Szerző: Boér Hunor–Várallyay Réka
Kód: CV-II-a-A-13104
A Székely Nemzeti Múzeum az egyik legrégibb magyar múzeum. 1875 óta látogatható, 1876 óta van jelen a nemzetközi szakmai életben, 1877 óta viseli mai nevét, 1879-ben költözött be Imecsfalváról Sepsiszentgyörgyre, és került köztulajdonba. Jelenleg a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény és az egyik legnagyobb határon túli magyar tudományos intézmény. Sepsiszentgyörgyi mai fő épületegyüttese az Alsósétatér utca - ma Kós Károly út - mentén épült, a városhoz 1880-ban csatolt Sepsiszemerja legelső, majdnem három holdas telkén. Ehhez utólag még hozzávásárolták skanzene számára a városközpont felőli szomszéd telket, a hegy felőli negyedét viszont az 1968-as megyésítést követően elveszítették.
A Sepsiszentgyörgyre beköltözött múzeumot 1879-ben a helyi Székely Mikó Kollégium fogadta be, és 1892-ig az ún. Béldi-ház emeletén volt elhelyezve. Ekkor, a befogadó oktatási intézmény kiépítésével ezt az épületet lebontották, és a gyűjtemények, amelyek pedig már a Béldi-házat is évek óta kinőtték, a középiskola két túlzsúfolt helyiségébe szorultak. A tarthatatlan helyzet okán már 1890-ben gyűjtés indult egy saját múzeumépület megteremtésére. A Kós Károly-tervet megelőzően erre előbb Huszka József készített tervet, a Székely Mikó Kollégiummal szemben, a Lábas Ház mellé, 1895-ben. 1898-ban ezt Aigner Sándor, Bálint Zoltán és Lechner Ödön véleményezte, és ennek alapján Huszka a tervet meg is igazította. A felajánlott telek azonban a célra alkalmatlannak bizonyult. Az 1903-ban megvásárolt mostani telekre Gyárfás Győző 1904-ben, Dvorák Ede 1905-ben, majd Malmos Andor 1907-ben készített tervet.
1909-ben a korábban Dvorákot is ajánló Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége Hültl Dezsőt kérte fel a feladatra, aki a vázlatterveket azonnal el is készítette, de a kidolgozásuk nem haladt. Végül úgy tűnik, ő maga javasolta a munka folytatására egykori tanítványát, Kós Károlyt. A múzeum mindenesetre azt jelezte a Főfelügyelőségnek 1910. december 4-én írt levelében, hogy amennyiben Hültl nem foghat sürgősen a kiviteli tervekhez, akkor Kóst kérnék fel rá. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium pedig 1911. március 16-án Hültl egyszerűbb (torony nélküli) vázlattervét fogadta el megépítendőnek, de egyúttal Kós Károlyt bízta meg annak kidolgozásával. A megbízást a múzeum 1911. április 2-án erősítette meg, és Kós még ebben a hónapban elkészítette a kiviteli terveket. A főépületet kiegészítő múzeumőri lakásokat ugyancsak megtervezte 1911 júliusában, a részlet- és berendezési tervekre ezt követően, 1911-1914-ben került sor.
Az építkezést 1911. augusztusában kezdték meg, az alapkőletétel 1911. október 22-én történt meg. 1912 februárjában az épületek tető alá kerültek. 1912 nyarán a múzeumőri lakások építése fejeződött be, 1912. december 31-én a főépületé is. A könyvtár berendezésére 1913. április-decemberben került sor, az utcai front felőli kerítést, a parkosítást, a szennyvíztisztítót csak 1914-ben tudták befejezni. A további munkálatokra egyelőre kilátás sem lehetett: a rendelkezésre álló pénzük elfogyott, a háború kitörésével pedig országos szinten is csak költségvetési megszorítások következtek. 1916. augusztus 28. és október 24. között, a román betörés elől menekülve, a múzeumőrök a múzeumot is kénytelenek voltak elhagyni, majd a főépületet 1917. március 23-án hadikórháznak foglalták le, és csak 1920. május 5-én nyerhette vissza rendeltetését.
