Utolsó frissítés: 2010-12-29
Szerző: CZÉGÉNYI Dóra
A gyógyító és rontó, áldást és átkot mondó, jósló, illetve ördögűző papok és szerzetesek tevékenységének az ortodox (keleti kereszténység ágához tartozó vallási) területeken van fontos szerepük. Jelenleg Románia (Aranyosszék, Gyimes, Kalotaszeg, Maros, Mezőség, Moldva, Szatmár, Székelyföld, Szilágyság) területén és ÉK-Bulgária falvaiban végzett terepkutatások (Todorova-Pirgova 2008) tudósítanak ortodox papokról, akik mágikus szakértőkként (is) tevékenykednek.
Erdélyben a román pap fogalma olyan ortodox lelkészt - családos papot (rom. preot) és nőtlen szerzetest (rom. călugăr) - jelöl, aki mágikus és divinációs jellegű tevékenységet folytat.
A román pap alakjára és tevékenységére vonatkozó híradások, leírások adatolása. A 17. században: oklevelek és dekrétumok említik tevékenységüket (1643, 1699). A 19. században: Kőváry László gyűjteményében (1853. 248), Orbán Balázs barcasági leírásában (1868), Jankó János kalotaszegi (1891. 282, 283; 1892. 198, 200), illetve tordai, aranyosszéki és torockói anyagában (1893. 243, 251), Kádár József Dés vidékéről származó gyűjtésében (1892), Kolumbán Soma hétfalusi szövegeiben bukkan fel alakjuk (1895. 398). Alsófehér vármegye monográfiájában, a magyarokról értekező Lázár István jegyezte fel, hogy „a pópával ép úgy imádkoztatnak" mind a románság (1896/1899. 561). Ugyanazon monográfia keretében, ez utóbbiak bemutatásakor, Moldován Gergely adja az első részletes, alapos leírását mind a román pap (popă) alakjának, mind imádkozó, exorcizáló, afuriszálási ('átokküldés(i)/kiátkozás(i)) tevékenységének, és külön említést nyernek a gyóntatáskor asszonyok képében ördög által megkísérthető kalugerek is (1897/1899. 842-849). A szerző a román pap nyomozó és büntető szerepkörét hangsúlyozza. A 20. század első felében az Ethnographia folyóiratban Versényi György két adata (1901. 317), E. J. szignatúrával egy marosszentgyörgyi és egy udvarhelyi adat (1905. 317-318), majd Téglás István bökényi (1912. 166) és Györffy István magyarfenesi adata (Györffy 1916. 82) került közlésre. Ebből az időszakból Kolumbán Lajos hétfalusi gyűjtése villantja fel a román pap tevékenységét (Kolumbán L. 1903. 105-106), Podea János görögkeleti lelkész 1911-es amerikai tudósítása a magyar, román és szász emigránsok hazai mintára hozzá ott intézett felkéréseit teszi közzé, Barabás Endre pedig az erdélyi falvak társadalmi életét bemutató írásában a pópa elmeorvosként és igazságügyi hatóságként tételezett szerepét hangsúlyozza (Barabás 1913. 424-432). Vajkai Aurél borsavölgyi anyagában a falusi gyógyítók (bábák, kovácsok, patikusok) köréhez sorolt román pap leírását a román papné hasonló tevékenykedésének említése egészíti ki (1943. 50), ugyanott a kidei római katolikus paphoz intézett többszöri misekérelem adatolása (1943. 42, 43, 44, 115), valamint a görög katolikus templom hasonló céllal történő látogatása is szerepel (1943. 44), illetve az idős kidei unitárius lelkész azon hite: „hogyha Dávid zsoltárát, a furiszényát elolvassa és böjtöl, akire tartja, az elpusztúl, ha nagy bűnt követett el" (1943. 26). A reumás ember fejérdi kalugyer pópához tett látogatása mellett a magyar betegek által látogatott ortodox szent helyek (Mikola, Sztrimba, Katalina) is felsorolódnak (1943. 47). A 20. század második felében végzett forrásfeltáró munka során a román pap alakjának ismertségét Bosnyák Sándor egy gyimesi (1977. 159) és két bukovinai adattal (1982. 104), Albert Ernő néhány gyimesi szöveggel jelezte (1995), majd Tankó Gyula közölt több ugyanonnan származó hiedelemmondát (1996, 2001), Csőgör Enikő tordatúri adatokat tett közzé (1998), és Magyar Zoltán gyűjtőmunkájának eredményeként több erdélyi tájegységről - Gyimes (2003), Kalotaszeg (2004), Kis-Küküllő mente (2005), Bekecsalja (Magyar 2006), Szilágyszág (2007), Alsó-Fehér megye (2008), Csinód (2009a), Hunyad (2009b) - származó, román papra vonatkozó hiedelemmonda került közlésre. Legutóbb Halász Péter moldvai hiedelemgyűjtéséből származó szövegek (2005) és Simon Zoltán Alsó-Nyárádmentén feltárt adatai publikálódtak (2009).
