Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: ALBERT Ernő
A magyar nyelvben nem véletlenül alakultak ki olyan szavak, szólások, közmondások, amelyek arra utalnak, hogy felelősséggel tartozunk minden kiejtett szóért. Különösen kiemelkednek azok a kifejezések, amelyek embertársaink megalázását, becsmérlését, igazságtalan rágalmazását szolgálják. Tán a mai politikusok is, mások is okulhatnának belőle, akik oly felelőtlenül gyanúsítanak embereket ország-világ előtt, aztán ha beigazolódik közlésük igaztalan volta, elmarad a tévedés beismerése, nem is beszélve a bocsánatkérésről. Egy kis ellenőrzés, őseink felelősségre vonási módja bizonyára tisztességesebbé tudná tenni hétköznapi életünket.
Ha csak csupán néhány szóra, szófűzésre gondolunk e témakörből, azon nyomban igazolhatjuk: évszázadok során mennyire vigyáztak őseink a becsületre, mennyire elítélték a felelőtlen rágalmazókat.
A következőkben jó néhány a becsmérlés, igazságtalan rágalmazás, felelőtlen fecsegés szavaiból válogattunk néhányat:
becsmérel, karattyol, híresztel, kibeszél, kikürtöl, lefetyel, leszól, locsog, megszapul, megszól, nyelveskedik, pletykál, szidalmaz, szószátyárkodik, trágárkodik.
A vénasszony nyelve élesebb a borotvánál; az asszony fegyvere a nyelv, soha meg nem rozsdásodik; a nyelv gonosz fegyver; elferdíti szavait; egyszer a nyelv édesít, máskor meg döf, keserít; gonosz nyelv nagy tüzet gyújthat; kiszökik a száján a szó; lakatot tegyen a szájára; mocskos szavakat mond; nehéz rakoncába tartani a nyelvet; nem csinál moslékot a szájából; nyelvének fullánkja van; nyelve veri meg az asszonyt; ő a falu szája; örökké lepcseg a szája; rózsa ajak, tövis nyelv; szájára veszi a falu; többen vesztek el a nyelvek által, mint a fegyverek által.
O. Nagy Gábor külön címen magyarázta a „Nem tesz lakatot a szájára" szólásmondásunkat. Megállapította, hogy feltételezhetően e szólás úgy honosodott meg nyelvünkben, hogy kellett lennie olyan büntetési módnak, amelyet akkor alkalmaztak, amikor nagyobb közösség kárára valaki áruló lett, esetleg szitkozódott, Istent káromolta. Alkalmazásának célja a büntetésen kívül az lehetett, hogy másokat is elrettentsenek általa hasonló tettektől, felelőtlen beszédtől.
Régi nyelvünkben előfordul olyan kifejezés is, hogy lakatot vet valakinek a szájára.
A büntetőjogban nem maradt fenn olyan utalás, amely azt igazolta volna, hogy a nyelvre, ajakra szerelt lakatot a valóságban alkalmazták volna. Kiderült, hogy Magyarország területén az 1900-as évek elején találtak négy régi sírhelyben is olyan emberi állkapcsot, amelyre egy vagy két lakat volt szerelve.
Ezek arra engednek következtetni, hogy valószínűleg a nyelv, száj, áll meglakatolását hosszú időn át, a 12. századtól egészen a 16. századig is alkalmazhatták.
Mielőtt bővebben is rátérnénk a magyarországi, erdélyi nyelvességi történetekre, a tettesek büntetésére, említsük meg, hogy a régi egyiptomiak levágták az áruló nyelvét, Spanyolországban káromkodásért tették ugyanezt, Nürnbergben is nyelve levágásával büntették a káromkodót, Hollandiában pedig tüzes vassal szúrták át az istenkáromló nyelvét.
Az említett állkapcsokra szerelt lakatokkal kapcsolatban akadt olyan vélemény is, hogy a meglakatolt állkapcsok nem a szájára nem vigyázó ember büntetése, hanem valamely babonás hiedelem eredménye.
A magyar ily vonatkozású hagyományokra utalva már az elején meg kell állapítanunk, akárcsak a káromkodások büntetése, a rágalmazókra, szitkozódókra, szájaskodókra is vétkükért az ítélet kimondása egész Erdélyben, Székelyföldön, Háromszéken is hasonlóképpen történt.
A lakatolással való büntetést Vajna Károly esetleg keleti, esetleg spanyol eredetűnek véli, de Szent István Intelmei és Törvényei között is a koholt hazugságokért a tettes nyelve kivágását írták elő.
