Szerző: Weisz Attila
Kód: HR-II-a-A-12898
Datálás: 1787–1791
A városközpont fölé büszkén emelkedik Székelyudvarhely Szent Miklósnak ajánlott római-katolikus plébániatemploma s a mellette álló plébániai épületek. A ma álló plébániaépületek magvát az a jezsuita kolostor alkotja, melyet még a XVIII. század elején visszatelepedő atyák építettek, és amely felhasználhatta azt az épületet is, amelyet Sámbár Mátyás jezsuita javíttatott 1651-ben. A homlokzatán látható hatalmas festett napóra latin nyelvű 1832-es kronosztichonja a Jánosi Elek plébános idejében zajló épületújításról értesít. A templom mellett és mögött a temető terül el, számos kereszt- és szív alakú síremlékkel a XVIII-XIX. századból.
A mai templomépület előzményéről a szöveges források alapján kevéssé alkothatunk fogalmat, de Johannes Haas 1734-es városrajza megőrizte az épületegyüttes vázlatos formáját. A hajó-szentély térfűzésű, tipikusan középkorinak látszó templomhoz nyugaton egy portikusz járult, s a torony nem a templomhoz, hanem az épületet övező kerítésfalhoz csatlakozott. A torony sisakja négy fiatoronnyal rendelkezett. Könnyen meglehet, hogy ebben az esetben is egy szabálytalan ovális alaprajzú védőfalról és annak kaputornyáról van szó, mint számos székelyföldi település középkori vártemplománál. A XIII. század utolsó évtizedeiben többször feltűnő telegdi esperesi kerület működő egyházi intézményrendszert jelez Udvarhelyszéken, s ennek központja könnyen lehetett a nevében királyi birtokközpontra utaló Udvarhelyen, mely a XII. század vége táján már az odatelepedő székelyek egyik fontos helyévé vált. 1317-ben említik először az udvarhelyi plébánost, Conradust. A pápai tizedjegyzék alapján 1333-ban és 1334-ben az Vduorhel-i István pap nem túl jelentős összeget, hét banálist fizetett. Bár az igen szűkszavú forrásokból nem derül ki, a XVI. század harmadik negyedében Udvarhelyen is végbement a hitújítás, melynek sikere korántsem volt teljes, és elkezdődött a templom fölötti több évtizedes huzavona a reformátusok és a katolikusok között.
1563-ban egyenesen a tordai országgyűlés mondja ki, hogy a templomot közösen használja a két felekezet. A Báthory-korszakban, 1592-ben tűntek fel a jezsuiták a városban. Egy 1630-as vallatásban arról beszélnek az 1600 előtti időkre vonatkoztatva, hogy a reformátusok a templom elé kihordták a templom ékességeit és elégették őket. 1600 körül az udvarhelyi vár kapitánya elfoglalja a templomot a katolikusok részére, de 1612-ben a reformátusok - egy másik várkapitány segítségével - visszaszerzik azt. A huzavonák miatt egy fejedelmi bizottság 1630-ban a templomhasználat három évi felfüggesztése mellett döntött, amíg a reformátusok és katolikusok közösen egy új, református templomot építenek. 1637-ben a tornyot magasították, 1651-ben Sámbár Mátyás a templomon is eszközölt javításokat, amit 1661-ben a török-tatár büntető hadjárat után is renoválni kellett. 1702-ben Lakatos István páter említi a Xavéri Szent Ferencnek szentelt oldalkápolnát, s tudni véli, hogy a négy fiatornyos sisakú tornyot a Jézus társaság emelte (tulajdonképpen csak magasította) harangok és egy óra számára. Lelkesen írja le a templom szépségeit: Ez a Szt. Miklós templom három remekbe készült és aranyozott oltárral ékeskedik ... A szószék minden ízében pompás, az oltárok felszerelése gyönyörűnek mondható, a zászlók arannyal ékesek. Mára ezekből semmi nem maradt. Más forrásból tudjuk, hogy a szentély boltozott volt, a hajót pedig kazettás mennyezet fedte. Az adatokból kiderül, hogy a XVI. század végétől a jezsuiták jelenléte a városban szinte folyamatos volt, s a XVII. század végétől a rend feloszlatásáig (1776) a plébánia a kezelésük alá tartozott, tehát a régi templom ékeit is az ő tevékenységükhöz kell kötnünk. A mai templom épületében is felhasznált jezsuita emlék az északi bejáratot övező késő reneszánsz kőkeret 1679-es felirattal, s a föléje illesztett, timpanonos, sugárkoszorús IHS-tábla. A kapu a Xavéri Szent Ferenc kápolna bejárata lehetett.