Kutatástörténet. A romániai magyar népi kultúra egyik legjellemzőbb sajátosságaként tételeződő, a román pap alakja köré szerveződő magyar hiedelemkör adatolása, rendszerezése és értelmezése Keszeg Vilmos mezőségi kutatómunkájának eredménye (Keszeg 1992, 1994, 1995, 1996a, 1996b, 1997, 1999a, 1999b/2005a, 2001, 2005b). A feltárt hiedelemkört, annak szövegfolklorisztikai elemzésekor (Keszeg 1996b, ill. 1999b/2005a), a mondakatalógus rendszerébe (Bihari 1980) illesztette be. Az általa feltártak, valamint az interetnikus kapcsolatok vonatkozásában tett megállapításai, újabb kutatásokat és értelmezéseket eredményeztek. Irányításával, több tanítványa is hasonló kutatásra vállalkozott. Komáromi Tünde aranyosszéki (Komáromi 1994, 1996, 2001, 2007, 2009), Czégényi Dóra szilágysági (Czégényi 1999, 2001, 2002, 2004, 2009) és gyimesi településeken (Czégényi 2008a, 2008b), Balássy Enikő Székelyhodoson (Balássy 2001), Soós (Párhonyi) Tímea a szilágysági Ippen, Lecsméren és Kémeren (Soós 2002, 2009), Peti Lehel moldvai csángó falvakban végzett kutatómunkát (Peti 2003a, 2003b), illetve a „tanacui rituális apácagyilkosság" néven elhíresült esetet követte nyomon (Peti 2005/2007), Mátyus Zsuzsanna a Maros megyei Kibéden (Mátyus 2004), Salló Szilárd pedig Gyimesfelsőlokon adatolta a román papok szerepkörének sajátosságait (Salló 2008). A fekete mágia Csíkszentdomokoson érvényesülő interetnikus vonatkozásait feltáró Balázs Lajos publikálatlan fel- és alcsíki, valamint székelyvarsági adatokat is említ (Balázs 1997). Az 1998-as kötetében ugyancsak székelyföldi hiedelmekre reflektáló Gagyi József korábbi (firtosalji) gyűjtésében megemlítődő kaluber-papokhoz (Gagyi 1978. 95-99, 173) a tejhaszon visszaszerzéséért fordulás általános jelenségét, harminc évvel később, a kalugerek „szent testületére" vonatkozó tanulmányában árnyalja, a közelmúlt témaorientált kutatásainak szemléleti és módszertani áttekintését is megvalósítva (Gagyi 2008). A Pócs Éva irányításával 1996-1998 között Csíkkarcfalva és Csíkjenőfalva római katolikus magyar lakosságának körében végzett hiedelemkutatások (Pócs szerk. 2001) a boszorkányság népi rendszerében szerepet vállaló ortodox papság tevékenységkörét lokális adatokkal gazdagították és árnyalták (Derjanecz 2001. 288-371, Graf 2001. 13-80, Györgydeák 2001. 372-418). Pócs Éva, a kutatott jelenségkört - a boszorkányság vallásos változataként értelmezve - a vallás és a mágia határjelenségeként írta le (Pócs 2001. 419-459, 2002. 239-264).
A román pap hiedelemköre. A paphoz fordulás oka. Az ortodox egyház közellétével magyarázható, hogy az ortodox lelkészek és szerzetesek szolgáltatásszerűen biztosítják a magyar ajkúaknak is mágikus és divinációs tevékenységüket. A magyar emberek román paphoz fordulása szorosan összefügg az egyéni/családi/közösségi problémahelyzetekkel [pl. aszály/árvíz/tűz, diagnosztizált vagy diagnosztizál(hat)atlan, mágikus úton okozott/bekövetkezett/terjedő állati/emberi/növényi betegségek (pl. alkoholizmus, frigiditás, impotencia, járvány, meddőség, nyugtalanság, rák, tejhaszon elvétele), magántulajdon eltulajdonítása (állat/ember/élelem/értéktárgy/pénz lopása), családalapítási képtelenség/féltékenység/kicsapongás/hűtlenség/kívánatostól eltérő párválasztás/szeretet-szerelem hiánya/hozzátartozó távolléte/válás/züllöttség]. A pap az élet bármely frusztrációs helyzetén segíteni tud, ugyanakkor az élet bármely területét megkárosíthatja. Közösségi normához kötött, hogy milyen üggyel (károsodás, károsítás, jóslás/tudakolás) kell/lehet/tiltott paphoz menni. A paphoz fordulás aktusa mögött ambivalens meggyőződés húzódik: Isten szolgájaként, ugyanakkor az alvilág kétes erőinek mozgatójaként: közvetítő/mediátor. A neki tulajdonított hatalmat tisztelik, félik, aktivizálják.
