Szerző: Lupescu Radu
Kód: HD-II-m-A-03344
Datálás: épült a 15. században, átalakították a 17. században, restaurálták a 19–20. században
Vajdahunyad vára filigrán architektúrájával mint ereklyetartó emelkedik a vaskohászati kombinát által igen megviselt város fölé. A város szürke tömegéből hirtelen kimagasló vár örömmel és csodálattal tölti el látogatóját, aki e monumentális építmény minden zugát, és a benne lezajlott események kavalkádját örökre magába zárja. Hat évszázad történetének emlékét őrzi e műemlék, amit nem csak a Hunyadiak, hanem erdélyi fejedelmek és szomorú sorsú családok birtoklása töltött meg tartalommal.
A Ruszka-havasok keleti lejtőjének egészen a Cserna folyóig benyúló lankás magaslatán fekszik a vár, a Csernába torkolló Zalasd patak mentén. E szép, de nehezen védhető természeti környezetbe ültetett rezidenciából nem csak a várost, de az uradalomhoz tartozó környező falvakat is jól szemmel lehetett tartani.
Amikor 1409-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) a Hunyadiaknak adományozta Vajdahunyadot – akkori nevén Hunyadot – a birtok elég jelentéktelen volt, még mezővárosnak sem tekintették. Pedig az Árpád-korban a megye legfontosabb központjának számított, amelyről a királyi vármegyét is elnevezték. A Kincses-hegyen eddig feltárt 75 sír 11. századi település létezésére utal, a legkorábbi pénzveret pedig Szent István korából való. A temető és a település mellett, a Szent Péter-hegyen terült el Hunyad legfontosabb létesítménye, a megye központjaként is működő sáncvár. Őskori erődítésről van szó, amelyet a 11. században újrahasznosítottak. A régészeti leletek tanúsága szerint még a 13. században is használták, hogy majd a kő várépítészet elterjedésével a korai megyeközpont, megannyi társához hasonlóan elenyésszen. A 14. században Déva és Hátszeg vára jutott vezető szerephez a megyében, Hunyad pedig fokozatosan elveszítette központi szerepét. Így került 1409-ben Hunyadi János apjának a birtokába, akkor még senki sem sejtve, hogy ide nem csak a középkori magyar várépítészet egyik gyöngyszeme fog megépülni, hanem a megye legjelentősebb váruradalma fog körülötte kikristályosodni.
Luxemburgi Zsigmond 1409-ben adományozta Vajknak és rokonainak Hunyadot. Ezzel új korszak kezdődött a család történetében, mivel immár a magyar nemesség sorába emelkedtek. Vajk halála után testvére, majd az 1420-as évek végétől Hunyadi János lett a család feje, aki apjához hasonlóan Zsigmond király udvarában kezdte fontosabb politikai szereplését. Zsigmond korában a Hunyadi család tehetősebb középnemesnek számított. A bárók közé való felemelkedésre valamivel később, Habsburg Albert (1437–1439), majd Jagelló I. Ulászló (1440–1444) alatt került sor. 1441-ben I. Ulászló kinevezte erdélyi vajdának, és ettől kezdve a magyar királyság sorsának egyik főszereplője lett. E magas méltósághoz megfelelő családi rezidenciára volt szükség, így kezdte meg a vajdahunyadi vár kiépítését új reprezentációs igényeinek megfelelően.
A közhiedelemmel ellentétben 1409-ben Zsigmond nem adományozott várat a családnak. Akkor mindössze Hunyad települését kapták meg a hozzá tartozó földekkel. E köré szervezte meg a család azt az uradalmat, amelynek központjába Hunyadi impozáns várat emelt. Az építkezésekre az 1440-es években került sor, míg Hunyadi az erdélyi vajdai tisztet töltötte be. Ez lehetett az oka annak, hogy 1443-ban Szilágyi Erzsébet nem a hatalmas építőteleppé alakított Vajdahunyadon szülte meg Mátyást, hanem a vajdával szoros baráti viszonyt ápoló Kolozsváron. Hunyadi 1446-ban érkezett el pályafutásának újabb szakaszához, amikor Magyarország kormányzójának választották meg. A Hunyadi pályafutásában bekövetkezett funkcióváltás úgy tűnik tovább fokozta reprezentációs igényeit, és ennek kiélését az anyagiak sem gátolták, mivel a királyi jövedelmek a kezébe kerültek. Mondhatni a Zsigmond király után megszakadt udvari építkezés hagyományát támasztotta fel Hunyadi új vajdahunyadi építkezéseivel.
