Az épület Nagyvárad történeti központjában, a Fő (Republicii) utca és a Barátok (egykori Sal Ferenc, ma Dunărea) utcák sarkán áll. A telek a XVIII. századi város szélén, az Nagyvárad-Olaszi nevű városrész szélén, az Olaszit határoló palánkvár mellett feküdt, a Párizs patak bal partján (mely az 1920-as évekig a Brassó utcáig folyt). A mai katonai kórház két épületszárny alkotja, melyek között az átjárás mindkét szinten biztosított. Az egykori kolostor belső udvarral ellátott, négyzetes alaprajzon fekszik. A kolostor udvarát a kolostor három szárnya és a negyedik oldalon a hajófal határolja. A kolostortól balra található a kórház XIX. században épített szárnya. A kolostor három épületszárnyát az udvar felől boltozott kerengő [...]