A belső festés és néhány részlet (kovácsoltvas bejárati lámpák, homlokzati mozaikdísz, lépcsőházban a belső lépcsőkorlát és a nagy festett üvegablak stb.), valamint a bebútorozás így elmaradt, de 1921-től újra és újra dolgoztak rajtuk. A belső festés és dekoráció megtervezésébe-megvalósításába jeles képzőművészek kapcsolódtak be (Bánffy Miklós, Barabás Márton, Gulyás Károly, Gyárfás Jenő, Keöpeczi Sebestyén József, Nagy Imre, Varga Nándor Lajos). Ugyancsak elmaradt az 1911-ben tervezett skanzen létrehozása. Csak 1930-ban vásárolhatták meg hozzá az 1911-ben kinézett szomszéd telket, 1932-1934-ben az ún. Csíki házat és kapuját. A balassagyarmatival holtversenyben első magyar skanzent 1937-ben avatták fel. Kialakítása a korabeli legjelentősebb magyar szakmai erők részvételével valósulhatott meg.
1943. áprilisban Kós elkészítette az épület bővítési tervét is, költségvetéssel. 1950-től ezt többször próbálták megvalósítani, végül 1972-ben Deák Barna készíthette el a részletes kivitelezési tervet. A bővítés 1979-1981-ben valósult meg, Gagyi Ferenc 1978-as adaptálása szerint. (Az eredeti Kós-terv a nagyobb összhang végett módosult, a régi épületrész és egy másik sepsiszentgyörgyi Kós-épület alapján, a tetőszerkezet, az ablakok és csoportosításuk, valamint egy lift beépítésével a lépcsőház). Ugyanekkor álltak át központi fűtésre - lebontva az eredeti szecessziós stílusú cserépkályhákat -, és iktattak ki pár belső elválasztó falat a régi épületrészben. Az 1912-1914-es belsőépítészeti tervek közül legutóbb a főlépcsőház kovácsoltvas korlátja és a főbejárat feletti mozaik valósult meg, 2008-ban.
Kós Károly 1929-ben így vall kedvenc épületének tervezéséről: „Feladatom volt tehát: múzeumi szempontból jó beosztású, technikailag tartós és könnyen karbantartható, művészileg pedig - a Székely Nemzetet reprezentáló épületet építeni fel. Amihez a magam részéről külön még azt is célul tűztem ki, hogy lehetőleg székelyföldi anyagokkal és székely mesteremberekkel valósítsam meg ezt a munkát.
Tehát elvetettem a szigorúan történelminek tudott minden stílust, és számbavéve mindazt, amit Erdély magyar népére, főképpen pedig a székelységnek népi építkezéséből, illetőleg népi művészetéből tipikusnak láttam és vallottam, valamelyest megnemesítve úgy alkalmaztam egy modern és speciális igényeket szolgáló alaprajzra, hogy az magától értetődően természetes, művésziesen monumentális lehessen, és senki székely ne szégyellje azt magáénak vallani".
A kaputoronnyal nyíló zárt udvarból („cinterem") megközelíthető, félköríves főbejáratú főépület a földszintjén az északi szárnyban - a mai Lovagteremben, Tolerancia Teremben és a Kápolnában - eredetileg a Régiségtárnak adott helyet - a déli szárnyban pedig a Könyvtárnak és olvasótermének (utóbbi 1943 óta 1848-as alapkiállítás terme). Az első emeleten a főbejárat feletti teremben helyezték el a Természetrajzi Tárat (ma középkor-kiállítás), a Könyvtár felett a Néprajzi Tárat (ma a László Ferenc Terem, régészeti alapkiállítással), míg a Régiségtár felett ruhatáras előtér (ma gyermekkor-kiállítás) vezetett a Díszterembe (ma Bartók Terem), mely előadóteremként és Képtárként is szolgált. Az alagsorban a könyvtári szárnyon altiszti lakást és preparáló műhelyt, a régiségtári szárnyban asztalosműhelyt, mindkettőben további raktárakat képeztek ki. A második emeleten a főbejárat fölötti torony fogja össze a két szárnyat, hangsúlyozva az épület szimmetriatengelyét is. Ehhez az északi szárny fölött kialakított manzárd műterme kapcsolódott (ma raktárak).
