Szerző: Sarkadi Nagy Emese
Kód: TM-II-m-A-06174
Datálás: 1746–47, 1754, 1774, 1885
Az impozáns méretű, zárt belső udvar köré rendeződő épület a város egykori főterén, a dóm szomszédságában áll, a mai Pacha és Mercy utcák között, azon a téren, amelynek kialakulása a 18. század közepén szorosan összefüggött a csanádi püspökség Temesvárra költözésével. A telken, amelyen a házat építeni kezdték, 1733-tól állt már a sóhivatal. A korábbi sóhivatali épületet felhasználva alakították ki a kamaraházat, amelynek nyugati szárnya magába foglalja a sóhivatal egykori L alakú épületének magját. 1746-47-ben zárt belső udvaros épületté alakítják, amelynek, egy 1752-es adat szerint már földszintje és két emelete volt. Ebben az időszakban az épületben az osztrák birodalmi kamara területi kirendeltsége működött. Egy újabb, 1754-es átalakítás során az épület belső kialakítását módosították, a palotát ekkor a polgári közigazgatás céljaira rendezték be. A szomszédos épület ebben az időszakban kamarai kincstárként működött. Az 1754-es átalakítás során a két épületet összeépítették, átjárhatóvá tették. Ebben az időszakban, időközben elpusztult stukkóelemekkel díszítették a homlokzatot (ezek nyomai az 1983-as helyreállítás alkalmával kerültek elő). Az ornamentika jellege alapján a szakirodalom szoros bécsi kapcsolatot feltételez, analógiaként elsősorban a Kinsky-palotát emlegetve.
Egy 1774-es átépítés során újabb szárnyakkal bővül a palota a főtér és a mai Pacha utca irányába, mintegy megtükrözve a már álló épülettömböt. Ennek következtében az épület két, zárt belső udvar köré rendeződött ebben az időszakban, a két udvart kétszintes szárny választotta el egymástól. Ekkor alakítják ki a főtéri homlokzat szimmetrikus elrendezését, kettős bejáratát. A két kapu, amely boltozott kapualjakon keresztül a két belső udvarba vezetett, ma is ennek az időszaknak a díszítőformáit mutatja. Röviddel a szóban forgó átalakítást követően a palotát vármegyeházként kezdték használni. 1849 és 1861 között az épület a szerb vajdaság és a temesi bánság adminisztratív székhelyéül szolgált, majd 1861-től ismét vármegyeházként működik.
1885-86-ban Jacques Klein műépítész eltávolítja az épület barokk elemeit: az általa eszközölt módosítások főként a főhomlokzatot érintették, és máig meghatározzák az ingatlan arculatát. Ekkor bontják el a két udvart elválasztó épületszárnyat is. A palotán a későbbiekben is végeztek kisebb-nagyobb átalakításokat, a homlokzatokat díszítő stukkók nagyobb része is az utóbbi évtizedek helyreállító munkái során készült rekonstrukciók. A legutóbbi munkák 2006-ban zajlottak, a múzeum ünnepélyes megnyitása előtti időszakban, a felújítás azonban a mai napig sem zárult le.
A kétemeletes, manzárdtetős, négyzetes alaprajzú épület fő nézete nyilvánvalóan a Dóm térre néző, szimmetrikusan kialakított, 5+1+6+1+5 tengelyes nagyoszloprendes tagolású homlokzat. Kialakításában, szimmetrikus elrendezésében a barokk épületek jellemvonásait tükrözi, díszítőmotívumai azonban már a 19. század ízlésvilágát mutatják. A tengelyeket kompozit fejezetes falpillérek választják el egymástól, amelyek a földszinten sávozott törzsűek, az emeleteken pedig stukkódíszítéssel látták el őket. A földszinti tengelyeket egyszerű, egyenes záródású ablakok törik át, körülöttük vékony, vakolatból készült füles keret. A hatodik és a tizenharmadik tengelyben nyílik a két elegáns 18. századi, kőkeretes kapu. A kosáríves nyílás két volutában záródik, kétoldalról két, enyhén befelé fordított, lefelé elkeskenyedő törzsű pillér veszi közre. A pillérek tört vonalú párkányt tartanak, fölöttük egy-egy urna. A nyíláskeret és a párkány közötti felületet karikákon átfűzött babérfüzér tölti ki.
