Utolsó frissítés: 2011-06-01
Szerző: ALBERT Ernő
A nyelvi agresszió egyik formája. Rontó célzatú. Kimondója arra törekszik, hogy embertársának szerencsétlenséget, egész családjára valamely bajt, természeti csapást méressen, sikertelenséget idézzen elő. Azért kelt mindmáig bizonyos félelmet, mert kimondója, elszenvedője akarva-akaratlan hisz a féktelen szenvedéllyel, vad indulattal kimondott átok bizonyos erejében.
Elsősorban beszédben hangzik el, de előfordul, hogy egyesek írásban is átkozva kívánnak rosszat embertársuknak. Sajátmagát is megátkozhatja a kimondó, ha igazát erőteljesen akarja bizonyítani.
Az átokra is érvényes, hogy hagyományban őrzött, hogy nemzedékek tanulják el egymástól. Formáját, nyelvi megfogalmazását a körülmények is meghatározzák. A fejlődés folyamán újabb elemekkel gyarapodik, de egyes részek feledésbe is merülnek. Ilyen átalakuláson ment át például a franc, a fene, ráksúly, rákfene, nyavalya átokba szövése is. Régebb a legsúlyosabb átoknak számítottak, hisz mindegyik valamely rendkívüli, esetleg gyógyíthatatlan betegséget jelentett.
Sokszor a tehetetlen harag, a gyűlölet, a bosszú váltja ki az átkot egyrészt a támadó részéről, másrészt a rosszat akaró ellen. Érvényes az a megállapítás: az átok rombol, az áldás épít. Ilyenkor igézéssel és rontással kapcsolatos betegséget, szerencsétlenséget, akár testi csonkulást, erőszakos halált és más sikertelenséget, szenvedést kívánnak embertársuknak.
Az átok legtöbbször az egyénre, esetleg családra vonatkozik, de szólhat egész közösségről, sőt nemzetről is. Ma már a felvilágosult emberek körében egyre ismertebb, hogy az átoknak nincs foganatja, de ma is találunk olyanokat, akik rettegnek tőle, bennük szorongást, félelmet idéz elő. Inkább ott őrzik erőteljesebben, ahol kevésbé iskolázottak az emberek.
Európa és Közel-Kelet népei között máig megőrzött nyelvi forma, amelynek gyökerei visszanyúlnak abba az időszakba, amikor az emberek a gonosz szellemek erejében, a kimondott szó mágikus hatásában hittek. Az egyiptomiak a holtakat rejtő sírkamrákat azzal védték kifosztástól, hogy kegyetlen átkot mondtak az esetleges rombolókra. Az ókori görögök, rómaiak imádságukban az ellenségre, gonosztevőre büntetést kértek az istenektől. A Biblia is számos adatot őriz az átokról, átkozásról.
Az egyházi átokkal kapcsolatban megemlíthetjük Csíkszentdomokos, egyesek szerint egész Felcsík lakosságának kiátkozását. 1599. valószínűleg november 3-án Báthori Andrást, Erdély fejedelmét és egyházi bíborost menekülés közben Csíkszentdomokos határában megölték. Ezért a Szentszék VIII. Kelemen pápa idején Csíkszentdomokos népét egyházi átokkal sújtotta, és 100 éves böjtöt rendelt el. Mivel az egyházi átkot követően a határban rossz termés volt az amúgy is gyengén termő földeken, a szűk esztendőt az egyházi átoknak tulajdonították. A lakosság a kivégzés helyére kezdett zarándokolni, máig is minden évben a szentdomokosi keresztalja azt a helyet meglátogatja, ott kialakított szertartás szerint imádkozik. Mivel november 3-án ezen a vidéken legtöbbször már erős hideg van, ezért a zarándoklatra korábban, október első vasárnapján kerül sor.
Az igézéssel, rontással kapcsolatos ráolvasások szövegei bizonyos betegségben szenvedők védelmére, vagy rosszindulatból született támadásra irányulnak. A boszorkányos tettek, ördögi megjelenések, lidércek, szemverések, csinálmányok egész életre befolyással lehetnek. Elűzésére nagy figyelmet fordítanak. Gyimesi asszony mondta el, hogy édesanyja csinálmányban szenved, amelyet a rokonok kívánságára idéztek elő, nem tudják meggyógyítani. Hasonlóképpen csinálmány következtében lett olyan beteg férje, hogy évtizedeken át ágyban kellett feküdnie. Feloldását a környéken élő román papoktól várták a misén mondott szöveg által. Csupán azt közölték a papok, hogy csinálmányban szenved, és azt a küszöb alá rejtették el.
Kászonaltízben így űzték az igézetet, az ördögöt:
Kék szem látta,
Barna szem látta,
Mindenféle szem látta.
Boldogságos Szűz Mária,
Jöjj el vigasztalásul:
Vedd ki ezen ígézeteket, ördögöt
Ezen tehén fejéből, testéből,
Minden íze, csontjai közül!
Vidd el a magas hegyekre,
Fáknak ága-bogaira.
Tisztítsd el az örök kárhozatra!
Dicsőség az Atyának!
Bizonyos szövegekkel, úgy vélték, el lehet érni, hogy az elhagyott kedvese visszatérjen, vagy a kedvelt személy feléje forduljon.
