Utolsó frissítés: 2010-12-29
Szerző: DÁVID Gyula
Az erdélyi magyar ifjúság 1937. okt. 2-4-e között Marosvásárhelyen tartott találkozót, amelynek során, a romániai jobboldal szembetűnő előretörésének közepette, kísérlet történt az ifjúság különböző világnézetet valló csoportjai közötti szemléletbeli eltérések feloldására, valamiféle cselekvési egység megteremtésére a nemzeti erők összefogása érdekében.
A megelőző eszmecsere elindítója, s a későbbi találkozó főszereplője Tamási Áron volt, aki Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozatában (Brassói Lapok 1936. ápr. 5. - ápr. 12.) - egy Balogh Edgár által még 1935 őszén az Ady Endre Társaság nevében nyilvánosságra hozott körlevelére is reagálva - számba vette az erdélyi magyar ifjúság akkori táborait: az Erdélyi Fiatalokat, a „népvalóság" hirdetőit (a baloldalt) és a „Hitel új magyarjait". Sorozatának zárócikkében kimondta: „Végső következtetés gyanánt tehát nem tudok más utat ajánlani az épülő jövő felé, mint az Erdélyi Fiatalok népi humanizmusának, a Hitelben hirdetett újraértékelésnek és a baloldal szocializmusának összefogását. Kiderül, hogy a népmentő cél valamennyiöknél közös, és abban is megegyeznek, hogy Erdélyben a magyar műveltségváltásnak meg kell történnie. Közös a harc is az öröklött és a ma is működő szellem ellen, amelyet immár nyíltan is meg kell vívni, betűk és cselekedetek útján. Közös a törhetetlen és céltudatos törekvés is, hogy az erdélyi magyar nép megmentésére kell sietni, és ezt a tömeget minél előbb gazdasági és szellemi életünk tengelyévé kell tenni." (Brassói Lapok 1936. ápr. 12.)
A cikksorozatra Balogh Edgár, László Dezső és Jancsó Béla válaszolt, majd a Független Újság kínált alkalmat egy ankétja keretében a Tamási Áron felvetette problémák körüli szélesebb körű eszmecserére, ahol többek között Venczel József, Nagy István, Bányai László, Jordáky Lajos, Dsida Jenő, Balogh Edgár, Szabédi László, Kovács Katona Jenő, Vita Zsigmond, Kováts József, Szemlér Ferenc és Méliusz József szólalt meg, a végén pedig Tamási Áron foglalta össze a vita addigi eredményeit (Mind magyarok vagyunk címmel), sarkítva a fiatal nemzedékre váró felelősséget is: „Nemzedék és nemzedék között - írta - nincs véleménykülönbség abban, hogy amiért a legtöbbet kell szenvednünk és tűrnünk, abban van egyetlen megtartó erőnk is: magyar mivoltunkban." Majd alább: „Nehéz idők járnak ránk, de ha a test nyugalmasabban és békésebben is élhetne máshol, a szív és a lélek csak itt élhet úgy, hogy halálos bűnbánat ne legyen belőle. Nem csak itt kell maradni, hanem az uralkodó nemzettől átvenni a hősi emberi harcot, amelyet neki a művelődésteremtő anyanyelv jogáért és bárkinek emberi jogaiért folytatnia kéne."
A „tavaszi találkozó" előkészületei 1937 nyarán is folytatódtak: megválasztották az ifjúsági parlament előkészítő bizottságát (tagjai: Tamási Áron, Nagy István, Asztalos Sándor, Petrovay Tibor, Vita Sándor valamint a Találkozóról végül is távol maradt Jordáky Lajos. A kiegyenlítődés helyett azonban egyelőre inkább az ellentétek sarkítódtak. Augusztus végén jelent meg, ismét Tamási Áron tollából „az előkészítő bizottság jelentése az eddig végzett munkáról" (Másfél évi munka után...), s erre válaszul az Erdélyi Fiataloknak az a nyilatkozata (Erdélyi Fiatalok, 1937/3. 15-18), amelyben elhatárolták magukat „a közeli világmegváltást hirdető fiatal marxistáktól", akik „az ifjúsági életben diktatúrára törekednek", másfelől a Hiteltől, amelynek tagjai „tudományos, nemzetpolitikai, irodalmi és ifjúsági síkon mind olyan munkát kezdtek, amelyet e területen mások már régóta végeztek", s kifogásolták azt is, hogy a készülő találkozóra a különböző csoportokat egyéni részvétel alapján, nem pedig csoportos képviseleti alapon készültek meghívni. Végül az Erdélyi Fiatalok testületileg távol maradtak az okt. 2-án megkezdődött találkozótól.
