági földvárat valószínűleg a 10. században építették a kolozsi sóbányák és a Váradra vezető út védelmére. Kapuja feltehetően akkor is, akárcsak napjainkban a délkeleti oldalon nyílt. A vár széles földgyűrűjének védelmében jött létre később a királyi alapítású, Boldogságos Szűznek szentelt bencés kolostor. Bár alapításának pontos évét nem ismerjük, a történeti források és a régészeti ásatások eredményei egyaránt arra utalnak, hogy az apátságot a 11. század utolsó harmadában hozták létre, legkorábban I. Béla (1060-1063), legkésőbb I. László (1077-1095) király uralkodásának idején. A kolostor virágkora III. Béla (1172-1196) uralkodásáig tartott. E korai kolostor templomának kinézéséről nem rendelkezünk adatokkal, csak azt feltételezhetjük, hogy korabeli monostorokhoz hasonlóan itt is egy háromhajós bazilika állhatott. A kolostor nem a területileg illetékes erdélyi püspöknek, hanem közvetlenül az esztergomi érseknek volt alárendelve, ami számos konfliktust szült az apátság és az erdélyi püspök között. Valószínűleg ennek a helyzetnek tudható be az is, hogy gyulafehérvári püspök seregei kétszer is feldúlták a kolostort a 12. század végén, illetve a 13. század elején. Kolozsmonostort a tatár pusztítások sem kímélték meg. Helyreállítására valószínűleg csak 1280 táján került sor. Ekkor épülhetett az a kívül kör, belül pedig hatkaréjos alaprajzú rotonda, amelynek alapfalait, a régészeti ásatások során, a templom szentélyétől északra tárták fel. A körtemplom alapozásából másodlagosan felhasznált 13. század eleji faragvány került elő, ami alátámasztja keltezését.

 

A 14. századtól kezdve a királyok Kolozsmonostor apátjává, jövedelmeinek haszonélvezőivé nem szerzeteseket, hanem legtöbbször a szerzetesi életeszmények követelményeitől távolálló híveiket, ún. kommendátorokat neveztek ki. 1339 után a bencés kolostor tevékenysége új funkcióval bővült: hiteleshelyi jogot nyert, azaz a közjegyzőségekhez hasonlítható szerepet töltött be. Így oklevélkiadó munkája révén Erdély legfontosabb közintézményei közé emelkedett. A 15. század közepe táján Antal apát (1424-1451) építkezett a kolostoron, az ő nevét vésték a déli oldalon befalazott napórába is. Mátyás király idejében, 1465-ben Péter apát erődítménnyel övezte a kolostoregyüttest, amelyet viszont a kolozsváriak tiltakozásainak következtében a király azonnal leromboltatott. Bizonyára ennek a védőövnek a nyomaira bukkantak a régészek a földerőd északnyugati sarkában, ahol egy kör alaprajzú torony és egy hozzá ragasztott épület alapfalait azonosították. 1470-ben, Lőrinc mester, kolozsvári kőfaragó, a szentélyben dolgozott. A 15-16. század fordulóján is építkezések folytak az apátságban: a szerzetesek celláinak kijavításáról, képek és színes ablakok festéséről, továbbá a templomhajó újraboltozásáról szólnak a források. A 16. század elején a Tomori család tagjai követték egymást a kolostor élén kommendátorokként, majd megközelítőleg 1539-től Martinuzzi (Fráter) György, váradi püspök rendelkezett jövedelmeivel. Meggyilkolása után (1551), az Erdélybe hatoló császári csapatok parancsnoka, Giovanbattista Castaldo a kolozsváriak féken tartására a kolostor erődítéséhez kezdett. Kolozsvári János, domonkos szerzetes volt Kolozsmonostor utolsó apátja, akinek a többi szerzetessel együtt 1556-ban el kellett hagynia az országgyűlés által kisajátított kolostort és birtokait. Ezt követően a kolostor épületei világi birtokosok kezébe kerültek. Ideiglenesen a hiteleshelyi tevékenység is szünetelt 1556 után, amíg 1575-ben világi intézményként újjá nem szervezték.

