részletes keresés
nyomtat

megoszt

Bánffy-palota, Kolozsvár
Utolsó frissítés:  2010-02-18
Szerző:  Weisz Attila


A műemlék adatai
Cím: Egyesülés(Fő) tér 30.
Kód: CJ-II-m-A-07497
Datálás: 1773–1786

Történeti adatok

A főtéri Bánffy-palota, a mai Kolozsvári Művészeti Múzeum székhelye a város méltán egyik legismertebb történeti épülete. A losonci Bánffy család ősei a XIII. században tűnnek fel az okleveles forrásokban, Erdélyben a XIII-XIV. században szereztek birtokokat, griffes címerük az általuk patronált XIV. századi szászrégeni evangélikus templomban jelenik meg először. A Bánffy név a família egyes tagjainak báni méltóságára vezethető vissza. A fejedelemség korában a Bánffyak Erdély tanácsurai közé tartoztak, Kraszna, Kolozs és Doboka vármegyében voltak legfontosabb javadalmaik. Az Apafi-kori Erdély „erős emberét", Bánffy Dénest ugyan vetélytársai 1674-ben lefejeztették, Erdély Habsburg-birtokba kerülése (1690) után már fia, György lett az első gubernátor (1708-ban halt meg Szebenben, a gubernium székhelyén). György unokája, Dénes (1723–1780) Bécsben, Mária Terézia udvarában nevelkedett, hazatérve kolozsi főispán és guberniumi tanácsos lett, s az 1750-es években pompázatos barokk úrilakká varázsolta bonchidai kastélyát (ifjúkori költséges építkezései ellenére később állandóan takarékoskodásra intette a palotát építő fiát). Bánffy Dénes fia, György (1746–1822, a bécsi katonai akadémia után kolozsi főispán, 1772-től guberniumi tanácsos, 1776-tól kincstartó, alkancellár, 1787-től haláláig kormányzó) építtette a kolozsvári palotát. Bánffy György 1790-ben Szebenből Kolozsvárra költöztette a Gubernium székhelyét, és a főkormányszék magas rangú vezetőinek megjelenő palotái a XVIII-XIX. század fordulóján egy csapásra megváltoztatták a hagyományos városképet. A gubernátor korának egyik legműveltebb erdélyi főura volt, követte a felvilágosodás eszméit, sokat tett a tudományosság intézményesítéséért.

 

Az első gubernátor, Bánffy György szerzett meg a mai palota helyén három polgárházat, s ez az egyesített parcella 1763-ra bővült arra a méretre, amely már alkalmas volt a jövendő gubernátor Erdélyben páratlan reprezentatív céljainak megvalósítására. A palota 1773 és 1786 között épült fel Johann Eberhard Blaumann (1733–1786), böblingeni (Németország, Baden-Württemberg tartomány) származású kőfaragó és építész tervei alapján. Blaumann 1756-ban tűnt fel Nagyszebenben, ám nem tartozott a sűrűn foglalkoztatott mesterek közé. Kudarcai ellenére Bánffy György pártfogoltja lett, és az ő indítványára alkalmazta 1770-ben a szebeni tanács városi építőmesterként. Komolyabb megbízatását ebben a funkciójában sem ismerjük. A gubernátor mégis vele terveztette meg az 1770-es évek elején kolozsvári „házát”, és 1774 januárjában már alá is írták a kiviteli szerződést, mely a megrendelő alapos építészeti tájékozottságáról is tanúskodik, hiszen meghatározta, hogy a főhomlokzat a római, a belső udvar pedig a jón építési rend szellemében készüljön. Külön kitért a helyiségek lefedési módozataira is. Blaumann jövedelme 12000 rajnai forint, 200 veder bor és 50 köböl búza volt, egy vagyon az évi 200 forintos szebeni évi fizetésével szemben. A mesterek bére azonban őt terhelte.

