Szerző: Weisz Attila
Kód: CJ-II-m-A-07793
Datálás: 14. század eleje
A ma is négy középkori templommal büszkélkedő Torda város egyik legmonumentálisabb, de egyben legtitokzatosabb műemléke az ótordai református templom. A komoran emelkedő templom és a mellé épült historizáló harangtorony együttes sziluettje legtalálóbb vizuális szimbóluma a városnak. Az épület már a 19. század kutatóinak képzeletét is megragadta, és eredetét a történetírás számos szerzetesrenddel kapcsolatba hozta. Utólag ugyan kiderült, hogy a stefanita lovagrendhez vagy a pálos remetékhez a templomot kapcsolni próbáló elképzelések egyes középkori vagy újkori adatok hibás értelmezésén alapultak, ezek máig kísértenek a szakirodalomban. A johannita lovagrend tordai jelenlétéről és Szent Keresztnek ajánlott templomáról ellenben megbízható adatokkal rendelkezünk, igaz csupán 1274 és 1296 között. Az egyik adat szerint Kán László erdélyi vajdának, a későbbi tartományúrnak egy per alkalmával 150 nemes társával esküt kellett tennie a tordai johanniták templomában. Az ilyen jellegű összejövetelek és a johanniták oklevéladó működése avatták a várost az erdélyi nemesség hagyományos gyűléstartó helyévé, amely a fejedelemség korának híres tordai országgyűléseiben találta meg folytatását. A kiváló adatok ellenére egyetlen tordai templomot sem lehet teljes bizonyossággal a johannitákhoz kötni helyrajzi vagy stíluskritikai-keltezési indokok miatt. Késő Árpád-kori templom nem létezik a városban, s a johanniták a 13–14. század fordulóján felhagyhatták tordai házukat, mely különben az egyetlen volt a Magyar Királyság keleti felén.
1331-ben tűnnek fel a tordai ágostonos rendi remeték élükön Domonkos testvérrel, akiknek I. Károly király (1308–1342) minden Szent Mihály nap hetében három vég fehér cseh posztót adományoz. Az adat alapján úgy tartják, hogy a kolostor királyi alapítású volt, s nagyon valószínű, hogy az adomány építkezésekkel is összefüggött. Az ágostonos rend 1244-ben remeterendként alakult, ám 1295-ben pápai akaratra koldulórenddé vált, és már a 13. században elterjedt a Magyar Királyságban. Az ágostonos kolostor biztosan azonosítható a mai ótordai református templommal, hiszen a reformációig (1540–1550-es évek) folyamatosan szerepel a forrásokban, utána lakatlanként említik, míg aztán a 17. század első felében átveszik a reformátusok. Úgy tűnik, Erdély egyetlen álló ágostonos templomáról van szó (a történelmi Magyarországon csupán egyetlen ágostonos kolostor áll még, Bártfán). Nem zárható ki, hogy a tordai ágostonosok átvették a johannita templomot, de erre ma még nincs bizonyíték.