A paphoz fordulás módja. A paphoz fordulás a kvázi-nyilvánosság jegyében zajlik (közeli rokon, barát, alkalmanként a kérelmezőt szállító fuvaros tudja). A kérelmezők saját közösségükben, és/vagy (pap hírneve/tudása/túlterhelt napirendje, szándék titkosítása, hatékonyság növelése, távolító mechanizmus miatt) lakhelyüktől távol(abb) tevékenykedő papokat keresnek fel. Paphoz, kérelmezőként, általában nők fordulnak. Ha teheti, elsősorban, maga a károsult, ha nem, közeli hozzátartozója. Ritkábban, férfi is vállalkozik pap felkeresésére. Ha a károsult tiltakoznék, tudta nélkül is sor kerül(het) a szolgálatra. Aki még nem járt papnál, az tapasztalt ismerősét, hozzátartozóját kéri fel kísérőül. Nem ritka, hogy többen összetársulnak, és magántulajdonban lévő személygépkocsival, néhol bérelt kisbusszal szállíttatják el magukat a kiválasztott paphoz.
A pap hiedelemalakja. Ember (férfi, felszentelt pap, isten szolgája/ördög ellensége/szövetségese, szent/gonosz). Fizikai tulajdonságaival is elüt környezetétől: mélyen ülő, tüzes szempár/átható tekintet/vak, magas homlok, dús/sötét/ősz haj, bozontos/rendezetlen/nagy szakáll, angyali/ördögi arcvonások, magas termet. Általános hatalma van. Tudományát tanulja. A tudományszerzés meghatározott időközökben - pl. 33, 99 évenként - történik a teológiai tanulmányok keretében, ill. mágikus könyvből. Megnevezésében szerepel(het): egyházi státusa (pap/pópa, kaluger/kalugyer), nemzetisége (oláh, román), vallása (ortodox), jellegzetesnek tartott tevékenysége (furiszényás, imádságos, jósló/jövendőmondó, könyvet nyitó, miséző, níző/néző, ördö/n/gös, ördögűző, pravilar/pravilároskodó, rontó, gyógyító, tudó, tudós), kora (fiatal, öreg), illetve lakhelye.
A pap tevékenysége: ima/átok/mise/böjt/gyertyaégetés által ember/állat/növény gyógyítása és rontása, tisztátalan/ördög el-/kiűzése, jóslás átkos/(á)furiszényás/fekete/imádságos/nagy/pravilás/fekete és fehér lapos/fekete és piros betűs könyvből/Bibliából, gyertyából, tükörből, vízből. Tevékenységét a következő terminusok jelölik: (meg)átkoz/mondja az átkot, (rá)bőtöl/bűtöl, (meg)csinál, (meg)furiszenyál/fureszényál, azaz: (meg)ront; (el-/meg)hallgat; (ki-/meg)gyógyít; (ki-/rá)imádkozik/imádkojzik; (meg)jósol/jövendöl, (meg)lát, (meg)mond; (el-/ki-/rá)olvas, (átkos/fekete/nagy) könyvet, Bibliát, logiat, pravilát/právilát (meg)nyit/nyít, ill. néz; (rá)misézik/szluzsbázik/(fekete) misét csinál/mond/tart, ill. szolgál(tat)/szógál(tat); ördöggel harcol/viaskodik és ördögöt (ki)űz; (meg)segít, (meg)szentel, (meg)tisztít. Ennek függvényében a kérelmezők: (oláh/ortodox/román) paphoz/papokhoz/papakhoz, kalugerekhez/kalugyerekhez mennek/járnak, vagy kalugereznek, (meg)fizetnek, azaz: (ki-/meg-/rá)bőtöl/bűtöl(tet)nek, (meg-/rá)csináltatnak, (ki-/rá-)miséztetnek, vagy misét/szluzsbát/szógálatot csináltatnak/mondatnak/tartatnak, (ki-/meg-/rá)imádkoztatnak, (meg)rontatnak, (le-/fel)esküsznek (pl. a cigányok, hogy ne fogyasszanak alkoholt), vagy (fel-/meg)fogadnak, nézetnek, nyittatnak/nyítattnak.
Kapcsolatfelvétel. (1) Az egyén elmondja jövetele okát/célját, misekérelmezéskor felír(at)ja a nevét, részt vesz a templomi szertartáson (néha elég csupán lefizetni a szolgálatot, a misén való részvétel nem kötelező), ahol a pap felolvassa, milyen ügyek megoldását terjeszti aznap Isten elé. (2) Egy-egy tehetségesebb papnak nem kell elmondani a jövetel okát: erejének/tudásának/hatalmának bizonyítását szolgáló mozzanatként (is), megmutatja a kezén vagy homlokán megjelenő keresztet, látnoki képességeit bizonyítandó távoli helyeken lévő emberek tevékenységéről számol be, ill. a kérelmezőre ránézve megmondja nevét, életkorát, hogy vállalja, vagy nem, az ügyet.