A régi, és sok helyen omlásnak indult templom szűk volt már a XVIII. század végére, amikor Kadicsfalvi Török Ferenc plébános és esperes új épület tervezésébe fogott. 1781-ben készítenek először költségvetést az új épülethez, amelyet aztán Batthyány Ignác püspök 1786-ban felterjesztett a főkormányszékhez, s 1787-ben megérkezett a bécsi építési engedély. A költségvetés mellé tervrajz is készült, amelyen később számos módosítást hajtottak végre, s amely azóta elkallódott vagy lappang, így a templom tervezőjét sem lehet egyelőre biztosan azonosítani. Az építkezések 1787-ben indultak meg, 1788-ban Türk Antal pallér veszi át az építkezéseket. Türk Antal a marosvásárhelyi nevezetes Schmidt Pál mellett dolgozott hosszú időn keresztül, így nem zárható ki, hogy Schmidt részt vett a katolikus templom tervezésében és kivitelezésében, annál is inkább, mivel 1780-ban Székelyudvarhelyen a református templom építését alkudta. Könnyen elképzelhető tehát, hogy az 1781-es terveket ő készítette, és ezt a más épületeivel való hasonlóság is alátámasztani látszik. 1791-re már állt az új templom, és az előirányzott, s a gubernium által támogatott 8125 forintból 161-et meg is spóroltak. Ekkor már a belső felékesítésére is gondolni lehetett, amihez azonban további pénztámogatás volt szükséges a guberniumtól. A pénz megérkezése után hamarosan teljesen befejezték az építkezést, és 1793-ban Batthyány Ignác püspök fel is szentelte az új templomot.
Az elszámolási iratokból ismert a templomot építő, leginkább helyi iparosokból álló mesterkör: Türk Antal vicepallérja Kovács József volt, aki a vakolatdíszeket is készítette. Ferdider Ferenc az oltárok falazó- és vakolatdíszítő munkáját végezte. Imre József asztalos a templom padjait faragta, Ince János és Berkesi János ácsok az oltárlépcsőket építették. Az adatokból az is kiderül, hogy 1793-ra az oltárok és a szószék is elkészültek, és más forrásból tudjuk, hogy ezek a kor legjobb erdélyi szobrászának, Hoffmayer Simonnak a műhelyéből kerültek ki.
A Szent Miklós templom elé monumentális lépcsősor vezet. Az épület nyugati homlokzatához karcsú, hagymasisakos torony csatlakozik. A templom alaprajza jellegzetesen barokk: a hosszház három hajóra oszlik, a keskeny, és a főhajónál rövidebb mellékhajók terét karzatok töltik ki. A széles főhajó folytatásában a kevéssel keskenyebb és alacsonyabb, poligonális szentély áll, míg a két mellékhajó folytatásában egy-egy hosszú, a szentélyből nyíló sekrestye található.
A templom főhomlokzata mélységében lépcsőzetesen tagolt, hiszen a toronnyal ellátott főhajó-homlokzat a mellékhajók nyugati fala elé ugrik. A főkapu kerete enyhén kidomborodik a torony homlokzatából, a két oldalsó pilasztert golyvázott párkány koronázza. A főhomlokzat visszafogottan díszített, ablakai szegmensívesek. A főhajóba (a tornyon keresztül) és a mellékhajókba külön ajtók nyílnak a főhomlokzatról. Az oldalhomlokzatok díszítetlenek, csak a mellékhajók karzatainak ablakai tagolják. A szentély két oldalsó, ferde falán egy-egy magas ablak világít.