A tordai kolostor fontos volt a magyarországi ágostonos házak között, amire a monumentális épület mellett a három tordai magyar provinciális is utal (1385: Tordai Mátyás, 1464: Tordai Bertalan és 1481: Tordai Tamás, a korban a szerzetesek nevei a beöltözés helyét jelölték). 1391-ben említik a kolostor kapuját és a kertje mellett elfolyó Rákos patakot. Torda szerepel a rend 1419–1460 között keletkezett jegyzékében. 1455-ben és 1459-ben tűnik fel az oklevelekben a kolostor Szűz Mária patrocíniuma. 1464-ben Mátyás (1458–1490) megerősíti az 1331-es privilégiumokat. 1475-ben Tordai Tamás magisternek a generális káptalant előkészítő levelet küldenek. 1481-ben Tamás tordai perjel levelet írt Bártfa városának egy ágostonos barát ügyében, ugyanabban az évben magyar provinciálisnak választják. Egy 1490-es oklevélből tudjuk, hogy az ágostonos kolostor határos volt a Torda melletti Egyházfalvával, az aradi Szent Márton prépostság birtokával. Rossz szomszédság lehetett, ugyanis 1493-ban Mikola Ferenc, Egyházfalva adminisztrátora betört a Balázs fráter által vezetett ágostonos kolostorba egy malom fölötti vita alkalmával. 1507-ben az ágostonosok és az aradi prépostság újra egy malom miatt pereskednek. 1515-ből egy igen érdekes ügy részletei maradtak fenn. Valószínűleg az 1514-es parasztfelkelésben a tordai Was Péter több nemesi birtokot kirabolt. Tettéért halálra ítélték, és az elrabolt javakat követelték tőle. Már a bitó alatt vallotta, hogy 300 sótömböt raktározott az ágostonosoknál. A sóraktározás különleges kolostori privilégium volt, melyet például a leleszi prépostság is élvezett. 1515-ben Szűcs András tordai polgár 36 forintot hagyott a kolostorra. 1519-ben, Márton perjel idejében, és néhány évvel később, újra az aradi prépostsággal perelnek egy malom ügyében. A rend újabb, 1539–1551 között keletkezett jegyzékében is szerepel a tordai kolostor. 1545-ben emlegetik Pozsgai Péter tordai perjelt. Ebben az időszakban a reformáció terjedésével egyre több erdélyi kolostor maradt pusztán, a szerzetesi élet keretei egyre szűkültek. 1553-ban már közös perjel alá tartozott a dési és tordai ágostonos kolostor, akinek vikáriusa (helyettese), Kolozsvári Ferenc a dési rendház ingatlanjait próbálta eladni.
Nem ismerjük a kolostor elhagyásának pontos körülményeit, más erdélyi esetekből kiindulva ez az 1550–1560-as években mehetett végbe, s ebben az időszakban az aradi prépostság egyházfalvi birtoka is megszűnt. A kolostor vagyonát talán a város vagy a kincstár szerezte meg. 1545-ben jobbágyokat börtönöztek a tordai várba. Valószínű, hogy ez a vár a kolostorból épülhetett ki, s nem feltétlenül a szerzetesek elköltözése után. Basta generális 1601-es tordai dúlása és mészárlása leginkább Újtordát érintette, de az ótordai viszonyokat is gyökeresen megváltoztatta. Szalárdi János öt évtizeddel később a Siralmas Krónikájában írja, hogy a templom ... Basta György idejebéli romlásban, az ott való szegény lakosok bele szorulván s az éjszak felől való oldala lövéssel rájok rontatván ... attól fogva pusztaságban állott vala. Szalárdi hasonló adatait óvatosan kell kezelnünk, hiszen ezek „bevezetők” I. Rákóczi György fejedelem (1630–1648) dicsőítendő tetteihez, ám abban egyetérthetünk az emlékíróval, hogy a dúlásban a várrá átalakított kolostor szenvedhette a legnagyobb károkat Ótorda épületei közül. Az 1600-as évek legelején keletkezett szabályzatgyűjtemény a várbeli életmódról is bizonyítja (a városi tanácsi jegyzőkönyvekbe foglalták), hogy az erősség létezett még Bethlen Gábor fejedelemsége (1613–1629) előtt. A vár eltűnt 1616-os felirata és néhány írott forrás tanúsítja, hogy a váron Bethlen Gábor idejében jelentős erődítési munkák folytak.
