részletes keresés
nyomtat

megoszt

Református templom, Gyulakuta
Utolsó frissítés:  2010-03-17
Szerző:  Weisz Attila


A műemlék adatai
Cím: Fő u. 65. sz., Maros megye
Kód: MS-II-m-A-15670
Datálás: XIV–XV. század

Történeti adatok

1625-ös kazettás mennyezetének köszönhetően Marosszék egyik legismertebb műemléke a gyulakutai református templom. Viszonylag gazdag irodalma ellenére a templom története meglehetősen homályos, és az utóbbi évtizedekben bemutatott néhány falfestészeti emlék is további feltárásokra ösztönzi a kutatókat.


A környéken ma is Gyalakutának emlegetett település 1332-ben tűnik fel a pápai tizedjegyzékekben Kulakuta néven, a telegdi főesperesség marosi esperesi kerületében. Ekkor István pap mindössze 6 dénárt adózott, 1334-ben pedig Gulacuka papja, Miklós, 1 régi banálist. Mivel Gyulakuta közvetlen környékének falui nem szerepelnek a kimutatásban, gyanítható, hogy a település temploma ezek számára is szolgált. Bár ezen kívül nincs középkori adat a faluról, elég sokat tudunk a Gyulakutai családról. 1408-ban tűnik fel Gyulakutai Bálint, 1444-ben bizonyos Gyulakutai Pétert emlegetik (aki 1451-ben marosszéki királybíró), 1479-ben és 1482-ben fiát, Gyulakutai Balázst és másokat. Birtokaik Doboka vármegyében voltak. 1464-ben a bécsi egyetem matrikulájába jegyezték be Gyulakutai Györgyöt, aki 1473-ban kanonok. E család nőtagja lehetett az a Gyulakutai Bora, akit a szárhegyi Lázárok itteni ágának megalapítója, II. Imre marosszéki főkirálybíró vett el valamikor a XVI. század közepe után, fia, György 1588-ban tűnik fel. A falu szerepel az 1567-es lustrában. Itt is, akárcsak a Székelyföld más vidékein, a középkor végén a vagyonosabbak kiemelkedtek, nemesi birtokot, címet szereztek s ezzel együtt templom-patrónussá váltak, ahogy azt a Lázárok számos síremléke bizonyítja. Gyanítható, hogy a templom már a középkor végén élvezte a Gyulakutaiak kegyuraságát.


A műemlék leírása

Gyulakuta temploma a település közepén áll, a főút mellett. A templomkertbe kőgolyókat hordó, falazott lábak által tartott kovácsoltvas kapun keresztül lépünk be, mely a XIX. század elején készült, az egyik nyílvesszőkkel díszített kapuszárnyon az adományozó G L J monogramja (gróf Lázár József) olvasható. A templom térrendszere hagyományos: nyugaton harangtorony emelkedik, melyet a hajó követ, a szentély a nyolcszög öt oldalával záródik. A hajóhoz délről szerény portikusz csatlakozik, valószínűleg szintén a XIX. század első feléből. Az analógiák alapján későközépkori átépítést jelez a hajónál hosszabb és majdnem ugyanolyan széles szentélytest. A tornyot, a hajót és a szentélyt támpillérek erősítik, a hajó déli oldalán eggyel több tám áll, mint az északin. Amennyire a vastag vakolat alatt sejteni lehet, a hajó támpillérei utólagos toldás eredményei. Az északi szentélyfal egyik támpillérének a hiánya az elbontott sekrestye helyét jelzi, a középkori szentélyboltozatra a fallenyomatok világosan utalnak. Középkorias formáját legjobban a torony őrizte meg: a vaskos építmény négy fiatornyos sisakot hord, oldalain lőrések nyílnak (az északi oldal felső lőrését az óraszámlap felfestése miatt falazhatták el). A torony nyugati bejárata csúcsíves, de kőkeretet csak falkutatással találhatnánk itt – ehhez hasonló a toronyaljból a hajóba vezető ajtónyílás is. A hajónak kettő, a szentélynek három nagyméretű, félköríves ablaka van a déli oldalon, ezek esetleges középkori eredetét szintén csak falkutatás tisztázhatná.

 