Hunyadi Jánosnak 1456-ban hirtelen bekövetkezett halálával a vajdahunyadi vár átalakítása fokozatosan alábbhagyott, majd megszűnt. A család igen bonyolult politikai helyzetbe sodródott, azonban az özvegy Szilágyi Erzsébet emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően, végül jól kerültek ki belőle és 1458 januárjában Mátyást megválasztották Magyarország új királyának.
Mátyás a még mindig óriási kiterjedésű Hunyadi birtokok egy részét anyjának engedte át (Munkács, Debrecen), nagyobbik részét azonban megtartotta magának. Ezek között volt Vajdahunyad is. A vár Mátyás uralkodásának első szakaszában háttérbe szorult, az építkezések is teljesen leálltak. Szerepe akkor értékelődött fel ismét, amikor az 1470-es évek végén egyértelmű lett, hogy Mátyás fiúörökös nélkül marad, és a házasságon kívül született Corvin János került előtérbe. 1479-ben Magyarország történetében addig szokatlan módon, két örökös ispánságot adományozott fiának (Liptó és Hunyad), majd 1482-ben magát Vajdahunyad várát is neki juttatta. Ezzel Mátyás új birtokadományozási politika alapjait fektette le, amelynek célja Corvin János felemelése volt az ország legnagyobb mágnásai közé. A birtokok sorában Vajdahunyad kétségtelenül mélyebb üzenetet is hordozott: a Hunyadi család ősi fészkének átengedésével egyértelművé tette mindenki számára, hogy a király Corvin Jánost a család teljes jogú tagjának és örökösének tekintette.
Corvin János halálát (1504) követően özvegye, Frangepán Beatrix örökölte meg a hatalmas Hunyadi vagyont, majd Beatrix második házassága révén mindez Brandenburgi György őrgróf tulajdonába ment át (1510). A mohácsi csatát követő polgárháborús korszakban a várat Szapolyai János emberei foglalták el 1534-ben. Alig két évig maradt a tulajdonában, amikor többek között ezzel a várral tisztelte meg Török Bálint híres pártváltását. A Török család 1618-ig birtokolta a várat, amikor Bethlen Gábor fejedelem tulajdonába ment át. Mivel fiai nem voltak, a várat unokaöccsének ifj. Bethlen Istvánnak engedte át, majd pedig ennek halála után, öccse Péter örökölte meg. A Bethlenek birtoklása korában került sor a vár utolsó nagyszabású átalakítására, ami szinte minden részét érintette. A Bethlenek 1646-ban bekövetkezett halálával, beházasodás révén, a Zólyomi család tulajdonába jutott. A 17. század második felében még Thököly Imre és Apafi Mihály fejedelem birtokolta a várat. Mint fejedelmi birtok, II. Apafi Mihály halálát követően, 1725-ben kincstári birtok lett. Különféle hivataloknak adott otthont mígnem 1854-ben egy tűvész során teljesen le nem égett.
1880-ig a magyar kormány Pénzügyminisztériuma tulajdonában volt, és ez idő alatt kezdődtek meg a nagy helyreállítási munkálatok is 1868-ban. Első restaurátorai Friedrich Schmidt tanítványai voltak, Schulcz Ferenc, majd Steindl Imre. Feladatuk nem csak a restaurálás, hanem a vár vadászkastéllyá való átalakítása volt, ugyanis felmerült annak a lehetősége, hogy a magyar királyi pár egyik rezidenciájává váljon. Minekután ebből a tervből nem lett semmi, az első restaurálási szakaszt egy pallér, Piátsek Gyula fejezte be, roppant nagy károkat okozva a várban. A következő évtizedekben a restaurálás ügye pihent. Közben, 1880-ban a Pénzügyminisztériumtól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz került a vár, amelynek a Műemlékek Országos Bizottsága is alá volt rendelve. A bizottság felügyelete alatt kisebb beavatkozásra került sor Khuen Antal, majd Schulek Frigyes irányítása alatt. A Monarchia korának utolsó nagy helyreállítását Möller István vezette, aki a világháborús események miatt 1916-ban volt kénytelen abbahagyni a munkáját.
A vár szinte folytonos karbantartást igényel, így azóta is több rendben dolgoztak rajta. Nagyobb helyreállítási munkálatokra 1956–1968 között került sor, amikor a vár lényegében elnyerte mai formáját.