A szolgálat.
Mise. Száma: 1, 3, 6, 7, 9, 12. Formája: nappali és éjszakai (halálos/halottal való/fekete/Sfântu' Vasile mise). Ideje: szukcesszív (naponta, hetente, havonta) és szimultán (3, 6, 7, 9, 12 helyen). Végzője: egy vagy több (3, 6, 7, 9, 12) pap. Résztvevő: a pap (egyedül), a pap és a kárvallott (egyedül), ill. a kárvallott hiányában hozzátartozója és/vagy vele érintkező tárgya/fényképe; a pap és a kárvallott, hozzátartozójával együtt; a pap és több kárvallott egyszerre. Kellék: kehely, kereszt, könyv, palást (papé); gyertya (hozott, helyben kapott/vásárolt), áldás végett hozott élelem/klb. tárgyak, ill. felajánlásként preszkura ('áldozati/úrvacsora-kenyér'), fogadalmi ajándékkén prinos ('fonott rituális kalács'). Böjt. Elrendelője: a pap. Végzője: károsult/károsító/egy hozzátartozó/egész család/felkért(idős) személy(ek)/pap(ok). Formája/módja: könnyű/enyhe (délelőtti vagy délutáni étel- és italtilalom), nehéz (egész napos, esetleg olajjal készült étel és/vagy szentelt kenyér, víz), szigorú (egész napos, emberre és állatra egyaránt vonatkozó étel- és italtilalom); legszigorúbb a 40 napos (rá)böjtölés (ún. fekete böjt), ami gyakran a fekete mise kérelmezésével párosul; izolálódással jár, ti. a házból sem ad(hat)nak ki, és az udvarra sem visznek be semmit. Ideje: a hét bármelyik/előírt napján lehet böjtölni, a személytől (születésnapja, életkora, egészségi állapota meghatározó), vagy a megoldandó problémától függően (leggyakrabban kedden, pénteken). Kivitelezése: szukcesszív (egymás utáni napok, kétnaponként, hetente egyszer/kétszer/háromszor) és szimultán (többen egyszerre). Ima. A böjtölés aktusával párhuzamosan érvényesül. Elrendelője: a pap. Az általa előírt szokásrend alapján mennek végbe, olykor ortodox szakrális nyomtatványok adományozásával/vásárlásával. Végzője: károsult/károsító/egy hozzátartozó/egész család/felkért(idős) személy(ek)/pap(ok). Kivitelezése: szukcesszív (egy nap egyszer/többször, egymás utáni napok/hetek/hónapok) és szimultán (többen egyszerre). Időpontja: napfelkelte, reggel, dél, napnyugta, éjfél, éjjel. Időtartama: 5-10 perces ájtatosság, a szokásosnál intenzívebb imádságban töltött (3, 7, 9, 40, 90 napos) intervallum. Helyszíne: a templom, vagy a károsult/károsító otthoni közege. Módja: egyedül/közösen, magányosan/nyilvánosan, némán/halkan/hangosan, égő (viasz-/fekete) gyertya mellett. A gyertyák/mécsesek előírt módon való égetése az egyéni böjt- és imarend része lehet. A szentelt gyertya óvó/gyógyító céllal, a fekete gyertya viszont a célszemély életével analóg módon égetődik. Imaként mondott szövegek: a Miatyánk (magyarul/románul), bizonyos zsoltárszövegek (pl. 37., 52-58.), ortodox (pl. Szent Ciprián, Nagy Szent Vazul, Szűzanya) litániák részletei, talizmánként (is) forgalmazott szakrális szövegek. Az ima/böjt/mise gyógyító/kárt szüntető vagy rontó/károsító jellegét a kérelmező kívánsága/szándéka/akarata, illetve jogossága határozza meg. Elerjedt nézet: a rontó szándékú (az irigységből/rosszindulatból, vagy a büntetés szándékával/istenítélet-típusú) mise, illetve az egyénileg vagy közösen végzett ima, böjt és gyertyaégetés ártatlan/istenfélő/tiszta (lelkű/szívű) embert nem érinthet, tehát visszafordul(hat)/-száll(hat)/-tér(het) a kezdeményező/kivitelező félre (ő és/vagy családja károsul, pl. megőrül(nek), meghal(nak)). Szentelmények. A román pap által megáldott tárgyak használata a romániai magyarok körében is általános. Embernek: élelem (kenyér, víz), ruházat (1, 3 ruhadarab), gyertya. Állatnak: élelem (korpa, liszt, só, víz). A szentelmények gyógyításra és rontásra, olykor ördögűzésre is alkalmasak. Az ortodox egyház hallgatólagos/nem kanonikus beleegyezésével, az ördögűzésre többnyire idősebb (tiszta) papok vállalkoz(hat)nak. A román papoknak tulajdonított divinációs rítusok: könyvnyitás (gyakori), tükördivináció, vízbenézés és forró ólom vízbe öntése (ritka), gyertyaégetés (a pap a gyertyák égéséből pl. a megrontott személy további sorsát állapítja meg).
