Szerző: Weisz Attila
Kód: CJ-II-m-A-07380
Datálás: 1490–1503, átalakítások: 1638–1646
A ferences rend obszerváns ágának kolozsvári templomával foglalkozó első okiratot a városbíró adta ki 1486-ban, s már ez az első irat említi, hogy a kolostort Hunyadi Mátyás (1458–1490) alapította. 1487-ben a királyi kancellária újabb okiratot állított ki, melyben szó van a város által a kolostor számára kiválasztott telkekről, melyről a régi tulajdonosok még nem költöztek el. Az épület építésére vonatkozó legfontosabb dokumentum (1490) megemlékezik az építkezést támogató gazdag királyi adományról (melyet a tordai sókamara jövedelméből fedeztek), az építkezések elkezdéséről, illetve egy bizonyos János testvérről, akit a király (pontosan meg nem nevezett) munkák ellenőrzésére küldött Kolozsvárra. A János testvér alakja élénk művészettörténeti viták tárgya, egyesek egyenesen a kolostor építészét látják benne, mások inkább az építkezés adminisztrációját felügyelő rendtagot. Mátyás halála után az építkezések nem álltak le, utódja, I. Ulászló 1494-ben egy új oklevelet állított ki az építkezések támogatásáról. 1503-ban már a kész templomot említik a források.
1556-ban a protestáns városvezetés elűzte a ferenceseket, a templom oltárait összetörték. A telek és az épületek a város tulajdonába mentek át, a templomba és a környékére még az 1570-es években is temetkeztek, 1577-ben pedig latin felirat – korabeli graffiti – került az egyik falpillérre.
1579-ben Báthory István fejedelem (1571–1586, 1576-tól lengyel király) közbenjárására a város a régi kolostort átengedte a jezsuitáknak, kollégiumalapítás céljára is. Nyilvánvaló, hogy a katolikus fejedelem az unitarianizmus fellegvárának tartott városba a jezsuitákat valláspolitikai céljainak elérésére helyezte el. A jezsuiták felállítottak néhány ideiglenes oltárt, és a városbíró parancsából a polgárok a régi oltárok darabjait is visszahozták a templomba, s a fejedelem is értékes liturgikus tárgyakat adományozott. 1579-ben a jezsuiták el is kezdték az oktatást két teremben, a szükséges épületjavítások után. 1580-ban a fejedelem építésze megvizsgálta az épületeket, majd a jezsuiták jelentést küldtek Rómába, mely szerint 8000 forintból helyre lehet állítani a kolostort és fel lehet építeni az iskolát. Mivel a telken már nem volt hely az iskolának, az elhagyott közeli klarissza (a ferencesek női ága) zárdát foglalták el. A fejedelem kezdeményezte egy jezsuita rendi főiskola megalapítását is. A következő évben a fejedelem olasz építésze vezetésével fontos javítási munkák zajlottak, és elkezdték az iskola építését is a szomszéd telken. 1581 áprilisában a jezsuiták a kolozsmonostori régi bencés kolostorba költöztek, és nemsokára az iskola nyitóünnepségét is megtartották. Egy 1583-as levél említik a jezsuita Fra Massimo Milanesit (†1586), az építkezések felügyelőjét, aki a tervezésben is részt vett. 1584-ben fejezték be a kolostor és a szeminárium terveit, illetve a költségvetést, amelyeket 1585-ben küldtek Báthory Istvánnak, illetve Rómába jóváhagyás végett. Ebben az értelemben nem tűnik valószínűnek a munkálatok 1588-as befejezése, amikor a jezsuitákat először űzték el Kolozsvárról. Az 1584-85-ben készült terv fennmaradt a párizsi Bibliothèque Nationale-ban, s ezen jól tanulmányozható az épületegyüttes akkori állapota: a templom, a régi ferences kolostor (a „kollégium”) illetve az iskola a régi klarissza telken, és a szeminárium terve.