Torda Kolozsvár mellett az erdélyi unitarianizmus egyik bástyája volt, és a 16. század utolsó harmadában a város többségét e felekezet tagjai tették ki. A Torda melletti Egyházfalva (a mai Városháza környéke) református lakossága a prépostság régi templomát használta. Basta dúlása nyomán a tordai unitáriusok száma jelentősen leapadt, s a későbbi fejedelmek támogatták a reformátusok beköltözését (hasonlóan Kolozsvárhoz). Egyházfalva és Torda egyesítésével (1602) a reformátusok és unitáriusok aránya kiegyenlítődött Tordán. 1608-ban és 1610-ben a tordai és egyházfalvi gyülekezeteknek közös papja volt (Vásárhelyi János és Botzfalvi János), de arra nincs adatunk, hogy a régi ágostonos templom használatban lett volna. 1608-ban és 1609-ben az elhagyott kolostorról beszélnek a források és helyrajzi meggondolásokból biztosan állítható, hogy a mai református templom épületéről van szó. A templomot az 1630–1640-es évek fordulóján vehették használatba a tordai reformátusok. A romos épületet I. Rákóczi György támogatásával állították helyre: Tordán is a kamara mellett amely öreg egyház, a kastélyban levő (...) annak is romlását felépíttetvén, mind tornyostól szépen héjazat alá vetette, tornyába egy szép harangot öntetett és helyeztetni parancsolt vala, méltatlan dolognak állítván, hogy a maga háza ablaki alatt az Isten háza ollyan pusztaságban tartatnék. Rákóczi ugyanekkor támogatta a kolozsvári Farkas utcai, a dési meg a fogarasi református templomok helyreállítását. Négy évtizeddel később, 1681-ben is javították a templomot egy eltűnt emléktábla szerint.
A templomtól délre levő két rombusz (óolasz) alaprajzú bástya egyikén Orbán Balázs még látott egy emléktáblát, miszerint Ez két bástya közfalával edgyüt az kapuig fundamentumából épült meg Bálintfi Zsigmond hadnagyságában. Anno 1678 és 1679-ben. A vár északi “falát” a templom épülete alkothatta. A várat a Rákóczi szabadságharc idején, 1705-ben Tiege generális beszorult dán katonái dúlták fel, hogy ne kerüljön kuruckézre. Legvalószínűbb, hogy ekkor omlott be a hajó boltozata a diadalívvel együtt és vált használhatatlanná a szentély.
A szabadságharc utáni helyreállításokról keveset tudunk, de rendelkezünk egy, a vár átalakításához készült bécsi tervvel, valószínűleg az 1720-as évekből. A terv szerint a várat egy új északi fallal választották volna le a templomról. A vár valószínűleg a kolostor helyén állt, bár a rajz nem ábrázol a kolostorral azonosítható épületeket. A helyreállítás csak terv maradt, a romos erődítést sorsára hagyták. A templomhajó falkoronáján, a padlás felől festett késő reneszánsz fríz húzódik. Ez számos analógia alapján a boltozatot felváltó síkmennyezet kísérődísze volt. A frízzel lehet kapcsolatos a keleti hajófal Hunyadi Márton tiszteletes idejében készült 1726-os felirata. A díszes medalionba írt szöveget átvágja a későbbi hajóboltozat, ám lényegesebb, hogy a felirat már a hajót szentélyről leválasztó új falra került, tehát az utóbbit nyilván már nem használták liturgikus célra. 1753-ban egy összeírás említi a kastélyt (várat) és az ahhoz ragasztott templomot. A szentély északi falcsonkjában fennmaradt ajtókeret-töredék egy későbbi harangozói lakás maradványa.
A 19. század elején az épület belsejét gyökeresen átalakította Kövecsi János, nevezetes tordai építőmester. Elbontották a nyugati kapu oromzatát, hogy ablakot nyissanak helyére, s a keleti, 18. századi fal ablakát a boltozat miatt alacsonyabbra vették. A nyugati kaput új kerettel szűkítették le, s hasonló bejáratot nyitottak a keleti, város felőli falban is. A templom régi tornya 1862-ben leomlott.
1904 és 1906 között épült a templom monumentális historizáló tornya Sztehlo Ottó budapesti építész tervei alapján, melyet a templomhajóval egy régi kápolna helyén emelt építmény köt össze. A harangtorony építése roncsolhatta a régi kolostor régészeti maradványait is. Az 1930-as években még állt a vár romos északi kapubástyája, azóta eltűnt. A második világháború kemény tordai harcai során sérüléseket szenvedett a torony és a templomépület is. A háború nyomait az 1960-as évek javításai tüntették el, az utolsó nagy helyreállítás az 1980-as évek elején zajlott, amikor sajnos cementes vakolattal fedték be az épület külsejét és felstokkolták a kőfelületeket. Ugyanekkor az északi kapuzat gótikus díszítését a lehetőség szerint kibontották, a nyugati kapu oromzatát pedig újjáépítették a régi nyomvonalán, helyreállítva némileg az épület középkori képét.
