nyomtat

megoszt

Vigadó, Csíkszereda
Utolsó frissítés:  2012-12-13
Szerző:  Ladó Ágota


A műemlék adatai
Cím: Petőfi Sándor utca 38.
Kód: HR-II-a-B-12721
Datálás: 1904

Történeti adatok

Bár a magyar nemzeti színészet első jelenségeivel csak a 18. század utolsó évtizedében találkozunk, a 19. század második felére a művelődés fontos tényezőjeként, a társasági élet elsődleges színtereként és a szórakozás legkedveltebb módjaként a színház fontos szerephez jutott, a színjátszás – és ezzel együtt a színházépítés – pedig nemzeti üggyé vált. A 19. század végétől sorra épültek a színházak, vigadók mind a fővárosban, mind pedig vidéken, ez a hullám természetesen Erdélyben is érezhető volt. A színházépítésben tapasztalt folytonosság az első világháború kitörésével megszakadt, a későbbiekben filmszínházak létesítése vált általánossá. A 19. század második felétől az első világháború kitöréséig tehát virágzott a magyarországi színházépítészet, és míg a fővárosban Operaház, idővel pedig Zeneakadémia is létesült, vidéken a kulturális élet különböző eseményei egyazon épületben, kultúrházban zajlottak.

 

Egy csíkszeredai „közművelődési csarnokra” is – mely rendelkezne egy tisztességes teremmel, színpaddal, ahhoz tartozó mellékhelyiségekkel és közművelődési célokra bármikor igénybe vehető lenne – már régóta nagy igény mutatkozott a városban. 1903 folyamán ez az igény egyre többször fogalmazódott meg a helyi sajtóban, az indulatos hangvételű cikkek sürgették a helyi elöljárókat, annál is inkább, mivel a szomszéd Sepsiszentgyörgy város ekkorra már egy díszes vigadót épített és rendezett be. Egy ilyen jellegű közművelődési csarnok nyilvánvaló szükségessége azt eredményezte, hogy 1903 novemberére a bőkezű vármegye jóvoltából a város egy redut, egy kulturális és társadalmi célokra alkalmas, előkelő és modern igények szerint tervezett palota építését helyezte kilátásba. A tervek szerint a Vigadó egy bérpalota lett volna, melynek emeleti részen az ünnepségekhez és mulatságokhoz szükséges termek, alsó szintjén pedig elegáns kávéház és egyéb helyiségek nyílnak. A decemberi híradások szerint 1903 végére valószínűvé vált, hogy 1904 végére felépül a pompás, modern berendezésű palota, mely egy kényelmes szállót is magában foglal majd, 1904 februárjára pedig már a minisztériumi jóváhagyást követően a versenytárgyalást is kiírták. A versenytárgyalási hirdetmény közzététele után a Csíki Magánjavak igazgatótanácsa 1904. március 10-én döntötte el a csíkszeredai redut építési pályázatának sorsát. A határozat szerint Koch Károly budapesti vállalkozó ajánlata került elfogadásra, aki 136.888 korona 15 fillérért vállalta a kivitelezést. A tavaszi versenytárgyalás után június 9-én a Csíki Magánjavak igazgatósága már az épülő Vigadó fűtéséről és világításáról döntött, és e tekintetben egyhangú lelkesedéssel fogadta el az épület tervezőjének, Szász Róbertnek alapos szaktanulmányokra valló, rendkívül praktikus javaslatát, miszerint az épületet központi gőzfűtéssel kellett volna ellátni és elektromos fénnyel – amennyiben Csíkszeredába sikerül a megfelelő időn belül bevezetni a villamos világítást. Ellenkező esetben Szász Róbert aerogén-világítást javasolt a Vigadóba, de a június 12-iki sajtóközlemény szerint egy részvénytársaság megtette már az első lépéseket az elektromos világítás bevezetése érdekében. A Vigadó építését övező fokozódó lelkesedést jól érzékelteti az az örömteli júniusi híradás, mely szerint „A csíkszeredai vigadó minden ízében modern stílű, rendkívül ízléses és mindamellett impozáns palota lesz, amelynek kitűnő tervét Szász Róbert, az államépítészeti hivatal egyik legzseniálisabb és legképzettebb mérnöke készítette kiváló gonddal és ambícióval. A vigadó beosztása, külső és belső díszítése, amely feltűnő szépségével és szecessziós árnyulataival valóságos szenzációt fog képezni, architekturiai szempontból dicséretére válnék bármely hírneves fővárosi építésznek s városunk valóban büszke lehet, hogy falai között ilyen modern és impozáns palota fog emelkedni.” 1904 nyarán lelkes várakozás jellemezte Csíkszereda közönségét, ezt pedig csak fokozta az új redut beosztásának, a különböző termek méretének, elhelyezkedésének és befogadó-képességének nyilvánosságra hozása, csakúgy, mint a vigadó berendezésére kiírt augusztusi versenytárgyalás, mely eredményeképpen az építtető bizottság Bartha Artur budapesti műrajzoló, kárpitos- és díszítőmesternek adta ki a berendezés elkészítését 24.000 korona összegért. Az építkezések befejeztével december elején közölte a sajtó, hogy Csík vármegye a Vigadót Egyed Gyulának, a nemzetközi vasúti háló- és étkezőkocsi-társaság főpincérének adta bérbe, évi 6.000 korona bérösszegért. A Vigadó megnyitása csendben, minden hírverés nélkül történt meg 1904. december 31-én este. Kevéssel, mindössze két héttel az épület átadása után kiderült azonban, hogy a lázas sietség mindig megbosszulja önmagát, emiatt a drágán felépített és berendezett Vigadót már 1905 januárjának közepén huzamosabb időre be kellett zárni. A nagyterem fűtési és világítási gondjai miatt korán hasznavehetetlennek bizonyult, a téli vakolás a falakról több helyen levált, a szálloda szobái, a vendéglő és a kávéház nedvesek maradtak, az egész épület általában kifűthetetlennek bizonyult, és a kor legújabb technikai vívmányainak felhasználásával épített Vigadóban gyakran órákon át pokoli sötétség honolt. Az elhamarkodott építkezés következményei miatt a kevéssel azelőtt még az egyik legképzettebb mérnöknek tartott Szász Róbertet tették felelőssé. Mindemellett – és annak ellenére, hogy 1905 januárjában még sokan az épület tavaszi helyreállításában reménykedtek – csak 1912-ben született meg a döntés a Vigadó kibővítéséről és rendbetételéről. A minisztériumi elutasítást követően hiányoztak azok az anyagi feltételek, melyek segítségével a Vigadóból ideális épület válhatott volna, így azt bérházként hasznosították. Bár az omladozó Vigadó helyreállítására sokáig nem volt elegendő pénz, az első világháború előtti években gyarapodott a Magánjavak jövedelme, ezért úgy tűnt, lehetőség adódik az épület felújítására, ennek reményében pedig számos terv is készült. A világháború kirobbanásának következtében azonban a megvalósíthatónak tűnő tervek végleg lekerültek a napirendről. A 20. század második évtizedétől megszűnt a polgárok érdeklődése a kaszinói élet iránt, így az épület is fokozatosan vesztett jelentőségéből. Később az egykori redut nagytermében filmszínházat rendeztek be, a mozizás a szabadidő eltöltésének legközkedveltebb módja lett. A mozivá, később régi mozivá átkeresztelt épületben ma irodák működnek.
 