A cinterem kerítését és kaputornyát, valamint a tornyot Zsolnay-típusú mázas cserép fedi.
Az épület tökéletes harmóniáját arányossága, a két, egymáshoz képest eltolt, különböző méretű múzeumi szárny más-más formájú tetővel koronázott épülettömbje, valamint az ablaknyílások megfelelő csoportosítása révén kialakított nagy homlokzati síkok biztosítják. Kós Károly nem használt pillért, lizénát, vízszintes párkányt a felületek osztására, sőt különböző vakolati struktúrák vagy színek sincsenek. A lábazati kváderkő-borításon kívül az épület minden fala sima fehér falsík, a változatosságot a nyílások - a belső funkciónak megfelelő - különbözősége adja meg. A Székely Nemzeti Múzeum főépülete lényegében az építész egyik legszebb, letisztult összegzése, melyet harmonikusan egészít ki a múzeumtelken hátrább felhúzott - egy földszintes és egy egyemeletes - múzeumőri lakás. Utóbbiak visszafogott megidézései a főépületnek. Mindkét esetben az alapvetően négyzetes alapra helyezett sátortetőt egy, a homlokzat fő elemeként kiemelkedő oromfal töri meg. A terep enyhe lejtését jól érzékelteti az elől így hangsúlyosabb kőlábazat. Mindkét ház nyitott teraszra vezető lépcsőn közelíthető meg, és közös vonásuk a bejárati hallok fadeszkás mennyezete és a faragott részletek. Itt ma irodák, kiállító-helyiségek, raktárak találhatók.
Az építkezés az előzetes ígéreteknek megfelelően, főleg székelyföldi anyagok felhasználásával és székely mesterek alkalmazásával folyt le, Molnár István és Szabó Mihály építőmesterek, Deák András vaskereskedő, valamint Jakócs István lakatosmester helyi vállalkozók vezetése alatt. Az alapfalakhoz és a lábazat kiképzéséhez a sepsiszentgyörgyi őrkői homokkövet, az épület falaihoz prázsmári téglát, az ácsszerkezetekhez, famunkákhoz a térségbeli erdőkből beszerzett faanyagot, a tetőfedéshez bodoki cserepet használtak. A fehér márvány tagozatok, burkolatok gyergyószárhegyi nyersanyagból készültek. Egyedül a zománcos cserepek származnak messziről, a kunszentmártoni gyárból.
A belső, gondosan megtervezett részleteket mint térelválasztókat, kilincseket, bútorokat is helyi mesterek kivitelezték, a világítótesteket és a könyvtári berendezést viszont budapesti cégek biztosították. A nagy, elegáns felületek és az apró részletek egysége teszi igazi remekművé a múzeum épületeit.
A szűk értelemben vett Kós Károly épületegyüttest valójában szervesen egészíti ki az azt körülvevő dendrológiai park, mellyel eredetileg a Székelyföld jellegzetes fáit kívánták bemutatni, és az ugyancsak Kós tervezte kerítés zárja, három kapujával. Mindkét galambbúgos nagykapu kiválasztásában személyesen vett részt. Hasonlóképpen maga irányította az 1767-es csíkmenasági (pottyondi) lófő-háznak az áttelepítését. A skanzen az eredeti, 1911-es terv szerint további két lakóházzal egészült volna ki (a Csíki ház mellett egy Háromszéki- és egy Udvarhelyszéki házzal). Ezeket 1970-1971-ben tudták csak beszerezni, és végül a múzeum születő csernátoni részlegének a skanzenjét alapozták meg velük (bélafalvi és vargyasi ház, 1978-1979).
