Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: KESZEG Vilmos
Az emlékirat elhelyezésének néprajzi leírását Dankó Imre végezte el. 1991-ben közzétett tanulmánya kezdeményezi az emlékirat toronygombirat névvel való illetését.
A toronygombirat mint emlékirat. A toronygombirat az emlékirat sajátos változata, egyidőben kettős közlési szándéknak igyekszik megfelelni. A templom gombjában elhelyezve a népi vallásosság részeként, az imához, könyörgéshez hasonlóan folyamatosan szakrális, fatikus és kommunikációs funkciót tart fenn. Emlékiratként pedig az írott szöveg funkcióival rendelkezik: ismereteket tárol és közvetít. Az emlékiratként szélesebb művelődési áramlatba illeszkedik. Létrejöttét, terjedését a protestantizmus erdélyi kiterjedése, a felekezeti iskolák s a bennük tanító kántorok és mesterek számának növekedése, akárcsak a virágzó emlékiratirodalom egyaránt befolyásolta.
A toronygombirat története. A toronygombirat elhelyezésének kezdetét a magyarországi irodalom 200-250 évvel ezelőttre teszi. Tanulmányában Dankó Imre a Debrecenből, 1725-ből származó toronygombiratot nevezi meg a legrégibbként. További adatai: Mezőtúrról 1734-ből, Kecskemétről 1756-ból, Tiszaföldvárról pedig 1788-ból származik emlékirat.
A romániai forrásokban 67 településről 91 emlékiratra történik utalás. A felbukkant legkorábbi emlékirat a marosvásárhelyi vártemplom gömbjében 1601-ben elhelyezett toronygombirat. Ugyanebben a korban helyeztek emlékiratot a csíksomlyói (1600-as évek eleje), a nagybányai (1619), ismét a marosvásárhelyi (1668), majd a szilágysomlyói (1766), a zabolai (1778), az ótordai (1782), a szárazajtai (1783), az abrudbányai (1784) templom tornyába.
Az 1601-1842 közötti időszakból (a kezdetek időszaka) 20, az 1857-1913 közötti időszakból (a szabadságharctól a világháborúig) 24, az 1919-1942 közötti időszakból (a világháborúk kora) 13, az 1952-1989 közötti időszakból (a népi hatalom és a diktatúra kora) 14, az 1991 utáni időszakból (a kommunizmus utáni korszak) pedig 20 emlékiratra történik hivatkozás.
A rendelkezésre álló adatok között egyetlen utalás történik római katolikus templom tornyában elhelyezett emlékiratra (1,09%). A különböző protestáns vallások közötti megoszlásban eltérések vannak: 66 emlékirat református (72,52%), 20 unitárius (21,97%), 4 pedig evangélikus templomban fordul elő (4,39%).
Vannak olyan települések, ahol egy-két évszázadon keresztül újabb és újabb emlékiratok készültek. Abrudbányán 1784-ben és 1858-ben, Káposztásszentmiklóson 1887-ben és 2001-ben, Kercseden 1829-ben, 1879-ben, 1974-ben, a kolozsvári unitárius templomban 1869-ben, 1906-ban, 2000-ben, Krasznán 1909-ben, 1998-ban, Lécfalván 1878-ban, 1957-ben, Máramarosszigeten 1892-ben, 1927-ben, 1931-ben, 1991-ben, Marosfelfaluban 1913-ban, 1978-ban, Marosvásárhelyen 1901-ben, 1668-ban, 1822-ben, Nyárádgálfalván 1926-ban, 1977-ben, Oltszemen 1910-ben, 1919-ben, 1923-ban, 1971-ben, Sepsibodokon 1900-ban, 1923-ban, Székelydályában 1863-ban, 1905-ben, 1962-ben, Szilágynagyfaluban 1857-ben, 1912-ben, 1956-ban, Szilágypanitban 1923-ban, 1991-ben, Tordán 1824-ben, 1906-ban került emlékirat a templom gömbjébe.
A hozzáférhető, 37 településről származó emlékiratok száma 59. Ezek időben a következőképpen oszolnak meg: az 1668-1842 közötti időszakból 14 (Marosvásárhely 1668, Zabola 1778, Torda 1782, Szárazajta 1783, Abrudbánya 1784, Karácsonfalva 1806, Vidombák 1812, Aranyosgerend 1815, Alsósófalva 1821, Marosvásárhely 1822, Torda 1824, Torockó 1828, Kercsed 1829, Piskolt 1842), az 1858-1910 közötti időszakból 17 (Abrudbánya 1858, Székelydálya 1863, Kolozsvár 1869, Lécfalva 1878, Kercsed 1879, Kálnok 1880, Felvinc 1881, Káposztásszentmiklós 1887, Máramarossziget 1892, Csernátfalu 1895, Sepsibodok 1900, Nagysármás 1902, Székelydálya 1905, Kolozsvár 1906, Torda 1906, Kraszna 1909, Oltszem 1910), az 1919-1942 közötti időszakból 10 (Oltszem 1919, Sepsibodok 1923, Szilágypanit 1923, Nagyajta 1924, Aranyosszentmihály 1926, Máramarossziget 1927, Gidófalva 1929, Máramarossziget 1931, Érkőrös 1934, Küküllődombó 1936, Fintaháza 1942), az 1957-1989 közötti időszakból 7 (Lécfalva 1957, Székelydálya 1962, Oltszem 1971, Kercsed 1974, Gyerővásárhely 1975, Makfalva 1980, Bikafalva 1989), az 1991 utáni időszakból pedig 10 (Máramarossziget 1991, Szilágypanit 1991, Csernátfalu 1993, Gidófalva 1995, Bálványosváralja 1996, Magyarandrásfalva 1997, Kraszna 1998, Alsóboldogfalva 1999, Kolozsvár 2000, Káposztásszentmiklós 2001) emlékirat származik.