1595-ben, amikor az erdélyi belpolitikai helyzet újra kedvezőbb lett a katolicizmus számára, a jezsuiták visszatértek és újrakezdték a tanítást meg az igehirdetést a kolozsvári rezidenciában, ám az 1584-es épületállomány nem fejlődött számottevően a tizenöt éves háború időszakában. 1603-ban Kolozsvár unitárius polgársága, miután a városból elűzte a királyi német helyőrséget, és az újonnan megválasztott Székely Mózes fejedelem seregének megnyitotta a város kapuit, feldúlta a jezsuita kolostort. A feldühödött tömeg lerombolta a templom tetejét és boltozatát, megsemmisítette bútorzatát és felszereléseit. Az események után majdnem két évtizeden keresztül a romhalmazzá változtatott kolostor köveit szállították a különféle építkezésekhez, a templomot szénaraktárként használták, a melléképületek helyébe házak épültek. Georg Houfnagel 1617-es metszete Kolozsvárról, mely Egidius van der Rye flamand festő festménye alapján készült (1603?), ezt az állapotot mutatja. A metszeten a templomszentély tengelyében a környező házakénál magasabb tető látszik, ami a jezsuita iskola épületének tűnik. Ma igen kevés emléket köthetünk az épületegyüttesből a jezsuita korszakhoz, korabeli analógiák alapján a templom déli bejáratának reneszánsz kerete tartozhat ebbe a periódusba.
A templombelső mai képe jórészt a XVII. század második negyedében lezajlott helyreállítások során alakult ki. 1622-ben az országgyűlés elfogadta Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) javaslatát a Farkas utcai „puszta klastrom” adományozásáról az akkor még templom nélkül levő kolozsvári református közösségnek. A fejedelem ez által a kolozsvári reformátusoknak kedvezett, akik zömével az unitárius többségű városban Várad 1598-as ostroma után telepedtek le. A fejedelem főiskolát is szeretett volna alapítani az épületegyüttesben, ám végül, ugyanabban az évben a Collegium Academicumot Gyulafehérvárott alapította meg.
A templom helyreállítási munkáinak első, 1638-as adatai egybevágnak a gyulafehérvári kollégium építkezéseinek leálltával, s ez kapcsolatban van I. Rákóczi György fejedelem (1630–1648) kolozsvári kollégiumalapítási terveivel. 1638-ban kezdték el azokat a munkákat (Georg Maurer pallér vezetésével), melyek során használhatóvá tették a templomot, újjáépítették a tetőt, újrarakták a tornyot, illetve több kisebb teret is újraboltoztak. Úgy tűnik, hogy 1639-re a tető majdnem készen állt. A templomot 1641 karácsonyán szentelték fel, de fontos munkák zajlottak a következő évben is: a toronygomb és a három új harang elhelyezése, a tető mázas cserepekkel való kirakása. A helyreállítás legnehezebb feladata minden bizonnyal a templomhajó beboltozása volt, melyhez a fejedelem Kurlandiából (hercegség a Baltikum területén) hozatott a hatalmas fesztávú boltozat megépítéséhez értő, még a késő gótika stílusában dolgozó mestereket. 1643-ban valószínűleg már állt a hajó csillagmustrás hálóboltozata, melyet új fejezetekkel a középkori beugró támpillérekre terheltek.
1646-ban Elias Nicolai nagyszebeni szobrász befejezte a szószék kőfaragómunkáját, a katedra mellvédjének alabástrombetétei Régeni Asztalos János (alias Hannes Lew Rehner) művei. A korábbi szakirodalomban Elias Nicolai mellett az állítólag a szószék lábazatát készítő Kőfaragó Benedek neve tűnik fel, ám az újabb kutatások szerint a lábazat is a Régeni Asztalos János ouevre-jébe tartozik. Elias Nicolai ezek szerint csupán a szószék szerkezetét és keretelemeit készítette, a faragott díszek már a régeni származású, Kolozsvárott letelepedett Asztalos János művei. A ciprusfa szószékkoronát Sárospatakon faragta a fejedelem lengyel asztalosa, Stanislaiski, a szószék festéséért a kolozsvári festőknek igen jelentős összeget, 80 forintot fizettek. Valószínűleg az 1640-es években készült az északi bejárat reneszánsz kerete, melyet egy régebbi keret helyére illesztettek. Az építkezések 1647-ben fejeződtek be. A fejedelem fia és örököse, II. Rákóczi György (1648–1660) kezdeményezte a kolostor helyreállítását a református kollégium céljaira.