 

1581-ben, Báthory István jóvoltából, jezsuiták kapták meg az egykori kolostor épületeit és birtokait. A régészeti ásatások során reneszánsz faragványok is előkerültek a korábban említett északnyugati torony környékén. Ezek a jezsuiták építkezéseire utalnak. 1588-ban, miután az országgyűlés kiűzte őket Erdélyből, Kolozsmonostort is elhagyták. 1589-ben villámcsapás miatt leégett a templom teteje és romos állapotban állt még 1614-ben is, amikor néhány jezsuita visszatért a városba. 1620 táján Somkereki Erdélyi István, a rend legnagyobb erdélyi jótevője, saját költségén helyreállíttatta a templomot, amelyet azonban a jezsuiták a következő évtizedekben is többnyire csak nagy ünnepeken, főrangú temetések alkalmával használtak. Érdekes leírása maradt fenn a templomnak Milley István, jezsuita pátertől, a XVII. század közepéről, aki egy fallal övezett, impozáns templomról számol be, amelynek orgonakarzata, három harangja, két tornya, tágas sekrestyéje, Sennyei István püspök által adományozott három oltára, a főoltára előtt pedig kriptája volt.

 

Az 1658-1661-es török-tatár betörés végleg tönkretette az kolostor épületeit. A 17. század végén, Erdély Habsburg kézre kerülésével ismét a jezsuiták vették birtokba. A következő században a jezsuiták kolozsvári templomának felépítésével (1718-1725) a kolozsmonostori kolostor jelentősége háttérbe szorult. Elhagyatottsága a jezsuita rend 1772-es feloszlatása után fokozódott: az 1780-as években magtárként használták, a 19. század elején pedig városi építkezésekhez használták fel köveit. A templomnak csak szentélye maradt meg, amelyet kápolnaként használtak nagyobb ünnepek alkalmával. Az egykori diadalívet elfalazták, kapu gyanánt pedig egy eredeti gótikus kaput használtak fel újra. 1895-1896 között az Erdélyi Római Katolikus Státus új, neogótikus hajót építtetett a szentély elé, a szentélyt megmagasíttatta, boltozatát újjáépíttette. Az Erdélyi Római Katolikus Státus 1925-ben névleges összegért a görög katolikus egyháznak adta bérbe a templomot. 1948-ban, a görög katolikus egyház erőszakos egyesítése után a görög keleti egyház használta az épületet. A római katolikus egyház csak a 1990 után igényelte vissza régi templomát, melyet 1991 és 1994 között az ortodox hívekkel közösen használtak. 1994-ben került vissza végérvényesen jogos tulajdonosához. 1996-1997 között általános felújításra került sor. A munkálatokat régészeti ásatás és falkutatás előzte meg. A példaértékű műemlék-helyreállítást Europa Nostra éremmel tűntették ki.


A műemlék leírása

A kolozsmonostori templom az őt körülvevő földerőd délkeleti sarka felől közelíthető meg. A templomhoz vezető sétány elején, bal oldalt egy Kós Károly által, 1922-ben tervezett harangláb, jobbról pedig az 1831-ben épült Kálvária-kápolna áll. A templomtól délre 19. századi kő síremlékek láthatók. A mai templomnak csak szentélye és sekrestyéje középkori eredetű, hajója a 19. századi építkezések eredménye. Törtkőből építették a támpillér nélküli szentélyt, csak sokszögzáródásának éleit hangsúlyozzák kváderkövek. Homlokzatát öt, magas gótikus ablak határozza meg. Délkeleti homlokzatán, a 19. századi magasításkor kialakított koronázó párkány alá falaztak be másodlagosan egy oroszlánt ábrázoló domborművet, amely valószínűleg egy római síremlékből származik. Déli oldalán egy napóra látható, melynek lapján a beosztásokat gótikus számjegyekkel jelölték, lapja fölött, kis vízvetője árnyékában pedig szintén gótikus minuszkulákkal vésett feliratot hordoz, amely talán Antonius a(nn)o m[xl?]-nek olvasható, és így az óra Antal apát 1440 körül állíttatott alkotásaként értékelhető. A szentély tömegéhez, észak felől csak utólagosan toldották a sekrestyét. A neogótikus hajót kváderkövekből építették, ablakai a szentély ablakainak mintájára készültek.