Hasonlóképpen Kós Károly nevéhez kötődik az állandóan a túlzsúfolódással küzdő múzeum nyitva hagyandó lehetőségként már 1898-ben megfogalmazott bővítése. Kós a főépület mindkét szárnyát meghosszabbíthatóra tervezte, ebből az északi szárnyé valósult meg. Ide elsősorban a néprajzi anyagot és a képtárat kívánták átcsoportosítani. Az 1943-ban, háborús lehetőségekhez tervezett épülettervnek a Kós Károly halálát (1977) követő, 1978-as módosításaiban egy egységes északi szárny kiképzésének igénye érvényesült, az ablakok kiképzése, a második emelet manzárdszerűvé alakítása is mindenekelőtt a régi szárnyrész megoldásait alkalmazta. Az új épületrészbe csak a Képtár nem került át, mert időközben sikerült számára megszerezni a főtéri Bazár emeleti helyiségeit.
A Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesében jelenleg is napirenden van a még megvalósulatlan Kós-tervek kivitelezése, mindenekelőtt a festett üvegablakoké, a kovácsoltvas lámpáké, a cinterem falát belül kiegészítő, a kőtárat védő szakállszárítóé.
Boér Hunor: A Székely Nemzeti Múzeum a magyar tudomány és közművelődés történetében, 1875-2000. Budapest, 2007. (doktori.btk.elte.hu/hist/boer/diss.pdf).
Boér Hunor: A Székely Nemzeti Múzeum a Béldi-házban (1879-1892). In: Emlékkönyv a Székely Mikó Kollégium alapításának 150 éves évfordulójára. Sepsiszentgyörgy, 2009. 58-86.
Cserey Zoltán - József Álmos: Sepsiszentgyörgy képes története. Sepsiszentgyörgy, 1999.
Csutak Vilmos: Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum. Erdélyi Helikon. 1933/10. 689-696.
Gall Anthony: Kós Károly műhelye / The workshop of Károly Kós. Budapest, 2002.
Gerle János - Kovács Attila - Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Budapest, 1990.
Kónya Ádám: Kós Károly épületei Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányok és közlemények [Aluta, V]. Sepsiszentgyörgy, 1973. 219-235.
Kós Károly: A Székely Nemzeti Múzeum építése. In: Csutak Vilmos (szerk.): Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929. 26-29.
Kós Károly: Életrajz (szerk. Benkő Samu). Bukarest-Budapest, 1991.
Kós Károly levelezése. Szerk. Sas Péter. Budapest, 2003.
Sas Péter: Kós Károly képeskönyv. Csíkszereda, 2009.
beszúr más oldalra
települések
Apanagyfalu Arad Aranyosgerend Aranyosmóric Aranyospolyán Árkos Bere Beszterce Bethlen Biharvajda Bonyha Brassó Cegőtelke Csicsókeresztúr Csíkkarcfalva Csíkszentkirály Csíkszereda Csomaköz Dés Déva Erzsébetváros Farnas Felsőbánya Gyalu Gyergyószentmiklós Gyulakuta Hadad Harina Kalotadámos Kaplony Kékesújfalu Kerlés Kézdivásárhely Királynémeti Kolozsborsa Kolozsvár Lippa Madéfalva Magyargyerőmonostor Malomárka Marosvásárhely Medgyes Mezőörményes Mezőzáh Micske Nagybánya Nagyenyed Nagykároly Nagysajó Nagyvárad Őraljaboldogfalva Retteg Sáromberke Sepsikilyén Sepsiszentgyörgy Somkerék Szalárd Szamosújvár Szászlekence Szászrégen Szásztörpény Szatmárnémeti Székelyhíd Székelykeresztúr Székelyudvarhely Szépvíz Tasnád Temesvár Torda Torockószentgyörgy Vadász Vajdahunyad Vajdaszentivány Válaszút Vermes Vizakna Zilah