 

Blaumann nem csak tervezőként és pallérként működött, hanem a mennyezeti stukkók (melyekből igen kevés maradt fenn), és számos kőfaragvány elkészítése is rá hárult, melyért 4000 forintnyi plusz jövedelmet kapott. A faragványok elkészítésében szebeni és kolozsvári mesterek segítették (Josef Edlinger, Josef Hoffmayer), akiket Gottfried Hartmann irányított (legfontosabb műve a palotán az oszlopos erkély). A palota tájainkon egyedülállóan igényes szobrászati dísze a híres kolozsvári rokokó szobrász, Anton Schuchbauer műve. A szobrászati dísz ikonográfiája csak felületesen ismert, elképzelhető, hogy a szabadkőműves Bánffy György sajátos programjával állunk szemben, melyben a világ szimbolikus teljessége és kiegyensúlyozottsága jelenik meg. A főhomlokzat attikáját hat szobor (Perszeusz, Apollón, Árész, Pallasz Athéné, Artemisz, Héraklész) és nyolc urna ékesíti, az erkélyt hatalmas griffes címer-kompozíció. A hátsó homlokzat erkélyét három griff támasztja, az emeleti félköríves nyíláskereteket allegorikus büsztök díszítik: a négy főelem (Tűz, Víz, Levegő, Föld) puttóalakjai az erkélyen, illetve a négy évszak és a négy földrész (Európa, Ázsia, Afrika, Amerika) figurái a belső udvar fele néző emeleti nyitott folyosón.

 

A palota tetőzetét Anton Überlacher ács építette, ő korának legnevezetesebb erdélyi ácsmestere. Az asztalosmunka, a csatornázás, az üvegezés, a kályhák mind a legkeresettebb mesterek nevéhez fűződnek (Anton Richter, Dominikus Hoffmann, Matkó István, Martin és Michael Honigberger, Johannes Reich, Paul Pischof). Nem ismerjük a Blaumann segédeként működő tehetséges pallérnak a nevét, de feltételezhető, hogy a fiatal Leder Józsefről van szó.

 

Érdekes adat, hogy a hatalmas palota számos helyiségét már elkészülése után bérbe adták, a földszint utcai helyiségei pontosan ebből a meggondolásból különálló ajtókkal épültek üzlethelyiségek számára. A gubernátor fényes lakása a főtéri szárny emeletén kapott helyet, tájainkon páratlan életmódjáról az író-arisztokrata Jósika Miklós mesél emlékirataiban, de levéltári források is tájékoztatnak a seregnyi szolga fizetéséről, ruháztatásáról. A palota bővelkedett magas rangú vendégekben, 1817-ben a gubernátor az Erdélybe látogató I. Ferenc császárt (1792–1835), és feleségét, Karolina Augusztát fogadta, de vendégeskedett itt Miksa főherceg is. A palotában kétszer járt Ferenc József császár és király, 1852-ben és 1887-ben. Végrendeletében (1822) Bánffy György gyermekeire hagyja a palotát, ám inti őket további helyiségek bérbe adására is: „Hogy pedig a kolosvári nagy házomnak jövedelme lehessen, az abban levő szobák és alkalmatosságok osztassanak és alkalmaztassanak apróbb szállásokra, oly végett, hogy azok más privátusoknak is ki adathassanak …". A testamentum folytatása is érdekes: „Mivel ezen kolosvári nagy házom akár melyik gyermekemnek is igen nagy, ... egyébaránt pedig jóllehet sok jó méltóságos uraim jelentették nékem azon gondolattyokat, hogy ezen Nagy Fejedelemségben eő Felségének más országai példájokra sem magának az országnak Országháza, sem Gubernátori Ház nem lévén, ezen nagy hijánosság tsak egy hasonló ház meg szerzésével lenne és lehetne kipótolható; ... mostan pedig mind atyai, mind hazafiúi kötelességemnek eleget kívánván tenni, kedves gyermekeimnek ezennel ajánlom, hogy ezen házomnak meg vásárlásáról a legközelebb öszve gyűlendő Tekintetes Ország Rendgyeit egész alázatossággal kínálják meg..." Nemes terve sajnos nem vált valóra, hiszen utóda, Jósika János 1834-ig nem hívott össze országgyűlést.