Így hangzik az 1000 éves intelem:
[20] A rágalmazásról
Ha valaki hamis tanúbizonyságot tesz vagy rágalmazó beszédet mond mások ellen, és hallgatásra kéri őket, hogy az ördög ravaszságával kölcsönösen elválassza őket, a hazugság bűnéért csalárd nyelvének két[szeres] elégtételét fizesse meg. Ha csak egyetlen [embert] rágalmazott meg, fosszák meg nyelvétől.
Milyen büntetéseket alkalmaztak a nyelveskedőkre, rágalmazókra Erdély-szerte?
Szabó Katáról 1584-ben Kolozsváron ítélkeztek. Vádlói azt állították, hogy boszorkány, mely tudományt anyjától örökölte, s legutóbb Fazakasnét azzal fenyegette, hogy kivágatja nyelvét. Bizonyára megelőzésért jelentették fel. A vádlók azt kérték a bíróktól, hogy Szabó Kata „kenoztassek", majd halált szenvedjen.
Csiszér Péternét 1597-ben szintén Kolozsváron állították törvényszék elé, mert közönséges békességfelbontónak tartották, mivel jámbor embereket gyalázott. Tekintettel arra, hogy már korábban is büntették, ez alkalommal azt határozták, hogy nyelvét, mellyel a gyalázatot terjesztette, ki„messék", azután zsákba bújtassák, és a vízbe vessék, beleöljék, majd még csúfolják is.
1648-ban Kolozsváron úgy döntöttek, hogy mivel Benkő Bálint tiszteletlen szókat mondott, azt, hogy B. „háza népesteöl hamis volna ... Meg kevaniuk Tisztünk szerent, hogi ... nyelve ki vonattassek, es annak utanna feje vetettessék".
A nyelv kimetszésének gyakorlata elterjedt lehetett, sőt törvénykezés nélkül is egyesek alkalmazhatták, esetleg csak fenyegettek ígéretével.
Csíkszékben 1651-ben Ambrus Ferencné és társai azzal fenyegették asszonytársukat, hogy a tőlük hallott történetet senkinek ne mondja el, mert ha megteszi, nyelvét kimetszik érette.
Ennél is kegyetlenebb volt az a határozat, amelyet Drabitius nevű pap ellen hoztak. 1671-ben Gyulafi László írta Teleki Mihálynak: „Az szegény Drabitius nevű papot is megégették. Elsőben nyelvénél fogva pelengérhez szegezték, azután kezeit elvagdalták, úgy égették meg".
Szintén pellengérhez szegeztették 1674-ben a Széki református egyházmegye válóperes jegyzőkönyve szerint Szentgyörgyiné asszonyt, mert a vádlót különböző helyeken rágalmazta, azt is mondta, hogy meg akarta erőszakolni (violentiat akarta(m) rajta tenni). Ha mindezeket nem vonja vissza, követeli, hogy „nyelvét vonnyák ki es a perengelre szegezzék".
Kolozsváron 1726-ban is alkalmazták közösség előtti megszégyenítését azoknak, akikről bebizonyították, hogy másokat rágalmaztak. Göntzi Jánosnét Zilahi Eke János szavaival méltatlanul becstelenítette meg, ezért a bírók úgy határoztak, hogy a szék háza előtt „keményen megverettessék". De figyelmeztették arra is, ha a továbbiakban még valakit „megmocskol, nyelve is kivágattatik."
Az embertársak becsmérlésének, megalázásának, rágalmazásának, hírbe hozásának Háromszéken is megkövetelték büntetését. A bírák a kor követelményei szerint jártak el.
1687-ben Háromszéken, Kézdiszentléleken jegyezték le a bíró kérdését:
„Hát azt tudodé vagy hallottade hogy Tot Jánosné es Sebesine az falun nyelveben hordoztak volna Asztalos Petert...?"
Torján Apor István Apor Józsefhez 1752-ben írott levelében szitkozódásról írt: „Javallom... Imetsnének, hogy a gaz, mocskos nyelvet meg fogja, a Feleségemet ne nyelvellye, ne mocskollya, mert nem egy bordáb(an) szőtték vele".
Hasonló ítélkezéseket továbbra is sorolhatnánk fel, de úgy véljük, az eddigiek is bizonyságul szolgálnak arra, hogy a rágalmazók egyik része, már akiket jelentettek, minden időben a kor szokása szerint megkapták büntetésüket. Volt időszak, amikor túlzott kegyetlenséggel tették azt.
Vajna Károly: Meglakatolt emberi állkapcsok. A Magyar Néprajzi Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. V. évf. 1904. 88.
Dr. SEMAYER Vilibáld. A Magyar Néprajzi Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője V. évf. 1904. 92.
Szent István király intelmei és törvényei. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Budapest 2000. 66. old. Ballók János az Intelmeket, Kristó Gyula a Törvényeket fordította.
EMSZT IX. 749-757.
címkék
nyelvi vétkek