Vajdahunyad vára a város fölé emelkedő dombtető szélére épült, közvetlenül a Zalasd patak mellett. Nehezen védhető helyről van szó, és emiatt mindig is kételyek merültek fel a vár hadászati jelentőségével kapcsolatban. Összességében nagyon jól átgondolt, építészetileg szépen megtervezett, a könnyebb tűzfegyverek használatát is lehetővé tevő, igényes várról van szó.
Hunyadi legkorábbi építkezéseinek szakaszában egy armírozott élekben végződő, ovális falgyűrű képezte a központi részét. Téglából rakott védőpártázatának nyomai a keleti oldalon figyelhetők meg. A terepviszonyokhoz képest, bizonyos szabályosságra törekedve, egymástól majdnem egyenlő távolságra négy kerek toronnyal erősítették meg a várfalat. A tornyokat később átalakították, mindössze az északi, ún. Hímes-torony őrizte meg eredeti alakját. A vár bejárata a városra tekintő dél-keleti oldalon volt, ide épült a Régi-kaputorony gyalogos- és szekérkapuval. A várfalhoz belülről csatlakozó épületszárnyakról keveset tudunk. Egyedül az északi szárnyról vannak némi ismereteink. Kétszintes építmény volt, udvari falához pedig, a földszinten és az emeleten is, a nemesi várépítészetben akkoriban még elég ritkán alkalmazott árkádos folyosót építettek. Az itáliai loggiákra emlékeztető kiegészítés jelentős mértékben növelte a vár udvarának szépségét. Az emeleti folyosó falát címersorral díszítették, az alatta levő mezőt pedig lombornamentikába bújtatott vadászjelenettel töltötték ki. A címersor I. Ulászló király címerével kezdődött, középen, kiemelt helyen, a Hunyadi címer foglalt helyet. Tőle jobbra sorakoztak a világi előkelők, balra pedig az egyházi előkelők címerei. Figyelembe véve hivatalviselésüket a falkép, és ezáltal az északi szárny az árkádos folyosóval 1445 körülre tehető. Sajnos ezt a nemesi művészetpártolásban egyedi kompozíciót, amelynek belső logikáját is sikerült megfejteni a 20. század elején leszedték, és azóta teljesen elpusztult. A vár saját kápolnával is rendelkezett. Létezéséről írott forrás tanúskodik, ugyanis 1443-ban Hunyadi János a Szűz Mária tiszteletére épített várkápolna látogatói számára bűnbocsánatot kért. Ezen túlmenően, minden bizonnyal a várudvart fából készített építmények határolták, nyomukat azonban a későbbi építkezések elpusztították. Az egész vár ünnepélyességét jelentős mértékben fokozta a várfalon, tornyokon és kaputornyon végigvonuló, téglából rakott magas védőpártázat, igazi arisztokratikus rezidenciák megjelenését kölcsönözve a várnak. Az így körvonalazódó erődítményt a várépítészetben elég ritka, sajátos építménnyel egészítették ki. Hatalmas szögletes tornyot emeltek a vár elé és ezt látványosan szerkesztett hosszú fedett folyosóval kötötték össze a várral kis felvonóhíd közvetítésével. A Nebojsza („ne félj”) nevet viselő torony látszólag utolsó lehetőséget nyújtó menedékhelyként funkcionálhatott, de minden bizonnyal egyéb feladatoknak is megfelelt, mint például a tulajdonos család vagyontárgyainak a megőrzése. Védett fekvését jól tükrözi az 1854-es tűzvész, amikor az egész vár lángok martaléka lett, azonban a Nebojsza-torony teljes mértékben érintetlenül maradt. Kétségtelenül a várépítészetben igen jártas építész művéről van szó, ezért is foglal el a vár sajátos helyet a magyarországi várépítészetben.