 

Bánffy György halála után a palota kormányzói lakás volt (a Gubernium hivatalai a Farkas utcában voltak). Az 1842-es országgyűlési törvénnyel létrehozott erdélyi múzeum gyűjteményének elhelyezésére a Bánffy-palotát szemelték ki, de a múzeum reális megalapítására 1859-ig várni kellett. A Bánffy család gubernátori ágának kihalásával (1861) örökségük hitbizománnyá vált, melyet báró Bánffy Albert (1818–1886) krasznai főispán, majd gyerekei, Albert és György (1853–1889) vezettek, utóbbi fogadta 1887-ben I. Ferenc Józsefet. A század második felében társasági rendezvényeknek is helyet adott a palota. Bánffy Györgyről a hitbizomány unokaöccsére, Bánffy Albertre (1871–1945) szállt, aki 1903-ban a palota hátsó udvarára bérházat építtetett, fia pedig, a boldogtalan sorsú Dénes (1901–1983) 1927-ben mozit a palota udvarába. 1948-ban államosították a palotát, Bánffy Dénes és anyja egy kültelki házban élték le hátralévő éveiket. A Bánffy-palotába 1962-ben költözött be a Művészeti Múzeum, de csak az 1970-es évek elején vette használatba az épület egészét és bontatta el a mozit. A palota mai képe az 1960-1970-es évek helyreállításai során alakult ki, a földszinti termek nagy részét újraboltozták és megpróbálták visszaállítani az eredeti helyiségosztást A főhomlokzat eredeti üzletbejáratait ablakokká alakították át. 2005-ben újabb beruházás kezdődött a Bánffy-palota modern helyreállítására.


A műemlék leírása

A palota tervéhez Blaumann Bécs vagy a királyi Magyarország mostanáig ismeretlen palotáját vagy palotatervét használhatta modellként és okkal feltételezhetjük Bánffy György aktív részvételét is a tervezésben. Blaumann négyzet alakú belső udvaros téglalap alaprajzot alkalmazott szabályos palotahomlokzatokkal. Az emeletes palota a Főtér keleti során emelkedik, főhomlokzata nyugatra néz. A nyugati és a keleti szárnyakon két sorosan futnak a termek, az oldalszárnyakon egyetlen tengelyben. A palota mögött kapott helyet az istálló, a kocsiszínek és személyzeti lakások.

 

 

 

A tizenöt tengelyes díszes főhomlokzat ívelt alaprajzú középrizalittal rendelkezik, amely a kompozit oszlopos erkélyt (loggiát) tartja. Az erkély nyílásai közé kerültek a császári látogatások emléktáblái. A belső udvart a földszinten árkádsoros, az emeleten ión oszlopsoros külső folyosó keretezi, kőből faragott mellvéddel. Az emeleti ajtó- és ablakkeretek zárókövein a griffes Bánffy-címer jelenik meg. A főtéri szárny pincéje máig őrzi a korábbi polgárházak pincefalait. A hatalmas pince hajdanán a Főtérről is megközelíthető volt két hosszanti pincegádoron keresztül. Igen reprezentatív a két pillérsorral osztott árkádos nyugati kocsibehajtó, ahonnan a széles főlépcsőház nyílik. A földszinti termek csehsüveg- vagy fiókos dongaboltozatainak nagy részét újraépítették, akárcsak az északi galéria pilléreit. Az emeleti mennyezetek is számos átalakuláson mentek át. A Bánffy-lakosztály hatalmas helyiségei a főtéri szárny emeletén találhatóak, impozáns díszei, a falburkolatok, a supraportás ajtókeretek, a lunettás ablakbélletek, a tükrök és az ajtó- és ablaktáblák ma is helyükön vannak. Az 1960-as években bevezetett központi fűtéssel feleslegessé váló kályhák helyét a stukkódíszes kályhafülkék jelzik. A palota berendezése nyomtalanul eltűnt, egyetlen emléke a Bánffyak extravagáns életmódjának egy hatalmas griffel díszített aranyozott lovas-szán, mely a raktárak mélyén hever.


Válogatott irodalom
BIRÓ József: A kolozsvári Bánffy-palota és tervező mestere, Johann Eberhard Blaumann. Erdélyi Tudományos Füzetek 63. Kolozsvár 1933.
B. NAGY Margit: A kolozsvári Bánffy palota, In: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Bukarest 1970. 203–211.
Nicolae SABĂU: Iconografia decorului plastic al palatului Bánffy din Cluj-Napoca. In: File de Istorie IV (1976). 482–498.
Mircea ŢOCA: Clujul baroc. Cluj-Napoca 1983. 78–84.
WEISZ Attila: Kolozsvár – Bánffy-palota. Erdélyi Műemlékek 43. Kolozsvár, 2006.



Eszmecsere a szócikkről