Szerző: Emődi Tamás
Kód: BH-II-a-A-01052
Datálás: XVI-XIX. század
A váradi vár Bihar megye legjelentősebb későközépkori és koraújkori műemléke, mely több periódusban épült fel, a XVI-XIX. századok során.
A pasasági székhellyé vált Buda (1541) és Temesvár (1552) elestét követő hadászati-politikai változások megkövetelték egy a kor hadászati követelményeinek jobban megfelelő erődítés felépítését Váradon, a középkori püspökvár helyén.
1557-ben alakul meg a Váradi Főkapitányság intézménye, mely a fejedelemség nyugati határainak valamint a váradi várbirtoknak a védelmére volt hivatott, átvéve a püspökség és a káptalan uradalmait, miután a Reformáció eredményeképpen a katolikus intézmények megszűntek. A váradi főkapitány szerepe nemcsak helyi szinten volt jelentős, hanem azáltal is, hogy e tisztséget viselők többen, így Báthori István (1575-től lengyel király is), Báthori Kristóf, Bocskai István, II. Rákóczi György is a fejedelmi székbe emelkedtek.
Az erdélyi fejedelmek a hadiépítészetben leggyakorlottabb olasz hadmérnököket alkalmaztak, akik megtervezték az új, ötszög alaprajzú, újolaszbástyás, sáncokkal övezett későreneszánsz épületegyüttest, mely két periódusban épült fel: 1569-1598 (kivéve a Bethlen-bástyát) között a külső védőöv (Giulio Cesare Baldigara, Domenico Ridolfini, Simone Genga) majd 1619-1650 között a belső ötszögű várkastély (Giacomo Resti).
Az Oszmán Birodalom hadserege 1598-ban, 1658-ban és 1660-ban ostromolta meg a várat. Ez utóbbi év augusztus 27-én egy 46 napos ostrom után - mely során egy 45.000 főből álló török sereg állt szemben egy 850 fős várvédő csapattal - , az árulással is gyengített vár kapitulált s ezzel kezdetét vette a 32 éves hódoltság időszaka, amikoris létrejött a Váradi Pasaság a várban létrehozott székhellyel.
A visszafoglalás egy igen hosszúra nyúlt ostrom (1691 július - 1692 június) végén, 1692. június 5-én következett be, amikor az utolsó váradi pasa, Abdulatiff és Heissler Donath tábornok aláírták a kapitulációs szerződést, mely a várat az osztrákok kezébe juttatta. Ez a pillanat egyúttal a kereszténység győzelmét és Váradnak az újkorba lépését jelentette.
1692-től kezdve a vár a Habsburg hadászati védelmi rendszer részévé vált különböző szerepeket kapva az új tartomány politikai és katonai viszonyainak függvényében. A vár új urai különös figyelemmel kezelték az objektumot, ennek megfelelően végeztek javítási-újjáépítési munkálatokat az 1692-95, 1725, 1754-55, 1775-77 és 1883-87 években.
Az 1857. május 16-i rendeletével Ferenc József császár végleg megszűnteti a vár hadászati erősség-jellegét, így az 1918-ig csak hadkiegészítő szerepet kap. Mindazonáltal 1918 után is megmarad a vár katonai objektum-jellege s ennek megfelelően használták 1998-ig.
Az első újolaszrendszerű fülesbástya, a Királyfia-bástya építése 1569-ban indult meg, majd 1571-ben Giulio Cesare Baldigara dolgozta ki azt az új tervet, amelynek alapján a már elkezdett bástyát befejezték és kijelölték a többi bástya helyét. A jelenlétében, 1570-től építeni kezdett hasonlóan kisméretű Csonka-bástyát Baldigara belefoglalta a megközelítőleg szabályos ötszögű, a középkori várövet fokozatosan felváltó, kiterjedt védműbe. A vár egyetlen kapuját a Csonka- és Bethlen-bástya közötti kurtina középtengelyében utólag hozzáragasztott védőfalak fogják közre.
A Báthoryak korában következetesen továbbfolytatott országos építkezés során emelték a jóval nagyobb méretű Aranyos- (1572) és Veres-bástyát (1584), s a század végére elkészült az ideiglenesen csak palánkszerkezettel védett Földbástya is. A kötőgátak és a Földbástya kőburkolatának a teljes kiépítésére már csak 1598 után került sor, ekkor az erődítmény és védői sikeresen hárítottak el egy török ostromot.
Bethlen Gábor uralkodása alatt, 1618-ban a Földbástya (azóta Bethlen-bástya) kőburkolatának az építése kezdődött el. A kapu felőli bástyafülön látható veretdíszes keretű verses feliratot azonban a munkálatok elhúzódását tükrözően csak később, 1627-ben készítették el.
A váradi vár belsejében álló fejedelmi palota a legnagyobb szabású erdélyi példája a későreneszánsz, olasz eredetű centrális kastélytípusnak. Az erdélyi művészettörténet szempontjából azonban egyedi jelentőségű, hogy a fejedelem és észak-olasz származású építésze, a vernai Giacomo Resti egy teljesen új, addig ismeretlen koncepciót dolgozott ki a palota megépítésére: a vár többé-kevésbé szabályos ötszögébe koncentrikusan beleíródó ugyancsak szabályos ötszögű együttest terveztek meg úgy, hogy a palota öt saroktornya a már létező várbástyák tengelyébe essék, épületszárnyai pedig párhuzamosai legyenek a várfalak kötőgátjainak.