A főajtón a templomba belépve a nyugati orgonakarzat alatti előtérben találjuk magunkat, ahonnan csak részben tárul fel a pompás belső tér. A főhajó felé három árkád nyílik innen. Igen érdekes, hogy boltozatot csak a mellékhajók földszintjén találunk, a mellékhajók karzatai síkmennyezetet kaptak, míg a főhajó deszkából épített, lapos boltozatot utánzó mennyezetet. A „hevederíveket" a hajókat elválasztó pilléreken kiképzett pilaszterek támasztják aló, melyek tagolják a hajó belterét. A mennyezetet dúsan aranyozott stukkókártusok díszítik, de aranyozottak a kompozit pilaszterfejezetek is. A belső mai képét a korai klasszicista vakolatarchitektúrán kívül a XX. század eleji díszítőfestés és az ugyanebből az időből származó festett üvegablakok határozzák meg. A mellékhajók szalagdíszes karzatkorlátai enyhe hasasodást mutatnak a főhajó felé. Az orgona szimmetrikusan három szekrényre oszlik, klasszicista architekturális kompozíciója szépen illik a templom belső terébe. A hangszert a híres kézdivásárhelyi orgonaépítő, Kolonics István készítette 1879-ben.
A templom berendezésének legértékesebb elemei az egységesen fehér alapon aranyozott színű főoltár, négy mellékoltár (kettő a főhajóban és egy-egy a mellékhajók végeiben) és az egyik pillérhez támasztott szószék. A Szent Miklósnak ajánlott főoltárt négy, félkörbe állított monumentális oszlop határozza meg, melyeken aranyozott indadísz szalad fel. A két középső oszlop között látható az oltár Szent Miklóst ábrázoló, Veres Mátyás kolozsvári festő által festett, a főoltár művészi minőségétől nem sokkal elmaradó képe, mely jóval az oltár előtt, 1780-ban készült. A nagyméretű festmény vázlata a plébánián található, Veres Mátyás és a festészettel szintén foglalkozó felesége, Perger Krisztina az oltáraranyozásban is részt vett. Az oszlopok tetején az evangélisták aranyozott szobrai láthatóak, az oltár csúcsán két angyal a keresztet tartja. Lent, az oszlopközökben négy jezsuita szent (Xavéri Szt. Ferenc, Loyolai Szt. Ignác, Borgia Szt. Ferenc és Kosztka Szt. Szaniszló) faszobra kapott helyet. A jezsuita szentek elhelyezése érthető a templom történetének a tükrében. A szobrok az 1940-es években még a plébánián állottak, mai elhelyezésük valószínűleg megfelel az oltár eredeti koncepciójának. Igen szép művű a főoltár kupolás, szintén aranyozott tabernákuluma is, melyben az IHS (az eucharisztia) ragyog fel, két oldalt egy-egy füstölős angyalszoborral. A négy mellékoltár is a főoltárt készítő műhely alkotása, a főhajó mellékoltárai valamivel magasabbak és díszesebbek, festményeik félkörívesek. A jobb oldali a Győzelmes Boldogasszonyt, a bal oldali a Keresztrefeszítést ábrázolja. A bal oldali mellékhajó oltára Gonzaga Szent Alajosnak, a jobb oldali Nepomuki Szent Jánosnak van ajánlva, mindkettőt festmény ékesíti. Az oltárképek festője azonos a főoltár festőjével.
A szószék is igen gazdag művészi faragásokban, s azonos felépítésű a gyulafehérvári székesegyház és a szamosújvári örmény nagytemplom, szintén Hoffmayer Simon által faragott katedráival. Öblös kosarát három domborműves, aranyozott jelenet ékesíti, a Halottak feltámadása, A magvető és Mózes vizet fakaszt a sziklából. A szószék hátlapján az Apostolok küldetése látható, a hangvető csúcsára Szent Pál apostol alakja került. Az oltárok és a szószék kiváló művészi kvalitású alkotások, és a környék kisebb templomaiban, például Lövétén, számos másolatukat találjuk.
B. Nagy Margit: Türk Antal építőmester. In: B. Nagy Margit: Stílusok, művek mesterek. Bukarest, 1977.
B. Nagy Margit: Hoffmayer Simon szobrász élete és munkássága. In: B. Nagy Margit: Stílusok, művek mesterek. Bukarest, 1977.
Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