A hajdani ágostonos kolostor emlékét őrző hatalmas teremtemplom hajója a tordai főtér déli végén emelkedik, a középkori város szélén. A magyar ágostonos emlékanyag majdnem teljes pusztulása miatt nem vizsgálhatjuk az épületet az esetleges rendi építési hagyomány oldaláról. A templom szentélye a főtér felé állt, ma csupán a diadalív gazdag faragású maradványa őrzi emlékét. A szentély a hajóval egyező szélességű volt, ami gyakori megoldás a koldulórendi (főleg klarissza), német lovagrendi vagy karthauzi templomoknál, s keleti záradéka a 18. századi tervrajz szerint éltengelyes – tehát falsarokban és nem falban végződő – volt, ami a Parler-műhely prágai épületein gyakori. A diadalív alsó részén szoborkonzolok állnak, s alig kiemelkedő pillérkötegébe is illeszkedik konzolról indított tagozat. A konzolok visszametszett formája ritka az erdélyi gótikában: a tagozat profilelemei íves metszéssel a falban futnak össze. Ez a megoldás fellelhető a Parler-építésű karlsteini vár Katalin-kápolnájában (1360 k.), az ausztriai Sankt Veit an der Glan-i klarissza templomban, a budai várkápolna Nagy Lajos-kori alsó szintjén, a diósgyőri királynéi vár lovagtermében, és számos szepességi épületen, köztük a karthauzi Vörösklastromon. E messzi analógiák mellett Erdélyben is találunk hasonló konzolt a szászrégeni templom szentélyében, melyet felirat keltez az 1330-as évekre, s ez a dátum összefügghet az 1331-es tordai adománylevéllel.
A templomhajó a Farkas utcai református, volt obszerváns ferences templom hajója után a leghosszabb az erdélyi koldulórendi épületek között. Feltűnő a hajó Erdélyben egyedülálló keskenysége (a szélesség negyede a hosszúságnak) és a négyzet alaprajzú gótikus boltszakaszok sora (a támpillérek és a boltozatlenyomatok alapján). Hasonló templomhajó-arányok nem túl gyakoriak, de fontos koldulórendi épületeken tűnnek fel (pl. az Assisi San Francesco, 1228–1253). Ausztriában és Magyarországon a karthauziak alkalmazták az alaprajzot (Gaming, 1330 után, Aggsbach-Dorf, 1380–1392, és a két szepességi kolostor, Menedékszirt meg Vörösklastrom – Lechnic), utóbbiban, mint láttuk a konzolok is hasonlók a tordaiakhoz. A karthauzi kolostorokon számos speciális tordai megoldás visszaköszön: egységes templomtér, támpillérek mindkét oldalon, négyzet alaprajzú boltszakaszok, kis kiugrású diadalív. A kapcsolat oka valószínüleg a közös remeterendi hagyományokban keresendő (a remeték templomait eredetileg nem látogatták hívek, s nem volt szükség a szentély különválasztására).
A templomhajó hajdan három bejárattal rendelkezett. A kolostor felől nyíló déli bejárat kőkerete a legszerényebb. A keleti és az északi hatalmas kapuzatok mérete és kompozíciója nagyon hasonló: bélletes kiképzésű gazdag rézsűjüket levéldíszes fejezetfríz teszi elegánssá. A városközpont felé az északi kapuzat nézett. A kapu típusa erdélyi gyökerekre vezethető vissza (Kerc, Gyulafehérvár), és népszerű volt a 15. század közepéig (Marosvásárhely, Darlac, stb.). A fejezetfríz levéltípusai a 14. század végének legfontosabb erdélyi építkezésein lelhetőek fel, a kolozsvári Szt. Mihály templom szentélyének második periódusán (vsz. 1370-es évek) és déli toronypillérén (nem sokkal később) illetve a szászsebesi evangélikus templom nevezetes csarnokszentélyén (1382 előtt). A kapuk ebben az időszakban készülhettek, s későbbiek az 1330-as évekből származó, több archaikus vonást mutató épületnél. Az északi kapuzatba az 1430-as években vakmérműves frízt és figuratív vízköpőket illesztettek. A bonyolult, liliomos orrtagú mérművek a kolozsvári Szt. Mihály templom hajójának Kassáról származó formáit követik.
