Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: ALBERT Ernő
A nyelvi agressziót ebben a szószerkezetben az utóbbi időben kezdték használni. Maga az agresszió a latin agresso szóból honosodott meg a magyar nyelvben erőszakosság, támadás, kíméletlen, sőt kényszerítő, erőltető jelentésben is. Jelenti az arra törekvést, hogy valaki embertársait támadja, megalázza, sérelmet, becsületében kárt okozzon. Az agresszióhoz a fizikai vagy nyelvi jelzőt kapcsolták a lényeges különválasztásért, azonban a fizikai agresszióhoz különböző mértékben kapcsolódik a nyelvi agresszió is. Legalábbis előkészítésében, akár lefolyásában. Ez esetben a fizikai agressziót a verekedésre korlátozzuk.
A nyelvi agresszió indulatok, hirtelen harag, gyűlölködés kitörésén mutatkozik meg, amelyet többnyire erőteljes, igen hangos hangerő kísér, ha pedig visszafojtottan kerül rá sor, akkor is pezseg a szidalmaktól. Megnyilatkozása az idők folyamán változik, át is alakul. Befolyásolja a környezet: apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre öröklődik, barátok, ismerősök terjesztik, bizonyos kordivathoz igazodik. A társadalomban elfoglalt hely, lelki alkat, temperamentum, érzékenység, generációs szemlélet létének, terjedésének hordozói. Bizonyos eltérések vidékenként is megmutatkoznak. Azt is megállapították, hogy a férfiak agresszívabbak a nőknél.
Bár gyakori az állandó szókapcsolatban kialakult megnyilatkozása, egyesek sajátos, kedvük szerinti, egyéni szószerkezeteket alakítanak ki.
A nyelvi agresszió durva szavak használatát jelenti, amelyek a jó ízlést, erkölcsi, esztétikai érzékünket sértik. Tartalmukban, szóhasználatukban, hangulatukban nem fordulnak elő az igényes, választékos nyelvhasználatban, sem a nyilvános beszédben.
A használatukhoz való viszonyulásban is idők folyamán változás tapasztalható. Századokkal korábban elkövetőjét a kor követelménye szerint botozással, vesszőzéssel, börtönbe zárással, esetleg halállal is büntették, vagy bizonyos összeg kifizetésére ítélték.
A nyelvi agresszió leggyakoribb közvetlen megnyilatkozásai közé tartozik az átok, a káromkodás, szidalmazás, közvetett csoportba sorolhatjuk a rágalmazást, megszólást, intrikát stb. Kiegészíthetjük azzal is, hogy a nyelvi megalázás formája lehet valaki előtt a csúnya beszéd, a gyalázás, becsmérlés, igaztalan híresztelés, durva megszégyenítés stb. De nyomban meg kell említenünk, hogy a külön felsorolás nem jelent teljes kapcsolatmegszűnést az egyes szavak, szószerkezetek jelentése között, mert a megszólás például együtt lehet jelen az átokban vagy a káromkodásban. A Székely Okleváltár VII. kötetében (279.) a főkormányszéki rendeletben 1720. január 22-én, a nagy szárazságot és a lakosság felét halálba vivő pestis járványt követően így fogalmaztak: „Tapasztaltatik, hogy a kösség az Istennek látogatása alatt [utalás a szárazságra és a pestisre] nem hogy meghunyászkodnék... minden latorság eláradott... szitok, káromkodás, átok... véteknek is alig tartatik."
A nyelvi agresszió ellentéte a nyelvi erénynek. Bizonyos korokban egyre többen tűnnek fel olyanok, akik sértő, kirívó modorukkal, nyelvhasználatukkal a kialakult nyelvi hagyományok lerombolására törekednek, erőszakos, támadó, csúnya szavak, kifejezések használatával megbotránkozást keltenek. Gyakran nem is az indulatok váltják ki az ilyen nyelvhasználatot, hanem a nyelvi nyegleség, meghökkentésre törekvés, a vélt különlegesség keresése, esetleg bátorság fitogtatása, a szembeszegülés a jó ízléssel, erkölccsel. Egyes esetekben bizonyos személyek nyelvhasználatában ez a nyegleség annyira megszokottá válik, hogy a mindennapi beszédben természetessé alakul, s majdnem minden mondatban, akár töltelékszóként is ismétlődik vagy variálódik. Bizonyos minősítést jelent használójára is.
Behatolt az irodalomba, a művészetekbe is. Irodalmi művekben, színpadon, a televízió műsorában, filmeken látni-hallani. De hát így a jó példa adása elmarad. Nem véletlenül nevezik nyelvi szennynek, amelynek változtatása nagy feladat elé állítja az egész társadalmat: szülőket, az iskolát, intézményeket, kisebb-nagyobb közösségeket, a más törekvésű művészetet.