Az emeleti ablakok szintén egyenes záródásúak és keskeny füles keretet kaptak, kiemeli őket azonban a fölöttük kialakított, tört vonalú, felváltva sátoríves illetve félköríves szemöldök, valamint a nyílás és a szemöldök közti felületet borító stukkódísz. Az ablakok alatt geometrikus díszítésű kötény látható; a díszítés két típusa váltakozik. A kapuk fölött hasonló kialakítású páros ablakok nyílnak.
A második emelet egyenes záródású ablaknyílásai körül a füles keret fölül félkörívesen záródik, a félkörív felületét pedig stukkódísz tölti ki. Az ablakok alatt kialakított, két oldalt volutákkal támasztott, szintén stukkóval díszített kötény az első emeleti ablakok szemöldökpárkányára támaszkodik, a kötény díszítésének két típusa itt is felváltva jelenik meg az ablakok alatt.
A homlokzat középső 16 tengelye fölött, a manzárdtető szélességének megfelelően stukkódísszel ellátott mellvéd húzódik, amelyből a kapuk tengelyében volutákkal támasztott, két pillér által tartott, timpanonos lezárású, közepén körablakkal áttört kis aedicula emelkedik ki. A homlokzat képéhez alapvetően hozzátartozó manzárdtetőt hasonló körablakok törik át.
A pinceszinten, a tengelykiosztáshoz igazodó kisméretű, szegmensíves lezárású ablakok láthatóak.
A Pacha utcai homlokzat 13 tengelyének kialakítása alapvetően megegyezik a főhomlokzaton látottakkal: a tengelyeket hasonló pilaszterek választják el egymástól, az ablakok díszítése, a pinceablakok kialakítása is megegyező. Az egyetlen különbséget a főtér felől számított második tengely jelenti. A teljes tengely síkja enyhe rizalitszerűen kiugrik a homlokzat többi részéből, a két oldalán elhelyezett, párkányfejezetes pilaszterek törzse sima. Az egyetlen díszítést a tengely déli oldalán álló pilaszter felső részén, a fejezet alatt kialakított füzéres stukkódísz jelenti. Földszintjének felülete rusztikázott. A földszinti ablak minden keretezés nélkül való, az első emeleti nyílást egyszerű, vakolt keret veszi körül, szemöldökpárkányát timpanon zárja. A második emelet ablakát szintén egyszerű keret veszi körül, záródásában trapéz alakú, vakolatból képzett, imitált zárókő. Kötényét a teljes tengelyszélességet kitöltő, vízszintesen lépcsőződő egyszerű profilozás képezi. A tengelynek megfelelően a homlokzatot lezáró főpárkány is kiugrik.
A nyolc tengelyes Mercy utcai homlokzat képe szintén nagyon hasonló a térre néző homlokzatéhoz. A pilaszteres tagolás, az ablakok kialakítása megegyezik. A különbséget a földszint saroktól számított negyedik tengelyében nyíló, ablakká alakított, díszes kőből faragott ajtókerete jelenti, amely az épület legkorábbi időszakából maradt fenn, valószínűleg eredeti helyén. A profilozott nyíláskeretet két oldalról egy-egy keskeny, párkányfejezetes pilaszter fogja közre. A párkányfejezeten egy-egy megcsavart testű voluta tartja konzolként a keretet lezáró, erős kiülésű, profilozott, tört vonalú, félköríves záródású szemöldökpárkányt. A keretet az a díszítés teszi különlegessé, amely a nyíláskeret és a szemöldökpárkány közötti mezőt tölti ki: inda és levéldísz, amely egy, a mező közepén elhelyezett, és a nyíláskeret záródásában kialakított konzolra támaszkodó maszk szájából kígyózik két oldalra. A homlokzat végén, a nyolcadik tengelyt követően félbevágott falpillér jelzi, hogy az épület jelenlegi formájában nem teljes. Pontosabban ebben a vonalban csatlakozik a szomszédos, egykori kincstár épületéhez, amellyel az évszázadok során hol összeépült, hol különválasztva működött. (A két épület közös falán, a vármegyeháza belső terében ma is megvan annak az ajtónak a kőkerete, amely egy előző fázisban biztosította a két épület közti közvetlen közlekedést.)