A történeti ábrázolásokon feltűnő templomtorony 1708–1710 között épült, 1721–1723 között és 1727 javítások zajlottak az épületegyüttesen, s nem kizárt, hogy az oldalfolyosóvá átlényegült régi kerengő szárny boltozata, illetve a torony keleti helyiségének falképtöredéke is ekkor készült. 1760–1762 között újabb javításokról értesülünk, ekkor készülhettek az 1950-es években elbontott északi és keleti portikuszok, illetve több ajtó famunkája. 1765-ben állították fel, először a szentélyben az orgonát, melyet később egy fából épített nyugati karzatra helyeztek át (helyén áll a mai neogótikus karzat). 1794-ben Anton Überlacher ács a fedélszerkezetet javította.
Az 1798-as nagy tűzvészben leégett a kollégium, csupán északi fala maradt fenn öt ablaknyílással és a monumentális reneszánsz bejárattal, melyhez hasonlót a szentbenedeki Kornis kastélynál találunk (1720), 1762-es felirata renoválás dátumának tűnik. A tűzvész után a templom helyreállítása öt évig tartott. A helyreállításon dolgozó legismertebb mesterek Türk Antal és Leder József voltak. 1835-ben Winkler György végzett javításokat a templom és a portikuszok fedelén. 1875-ben az ablakokat javították.
A XX. században két lényegesebb helyreállításon esett át a Farkas utcai templom, 1909–1912 és 1958–1963 között. Az elsőt Möller István kezdeményezte 1904-ben, a tervező Lux Kálmán volt, a régészeti ásatásokat Pósta Béla és Szádeczky Lajos vezették. 1911-ben építették a „stylszerű” nyugati karzatot és faragták újra a sekrestye csúcsíves keretét. Előbbin kapott helyet a XVIII. századi orgona, melyet 1907-ben a neves pécsi orgonaépítő cég, az Angster és Fiai bővített hangversenyorgonává. Az 1930-as években Debreczeni László és Kós Károly a templom nyugati homlokzatának oromzatát javították. 1941-ben vakolták újra a templombelsőt a faragott kő részletek bemutatásával. Ugyanebben az évben helyezték el a templomban a két Apafi fejedelem és feleségeik hamvait (sírjaik eredetileg Almakeréken voltak), Erdély utolsó fejedelmeinek a szentély végében felállított síremlékét Kós Károly tervezte.
Az 1958–1963 közötti helyreállításokat a bukaresti Műemléki Igazgatóság és a püspökség Műszaki Osztálya végezte, a kivitelezést Bágyuj Lajos vezette. Megerősítették a tetőszerkezetet és a déli tornyot, kiegészítették az északi lépcsőtornyot, a koronázópárkányt és a lábazatot illetve újrafaragták a nyugati kapu hiányzó középosztóját. Ekkor állították helyre a volt kerengő északi szárnyát is (a gótikus boltozat-rekonstrukciók is ekkor készültek), a templomtól délre eső területet pedig elsimították, sajnos megfelelő régészeti felügyelet nélkül. A templombelsőt kimeszelték, a külsőről pedig eltávolították a vakolatot és kifúgázták a falazatot.