A román pap és más hiedelemalakok korrelációja. A román pap alakjához legközelebb a szintén emberfeletti, mágikus erővel rendelkező boszorkány, gyógyító (javasasszony) néző/látó (tudós asszony/ember) és varázsló áll. Az átfedéseket az azonos attribútumok megléte indokolja. A kérelmezők mikor a paphoz, mikor a boszorkányhoz/gyógyítóhoz/nézőhöz/varázslóhoz fordulnak. Nem ritka, hogy segítségük igénybevétele szimultán módon történik: egyidejűleg veszik igénybe a román pap és egy másik népi specialista szolgáltatásait. A román pap hiedelemkörének szintetizálásra törekvő hiedelemképzetei egyre inkább dominánssá változtatják e hiedelemkört.
BALÁSSY Enikő: Egy székelyhodosi család hiedelemvilága. In: CZÉGÉNYI Dóra - KESZEG Vilmos (szerk.): Emberek, szövegek, hiedelmek. Tanulmányok. (Kriza Könyvek, 7.) Kolozsvár, 2001. 77-111.
BALÁZS Lajos: A fekete mágia interetnikus vonatkozásai Csíkszentdomokoson. (Elhangzott a VI. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencián. Békéscsaba, 1996. október 2-4.) Művelődés L. (1997) 4. 38-39.
BARABÁS Endre: A falu társadalmi élete 2. (Különös tekintettel az erdélyi falvakra.) In: Magyar Társadalomtudományi Szemle VII. (1913) 6. 420-441.
BIHARI Anna: Tudós pap. In: Uő.: Magyar hiedelemmonda katalógus. (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, 6.) MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest, 1980. 116.
BOSNYÁK Sándor: A bukovinai magyarok hitvilága. (Folklór Archívum, 6.) MTA Néprajzi Kutatócsoportja, Budapest, 1977.
BOSNYÁK Sándor: A gyimesvölgyi magyarok hitvilága. (Folklór Archívum, 14.) MTA Néprajzi Kutatócsoportja, Budapest, 1982, 68-157.
CANDREA, Ion-Aurel: Folclorul medical român comparat. Privire generală. Medicina magică. (Colecţia Plural M. Studiu introductiv de Lucia Berdan.) Polirom, Iaşi, 1999. (Ed. princeps: Folklorul medical român comparat. Privire generală. Medicina magică. Casa Şcoalelor, Bucureşti, 1944.)
CZÉGÉNYI Dóra: Magyar-román interetnikus kapcsolatok vallási vetülete. In: BORBÉLY Éva - CZÉGÉNYI Dóra (szerk.): Változó társadalom. (Kriza Könyvek, 1.) Kolozsvár, 1999. 29- 47.
CZÉGÉNYI Dóra: A hiedelem és a hiedelemszöveg mint reprezentáció. In: CZÉGÉNYI Dóra - KESZEG Vilmos (szerk.): Emberek, szövegek, hiedelmek. Tanulmányok. (Kriza Könyvek, 7.) Kolozsvár, 2001. 141-206.
CZÉGÉNYI Dóra: A román pap alakja egy szilágysági közösség hiedelemrendszerében. Hepehupa I. (2002) 2. 22-27.
CZÉGÉNYI Dóra: A román pap alakja egy szilágysági közösség hiedelemrendszerében. Gyógyítás és rontás. In: PÓCS Éva (szerk.): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről, IV.) Balassi Kiadó, Budapest, 2004. 382-394.
CZÉGÉNYI Dóra: Kollektív hagyományok az egyén hiedelemtudásában. In: PÓCS Éva (szerk.): „Vannak csodák, csak észre kell venni." Helyi vallás, néphit, vallásos folklór Gyimesben. L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2008a. 79-94. // Újraközölve In: JAKAB Albert Zsolt - KESZEG Vilmos - SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Kultúrakutatások és értelmezések. /Kriza Könyvek, 32./ BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék - Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2008b. 39-56.
CZÉGÉNYI Dóra - GHEORGHIŢEANU, Vlad: Aspecte ale mitologiei populare maghiare din Leşmir. In: BEJINARIU, Corina (coordinator): Sate contemporane din România: deschideri spre Europa. Aplicaţie zonală - judeţul Sălaj. Editura Mega, Cluj-Napoca, 2009. 99-121.
CZÉGÉNYI Dóra - KESZEG Vilmos (szerk.): Emberek, szövegek, hiedelmek. Tanulmányok. (Kriza Könyvek, 7.) Kriza János Néprajzi Társaság kiadása, Kolozsvár, 2001.
CZÉGÉNYI Dóra - KESZEG Vilmos (sajtó alá rendezte): A beteg ember. Betegségek, betegek és gyógyítók. (Emberek és kontextusok, 4.) Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2010.