A lokális múlt birtokbavétele. Az emlékiratok arra tesznek kísérletet, hogy a múltról történelmet szerkesszenek a lokális közösségnek, narratív struktúrába foglalják a jelent meghatározó előzményeket. E szándék eklektikus, gyakran megnevezetlen források felhasználása, a részletes kifejtést és a folyamatos dokumentálást nélkülöző nagyívű szerkesztés által valósul meg. Nagy hiátusokkal, a zabolai emlékirat (1778) 112, az alsósófalvi (1821) 221, a marosvásárhelyi (1822) 214, a torockói (1828) 188, az abrudbányai (1858) 1380, a székelydályai (1863) 63, a felvinci (1881) 1430, a máramarosszigeti (1892) 370, a csernátfalusi (1895) 460, a sepsibodoki (1900) 65, a székelydályai (1905) 880, a krasznai (1909) 520, a nagyajtai (1924) 120, a gidófalvi (1929) 100, a küküllődombói (1936) 86, a lécfalvi (1957) 1500, a székelydályai (1962) 650, az oltszemi (1971) 640, a kercsedi (1974) 96, a gyerővásárhelyi (1975) 140, a makfalvi (1980) 60, a bikafalvi (1989) 650, a máramarosszigeti (1999) 100, a szilágypaniti (1991) 100, a csernátfalusi (1993) 566, a gidófalvi (1995) 65, a bálványosváraljai (1996) 700, a krasznai (1998) 90, az alsóboldogfalvi (1999) 360, a káposztásszentmiklósi (2001) 800 évet vesz birtokba.
A múlt, a történelmi idő olykor a templom és az egyházi épületek története, olykor a gyülekezetben szolgált lelkészek jegyzéke, olykor nemzetségi (genealógiai) táblázatok, a helyi egyházi levéltárban a gyülekezet rendelkezésre álló anyakönyvek formájában ragadható meg. Egy-egy nemzetség egymás utáni generációinak, az egymást váltó lelkészeknek, a templom történetének láttatása az elmúlt időt népesíti be, teszi érzékelhetővé.
A toronygombiratok a lokális történelem és az ország-, régió-, Európa-történet kapcsolódásait igyekeznek megtalálni. Az 59 toronygombirat közül 23-ban(38,98%) található meg ez a szándék: az 1601-1842 között készült 14 toronygombirat közül 5-ben (35,71%), az 1857-1913 között készült 17 toronygombirat közül 5-ben (29,41%), az 1919 között készült 11 toronygombirat közül 6-ban (54,54%), az 1952-1989 között készült 7 toronygombirat közül 3-ban (42,85%), valamint az 1991után készült 10 emlékirat közül 4-ben (40%).
Az 59 toronygombirat közül 18 településtörténeti motívumot tartalmaz (30,50%): az 1601-1842 között készült 14 toronygombirat közül 4 (28,57%), az 1857-1913 között készült 17 toronygombirat közül 5 (29,41%), az 1919-1942 között készült 11 közül 3 (27,27%), az 1952-1989 között készült 7 közül 3 (42,85%), az 1991 után készült 10 közül 3 (30,00%). A településtörténet szemantikai elemként kezdetektől jelen van a toronygombiratokban, s azonos intenzitással kíséri végig a szövegtípus történetét.
A helyi társadalom, a gyülekezet történetére utaló motívum az 59 toronygombirat közül 27-ben fordul elő (45,76%): az 1601-1842 között készült 14 toronygombirat közül 7-ben (50%), az 1857-1913 között készült 17 toronygombirat közül 8-ban (47,05%), az 1919-1942 között készült 11 toronygombirat közül 7-ben (63,63%), az 1952-1989 között készült 7 toronygombirat közül 2-ben (28,57%), az 1991 után készült 10 toronygombirat közül 3-ban (30,000%). A helyi és a felekezeti társadalom sorsát a toronygombirat megjelenésétől kezdve megjeleníti. A helyi társadalom története iránti érdeklődés a második világháborút követően enyhén csökkenni kezd.
Az 59 toronygombirat közül 56 építéstörténeti motívumot tartalmaz (94,91%): az 1601-1842 között készült 14 toronygombirat közül 12 (85,71%), az 1857-1913 között készült 17 toronygombirat közül 16 (94,11%), az 1919-1942 között készült 11 közül 11 (100%), az 1952-1989 között készült 7 közül 7 (100%), az 1991 után készült 10 közül 10 (100%). Emotívum a kezdetektől fogva napjainkig a toronygombiratok centrális tartalmi eleme.