A Marosvásárhelyen sorra került találkozón Tamási Áron elnökölt, ő tartotta a 187 résztvevő előtt a megnyitó beszédet is, majd következtek az előadások: Albrecht Dezső: Az erdélyi magyarság társadalmi alkata, erkölcstana, társadalmunk átalakulásának útjai és képe, Asztalos Sándor: Az erdélyi magyar nemzetkisebbség közjogi és nemzetközi jogi helyzetéről, Gagyi László: Az erdélyi magyar napisajtó háború utáni működése, mostani állapota és jövőbeni szerepe, Kacsó Sándor: Az erdélyi magyarság és a román nép építő együttélésének feltételei és útjai, Pálffy Antal: Iskolai nevelésünk, annak reformja és az iskolán kívüli népnevelés, Teleki Ádám: Mezőgazdasági politikánk. Előadást tartott még közgazdasági problémákról Petrovay Tibor.
A Találkozó végén megszületett a záróhatározat, a Vásárhelyi Hitvallás, amelyet egy kiküldött bizottság (tagjai Albrecht Dezső, Árvay Árpád, Balogh Edgár, Becsky István, Dániel Antal, Kacsó Sándor, Nagy István, Petrovay Tibor) javaslata alapján terjesztettek elő és szavaztak meg. A hitvallás elvi határozataiban kimondja:
„Az erdélyi magyar társadalomnak a kisebbségi sors követelményei szerint való átalakulását sorsdöntő jelentőségűnek ítéljük és ezért történelmi felelősségünk tudatában az egy test, egy lélek akaratával valljuk, hogy:
az erdélyi magyar népkisebbségi élet irányítása csakis a keresztény erkölcsi és demokratikus nemzeti követelmények szerint történhetik;
népkisebbségi életünket és annak minden intézményét a nemzeti egység gondolata és célja hassa át, politikai, gazdasági, közművelődési és egyházi intézményei s azok vezetői között, amennyiben hiányzik, becsületes együttműködés jöjjön létre, az osztály-, felekezeti és nemzedéki ellentétek életünkből tűnjenek el, annál is inkább, mert minden felekezetű és származású magyar embert, s így azokat a zsidó vallású magyarokat is, akik kisebbségi sorsunk minden következményét vállalják, a magyar népkisebbség alkotó elemének tekintjük;
a Vásárhelyi Találkozón megjelent fiatal romániai magyar értelmiség a legteljesebb nemzeti, szociális és politikai egység vágyától áthatva kimondja, hogy az erdélyi magyarság minden egyes tagjára sorskérdéseink és küzdelmeink iránti érdeklődés, tevőleges szolgálat és munka hárul;
a magyarság minden egyes tagjának teljesítenie kell mind anyagi, mind szellemi tehetségéhez mérten kötelességét magára hagyott nemzetünk iránt; kizárandó az, aki az erdélyi magyarság nemzeti érdekeivel összetűző tevékenységet fejt ki."
A záróhatározattal egy időben a résztvevők megválasztották a ~ Állandó Bizottságát, amelynek tagjai lettek: Albrecht Dezső, Asztalos Sándor, Jancsó Elemér, Jordáky Lajos, Nagy István, Szűcs Elemér, Tamási Áron, Teleki Ádám és Venczel József.