CSŐGÖR Enikő: Tordatúr hiedelemvilága. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1998.
DERJANECZ Orsolya: Jóslások és előjelek. In: PÓCS Éva (szerk.): Két csíki falu néphite a századvégen. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 288-371.
E. J.: Kuruzslás fonográffal. Oláh babonák a székelyek között. Ethnographia XVI. (1905) 5. 317-318.
GAGYI József: Firtosalji mondák. (Szakdolgozat. Szakmai irányító: Mitruly Miklós.) BBTE, Kolozsvár, 1978. /Kézirat a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék könyvárában - D 034-es jelzet/
GAGYI József: Jelek égen és földön. Hiedelem és helyi társadalom a Székelyföldön. (Helyzet könyvek) KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja -- Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998.
GAGYI József: „Az egy szent testület..." A kalugerek társadalmi szerepe egy székelyföldi faluban. In: PÓCS Éva (szerk.): Démonok, látók, szentek. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről, VI.) Balassi Kiadó, Budapest, 2008. 380-394.
GRAF Orsolya: A hiedelmek szerepe. In: PÓCS Éva (szerk.): Két csíki falu néphite a századvégen. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 13-80.
Gy. A.: Interkulturális átokgazdaság? Magyarok, akik az ortodox pap segítségére szorulnak.
GYÖRFI-DEÁK György: Ortodoxia salvează etnografia. Transilvania jurnal. 10 octombrie 2001, pag.19. // Preluat ulterior pe situl: Pro-Scris nr. 9-10/ 2001
GYÖRFFY István: Babonás hiedelmek és szokások a feketekörösvölgyi magyaroknál. Ethnograhia XXVII. (1916) 1-3. 81-89.
GYÖRFFY István: A Fekete-Körös völgyi magyarság. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta és a fényképeket válogatta Gy. Ruitz Izabella. Az előszót Györffy György írta.) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986.
GYÖRGYDEÁK Anita: A rontás szociálpszichológiája. In: PÓCS Éva (szerk.): Két csíki falu néphite a századvégen. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 372-418.
HALÁSZ Péter: A moldvai csángó magyarok hiedelmei. Budapest, General Press Kiadó, 2005.
HOPPÉ, Emil Otto (- Queen Marie): Rumanian Superstitions. (Chapter XVIII.) In: In Gipsy Camp and Royal Palace. Wanderings in Rumania. Ed. Methuen & Co, London, 1924. 188-197.
JANKÓ János: Kalotaszegi babonák. Ethnographia II. (1891) 7-8. 273-286.
JANKÓ János: Babonák. In: Uő.: Kalotaszeg magyar népe. Néprajzi tanulmány. Athenaeum kiadása, Budapest, 1892. 185-204.
JANKÓ János: Babonák. In: Uő.: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe. Néprajzi tanulmány. Magyar Földrajzi Társaság, Budapest, 1893. 230-256.
KÁDÁR József: Népi csodás történetek és hiedelmek Dés környékén és Aranyos vidékén. Művelődés XLI. (1992) 9. 18-23.
KÁDÁR József: Népi csodás történetek, hiedelmek és szokások. (A Babonák és szokások Deés vidékéről 1892-es kéziratot közzétette: KISS Ferenc) Pro Armenia Kiadó, Szamosújvár, 2001.
KESZEG Vilmos: A cseberbenézés. Egy mezőségi hiedelemelem eredete és szemantikája. Néprajzi Látóhatár I. (1992) 1-2. Györffy István Néprajzi Egyesület, Debrecen, 70-80.
KESZEG Vilmos: A mitikus lényekkel kapcsolatos terminológia klasszifikációs elvei. Művelődés XLVI. (1994) 1. 28-30. // Újraközölve: In: KRUPA András - EPERJESSY Ernő - BARNA Gábor (szerk.): Kultúrák találkozása - kultúrák konfliktusai. (Az V. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia előadásai - Békéscsaba, 1993. október 7-9.) Magyar Néprajzi Társaság, Békéscsaba-Budapest, 1995. 386-389./
KESZEG Vilmos: A román mitológia hatása a mezőségi magyar hiedelemrendszerre. In: KATONA Judit - VIGA Gyula (szerk.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. (Az 1995-ben megrendezett konferencia anyaga.) Hermann Ottó Múzeum, Miskolc, 1996a. 145-153.
KESZEG Vilmos: A román pap és hiedelemköre a mezőségi folklórban. Ethnographia CVII. (1996b) 1-2. 335-369.
KESZEG Vilmos: Jóslások a Mezőségen. Etnomantikai elemzés. Bon Ami Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1997.
KESZEG Vilmos: Mitológia, vallás vagy hiedelemrendszer. Ethnographia 110. (1999a) 1. 128-140.
KESZEG Vilmos: Román pap. In: Uő.: Mezőségi hiedelmek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1999b. 56-67., 241-263. (2. kiadás: 2005.)