A műemlék leírása

A csíkszeredai Vigadó épülete az egykori Apafi és Új, a mai Petőfi és Kőrösi Csoma Sándor utcák találkozásánál, egy saroktelken található, olyan épületek szomszédságában, melyeket szintén a dualizmus korában emeltek. A Vigadótól északra, az egykori Új (mai Kőrösi Csoma Sándor) utca túloldalán a század eleji vármegyei főjegyző, Dr. Bochkor Béla háza áll, a Vigadótól délre pedig, az egykori Apafi (mai Petőfi) utcában a Polgári Leányiskola, mely ma a Petőfi Sándor Általános Iskola nevet viseli. Egy 1914-ben készített helyszínrajz szerint az L alaprajzú épület egy háromszögű telken állt, főhomlokzata az Apafi/Petőfi utcára, udvari homlokzata egy kis parkra nézett. Az Új/Kőrösi Csoma Sándor utcai épületrészben kapott helyet a nagyterem összes tartozékával, az Apafi/Petőfi utcaiban pedig a szállodai szobák, kisebb helyiségek voltak.

 

Az épület belsejével ellentétben az épület külsejének, homlokzatainak átalakítását nem tervezték. A Vigadó homlokzatai ennek ellenére nem maradtak mentesek a későbbi beavatkozásoktól, átalakításoktól és a rongálódástól. Az épületnek a Petőfi Sándor Általános Iskola felőli homlokzata nyolc tengelyes, a mélyített pannókban elhelyezett ablakok egyenes záródásúak. Minden földszinti ablak alatt keskeny könyöklőpárkány van, a nyílások fölött kétoldalt pedig kisméretű, négyszög alakú mezők, melyekben egy-egy szál virág stukkóreliefje tűnik fel. Az emeleti ablakok díszítése jóval gazdagabb: a nyílások fölötti falmezőket szinte teljesen kitöltik az ismét négyszög alakú keretbe foglalt szecessziós virágornamensek, melyek hullámzó szárai egymásba hajlanak. A Vigadó Apafi/Petőfi utcai (fő-) homlokzata tizenhét tengely szélességű, de az eltérő díszítés miatt ez a homlokzat három részre osztható: délről haladva az első öt tengely tekinthető az első, a következő hét tengely a második és a fennmaradó öt tengely a harmadik egységnek. E részek közti eltérést fokozza, hogy a főhomlokzat szakaszait újabban más-más színűre festették. A különbségek ellenére az ablakok mindhárom részen egyenes záródásúak. Az első öt tengely földszinti nyílásai (és az azok fölött látható virágdíszek) az iskolára néző homlokzat szintén földszinti megoldásait ismétlik, az emeleti ablakok fölötti falmezők azonban üresek. Ezt a hiányt két stukkó pótolja, melyek a második és harmadik, illetve a harmadik és negyedik tengelyek közti falsávokban kaptak helyet: az egyik virágsziromból kinövő virágcsokrot ábrázol, melyet egy indaszerű szár foglal keretbe, a másikon – szintén sziromból kinövő – stilizált mákvirág és mákgubó látható magasra nőtt, fogazott levelek között. A főhomlokzat központi része (a következő hét tengely) az iskolára néző homlokzattal azonos, a különbséget az a késői beavatkozás adja, melynek következtében az első tengely helyén egy új bejáratot nyitottak és fölé ugyanakkor egy nagyméretű, oda nem illő ablakot vágtak. A főhomlokzat harmadik részén (a következő öt tengely) is felfedezhetőek utólagos beavatkozások nyomai: az első és harmadik tengelyek földszinti nyílásait kiszélesítették, a második tengely földszinti ablaka helyén egy bejáratot alakítottak ki. A főhomlokzat ezen részén a földszinti ablakok fölötti falmezőkben egymásba növő, dús levelű faágak láthatóak. Az emeleten az első és második, illetve a második és harmadik tengelyek közötti