Szerző: Weisz Attila
Kód: AB-II-m-A-00171
Datálás: „Bagolyvár”: 1775, déli szárny: 1827–1836, főszárny: 1883–1885
A kollégium történetének első szakasza Gyulafehérvárhoz kötődik, hiszen 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) a fejedelmi székvárosban alapította meg a Collegium Academicumot az udvari és a fejedelmi adminisztrációban résztvevő értelmiség képzésére. Nem szabad elfelednünk, hogy a nagy fejedelem Kolozsvárott is próbálkozott hasonló intézmény beindításával. A református szellemiségű felsőoktatási intézményt Bethlen nem titkoltan a császári csapatok által (időszakosan) 1622-ben megszüntetett nevezetes heidelbergi egyetem pótlására alapította. Még az alapítás évében elkezdhette az első külhoni professzor, a költő Martin Opitz a klasszika-filológia oktatását, őt több professzor követte ugyancsak a Birodalomból. A tanintézmény az akadémiai három fakultást – filológia, filozófia és teológia – 1629-ben érte el. A külföldről érkezett tanárok közül a legjelentősebbek a Hernbornból érkezett Johann Heinrich Alsted, Johann Heinrich Bisterfeld és Ludwig Philipp Piscator. Bethlen külföldön végzett erdélyieket is alkalmazott az akadémián, elindította a kollégium építésének munkálatait, saját könyvgyűjteményéből lerakta a könyvtár alapjait, Sziléziából egy nyomdászt hozatott, és 1628–1629-ben számos birtokot adományozott a kollégiumnak, többek között Nagyenyed városát és hét jobbágyfalut a környékén. Nagyenyed a középkorban a gyulafehérvári káptalan birtoka volt, a püspökség megszüntetése után (1556) a fejedelmi kamara kapta meg annak birtokait, amelyek több alkalommal a fejedelemasszonyok használatában álltak.
A gyulafehérvári kollégium az 1658-as török-tatár támadásban elpusztult, s Apafi Mihály fejedelem (1661–1690) tanácsosaira hallgatva ideiglenesen Nagyenyedre költöztette az iskolát, egy ma is álló épületbe, a vártemplom védőfalához kívülről hozzáillesztett „Bethlen palotába” (a mai Városi Múzeum épülete). A kollégium megvásárolt néhány házat a templommal szemben, s ezek helyére épültek az 1660-as években az első oktatási épületek a mai Kollégium közelében. A Kollégium ideiglenesnek szánt nagyenyedi tartózkodását az 1682-es református zsinat szentesítette, leginkább az elkészült épületek és a közel fekvő birtoktestek miatt, de azért is, mert időközben a régi gyulafehérvári épületbe a sárospataki református kollégium kényszerült költözni. Ebben az időben az iskola rektora a nevezetes orvosdoktor-filozófus Pápai Páriz Ferenc volt (1649–1716), korának egyik legjelentősebb erdélyi tudósa. 1704-ben, a Rákóczi-szabadságharc idején a császári csapatok felgyújtották a várost, a lakosok a diákokkal a környező hegyekbe menekültek, de a zsákmánnyal visszavonuló labancokat megtámadták, s a véres csatában számos diák is életét vesztette. 1707-ben a várost újra labanc támadás érte, amikor a kollégium épületei majdnem teljesen megsemmisültek. A kilátástalan helyzetben Pápai Páriz Ferenc az oxfordi egyetem és az angol király, I. György segítségét kérte, akik 1716-ban gyűjtést szerveztek. A tőkét angol bankokban helyezték el, és a kamatokból épült fel 1720–1743 között az ún. „nagykollégium”, egy négyzet alaprajzú, emeletes, belső udvaros épület. 1713-ban a megszűnt Fejedelmi Tanács átadta a kollégium fölötti felügyeletet az Erdélyi Református Püspökség Főkonzisztóriumának. A XVIII. századi békeidőszak a kollégium fénykora volt, könyvtára és különféle gyűjteményei (régiségek, érmék, természetrajzi) számos adományban részesültek, tanárai európai rangú tudósok voltak, tanári lakások épültek és nyomdát alapítottak. 1775-ben épült a „kiskollégium”, vagy ismertebb nevén a „Bagolyvár”, ma az együttes legrégebbi épülete. A reformkorban ez a fejlődés töretlenül folytatódik tovább mind a tanítási módszerekben, kutatásokban és gyűjtemények tekintetében, mind az épületállományban: tégla- és cserépgyárat illetve fűrészmalmot indítanak be a jövendőbeli építkezésekhez. Az 1820–1830-as években épült az új, kétemeletes déli szárny a vártemplommal szemben, amelyet a mai főszárny építésekor jelentősen átalakítottak.