A vár második látványos átalakítására nem sokkal Hunyadi kormányzóvá való megválasztása után került sor. Ekkor épült a ma is álló, térfűzésében és tömegében templomot felidéző kápolna gazdag heraldikai programmal. A kápolna, egy 1450-ben kelt irat értelmében, Keresztelő Szent János tiszteletére épült, aki minden bizonnyal Hunyadi János védőszentje is lehetett. A kápolnával szemben, a nyugati oldalon hatalmas palota építésébe kezdett, áttörve a korábbi várfalat. Ez egyértelműen tanúskodik arról, hogy Hunyadi nem tulajdonított különösebb hadászati szerepet a várnak. A kétszintes palota alsó és felső termét öt-öt pillér két hajóra osztotta. Az emeleti magasabb terem előkelőbb volt a földszintinél. A földszinti termet közvetlenül az udvarról lehetett megközelíteni, míg az emeletre csigalépcsőn lehetett feljutni. Az építményt látszólag a földszinti terem második pillérének szalagfelirata datálja: Ezt a művet Hunyadi János Magyarország kormányzója készíttette az Úr megtestesülésének 1452-ik évében. A dátum talán csak az alsó terem befejezésére utal, ugyanis néhány címeres zárókő, és a csigalépcső-torony ajtajának igen szépen faragott címere a Hunyadi bővített címert ábrázolja, ezt pedig Hunyadi János 1453-ban kapta V. Lászlótól. Minden bizonnyal hosszan elhúzódó munkáról van szó, és az sincs kizárva, hogy Hunyadi halálakor még nem volt befejezve. Szintén ebben a periódusban kerül sor a keleti és nyugati kerek torony átalakítására. Mára mindössze a nyugati, ún. Kapisztrán-torony őrizte meg a módosítás emlékét. Kis, boltozott, jól fűthető szobát alakítottak ki benne, szépen faragott Szilágyi-címeres zárókővel és a francia gótikára emlékeztető kandallóval. A korszak legnagyobb építkezésére a palota külső homlokzatán került sor. Ezt a Zalasd patakra tekintő homlokzatot négy hatalmas támpillérrel tagolták, amelyre kecses, címerekkel gazdagon díszített erkélyeket helyeztek és ezeket keskeny folyosóval kötötték össze. Az új látványos építmény a palota külső homlokzatának teljes hosszát kitölti és jelentős mértékben emeli a vár nyugati homlokzatának ünnepélyes jellegét.
Néhány évtizeddel később Mátyás király nem csak fiának adományozta a várat, hanem ismét építkezni kezdett, hogy a vár immár az uralkodói reprezentáció új követelményeinek feleljen meg. Ebben a periódusban épült az Új-kaputorony a palota és az északi szárny között. Az északi szárnyat a keleti oldalon szépen faragott zárt erkélyekkel díszítették, az árkádos folyosó földszinti árkádjait pedig késő gótikus ablakokkal zárták be. Talán most került sor az emeleti árkádok feletti mező kifestésére, amely a címerfallal ellentétben szerencsére megmaradt. Nők és férfiak páros csoportosításban különféle gesztusokat örökítenek meg. Értelmezésük elég bonyolult, mivel nem minden esetben egyértelműek a gesztusok. A vár egyik restaurátora, Möller István a Hunyadi család eredettörténetét igyekezett belemagyarázni a falképek üzenetébe, ezzel kapcsolatban azonban számos kifogás merült fel. Minden bizonnyal idillikus udvari jelenetek megörökítéséről van szó, amilyeneket számos más 15. századi ábrázoláson láthatunk. Végül ebben a korszakban fejezték be a palota erkélysorának a boltozását, ahol Mátyás király uralkodásának utolsó szakaszára utaló címerek jelennek meg a záróköveken.
A vár építésének utolsó szakaszára a 17. század negyedik és ötödik évtizedében került sor, a Bethlenek birtoklása korában. Akkor teljesen megváltoztatták a belső terek felosztását, a nagyobb méretűeket pedig, mint amilyen a Lovagterem vagy az Országház-terem volt, több helyiségre szabdalták. Mivel a Régi kaputorony eredeti rendeltetése megszűnt, eléje bástyaszerű építményt emeltek (Fehér-bástya). Szintén abból a korszakból való a keleti oldalon található Muníciós-bástya is. A Bethlen kor belső díszítésének szép emléke a medalionokba foglalt portré- és vedutasorozat, amely ma is megtekinthető az Országház-teremben.
A vár mai állapotát lényegében a 19–20. századi mélyreható helyreállítások határozták meg. Ezek az építkezések a vár szinte minden részét érintették és sok esetben helyrehozhatatlan károkat okoztak. E megpróbáltatások ellenére, összességében a vár ma is képes tükrözni azt, ami egykoron is volt: középkori építészetünk egyik remekműve.
Lupescu Radu: „Vajdahunyad, a vár kutatástörténete (19–20. század).” Korunk 15 (2004). 7. 43–57.
Lupescu Radu: „Vajdahunyad vára.” Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458–1490. Szerk. Farbaky Péter, Spekner Enikő, Szende Katalin, Végh András. Budapest: BTM, 2008. 168–170.
Möller István: „A vajda-hunyadi vár építési korai.” Magyarország műemlékei. Szerk. Forster Gyula. III. kötet. Budapest, 1913. 77–104.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