Az épület belseje számos jelentős átalakításon ment keresztül az évszázadok és az elmúlt évtizedekben zajlott felújítás során. A földszinti helyiségek nagy részét fiókos dongaboltozat fedi, és kiállítótérként működnek. Egy részükben, a vakolatlan téglafelületek látni engedik az egykori, és az átalakítások folytán elfalazott nyílások nyomait; az ajtónyílások az épületnek ebben a részében szegmensívesek. A helyiségek egy másik része fehérre meszelt, ajtónyílásai egyenes záródásúak; a helyiségek kiosztása, nyílásai, tagolásuk azonban jelentős modernkori átalakítások nyomait viselik magukon. Ezen a Mercy utca felé néző földszinti szakaszon eredetileg viszonylag kis helyiségek helyezkedtek el, amelyekben irodák működtek. Az épület dómtér és Mercy utca által határolt sarokhelyiségében található az a kis, igen töredékes, maszkot ábrázoló falkép részlet, amely valamely barokk időszak díszítéséből maradt fenn. A palotának szomszédos, Mercy utcai épület (az egykori Kincstár) felé eső termében maradt fenn annak az ajtókeretnek két szárköve, halvány festésnyomokkal, amely az átjárást biztosította a két épület között. Ugyanebben a helyiségben tárták fel és mutattak be egy egykori kutat.
A két boltozott kapualjból az első emeletre vezető lépcsőházakat csehsüvegboltozat fedi. Az emeletei helyiségek az alispán és a főispán lakhelyéül szolgáltak; az alispán a Mercy utcai termeket használhatta, a főispán rendelkezésére a Pacha utca felé néző helyiségek álltak. Az emeleti helyiségekben a könnyező házigomba elharapózása miatt teljes födémcserére és a nyílászárók teljes cseréjére volt szükség, a jelenleg látható álmennyezet és az új ajtók semmiféle információval nem szolgálnak a termek eredeti jellegére vonatkozóan.
Az épület szintjei közötti közlekedést biztosító kétkarú lépcsők különösen elegáns hatást keltenek és összekapcsolják az épület Pacha utcai és Mercy utcai szárnyait. Az első és a második emelet közötti félszinten, pihenőn, csarnok jellegű tágas, reprezentatív teret alakítottak ki. Ennek hatalmas ablakai a zárt udvarra nyílnak, utcai oldalán pedig folyosó húzódik, amelyről részben a dóm térre néző díszterem közelíthető meg, részben pedig a szóban forgó, két szint közti csarnokra néző belső ablakok nyílnak. A lépcsőfordulóban elhelyezett kovácsoltvas kandeláberek a fennmaradt eredeti alapján készített rekonstrukciók. A lépcsőforduló mintegy előre jelzi, hogy a második emeleten találhatóak a palota legreprezentatívabb helyiségei. A födémek itt is teljes cserére szorultak, ma itt is álmennyezetek láthatóak, fennmaradt azonban néhány eredeti ajtó és ablaktábla, valamint az ablakok záródásában néhány félkörös fülkét kitöltő, stukkóból készült kagylódísz.
Az épület, ha többszörös átalakítás jegyeit viseli is magán, egyértelműen egyike Temesvár legreprezentatívabb 18. századi épületeinek. Építésének, átalakításainak története szorosan összefügg Temesvár és a Bánság osztrák uralom alatti időszakával, az osztrák adminisztráció városkép alakítási elképzeléseivel.
Mihai Opriş: Timişoara. Mică monografie urbanistică. Bucureşti, 1987. 46, 226,
Liliana Roşiu: Aspecte compoziţionale in barocul din Timişoara. In: Revista Monumentelor Istorice, nr. 1-2/1993, nr. 1-2/1994, Bucureşti, 1993-1994, 55.
Costin Feneşan: Administraţie şi fiscalitate în Banatul imperial 1716-1778. Timişoara, 1997.
Liliana Roşiu: Vechea prefectură din Timişoara - de la Palatul Preşedintelui la Muzeu de artă. In: Analele Banatului. Artă. SN. IV, 2002. 413-430.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
