Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: KESZEG Vilmos
A cseberbenézés a divinációs gyakorlatok közé tartozó tudakozódó eljárás, rítus. A vízből történő jóslás, a hidromancia egyik formája. Rituális körülmények között a víz felületén lejátszódik a tudakolt esemény. Általában a tolvaj személyének, eltűnt tárgy és személy hollétének megtudakolására alkalmazzák. A szertartásra a lopást követő hat hét idején kerül sor.
1. Előkészületek. A károsult család egyik nőtagja az ortodox lelkésznél misét rendel a cseberbenézés eredményességéért. Ugyanekkor szentelt vizet, tömjént és ortodox keresztet szerez be a templomból. A pap ajánlatára specialistát fogad fel a szertartás levezetésére. A specialista tiszta életű, idős, özvegy, vallásos asszony. A háziasszony a környékről összeválogat és a szertartáson való részvételre felkér 7-9-12, 8-14 év közötti kislányt. 9 környékbeli kútból összegyűjt 9 veder vizet. A víz gyűjtése közben nem szabad szót váltania, a vízből más célra nem szabad meríteni. Ünnepi ebédet készít a szertartásban résztvevők számára. A családtagok imádkoznak a szertartás eredményességéért. A víz összegyűjtése után, a szertartás napján az udvarba senkinek nem szabad belépnie, a házból semmit nem szabad kiadni. A szertartás napján, a szertartást megelőzően a résztvevő személyeknek böjtölniük kell.
2. A szertartás. A rítusra általában vasárnap reggel, a vasárnapi istentisztelet idején, ritkán este, éjfélkor kerül sor, a károsult ház konyhájában vagy udvarán. A szertartás előtt kifedik a vizet, a kellékeket (ortodox kereszt, szenteltvíz, tömjén, tojás, egy házbéli személy vagy az ortodox pap gyűrűje) a vízbe teszik. A helyiséget elsötétítik. A lányok körbetérdelik a csebret, egy takaróval letakarják őket. A szertartásvezető meggyújtja a gyertyát, körbeindul a cseber körül. Minden lány háta mögött megáll, a gyertyát megforgatja a feje körül. A lányok és a szertartásvezető egyfolytában imádkoznak. A víz felszínén beindul a lopás jelenete. A lányok egymást figyelmeztetik a film részleteire. A szertartás fél vagy egy egész órán át tart. Közben a háziak az udvaron várakoznak.
3. A szertartás záró mozzanata. A jelenet lezárulta után a lányok és a háziak összegzik a látottakat, és kidolgozzák a látomás verbális változatát, amit a közösség felé forgalmaznak. A lányok ezután ünnepi ételt fogyasztanak.
Peter Burke a rítus kora újkori meglétét említi. A rendelkezésünkre álló adatok azonban kizárólagosan a 20. századból származnak. Olykor hatósági szervek is igénybe vették, illetve a látomás perdöntő bizonyíték volt az azonosított személy bűnössége mellett. Az ortodox egyház napjainkig támogatja gyakorlását. Az összegyűjtött adatok az Erdélyi Mezőség falvaiból (Kolozs, Maros, Beszterce-Naszód megye), valamint a Székelyföld keleti pereméről származnak. A román szakirodalom 25, Beszterce-Naszód, Szilágy, Kolozs, Fehér, Maros, Szeben, Brassó és Kovászna megyei településről igazolta 100 évre visszamenőleg a rítus élő, alkalmazott voltát. A rítus román környezetben szórványosan és enyhén túllépi a Kárpátok déli karéját.
A rítussal analóg eljárások a kútba, a vederbe, a pohárba és a gyűrűbe való nézés. A rítus e formáihoz lányok fordultak a férj megtudakolása végett.
KESZEG Vilmos: Egy látomás. Az esemény, a reprezentáció és az ítélkezés. Kalligram. (2001) 1-2. 132-148. Újraközölve: Uő: Homo narrans. Emberek, történetek és kontextusok. KOMP-PRESS, Kolozsvár. 28-59.
SAVA, Eleonora: Explorând un ritual. Editura LIMES, Cluj-Napoca, 2007.
Képek