Már a Találkozón heves vita robbant ki Kacsó Sándornak a román-magyar együttélés problémáiról tartott előadása kapcsán, amelynek hatására az előadó vissza is vonta a maga határozati javaslatát. A Találkozó lezárultával aztán a támadások kívülről is megindultak: a Magyar Párt lapja, a Keleti Újság már a Kacsó-előadás fogadtatását sietett kommentálni majd egy újabb vezércikkben megismételte támadását; az Erdélyi Fiatalok szerkesztőségi cikkben szögezte le lényegében változatlan álláspontját; az Előrében Hoffer Géza vádolta meg a Találkozó szociáldemokrata beállítású résztvevőit „az osztályharc feladásával és a szocializmus eszméinek elárulásával".
A Találkozón létrejött, világnézetek és osztályszempontok fölötti egységre néhány látványos közös rendezvény utalt, mint amilyen a kolozsvári Vasas Otthon-beli, 1938. ápr. 4-i rendezvény volt, amelyen Tamási is előadást tartott. Ennek ellenére nem tudott tartós lenni: a határozatokat mindegyik tábor (a „jobbra szakadtak" és a „balra szorultak", ahogy Balogh Edgár fogalmazott) más- és másképpen értelmezte. A Találkozóval elindult mozgalom - ahogy Dániel Antal a Hitelben egy év múlva értékelte - „...megállott a feladatok megismerésénél, a teendők feltárásánál... A népi feladatok megoldásában mutatkozó gyakorlati tétovázást és tanácstalanságot nem küszöbölte ki közéletünkből, s bár mindenki vele takarózott, s cselekvését vele hitelesítette, merevségétől nem tudott megszabadulni, s becsontosodott történelmi jelentőségének emlegetésébe." Az évfordulóról a Keleti Újság is megemlékezett, s gúnyosan kommentálva állapította meg: „...ez a mostani 'feloszlatási jegyzőkönyv' a második megfogható tény, ami az erdélyi magyar kisebbség életének ebből a fejezetéből mint konkrétum leszűrhető".
Ezzel az elfogult értékeléssel szemben sokkal pozitívabb volt a ~ magyarországi és főképp csehszlovákiai visszhangja, ami a népi írók, illetve az egykori sarlósok reagálásainak volt köszönhető.
Az eredménytelenséghez a belső ellentétek mellett hozzájárult a romániai politikai helyzet fordulata: II. Károly király 1938-ban bevezette a királyi diktatúrát, s létrehozta a Nemzeti Újjászületés Frontját, amely az általa időközben felszámolt polgári parlamentarizmus helyett egy fasiszta típusú rendszer nyitányát jelentette. Ebben a rendszerben hozzák létre felülről a Magyar Népközösséget, s annak, mint egyetlen nemzetiségi tömegszervezetnek a keretébe kellett beilleszkednie minden magyar megnyilvánulásnak. Ebben a helyzetben a baloldal elszigetelődött, s a Vásárhelyi Találkozón elfogadott Hitvallás feladásával vádolta annak többi aláíróit.
A összefoglaló értékelésre mindjárt a Bécsi Döntés utáni első években ketten is vállalkoztak: Ligeti Ernő és Mikó Imre, utóbbi az erdélyi magyarság politikai történetét áttekintő könyvében (Huszonkét év. Bp. 1941) abban látja jelentőségét, hogy „...az új nemzedék itt lépett fel először mint önálló politikai tényező az erdélyi magyar közéletben" (i. m. 192). Széthullásának okát pedig a kívülről jött támadások mellett abban , hogy „a gyakorlati életben ... nemsokára kiújultak az ellentétek jobb- és baloldal között s a találkozó munkaközössége alkotóelemeire hullott szét" (i. m. 193). Ligeti viszont, akinek a Független Újságban szerevezett ankét révén nem lebecsülendő szerepe volt abban, hogy a Találkozó megvalósult, Súly alatt a pálma című könyvében külön fejezetet szentelt a Találkozónak, amelyről egyrészt a kívülálló szemtanú lelkesedésével számolt be, másrészt megvonta mérlegét is („Ez az élményszerű megmozdulás... valami céltudatosat, folytonosságon épülőt akart a jövő számára is, csak azt nem tudta pontosan, hogy mit. Vagy ha Tamási Áron és szűkebb vezérkarának képzeletében ki is alakult az együttműködésnek további formája, a körülmények még azt sem engedték meg, hogy ez a megnyilatkozás megismételhető legyen." I. m. 203-204.)