 

A nyugati kapu szintén a 19. századi restaurálás eredménye: az eredeti középkori vimpergás, fiálés főkapu másolata, az eredetit a Kolozsvári Történeti Múzeum Kőtárában őrzik. A kapu fölött 19. századi Mária szobor látható, Bertha Mihály kolozsvári kőfaragó műve. A nyugati homlokzat három csúcsíves ablakkal áttört, magas háromszögű oromzatban végződik. A 19. század elején állítottak az eredeti kapu két oldalára egy-egy kőtáblát, amelyek latin szövegében a templom történetét foglalták össze. Az első tábla felirata 1508-ban épített két toronyról tesz említést, feltételezhetően az egykori nyugati tornyok építésére utalva. A hajó keleti végén, az egykori 19. századi homlokzat vonalában magasló, kétsisakos huszártornyocska talán éppen az eredeti nyugati tornyok motívumát örökítette napjainkra.
A templom belsejében, a hajó falába annak építésekor 18-19. századi síremlékeket falaztak be másodlagosan. Neogótikus diadalív vezet a szentélybe. Ez utóbbi három keresztboltozatos, illetve a záradékban egy süvegesen boltozott szakaszból áll. A bordás keresztboltozatok stukkóból kialakított, bizonyára az eredeti gótikus, kőfaragványok mintáját követő, gyámokra támaszkodnak. A záradék bordáit ezzel szemben, lábazatos faloszlopok tartják, amelyeknek eredeti, helyreállíthatatlan maradványait az 1997-es falkutatáskor azonosították. A szentélyboltozatot tehát valószínűleg az eredeti gótikus boltozat mintájára építették újjá a 19. század végén. A boltzáróköveket gipszből öntötték. Egy gótikus, vimpergás szentségtartó fülke töredékes kerete, továbbá a déli oldalon félköríves záródású gótikus ülőfülke szintén a falkutatás során került elő. A sekrestyeajtó szemöldökgyámos kerete vagy neogótikus, vagy eredeti, gótikus ajtókeret átfaragott maradványa. A sekrestyét gótikus keresztboltozat fedi. A szentélyt valószínűleg a 15. század közepe táján, a korábban már említett Antal apát építkezései alkalmával emelték, a napórával és a múzeumban őrzött nyugati kapuval nagyjából egy időben. Valamivel később, a 15. század vége felé csatolták hozzá a szintén gótikus sekrestyét. Ahogy korábban már szó volt róla, 1508-ban keletkezett a mára már elpusztult, kéttornyos nyugati homlokzat.

 

A 1997-es felújítás során 11 új vitróval díszítették a templomot. A szentélyben elhelyezett műemlékorgona a szászdályai ev. templomból származik. 1792-ben építette Samuel Maetz berethalmi mester, utóbb, 1846-ban Samuel Binder egészítette ki, 1997-ben teljesen felújították, 2000-ben pedig ismét bővítették az orgonát. 2008-ban helyezték el a templomban a Korondi Jenő (1935-2007) által bronzból készített, tizennégy stációs, körmeneti dombormű-sorozatot. 

 

A kolozsmonostori templom a gótikának egy sajátos, Közép-Európában meglehetősen elterjedt változatát képviseli. Nagy tagolatlan falfelületei, egyszerű részletformái ellentétben állnak a kései gótika dekorativitásával, aprólékosan profilált részleteivel, hatalmas ablakokkal áttört szerkezeteivel.


Válogatott irodalom
Iambor, Petre - Matei, Ştefan: Noi cercetări arheologice la complexul medieval timpuriu de la Cluj-Mănăştur. Acta Musei Napocensis XX/1983. 131-146.
Dicţionarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crişana şi Maramureş. Összeállította: Rusu, Adrian Andrei. Cluj-Napoca. 2000.
Kovács András: A kolozsmonostori római-katolikus Kálvária-templom. In: Uő: Épületek emlékezete - Nevezetes épületek Erdélyben. Budapest. 2007.
Weisz Attila et alii: Száz erdélyi műemlék. Kolozsvár. 2007. 212-214.
Pannon Enciklopédia. A magyar építészet története kitekintéssel a Kárpát-medence egészére. Deák Zoltán (szerk.) Budapest. 2009.



Eszmecsere a szócikkről