A templomhajót a toronyaljon és a déli portikuszon keresztül közelíthetjük meg, s igen furcsa, hogy a régies, megszokott tárgyakkal berendezett belsőt agresszív kék szín dominálja, mely szinte minden faelemet beborít: a faragott padokat, a keleti és a nyugati, kazettás mellvédű karzatokat, az ajtókat, az orgonát és a hajó kazettás mennyezetét is. A hajó nyugati végén álló egyszerű fakarzatról nyílik feljárat a torony emeleteire. A mennyezet 8 x 12-es osztású, a négyzet alakú kazettákat központi csillag díszíti. A középső négy kazettából egy ládakazetta emelkedik ki, melyre a mennyezet kékre mázolásakor (1982) egy fatáblát szögeztek és a kazetta latin nyelvű szövegét próbálták rámásolni. Eszerint a mennyezet Kovásznai Sándor adományából készült 1782-ben, Barta Zsigmond papsága idején. Kovásznai Sándor (1730–1792) a XVIII. század végi Erdély művelődésének egyik meghatározó személyisége volt, a leydeni akadémia végzettje, a marosvásárhelyi református kollégiumban humaniórákat adott elő, tudós tankönyvíró és kiadó. Papi családba született, apja kisebb Nyárád-menti településeken szolgált. Mint a kollégium idősebb diákja lett patronáltja a Lázár családnak és nevelője Gyulakután gróf Lázár Jánosnak, a kollégium későbbi főgondnokának, akinek szerepe volt Kovásznai professzori kinevezésében is. A mennyezetet e meghatározó gyulakutai kapcsolat okán rendelte meg Bitai György asztalostól, akinek neve a másolt feliratról ugyan lemaradt, de Debreczeni László 1935-ben még lejegyezte. A hajó mennyezete eszerint inkább a megrendelő személye miatt tarthat számot érdeklődésre, s tudtunkkal az egyetlen ilyen jellegű emlék Erdélyben.

 

Értékesebbek a hajó középkori elemei. A félköríves diadalív profilozott vállköveinek részleteit vastag vakolás fedi. A gyulakutai templom falképeiről már az 1894-es Névkönyv és Gerecze Péter műemlékjegyzéke (1906) is tudott, ám azok első darabjait 1982-ben, a templom felújítása során tárta fel Dávid László, s ismertette 2002-ben. Dávid három részletet mutat be. Az északi fal külső oldalán levő színfoltok a munkálatok idején elpusztultak. Kívül, a portikusz tengelyében nyíló ablak alatt egy korábbi (valószínűleg romanikus) elfalazott ablak közelében vörös keretdíszt volt, ma ezek sajnos nem látszanak. A legjelentősebb falkép a hajóban, a déli fal karzat melletti szakaszán került elő, amit Dávid Imago Pietatis-ként, a Vir Dolorum téma egyik sajátos típusaként határozott meg. A falképet nemrég konzerválták. Krisztus félalakja rózsaszínes szarkofágból emelkedik ki, feje lehanyatlik, ernyedt kezei keresztben vannak a koporsó szélén. A képtípus a személyes szánalmat, Krisztus szenvedéseinek misztikus átélését hivatott felkelteni a középkori hívőben. A kompozíciót két oldalról egy-egy torony zárja, Krisztus jobbja mellett keresztrudas piros-fehér-piros zászló látszik. A tornyokat Jeruzsálem ábrázolásaként értelmezhetjük, de nem zárható ki egy falra festett oltár sem, melynek a tornyok az architektonikus díszei. Zászló igen ritka a Vir Dolorumokon, egyetlen, távoli analógiáját egy Rajna-Pfalzi kisváros, a niederwerthi Szent György templom sekrestyéjének színes ablakáról (1475 körül) ismerjük. A falkép felső keretmustrája zongorabillentyűkre emlékeztet, az oldalkeret gyöngydíszes vonalkompozíció. Krisztus alakja sematikus, testének vonásait éles kontúrokkal jelölték, törzsének és kiülő bordáinak rajza meghatározó. A háttér sötétkék, fekete csillagokkal.

 

Újabban három falkép(töredék)et tártak fel, két apró töredék a feltárások folytatásáig értelmezhetetlen (a hajó északi falának a közepe táján kerettöredék, ill. a diadalív falán). „Új”, de már helyreállított falkép a Vir Dolorummal szemben levő Szent György harca a sárkánnyal. A két falkép egyazon mestertől származik: a „zongorabillentyűs” keretmustra, de a naiv, erőteljesen kontúrozó rajzmodor is azonos. A sötétkék, csillagos hátterű Szent György kompozíció nagyobb; a páncélos, sisaktalan, keresztes pajzsú lovag lóról döfi lándzsáját a sárkány kitátott szájába. Érdekes a lándzsa tartása: a szent nem a fegyver végét fogja kinyújtott karral, hanem könyökét felemelve, behajlított karjával a testéhez szorítja fegyverét az erősebb tartásért. Az almásderes ló lépik, és nem ágaskodik, a sárkány farka hagyományosan a ló hátsó lábára tekeredik. A képmező jobb oldalán apró, sután megrajzolt fákkal jelzett dombon a térdre esve imádkozó királylány látszik. A két falkép művészettörténeti helye még kérdéses. Az erdélyi emlékanyag talán egyetlen szorosabb stiláris párhuzama a mezőkeszüi templom két jelenete, a szentélyben található Királyok imádása és az északi hajófalra festett Keresztrefeszítés. Azonosak a fej- és a kézformák, de Krisztus törzsének jellegzetes rajza, illetve a naiv, kontúrozó megjelenítés ugyancsak összeköti a falképeket. A mezőkeszüi falképekről csupán annyi bizonyosat lehet állítani, hogy a XIV. század eleji templomnak nem az első festett rétegéhez tartoznak. A szögletes, rojtos szélű, hosszan lenyúló nyereg csigavonalas első és hátsó kápája alapján gondoljuk azt, hogy a Szent György jelenet premisszája a XIV. század eleji Itáliából, Toszkánából származik, akárcsak a szent jellegzetes kartartása, a ló lábtartása vagy a királylányt övező táj ábrázolása. A falképek tágabb magyarországi művészeti környezetét azok a lineáris megoldású falképek alkothatják, melyek a XIV. század első felében Erdélyben Zeykfalván, a mai Magyarországon Cserkúton szerepelnek. A cserkúti (1335) Szent György lovának nyerge és hatalmas patái egyike a legjobb analógiáknak. Megjegyzendő, hogy egyik gyulakutai falkép sem legendaábrázolás, hanem önálló kultuszkép, s ez magánmegrendelőre, esetleg itt elhelyezett mellékoltárra utalhat. /