A templom épületén két nagyobb építési fázist lehet megkülönböztetni, a szentélyt és a hajót, a kisebb építéstechnikai és stilisztikai eltérések (ablakprofilok, mérművek, kőfaragójegyek, stb.) alapján, ám a fázisváltás okát és idejét egyelőre nem lehet pontosan meghatározni. Elképzelhető, hogy tervváltozás (vagy akár „tervezőváltás”) állt be az építkezés idején, amely a stilisztikai alapkoncepciót is megváltoztatta. A szentély részletei (gyámkövek, diadalívprofil) analógiái az 1480-as évekre mutatnak, a hajóé (lábazati profil, orrtag nélküli mérművek) már inkább az 1500–1510-es évekre.
A ferences kolostor a várost övező négyszögletű vár délkeleti sarkában áll, nem messze a Szabók tornyától, s ez építésének idején periférikusnak számíthatott. A templomtest zárta északról a kolostor együttesét, a templom nagy méretű teremhajóból és szentélyből áll, a két épületrész csatlakozásának déli oldalán állt – a középkori Magyarország kolduló rendi templomainak mintájára – a harangtorony. A nyújtott, poligonális záródású szentélyt geometrikus konzolokra támaszkodó négy szakaszos, csillagmustrás hálóboltozat fedi. Az egyik konzolon madárfigura töredéke látszik, melyről feltételezik, hogy a Hunyadi család hollós címerének részlete lehet. A hajó öt szakaszos csillagboltozata behúzott támpillérekre támaszkodik, amelyek a hatalmas boltozati fesztávot is rövidítik. A belső támpillérek e mintából elterjedtek Erdély késő gótikus templomaiban, hasonlókat találunk Désen (ref. templom), Kolozsvár (egykori domonkos, ma ferences templom) és számos szász templomban. Ez a tértípus (néhány korábbi előzmény után) a középkori Magyarország építészetében 1500 körül jelent meg, dél-német és osztrák hatásra.
Egy másik jellegzetes késő gótikus stíluselem a keretek profilelemeinek a tagozatszétválása és kereszteződése, a szentély ablakain, a diadalíven, de ezek legszebb fény-árnyék játéka mégis a nyugati kapun látható. A kettős nyílású kaput hajdan félköríves tümpanon koronázta. A keret felső sarkain egy-egy címerpajzsban angyalfigurák tartják Krisztus szenvedéseinek az eszközeit (ostor, oszlop, lándzsa, stb.). Ezen eszközök alapján feltételezik, hogy a tümpanon három konzolján a Keresztrefeszítés három alakos jelenete lett volna látható. A kolozsvári átmetsződő tagozatos, kettős kaputípus elterjedt az erdélyi későgótikus építészetben: Tordán, Medgyesen, Berethalomban, Brassóban és Besztercén találjuk párjait. Bár próbálták a kaputípus helyi eredetét bizonyítani, kiderült, hogy előképei a konstanzi városháza és székesegyház (Németország, mindkettő 1484) hasonló megoldású kapui voltak. A szentély boltozata ugyancsak dél-német hatást mutat.
A templomtól délre álló kolostorépület majdnem teljesen elpusztult az 1603-as események idején. A kolostort a templom befejezése után építhették, és egy 1534-es adat szerint népes ferences közösség székhelye volt, talán a legnépesebbé az akkori Magyar Királyság területén.
Mára csupán a torony és a kerengő északi szakasza maradt fenn a kolostorból. A tornyot utólagosan építették a templomtesthez, földszintjét 1640-ben épített dongaboltozat fedi. A torony-földszint négy ajtajából háromnak gótikus kerete van, a szentélybe nyíló ajtó keretét a XX. század elején újrafaragták.
A helyiségnek dél felé két kőkeretes ablaka van. A harmadik emeletet az 1958–63-as helyreállítások alkalmával két szintre osztották; innen nyílik egy széles, kőkeretes, félköríves, ma elfalazott nyílás a szentély felé. Feltételezik, hogy a nyílás hajdan egy orgonakarzatra szolgált.