Ezt a hosszú fejlődési szakaszt törik derékba az 1848-as forradalom szomorú nagyenyedi eseményei, amikor a várost (melyből a férfiak java része a forradalmi hadsereggel távol volt) feldúlták a környező falvak lakosai. 1849 január nyolcadikán éjjel Enyeden nők, gyerekek és öregek százait mészárolták le, a kollégiumot feldúlták és felégették, a gyűjteményeket és a felbecsülhetetlen értékű könyvtárat megsemmisítették, a nagykollégium épületét használhatatlanná tették. Először a kollégium történetében 1849 őszén nem indult újra a tanítás és 1850-ben a hatóságok csak az elemi osztályok beiskolázását engedélyezték. A pusztítás után a nagykollégium nyugati szárnyát helyreállították, és használható maradt a kiskollégium is. A felsőfokú tanítás újraindításában a főszerepet gróf Mikó Imre, volt kollégiumi diák, a kollégium főgondnoka vállalta. 1858-ban a Kollégium átvette a Kolozsvárott megalakuló Tanárképzőt, s 1862-ben visszatért a Kolozsvárra költöztetett jogi és teológiai kar is. E két kar azonban csak ideiglenesen maradt Enyeden, mivel az előbbit az 1872-ben megalapított Ferenc József Tudományegyetem vette át, míg az utóbbit 1895-ben ugyancsak Kolozsvárra költöztették, ez lett a mai Protestáns Teológia elődje. 1895 után a Kollégium elemi iskolával, gimnáziummal és a tanárképzővel működött tovább. A fokozatos térvesztés ellenére nagyarányú beruházások kezdődtek, 1883–1885 között megépül a keleti (fő) szárny, és átépítik a déli szárnyat is, majd 1896-ban felépítik a tornacsarnokot.
Az 1922-ben megszervezett 300. évforduló ünnepségei már más viszonyok között zajlottak. Ugyanabban az évben a földreform során a román állam kisajátította a Kollégium birtokainak oroszlánrészét, s ezzel megszűnt a tanintézményt gazdaságilag fenntartó jövedelemforrás. A működési költségek felemésztették a megmaradt aprócska birtokokat is, hiszen a Kollégium mint református püspökség alá tartozó intézmény nem kapott állami támogatást. A kommunizmus beköszöntével, 1948-ban két kormányrendelettel a maradék ingatlanokat is államosították, beleértve a székhely épületeit is, a Kollégiumot feloszlatták és magyar nyelvű pedagógiai líceumot hoztak létre a helyén, amely átvette a tanári kart. A Bethlen Gábor Líceum elnevezést 1963-ban betiltották, s 1975-ben a hajdan három fakultással működő akadémiát ipari líceummá alacsonyították le. Az 1989-es fordulat után a tanintézmény elméleti líceummá alakul át, 1993-ban újra felveszi a Bethlen Gábor Kollégium nevet, ma nemzeti kollégiumként működik.
A Kollégium épületegyüttese Nagyenyed szívében egy sarokparcellán áll, a Vártemplom bejáratával szemben. Az L alaprajzú főépület két szárnya a parcella utcai, keleti és déli szélein emelkedik. Az együtteshez egy dendrológiai park is tartozik, mely a telek nyugati oldalán emelkedő dombon terül el, a dombtetőn áll Bethlen Gábor emlékműve. Az együttes műemlékileg legértékesebb épületei a főépület, a laboratóriumok (a régi elemi iskola), a mai elemi iskola, a tornacsarnok és a Bagolyvár.
A Kollégium együttesének archív ábrázolásokon is megörökített legkorábbi épülete az a négyszöges, belső udvaros épület, amely az 1720–1740-es években készült angol adományból és 1849-ben pusztult el. A forrásokban nagykollégiumnak nevezett épület a mai keleti szárny és a Bagolyvár között helyezkedett el. Tudjuk azonban, hogy a Kiskollégium és Nagykollégium elnevezések már az épület elkészülése előtt léteztek, olyan épületeket jelölvén, amelyeket ma csupán leltárakból, feljegyzésekből ismerünk. A források szerint a kollégium már a XVIII. század előtt is több épületszárnnyal rendelkezett, valahol a mai udvaron és a Bagolyvár (fiúbentlakás) helyén. A XVIII. század második negyedében épített nagykollégium emeletes épületében osztálytermek, az Auditórium és a könyvtár kaptak helyet, a tanári lakások a Vártemplomhoz ragasztott ún. Bethlen-palotában voltak, a bentlakó diákok a kollégium pincéjében vagy az osztálytermek között kialakított „kamarákban” laktak, a kiskollégiumban helyezték el a gyűjteményeket. Az osztálytermeket bibliai vagy protestáns egyetemükről híres városokról nevezték el. A földszintek és az emeletek felől a belső udvar felé árkádok nyíltak. Az északi szárny 1722–1727 között, a nyugati szárny 1729-ben, a másik két szárny az 1730–1740-es években készült el.