 

A szentély legszebb dísze a 8 x 11-es osztású kazettás mennyezet. A középső ládakazettán a megrendelő, szövérdi Gáspár János unikornisos címere és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet romlására jellemző, hogy Kelemen Lajos 1940-es években készült leírása olyan részleteket közöl, melyek ma egyáltalán nem látszanak. Közepén jókora horpadás figyelhető meg, melyet még 1821-ben megpróbáltak néhány vékonyabb harántgerendával megállítani. A különböző hosszúságú kazettákon központi- és tengely-szimmetriára vagy szabadon komponált virágmotívumok látszanak, az első sor pikkelyes díszű. Több helyen megfigyelhetőek utólagos pótlások, akár egy régebbi mennyezet darabjaival. A ládakazettához közel a bethleni Bethlen család kígyós címere, a megrendelő felesége, Bethlen Zsófia S B monogramja és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet elkészülésének körülményeit Kelemen Lajos tárta fel. Szerinte Szövérdi Gáspár János fiatal marosszéki köznemes 1603 körül elvette IV. Lázár János özvegyét, Safarit Katát, s gyámja lett fiuknak, V. Lázár Jánosnak.

 


 

Felesége halála után házasodott össze a fiatal Bethlen Zsófiával. A vagyonos családba beházasodott Gáspár Bocskai alatt marosszéki királybíró és főkapitány lett, több ízben országgyűlési küldött, Bethlen Gábornak állandó konstantinápolyi követe, a fejedelemasszony majd a fejedelem udvarmestere. A halál 1625-ben a Portáról hazajövet Bukarestben érte, így a befejezett templomi mennyezetet már nem láthatta. Kelemen Lajos véleménye szerint a mennyezet Mezőbándi Egerházi János udvari festő munkája, s bár a hiteles, ám elpusztult munkáival a mennyezetet lehetetlen összehasonlítani, a körülmények a feltételezés helyessége felé utalnak. Ebben az esetben a gyulakutai mennyezet nemcsak önnön értéke miatt jelentős, hanem mert – a nemesi megrendelő és az udvari festő munkája – alapján fogalmat alkothatunk Bethlen Gábor korának nemesi belsőépítészetéről is.

 

A nemesi halotti reprezentációnak számos eszközét lelni fel a templomban. Az orgonakarzat mellvédjén három halotti címer látható, a legkorábbi Inczédi Gergelyé 1810-ből. A szentélyben két síremléket találunk, a déli falban a kazettás mennyezet megrendelőjének, szövérdi Gáspár Jánosnak a címeres emléke áll, felső részén koszorúba foglalt unikornisos címerével (1625). A vele szemben levő síremléket Safarit (Sapahrit) Kata állíttatta első férjének, egy lekopott nevű marosszéki főkirálybírónak, aki, ha hiszünk a nemzedékrendnek, az 1607-ben meghalt Lázár János volt, a gond csupán az, hogy az átlőtt szarvasos Lázár címer helyett egy koronából kiemelkedő, kardján fejet tartó címeralak látszik. A Safaritok gyulakutai kisbirtokos voltak. A diadalívre illesztette fel felesége, Intzédi Zsuzsanna az utolsó Lázár, József fekete márványemlékét 1841-ben. A hajóban két síremléket találunk, a diadalívfalon Teleki Kata hatalmas kő emléktábláját 1758-ból, melyet férje, Lázár János állíttatott, az északi falon pedig az 1660-ban Szentdemeteren meggyilkolt Lázár György ítélőmester síremlékét, melyet fia, Imre emeltetett 1666-ban.


Válogatott irodalom
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. IV. Marosszék. Pest, 1870. p. 33–35.
Kelemen Lajos: Mennyezet- és karzatfestmények a XVII. századból. In: K. L. Művészettörténeti tanulmányok. I. Bukarest, 1977. 43–50.
Kelemen Lajos: Mezőbándi Egerházi János. Művészet 10 (1911) 9. sz. p. 393.
Dávid László: Gyulakuta freskói. In: D. L. Műemlékügy az egyházban. Kolozsvár, 2008. p. 76–79.
Lángi József – Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. I. Budapest, é.n. (2002). p. 42–43.



Eszmecsere a szócikkről