A kerengő északi szakasza követte a templomhajó támpilléreinek sorát. A kerengő nyugati szakaszának bejáratát egy későbbi fal köpenyezi, melyben ma a levéltár ajtajának füles kőkerete nyílik. A harmadik és az ötödik támpillért 1862-ben és 1864-ben újraépítették. Az 1–5 támpillérek között a kerengő földszintes, a két utolsó tám között emeletes. A kerengő déli oldalának ablakain néhol fennmaradtak a mérművek indításai is. A kerengőszakasz keleti részén egy teherelhárító ív alatt az 1959-ben elbontott portikusz késő barokk kerete látszik.
Ma a levéltárként működő kerengőszakaszt a két XIX. századi támpillér tagolja. Belül látszik a templom profilozott lábazata, annak jeleként, hogy a kerengő később épült, de a támpilléreken és a déli ablakok elhelyezésén látszik, hogy a kerengő megépítésének szándékával készültek. A két nyugati boltszakasz dongaboltozatos, a két következő boltszakaszban az in situ gyámokra gótikus boltozatokat rekonstruáltak 1959 után a feltárt bordákból (egyet teljesen, egyet csak bordákból). Azonban a rekonstrukció nem vette figyelembe sem a támpilléreket, sem a késő reneszánsz bejáratot, illetve a gótikus boltozatok lenyomatai sem maradtak meg a falakon. A fiókos dongaboltozat a reformáció utáni átalakítások során készült, de a XX. századi helyreállítások során részben elbontották. A kutatások mai állása alapján nehéz hitelesen rekonstruálni a középkori kolostor alaprajzát.
A templom berendezése is igen rangos. Az intarziás, feliratos emblémákkal díszített Úrasztala 1827-ben készült Szilágy Sámuel pap buzgóságából, az asztallap közepén betétként Leonardo híres Utolsó vacsorájának kőlapra felvitt másolata látható. Az erdélyi fejedelmek lakhelyeinek berendezési tárgyai szinte nyomtalanul eltűntek, ezért igen értékesek a templomban fennmaradt fejedelmi megrendelésre készült bútordarabok. I. Rákóczi György Segesvárott és Besztercén 16 hátas és 15 egyszerű padot készíttetett a templomba, ezek ma a szentély és a hajó falaihoz támasztva állnak, többet közülük áttört gótikus mérművek és gyümölcsös domborművek díszítenek. A templombelsőt összetéveszthetetlenné teszi a halotti epitáfiumok (emléktáblák) és címerek színpompás, Erdélyben egyedülálló gyűjteménye. Az egyetlen temetési alkalomra több változatban (fémdomborítás, textília, festés) készített nemesi címereknek és polgári insigniáknak számos funkciója volt a régiségben: a ravatalra akasztották, a halott mellé helyezték a koporsóba, temetési meghívóként küldték szét, illetve egyet a templomban is kifüggesztettek. A templom legrégebbi halotti címerei az Apafi Mihály fejedelem gyerekeinek sírjaiban 1911-ben feltárt domborított fémemlékek (1664, 1666), a legújabbak a XX. századból valók, melyek már nem temetési kellékek, hanem csupán a templomban való személyes vagy családi reprezentáció eszközeként szerepelnek.A kolozsvári Farkas utcai templom címerei. ENTZ Géza és KOVÁCS András tanulmányaival. Budapest – Kolozsvár, 1996.
PAPP Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon. 1480–1515. Budapest, 2005.
KOVÁCS András: Képfaragók és dekorátorok a 17. századi Erdélyben. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. I (XI) 2006.
KOVÁCS András, PAPP Szilárd, SIPOS Gábor: A kolozsvári Farkas utcai templom történeti és művészettörténeti kutatása. Mss. 2007.
KOVÁCS András: A kolozsvári Farkas utcai templom és kolostor jezsuita korszaka. In: Erdély reneszánsza. I. Kolozsvár, 2009.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