Az 59 toronygombirat közül 10-ben található oktatás-, iskolatörténeti motívum (16,94%): az 1601-1842 között készült toronygombiratok közül egyikben sem, az 1857-1913 között készült 17 toronygombirat közül 5-ben (29,41%), az 1919-1942 között készült 11 toronygombirat közül 2-ben (18,18%), az 1952-1989 között készült 7 toronygombirat közül egyikben sem, az 1991 után készült 10 toronygombirat közül 3-ban (30%). Az oktatás- és iskolatörténet a 19. század második felében válik témává, s korszakonként azonos intenzitással marad benne a toronygombiratokban.
A lokális történelem forrásai. A szerzők változatos forrásanyagot használnak fel a település és a gyülekezet történetének megszerkesztésében. A közvetlen forrás a felekezeti (helyi, megyei) levéltár. A szerzők gyakran folyamodnak a különböző forrásokban hivatkozott pápai tizedjegyzékhez. Az első okleveles említésre való hivatkozás, a névfejtés még olyankor is felismerhetően Orbán Balázs monumentális munkája alapján történik, amikor erre nem esik utalás. Továbbá, a lokális múlt forrásaként fordulnak elő az egyházi klenódium feliratai, a harangfeliratok, a templomba épített faragott kövek, a textíliák feliratai, valamint a szájhagyomány, az élő emlékezet.
A lokális társadalom megjelenítése. Az 59 toronygombirat közül a helyi társadalom szerkezetére vonatkozó adatot közöl 47 (79,66): az 1601-1842 között készült 14 toronygombirat közül 8 (57,14%), az 1857-1913 között készült 17 toronygombirat közül 16 (94,11%), az 1919-1942 között készült 11 közül 9 (81,81%), az 1952-1989 között készült 7 toronygombirat közül 5 (71,42%), az 1991 után készült 10 toronygombirat közül 9 (90%).
A toronygombirat átveheti a település, a vármegye világi és egyházi hivatalnokainak névjegyzékét, a településen szolgált értelmiségiek (papok, tanítók, egészségügyi alkalmazottak), a világháborúk áldozatainak nevének jegyzékét, a hitélet, a templomért hozott anyagi áldozat gyakorlásában kitűntek névsorát. Kezdetektől fogva szembetűnő törekvés a mesteremberek iránti tisztelet, elismerés kifejezése.
A toronygombirat kontextusai. Az emlékirat szerzője a helyi társadalom egy tagja (lelkész, tanító, helytörténész). Elhelyezés előtt történik meg az emlékirat nyilvánossá tétele, ünnepélyes keretek közötti felolvasása. Az emlékirat mellé, a torony gömbjébe mellékletek kerülnek (pénz, hírlap, könyv). A gomb felhúzása, az árbocban való elhelyezése ünnepélyes keretek, vallásos szertartás keretében (ünnepi beszédek, prédikáció, ének, ima), nagyszámú gyülekezet jelenlétében történik. A toronygombirat a következő javítási munkálatokig, mintegy 60-120 évig marad a gömbben. Amikor új gombirat kerül a templomtorony gömbjébe, a korábbi emlékiratot a parókia levéltárában helyezik el.
DANKÓ Imre: A toronygombokról és a toronygombiratokról. In: DANKÓ Imre - KÜLLŐS Imola - MOLNÁR Ambrus (szerk.): Vallási néprajz V. Református Teológiai Doktorok Kollégiuma Egyházi Néprajzi Szekciója, Debrecen, 1991. 177-201.
DANKÓ Imre: A református toronygombok elhelyezésének szokásai és a toronygombiratok műfaji sajátosságai. In. BALÁZS Géza - CSOMA Zsigmond - JUNG Károly - NAGY Ilona - VEREBÉLYI Kincső (szerk.): Folklorisztika 2000-ben. Folklór - irodalom - szemiotika. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. I. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2000. 284-308.
KESZEG Vilmos: Aranyosszéki gombiratok. Néprajzi Látóhatár IX. (2000) 3-4. 389-416.
KESZEG Vilmos: Erdélyi gombiratok. Református Szemle XCVI. (2003) 6. 642-667.
KESZEG Vilmos: Egy Hir adás a' Késő Maradékhoz. 17-20. századi erdélyi toronygombiratok. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2006.
KESZEG Vilmos: 17-20. századi erdélyi toronygombiratok: a lokális történelmek szerkezete és funkciója. In: BALÁZS Mihály - GÁBOR Csilla (szerk.): Emlékezet és devóció a régi magyar irodalomban. Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2007. 71-108.
KESZEG Vilmos: A történelmi emlékezet alakzatai In: SZEMERKÉNYI Ágnes (szerk.): Folklór és történelem. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 18-43.
TAKÁCS Béla, dr.: 1982 A toronygomb. Reformátusok Lapja XXVI. (1982) 40. 3.