falsávokban azok a stukkók jelennek meg újra, melyeket az első rész esetében láthattunk, itt azonban fordított sorrendben: az első falsávban a levelek között felbukkanó mákvirág és –gubó, a másodikban a virágcsokor. A negyedik és ötödik tengelyek közti falsáv felső részén egy hosszú hajú, éneklő női maszk jelenik meg, mellyel az épület ezen részének funkcióját igyekeztek jelezni, alatta egy medalionban az 1904-es évszám, a Vigadó átadásának éve szerepel. Az Apafi/Petőfi utcára néző főhomlokzat első és harmadik része kissé kiugrik a központi hét tengely síkjából. Az Apafi/Petőfi utca és az Új/Kőrösi Csoma Sándor utca találkozásánál helyezkedik el a Vigadó leszelt sarokhomlokzata, mely egy tengelynyi szélességű. E homlokzat földszintjén volt egykor az épület főbejárata – melyhez az utcáról lépcső vezetett –, de ezt később beépítették, ablakká alakították. Az emeleten egy erkély van, az ajtót azonban, melyen keresztül ki lehetett jutni, szintén ablakká alakították. Az egykori emeleti ajtó körül részben még ma is láthatók azok a díszek, melyek az épület eredeti funkciójára utalnak: az ajtó bal oldalán lombos ágon húros hangszerek és trombiták hirdették régen a zenés esteket, az ajtó jobb oldalát is hasonló motívumok díszíthették, onnan azonban lehullottak a stukkók. Az egyenes záródású nyílás fölötti üresen álló keretben valamikor egy címer díszelgett. Az épület Új/Kőrösi Csoma Sándor utcára néző homlokzata két részre osztható: az első rész öt tengelyében egyenes záródású ablakok vannak, a földszinti nyílások fölött a már ismert egymásba növő, dús levelű faágakkal. Az első és második tengely közti falsáv felső részén újra megjelenik a női maszk, az alatta levő medalion azonban teljesen üres. A homlokzat másik részében három nagyméretű, íves záródású ablak volt, melyeket azonban mára már befalaztak, így már csak kereteik domborodnak ki a fal síkjából. Egykor ezeken az ablakokon keresztül jutott a fény az előadóterembe. Az építész egy kupolás sisakot is elhelyezett a sarokhomlokzat fölé, melyet füzérdíszekkel díszítettek. A Vigadó homlokzatai fölött párkány és attika futott végig, ma azonban az attikának már csak részletei láthatóak. Az épület udvar felőli homlokzata már nehezen írható le. A helyszínrajzokról ismert kis park a kúttal régen eltűnt, a helyét garázsok és egyéb raktárak vették át, melyek teljesen eltakarják a homlokzatot. A Vigadó nagytermének színpadát díszítő, dús lombkoronához hasonló gazdag növényi ornamentikáról és az épület homlokzatait díszítő motívumokról általánosságban elmondható, hogy nem a népies elemeket is felvonultató magyaros jellegű szecessziót követik, hanem a maszkokat és örvénylő növényornamenseket használó bécsi szecesszió világát idézik.


Válogatott irodalom
Császár László (szerk.): Épülettípusok a kiegyezés utáni Magyarországon. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 1995. 23–33, 62–78.
Kocsis Lajos: A Csíki Magánjavak története (1869–1923). „A székelység boldogulásának előmozdítója”. Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2008. 132–134.
Pál Judit: Városfejlődés a Székelyföldön (1750–1914). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003. 421–432.
Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Typografika, Békéscsaba, 2007. 131–133.



Eszmecsere a szócikkről

Képek

beszúr más oldalra