KESZEG Vilmos: A romániai magyar néprajzkutatás egy évtizede. In: TÁNCZOS Vilmos - TŐKÉS Gyöngyvér (szerk.): Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990-2001 közötti eredményeiről. I. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2001. 119-170.
KESZEG Vilmos: Egy rontáseset. Esemény és interpretációk. In: BÁRTH Dániel (szerk.): Ünneplő. Írások Verebélyi Kincső születésnapjára. ELTE Folklore Tanszék, Budapest, 2005b. 165-188.
KISS Francisc: Credinţe populare din Sălaj culese de József Kádár până în anul 1892. In: Acta Musei Porolissensis XIX. (1995) Muzeul de Istorie şi Artă, Zalău. 523-536.
KOLUMBÁN Lajos: A hétfalusi csángók a múltban és jelenben. Brassó, 1903.
KOLUMBÁN Soma: Hétfalusi csángó babonák. Ethnographia VI. (1895) 5-6. 398-401.
KOMÁROMI Tünde: Életkép egy aranyosszéki család hiedelmeiről. (Szentmihály, 1993. január 3.) In: LUKÁCS János (szerk.): Változás diákszemmel. (Magyar Néprajzszakos Hallgatók Kiadványai, I.) A Magyar Néprajzszakos Hallgatók II. Nemzetközi Konferenciáján elhangzott előadások. (Illyefalva, 1993. október 14-18.) KMDSZ Néprajzi Szakosztálya, Kolozsvár, 1994. 35-41.
KOMÁROMI Tünde: Rontásformák Aranyosszéken. A gyógyító román pap. Néprajzi Látóhatár V. (1996) 1-2. Györffy István Néprajzi Egyesület, Debrecen, 87-98.
KOMÁROMI Tünde: Az ijedtség. In: KESZEG Vilmos - CZÉGÉNYI Dóra (szerk.): Emberek, szövegek, hiedelmek. Tanulmányok. (Kriza Könyvek, 7.) Kriza János Néprajzi Társaság kiadványa, Kolozsvár, 2001. 112-140.
KOMÁROMI Tünde: Cipő és talizmán. Egy megszállott fiatalember története. In: PÓCS Éva (szerk.): Maszk, átváltozás, beavatás. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről, V.) Balassi Kiadó, Budapest, 2007. 448-468.
KOMÁROMI Tünde: Rontás és társadalom Aranyosszéken. (Kriza Könyvek, 34.) BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék - KJNT, Kolozsvár, 2009.
KŐVÁRY [KŐVÁRI] László: Ördög-pataka. In: Uő.: Erdély földe, ritkaságai. Tilsch János tulajdona, Kolozsvárit, 1853. 248. // Újraközölve In: KŐVÁRY László (gyűjt. és szerk.): Száz történelmi rege. Stein János könyvkereskedése, Kolozsvár, 1857. 91.
LÁZÁR István: Alsófehér vármegye magyar népe. Etnografiai tanulmány. In: Alsófehér vármegye néprajza. (Alsófehér vármegye monográfiája I. kötet, Második rész.) Alsófehér vármegye közönségének kiadása, Nagy-Enyed, 1899. 463-674.
MAGYAR Zoltán: A csángók mondavilága. Gyimesi csángó népmondák. (Magyar Népköltészet Tára, III.) Balassi Kiadó, Budapest, 2003.
MAGYAR Zoltán: Román pap. In: Uő.: Kalotaszegi népmondák. (Magyar Népköltészet Tára, V.) Balassi Kiadó, Budapest, 2004. 465-478.
MAGYAR Zoltán: Népmondák a Kis-Küküllő mentén. Mentor Kiadó, Marsvásárhely, 2005.
MAGYAR Zoltán: Népmondák a Bekecsalján. Mentor Kiadó, Marsvásárhely, 2006.
MAGYAR Zoltán: Román pap. In: Uő.: A Szilágyság mondahagyománya. (Magyar Népköltészet Tára, VII.) Balassi Kiadó, Budapest, 2007, 439-444.
MAGYAR Zoltán: Népmondák Erdély szívében. Alsó-Fehér megye mondahagyománya. (Magyar Népköltészet Tára, VIII.) Balassi Kiadó, Budapest, 2008.
MAGYAR Zoltán: Csinódi népköltészet. Az Úz-völgyi csángók folklórhagyománya. (Magyar Népköltészet Tára, IX.) Balassi Kiadó, Budapest, 2009a.
MAGYAR Zoltán: Hunyad megyei népmondák. Mentor Kiadó, Marsvásárhely, 2009b.
MÁTYUS Zsuzsanna: A magánélet válsághelyzetei és a kríziseket kezelő specialisták egy erdélyi faluban. In: PÓCS Éva (szerk.): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről, IV.) Balassi Kiadó, Budapest, 2004. 369-381.