Átokkal kívántak rosszat haragosaiknak vagy azoknak, akik valamely módon bántalmazták. Nem ritkán lehetett hallani ilyen rosszat kívánó szöveget: Az Isten engedje meg, hogy a két szeme folyjék ki! Azt kívánom, hogy ne érje meg a holnapi napot! A nyüvek egyék meg az olyan embert! Ne legyen szerencséje az életben. Tűz égje meg házát s mindenét! Rontsa ki a nyavalya az ilyen embert! Az ördögök a pokol kapujáig rángassák! A gyászkocsi hatszor forduljon meg az udvarotokon! (Hat gyermeke volt)
Ugyanezeket a szavakat fordított előjellel is mondják. Folyjék ki a szemem, száradjon ki a nyelvem, törjön el a karom, lábam stb., ha nem mondok igazat.
A hétköznapi átkok művészi megoldássá emelkedtek a népköltészetben. Lírai dalokban, balladákban, verses levelekben, ráolvasásokban, népi imádságokban sűrítve, szemléletes képekben örökítették meg az átkokat. Legtöbbször szerelmi csalódás miatt hangzanak el, de megátkozzák az anyát is, aki megakadályozta a fiatalok boldogságát, a bírót is, aki becsapta a lányt, testvérét ígérete ellen kivégeztette stb.
Lírai dalokban:
Szabad a madárnak ágról ágra szállni,
Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni.
Áldd meg, Isten, áldd meg a szeretőm házát,
Verd meg, Isten, verd meg a benne lakóját!
Azt se mindegyiket, csak az édesanyját,
Mért nem adta nekem az ő kedves fiát?
Ha neki fia volt, nekem szeretőm volt,
Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt.
(Csíkdánfalva)
Édesanyám megátkozott,
Mikor a világra hozott.
Engem avval átkozott meg,
Verjen meg a nagy utazás!
Verjen meg a nagy utazás,
Az átolvető hordozás.
Fejsze, csákány a vállamon,
Egy pár patkó a lábamon.
(Csíkdánfalva)
Édesanyám, ne átkozz meg,
Gyenge vagyok, s nem bírom meg!
Megfogott az anyám átka,
Met nem vótam jó leánya.
(Ditró)
Adjon a jó Isten szebbet, jobbat mint én,
Kivel a te szíved soha ne nyugodjék,
Sohase nyugodjék, örökké hánkódjék,
Mint a tenger habja, örökké hánkódjék!
(Csíkdánfalva)
Mert megver téged az Isten!
Verjen is meg, azt kívánom,
Szeretetlen társat adjon:
Lelked veled ne nyugodjék,
Bágyadt tested ne aludjék;
Szíved rólam gondolkozzék,
Lábad akárhol sétáljon,
Szemed mind utánam járjon,
Szemed akárkit szeressen,
Szíved engem ne feledjen!
(Csíkszentdomokos)
Balladákban:
(Kádár Kata)
Szóval mondja Márton fia:
Átkozott légy, édös anyám!
Éltünkbe sem hagytál békét,
Holtunk után sem hagysz békét.
Víz előtted megáradjon,
Sár utánad felfakadjon,
Az ég téged meg se áldjon,
Az ég téged meg se áldjon!
A kenyered kővé váljék,
Mosdóvized vérré váljék,
Törölköződ meggyulladjon,
Tőle arcod lángra gyúljon!
(Kadicsfalva)
(Fehér László)
Átkozott légy, hannagy uram,
Megátkozlak, hannagy uram,
S átkom fejed fölött járjon,
S mikor kérem, reád szálljon!
Annyi átok reád szálljon,
Valahány level az ágon,
Annyi átok reád szálljon,
Valahány level az ágon!
Annyiszor fordulj egy éjen,
S valahány fűszál a fődön,
Annyi jajt mondjál egy éjen,
S valahány csillag az égen!
(Sepsiszentgyörgy-Gyimesközéplok)
(Bíró Margit)
- Na hát, Imre, nyújtsd ide a jobb karod,
Sok boldog páros életet kívánok!
Kilenc évig meg harminchat hónapig
Nyomjad, Imre, az ágyadot halálig,
Kilenc orvos patikáját használd ki,
Egészséged soha ne találják ki!
Se ég, se föld be ne vegyen gyomrába,
Vessen ki a sirhalmod oldalára!
(Szárazajta)
(Verses levél)
...
Nem igaz szerető, csak hitegető voltál.
Azért hát, kedvesem, a halál kaszáljon
Le rögtön, akárhol találjon.
A szerencse tőled távol járjon.
Tenger kősziklák közt hajód megütközzék
Kivánom, hogy minden jó szerencse Tőled távol járjon
Bú és bánat árnya
Jöjjön szived fájdalmára
A mennyi fű nő a mezők határán,
Annyi rosz szerencse rajtad megforduljon
Két szivséggel megcsaltál engemet
...
én csak kivánom amit felül irtam,
Hogy a szived kedvesem sose nyugodjon
Mint hogy te felléptél a világ szájába
Süsön utoljára a napnak sugára
...
A boldogság napja soha meg ne süssön
A helyet az ördög rabláncot kötözzön
Hurcoljon kivánom a pokol kapujáig
Hogy hulljanak értem kesergő könyeid.
Két kezed a vastól meg ne szabaduljon
A fáknak az ördög a hegyén hordozon.
Míg élsz a világon a jo elkerüljön
Soha nyugodalma szivednek ne legyen
Akárhány szeretőt találsz téged mind elkerüljön
Adig ne találd szivednek nyugalmát,
Amig be nem töltöd a nagy világ száját.
Szived mindig tenger habjába forogjon,
A széles világon helyet sehol se találjon
Te hütlen ki megcsaltál engemet.
(Székelyszáldobos)
címkék
nyelvi vétkek