Az 1775-ben épített kiskollégium ma az együttes legrégebbi épülete, nyújtott téglalap alaprajzú szárnya a hajdani nagykollégiummal párhuzamosan, attól nyugatra húzódik. Az emeletre vezető lépcsők a keleti homlokzathoz támasztott „tornyokban” kaptak helyet, máig megvan a barokk, manzárd típusú fedélszerkezet. A földszint helyiségei és az emeleti folyosó boltozatosak. A déli lépcsőtorony előtt függ a kollégium két csengője. Talán a XVIII. századból, a régi nagykollégiumból származik az egyik oldalkapu fölé befalazott kőbe faragott kollégium-címer a Bethlenek címerképével, felirata: INSIGNE (collegii Bethleniani).
1827–1836 között épült a Kollégium déli szárnya, amelyet bár a XIX. század végén erősen átalakítottak, számos eredeti részletet megőrzött. A déli épület egyetlen kivitelezett szárnya egy impozáns épülettervnek, melynek négy szárnya teljesen körbevette volna a régi épületeket. Az épület nyugati végén még látszanak az épület további toldásához előkészített kiálló téglasorok. Fennmaradt a gang eredeti, kőből faragott, kosáríves kapukerete, melynek zárókövét levél díszíti. A déli szárny homlokzatai egyszerűbbek a főszárny homlokzatainál, úgy tűnik, hogy a földszinti, szegmensíves lépcsőbejáratok eredetiek. A lépcsőt és az alsóbb szinteket csehsüveg boltozatok fedik. Mutatós részlet a padlásfeljáró faragott, klasszicista díszítésű kettős ajtaja.
A Kollégium mai épülettömegét az állami támogatásból épített keleti szárny 1883–1885 közötti megépülésével nyerte el, tervezője a kolozsvári Szalay Ferenc építész volt. A keleti szárny megépítésével a Kollégium Nagyenyed második legnagyobb épülete lett a Vártemplom után. Az elegáns, eklektikus stílusú főhomlokzat a közép- és sarokpavilonjaival a korszak nagyvárosi palotáira emlékeztet, melyek bankok, közigazgatási vagy oktatási intézményeknek székhelyeként épültek. A szárny építésének idején a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium még Erdély egyik legfontosabb (és leggazdagabb) felsőoktatási intézménye volt, és vezetősége az új épülettel reprezentálni is próbálta ezt. A keleti szárny is két emeletes, egyenes- és félköríves záródású ablakai elegáns vakolatkerettel rendelkeznek. Az emeletek felől a belső udvarra árkádsor nézett, később az árkádokat beüvegezték. Az ablakok és az ajtók még őrzik az eredeti asztalosmunkát és vasalatokat, a főbejáratot gazdag fémrács ékesíti, 1885-ös évszámmal, fölötte a Kollégium címere látható. A keleti szárny építésével egy időben korszerűsítették a déli szárny külső homlokzatát is. Több reprezentatív helyiséget historizáló díszítőfestés borított, ezek mára legépebben az első emeleten a Természetrajzi Múzeum termeiben és a mai könyvtár melletti hajdani rajzkabinetben maradtak fenn. Egy archív fotón jól látható a díszterem hasonló dekorációja is. A díszterem korabeli bútorzata majdnem teljes egészében megőrződött, de más elrendezésben. Igen szép darabok a faberakásos pulpitus, a két monumentális, gazdagon díszített öntöttvas kályha, és az öntöttvas oszlopok által alátámasztott karzat. A múzeum tárlóinak jelentős hányada is XIX. századi eredetű.
A kívülről támpillérek által tagolt tornacsarnok a Bagolyvártól nyugatra helyezkedik el, és 1896-ban épült, neogótikus stílusban. Az együttes északi végében, már a parkban épült 1906-ban a szecessziós díszítést is alkalmazó kollégiumi kórház, majd a tornacsarnok mellett Kós Károly tervei alapján 1936-ban a viszonylag egyszerű tömegformálású, hangulatos megjelenésű régi elemi iskola (a mai laboratóriumok szárnya).
VÁRÓ Ferenc: Bethlen Gábor kollégiuma. Első füzet, Nagyegyed, 1903.
BAKÓ Béla: Az erdélyi academicum collegium keletkezése körüli ellentmondások. Korunk, 1977. XXXVI. 5.
JAKÓ Zsigmond - JUHÁSZ István: Nagyenyedi diákok 1622–1848. Budapest, 1979.
VITA Zsigmond: Az enyedi kohó. Budapest, 1986.
KRIZBAI Jenő: Nagyenyed – Bethlen Gábor Kollégium. Erdélyi műemlékek 28. Kolozsvár, 1997.
ORBÁN János: Református kollégiumépítkezések Erdélyben a barokk és klasszicizmus korában. Nagyenyed, Kolozsvár, Marosvásárhely. In: Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából, II. (XII.) évfolyam, 2007.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