MOLDOVÁN Gergely: Alsófehér vármegye román népe. Néprajzi tanulmány. In: Alsófehér vármegye néprajza. (Alsófehér vármegye monográfiája I. kötet, Második rész.) Alsófehér vármegye közönségének kiadása, Nagy-Enyed, 1899. 723-1050.
ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Pest, 1868. // Digitális kiadás: Arcanum Adatbázis Kft. 2003.
PAVELESCU, Gheorghe: Magia la români. Studii şi cercetări despre magie, descântece şi mană. Editura Minerva, Bucureşti, 1998.
PETI Lehel: A lopás fekete mágiával való kezelése. Korunk XIV. (2003a) 9. 29-33.
PETI Lehel: A fekete mágia szociális egyensúlyellenőrző szerepe a moldvai csángó falvakban. A lopás hiedelmei. In: SZABÓ Árpád Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 2. Fiatal kutatók a népi kultúráról. (Kriza Könyvek, 12.) KJNT, Kolozsvár, 2003b. 159-174.
PETI Lehel: Egyházi rítus és bűncselekmény. A tanacui apácagyilkosság. Korunk XVI. (2005) 12. 102-109. // Újraközölve In: JAKAB ALBERT Zsolt - KESZEG Vilmos (szerk.): Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról. (Kriza Könyvek, 29.) BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék - Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2007.
PETI Lehel: A transzcendens kommunikáció látomásos formái a moldvai csángó falvakban. Doktori disszertáció (kézirat). Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár, 2010.
PÓCS Éva: Átok, rontás, divináció: boszorkányság a vallás és mágia határán. In: Uő. (szerk.): Két csíki falu néphite a századvégen. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 419-459.
PÓCS Éva: Boszorkányság a vallás és mágia határán. In: Uő.: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán. Válogatott tanulmányok I. (Szóhagyomány sorozat) L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2002. 239-264.
PÓCS Éva: Szócikkek egy mágiaenciklopédiához. Ethnographia 115. (2004) 1. 1-46.
SALLÓ Szilárd: Az urszita rontáshiedelem a Gyimesekben. Erdélyi Múzeum LXX. (2008a) 1-2. Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 17-28. // Újraközölve: SALLÓ Szilárd: Urszita a Gyimesekben. In: A Csíki Székely Múzeum évkönyve 2007-2008. Humán- és Természettudományok. Csíki Székely Múzeum - Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2008b. 177-194.
SÁNDOR Attila: Ortodox-református vallási kölcsönhatások a Kisküküllő-menti Sövényfalván. In: L. IMRE Mária (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében. III. (Dunántúli Dolgozatok - D. Néprajzi sorozat, 3.) Pécs, 2000. 268-276.
SIMON Zoltán: Vallásosság, hiedelemformák az Alsó-Nyárádmentén. Néprajzi Látóhatár XVIII. (2009) 1. Györffy István Néprajzi Egyesület, Debrecen, 73-93.
SOÓS (PÁRHONYI) Tímea: A rontáshiedelmek működtetése válsághelyzetekben. In: SZIKSZAI Mária (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 10. (A Kriza János Néprajzi Társaság 2000. évi, népi gyógyászati tematikájú vándorgyűlésének előadásai.) Kriza János Néprajzi Társaság kiadása, Kolozsvár, 2002. 106-150.
SOÓS (PÁRHONYI) Tímea: Javasasszony és páciens a Szilágyságban. In: KESZEG Vilmos - CZÉGÉNYI Dóra (szerk.): A beteg ember. Betegségek, betegek és gyógyítók (Emberek és kontextusok, 4.) Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009. 179-334.
STOICA, Gavriil Arhim.: Despre deschisul pravilei. Lumea credinţei II. (2004) 8. 13.
TANKÓ Gyula: Hiedelmek. In: Uő.: Gyimesi szokásvilág. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1996. 84-94.
TANKÓ Gyula: Életvitel a Gyimesekben. Gyimesi szokásvilág. II. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2001.
TÉGLÁS Gábor: Kalotaszegi oláh mithoszi emlékek. Ethnographia XXIII. (1912) 3. 158-170.
TODOROVA-PIRGOVA, Iveta: Witches and Priests in the Bulgarian Village: Past and Present. In: KLANICZAY Gábor - PÓCS Éva (eds.): Witchcraft Mythologies and Persecutions. (Demons, Spirits, Witches, 3.) CEU Press, New York - Budapest, 2008, 284-293.
VAJKAI Aurél: Gyógyító személyek. In: Uő.: Népi orvoslás a Borsavölgyében. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1943. 49-56.
VERSÉNYI György: Erdélyi népmondák. (Negyedik közlemény.) Ethnographia XII. (1901) 7. 315-320.
- - : A román pap és népe. In: Román-magyar Szemle. /Ungaria. Revista socială, stiinţifică si literară folyóirat magyar melléklete/ (1897) 113-123.