Sajnos értelmezhetetlen az északi hajófalon fennmaradt két falkép-töredék, ahol csupán a keretmustrák adnak némi támpontot a kapcsolatok kereséséhez. A felvillantott művészeti kapcsolatrendszer számos részlete még megoldatlan, de érzékelhető, hogy a templom a korszak legjobb magyarországi, és ezen belül erdélyi építőműhelyehez köthető. A hasonlóan igényes, későbbi plébániatemplom is jelzi, hogy mindez nem volt véletlen Tordán, amely a középkori Erdély városainak élvonalába tartozott, építészetét tekintve mindenképp.
A templom belsejébe a keleti falon a 19. század elején nyitott ajtón keresztül jutunk, a nyugati gótikus kaput is egy hasonló kerettel szűkítették le. A templombelső sok mindenben emlékeztet a tordai katolikus templom belsejére, hiszen itt is ugyanazon mester – Kövecsi János – munkáiról van szó. Kövecsi a 18. századi síkmennyezet helyére négy szakaszból álló csehsüveg-boltozatot épített, mely alacsonyabb, mint az eredeti gótikus boltozás, s ezért az ablakok felső részét is átvágja. A boltozatot stukkórátét díszíti. A belső keleti és nyugati végeire monumentális, kétszintes karzatok épültek. A hatalmas orgona a keleti karzaton kapott helyet 1812-ben, melyet 1822-ben festett és aranyozott Maurice Auguste Dupont – eredeti festése ma nem látható. A hajdan híres hangzású orgona a második világháborúban megsérült. A templom belső terének legszebb dísze a zűrös életű kolozsvári szobrász, Csűrös Antal által 1824-ben faragott szürkemárvány szószék, melynek lépcsője az északi gótikus kapu elfalazásába került. A szószék oldalán szereplő három ábra az Énekek Éneke poétikus természeti képeiből származik. 19. század eleji a templom bútorzatának nagy része is, melyből kiemelkedő a szószék melletti papiszék.
A hajóból a régi, félköríves kőkereten keresztül közelíthető meg a középkori kápolna helyén levő összekötő tér – ma gyülekezeti terem – a torony irányába.
Az 1980-as évek átgondolatlanul felhordott cementes vakolata és a századeleji mozaikpadló miatt ma a templom falai vizesednek, a boltozaton számos repedés, vakolatleválás mutatkozik, az épület általános állapota beavatkozást igényel. A költséges helyreállítás és a vele járó feltárások, tervezés, különféle szakmunkák árát az egyházközség önerőből nagyon nehezen tudná fedezni, pedig e különösen értékes műemlék szakszerű helyreállítása, értékeinek bemutatása elsődleges feladat.
FALLENBÜCHL Ferenc: Az ágostonrendiek Magyarországon. Budapest, 1943.
Szalárdi János siralmas magyar krónikája. Kiadja SZAKÁLY Ferenc. Budapest, 1980.
ENTZ Géza Antal: Egy 13. századi kaputípus továbbélése Erdély építészetében a 14–15. században. Művészettörténeti Értesítő. 1982. 182–190.
Torda város tanácsi jegyzőkönyve. 1603–1678. Közzéteszi WOLF Rudolf. Kolozsvár, 1993. 15–17.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996. 62.
ROMHÁNYI Beatrix: Ágostonrendi remeték a középkori Magyarországon. Aetas 20 (2005). 4. 91–101.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