Felidézték és értékelték a Találkozón történteket az egykori résztvevők, sőt főképp baloldalról, többen is felvetették felújítását, erre azonban a háborús körülmények között nem kerülhetett sor.
A II. világháború után két évtizeden át hallgatás telepedett a ~ emlékére. Balogh Edgár ugyan kötetbe gyűjtötte a Találkozóval kapcsolatosan korábban írott cikkeit (Hármas kis tükör. Bp. 1945), s kísérletet tett a Bolyai Egyetemen arra is, hogy bedolgozza „a Vásárhelyi Találkozót hazai párttörténetünkbe", de erre nem került sor.
Csak a Találkozó 30. évfordulóján jelent meg az első történészi megközelítés: Csatáry Dániel könyve, majd néhány kortárs (Balogh Edgár, Bányai László, Jordáky Lajos, Szemlér Ferenc) idézte fel az eseményeket, a Találkozót, „a kommunista párt vezette népfront" akciójaként értékelve. Tárgyszerűbb kép és sok részlet derültek ki ezt követően Nagy István, Demeter János, Veress Pál, Balogh Edgár, Kacsó Sándor önéletrajzi visszaemlékezéseiből, s a 40. évfordulóra megjelent Turzai Mária könyve is, számos fontos (bár csonkított szövegű) dokumentummal. Ugyanekkor közölte viszont a kor hiteles dokumentumaira építő elemző értékelését Nagy György.
Végül a 90-es években került sor a Találkozóval kapcsolatos tisztázó vitákra (Balogh Edgár, László Ferenc), a Találkozót egy nagyobb folyamatba behelyező értékelésekre (Gáll Ernő), s egyúttal addig lappangó dokumentumok is nyilvánosságra kerültek (Kuszálik Péter, Dávid Gyula közlésében). (RMIL)
Csatári Dániel: A Vásárhelyi Találkozó. Bp. 1967. - Balogh Edgár: Szükséges dialógus volt. Korunk 1967. 11 1362-1363. - Bányai László: Emlékezetes értekezlet. Korunk 1967. 11 1355-1359, - Jordáky Lajos: Munkásegység a Találkozón. Korunk 1967. 11 1359-1361. - Szemlér Ferenc: Magányos résztvevő a Vásárhelyi Találkozón. Igaz Szó 1967. II. 479-488. - Nagy István: Szemben az árral. Buk. 1974. 272-302, - Demeter János: Századunk sodrában. Uo. 1975. - - Nagy György: Alkalmi asszociációk a közéleti szó hiteléről. A Vásárhelyi Találkozó évfordulójára. Korunk 1977/11. - Turzai Mária:„a történelem önmagát gondolta". A Vásárhelyi Találkozó. Buk. 1977. - Veress Pál: Holnap indulok hozzád. Uo. 1977. - Balogh Edgár: Szolgálatban. Uo. 1978. 28-58. - Kacsó Sándor: Nehéz szagú iszap felett. Bp. 1985. 13-52. - Az Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták. Buk. 1986. - László Ferenc: Mi is történt Vásárhelyen 1937-ben. Korunk 1991/3. - Balogh Edgár: Vásárhelytől Vásárhelyig. Helikon 1991/29. - uő: Perlekedés helyett tények. Helikon 1994/12. - uő: Akár meg is egyezhetnénk. A Hét 1994/39. - Gáll Ernő: A Vásárhelyi Találkozótól a Szárszói Konferenciáig. A Hét 1993/46. - Kuszálik Péter: V. T. 37. Látó 1996/7. - Dávid Gyula: A Vásárhelyi Találkozó dokumentumaiból: Jancsó Elemér: A Vásárhelyi Találkozó gyorsírásos jegyzőkönyve.; Pálffy Antal előadása a Találkozón. Látó 1998/7. - Szász István Tas: Beszédes csend. Három Hitel és ami utána következett. Kv. 2007.