Két pusztító várostrom, a 18-19. század kaszárnyaízű átépítései és szerencsétlen beavatkozásai ellenére a napjainkra részben használhatatlan rommá vált épület szerkezetében nem nehéz felismerni a szabályos ötszögű alaprajzot, amelyből ma már csak egyetlen teljesen ép, négy-négy homlokzati tengelyes bástya, az épületszárnyaknak az újabb épületekbe foglalt külső vagy belső falai s a nyugati szárnynak szinte a pártázat magasságáig fennmaradt falszövete tanúskodik.
A váradi palota általunk ismert díszítményei is ebben a korszakban készültek. Valószínű, hogy a déli oldalon nyílt főkapu egykori keretét rajzolta le id. Storno Ferenc a 19. század végén, s szerencsénkre ennek a keretnek egy töredéke ma is létezik. Így kimondhatjuk, hogy ez a keret szerkezetében és méreteiben is megegyezett a gyulafehérvári fejedelmi palota 1626/27-ben készült, ma is álló főkapujával.
A váradi palota együttesében is, nyugati szárnya tekintetében is Bethlen Gábor korának a kiemelkedő alkotása, melynek értékét csak emeli, hogy benne maradtak fenn egy figurális stukkó-kompozíciónak a maradványai - egyedül Európának ezeken a Bécsen inneni tájain.
A termet fedő dongaboltozat boltfiókjainak lunettáiban illetve a rövid oldalakon, a boltozat alatt nyolc stukkóábrázolás maradt fönn: állatok, állatpárok. Ezek egyrészt reális, másrészt fantasztikus állatok valamint egy gyümölcsfüzér, a következő összeállításban: a nyugati falon egy griff, a déli falon egy unikornis, oroszlánpár és egy lépő ló, a keleti falon egy szarvaspár, a nyugatin egy gepárd, egy gyümölcsfüzér és egy vadász elefántháton.
Az 1692, a város császári csapatok általi felszabadítása utáni periódus egy új, a korábbiaktól jócskán eltérő korszakot jelent a vár és a benne működő intézmények történetében. A vár bécsi haditanács (Hofkriegsrat) által kinevezett kapitányai nyomban a visszafoglalás után nagyarányú építkezésekbe fogtak s ezek elhúzódtak majdnem a teljes XVIII. század folyamán. A legfontosabb megoldandó probléma megfelelő épületek biztosítása volt a helyőrség számára, szállások, lőszerraktárak, anyag- és élelmiszertároló terek kialakítása. A képzett helyi kivitelezőmunkások hiánya miatt elsősorban a XVIII. század első évtizedeiben a Habsburg Birodalom nyugati vidékeiről hoztak kőműveseket, ácsokat és egyéb mesterembereket, ugyanakkor osztrák építészeket szerződtettek, a kamarai építészt, Venerio Cesarolát, a század második negyedében pedig Doxat, Rousseau és Karl von Cornidi mérnököket.
Sajnos nem tudjuk, melyek azok az épületek, amelyeket nevezettek voltak hivatottak megtervezni, így a várbeli épületek egyikét sem tudjuk pontosan ezen tervezőkhöz kötni.
A fokozott ütemű helyreállítási munkálatokat a század első felében Corbelli és Borgsdorf várkapitányok vezették, később Benzini és Lodovico Marini mérnökök. A legfontosabb munkálatok a következők voltak: a vársáncon átívelő hidak újjáépítése, a fejedelmi palota épületszárnyainak helyreállítása, bővítése illetve átépítése, a helyőrségi kaszárnyák megépítése, a palota sarokpavilonjainak átépítése, a nyugati elővédmű megépítése, a helyőrség raktárépületeinek, a lőszer- és fegyverraktáraknak a megépítése, a tisztek és mérnökök lakosztályainak kialakítása, a várárok kitisztítása valamint haszonkertek kialakítása.
Balogh Jolán: Vég-várad vára. Budapest, 1947.
Kovács András - Mircea Ţoca: Arhitecţi italieni în Transilvania în cursul secolelor al XVI-lea şi al XVII-lea. Studia Universitatis Babeş-Bolyai Seria Historia. Cluj Napoca, 18/1973.
Kovács András - Mircea Ţoca: Contribuţii la cunoaşterea palatului în stil renaştere de la Oradea: Reliefurile în stuc din secolul al XVII-lea. Biharea 4/1976. Oradea. 1977.
Balogh Jolán: Varadinum. Várad vára. Budapesta, 1982. I-II. (Művészettörténeti füzetek 13/I-II.).
Gheorghe Sebestyén: O pagină din istoria arhitecturii României. Renaşterea, Buc. 1987.
Andrei Kovács: L'architetto del'anno 1570 delta fortezza di Oradea. In Omagio a Dino Adameşteamu, Cuj-Napoca, 1996.
Emődi János: Adalékok a váradi vár építéstörténetéhez. In: Uő: Történeti adatok Nagyvárad múltjából. II. Nagyvárad, 1998. 8-79.
A. A. Rusu: Cetatea Oradea. Monografie arheologică. Zona palatului episcopal. Oradea, 2002.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
lexikon címkék
Sieber Xavér Ferenc pálos Rubletzky Géza Kézdivásárhely Hillebrandt, Franz Anton Apafi Mihály, I. Bethlen Károly, VI. Rimanóczy Kálmán, id. Vépi Máté Fischer von Erlach, Joseph Emanuel Nonn Gyula Sinfalva Meinig Arthur Szeszák Ferenc mozi Resler, Johann Joseph későbarokk Telegdy Mihály Gyulakuta
