Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: TÁNCZOS Vilmos
Székely László vallási néprajzi munkássága leginkább a Bálint Sándor-i eszmeiséget és módszertant követi, vagyis őt is az ún. „lelkipásztori néprajz" (Georg Schreiber-féle iskola) magyar képviselőjének tekinthetjük, de Gunda Béla révén erősen hatott rá az 1940-es évek funkcionalista szemlélete is. Ő a 20. századi erdélyi vallási néprajzi kutatások egyik legjelentősebb alakja. Mindenekelőtt Csík, Gyergyó, Kászon és Gyimes katolikus székely lakosságának népi vallásosságával foglalkozott. Alapos teológiai, egyháztörténeti, liturgiatörténeti és művelődéstörténeti ismeretei lehetővé tették, hogy a feltárt néprajzi forrásanyagot történeti perspektívába helyezze és értelmezze. Jól ismerte a népi vallásos élményvilágot és tudatos módon bensőséges kapcsolatot alakított ki adatközlőivel.
Egész tudományos tevékenységét kedvezőtlenül befolyásolta, hogy a kommunista diktatúra éveiben vidéken élő tanárként, a romániai és magyarországi néprajzi műhelyektől elzártan, jobbára csak az íróasztalfióknak dolgozott. Életében mintegy 70 tudományos igényű néprajzi közleménye jelent meg, de ezek voltaképpen csak a kéziratban maradt nagy szintézis előtanulmányainak, előzetes híradásainak tekinthetők. 1982-ben hirtelen bekövetkezett halálakor öt nagy nyomdakész kéziratot hagyott hátra a történelmi Csíkszék vallási néprajzáról összesen 1181 gépelt oldal terjedelemben, és ezeknek a munkáknak nagyobbik része azóta sem jelent meg.
Erős egyénisége, hivatástudatához való ragaszkodása alapvetően határozta meg életpályájának alakulását és tudományos munkásságát. 1912. január 7-én született a Csík megyei Gyimesbükkön (ma: Ghimeş-Făget, Bákó megye) szegény vasutas családban. Édesanyja korán elhalt, édesapja a vasutas szakszervezetben is tevékenykedett. Iskoláit 1918-1930 között Gyergyószentmiklóson végezte, az elemi osztályokat és a középiskola alsó tagozatát magyar nyelven, a felső tagozatot román nyelven. Első írásait a gyergyói főgimnázium diákönképzőkörében mutatta be. Egyik sikerültebb karcolatát (A hangya) a Jóbarát című kolozsvári ifjúsági folyóirat Fakadó rügyek című, fiatal tehetségeket felfedező rovata közölte (1929. május 15., IV. évf., 9. sz., 213-214. old.), amely többek között Bányai László, Kiss Jenő, Rónay György és Sőtér István zsengéit is közreadta. Ezzel egyidejűleg a folyóirat történelmi tárgyú pályázatán II. díjjal jutalmazták. 1930. szept. 26-án Marosvásárhelyen román nyelven érettségizett, és noha a 99 maturandus közül - a bakkalaureátusi, akkor szokásos rangsorolásban - a 6. helyezettként végzett, a család anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy tanulmányait egyetemen folytathassa. Mivel a gyulafehérvári római katolikus teológia ingyenes főiskolai képzést biztosított, ide iratkozott be. Tanulmányait 1935-ben végezte el, és pappá is szentelték. Tanárai közül szellemi fejlődésére Bitay Árpád irodalom- és művelődéstörténész volt igen nagy hatással, aki 1929-től román nyelvet és irodalmat, valamint német és latin nyelvet tanított Gyulafehérváron. A teológia elvégzése után előbb az udvarhelyszéki Zetalakára küldték segédlelkészi és hitoktatói minőségben (1935. szept. 1.-1936. ápr. 15.), de ezzel egyidejűleg az állami és felekezeti iskolákban is tanított. Egy év múlva ugyanebben a munkakörben áthelyezték Csíkszentdomokosra, ahol egy évig dolgozott (1936. ápr. 16.-1937. máj. 31.). Ebben a felcsíki nagyközségben és környékén került sor első néprajzi gyűjtéseire. Ekkor publikálta néprajzi elemekkel átszőtt, de elsősorban erkölcsi nevelő célzatú rövid írásait a kolozsvári Vasárnapi Harangszó, a székelyudvarhelyi Székelység, valamint a Csíki Néplap és a Gyergyói Újság című helyi lapokban. Első néprajzi munkája Szenthelyek, ünnepnapok. (Csíkszentdomokos és Balánbánya turista kalauza) címmel saját kiadásában jelent meg (Kolozsvár, 1936). Ezt követően hasonló szolgálati beosztásban egy évig Csíkcsatószegen működött (1937. jún. 1.-1938. máj. 31.), ahol egyházi felettese „néprajzi foglalatossági passió"-ra nemigen hagyott időt számára. Egy újabb áthelyezés következtében két évre Petrozsénybe került (1938. jún. 1.-1940. aug. 31.), ahol az iskolai oktató-nevelő tevékenység mellett a dél-erdélyi bányavárosban munkát kereső székely fiatalok szociális problémáival és erkölcsi nevelésével is foglalkozott. A Bécsi Döntés után Kolozsvárra helyezték, ahol egy évig segédlelkészi státusban állami és felekezeti iskolai hittantanárként működött (1940. szept. 1.-1941. aug. 31.), majd 1941. szept. 1-jétől a világháború végéig Csíkszeredában dolgozott a katolikus fiúgimnázium középiskolai óraadó tanáraként és a diákotthon felügyelő pedagógusaként. Ezekben az években felsőbb osztályos tanítványaival a diákönképzőkör egyik szakosztályaként „néprajzi tanulmányi kört" szervezett, és a környék falvaiban maga is gyűjtőcsoportot vezetett. A termékeny korszak eredményeként két, ma már nehezen fellelhető néprajzi munkája jelent meg: Áhítat a falun. Adatok Csíkszentdomokos vallási néprajzához (Csíkszereda, 1943); Ünneplő székelyek. Adatok a székelység vallási néprajzához (Csíkszereda, 1943.; 2. kiad.: Kolozsvár, 1944.). További néprajzi tárgyú dolgozatai, gyűjtési felhívásai jelennek meg különböző folyóiratokban (Erdélyi Iskola, Vasárnapi Harangszó). Ekkori csíki néprajzi gyűjtéseit Söveges Dávid pannonhalmi bencés tanár így méltatta: „Nagy érdeme Székelynek az is, hogy a gyűjtésbe belevonja a középiskolás ifjúságot. [...] A faluról jött diákjainkat úgyis az a veszély fenyegeti a városi iskolában, hogy az ottani hagyományokat lenézik." (Pannonhalmi Szemle, 1943. 223-224. old.)
A világháború végén pedagógiai és néprajzi kutatómunkája félbeszakadt, ugyanis 1944. júl. 1-jén tartalékosként be kellett rukkolnia. A front átvonulásakor a marosvásárhelyi tábori kórházban dolgozott felcseri kisegítőként, szanitécként, betegszállítóként, nehéz műtéteknél segédkezett. Mindennapi feladata volt az elhalálozott súlyos sebesültek és a tífuszban meghaltak eltemetése is. Fél évi katonai kórházi szolgálattétel után, szovjet láttamozású utazási engedéllyel tért vissza Csíkszeredába, ahol két hónapig tanított, majd 1945. május 1-jén az iskolafenntartó egyházmegyei hatóság Csíkkarcfalvára küldte, hogy az ottani iskolaépület hozassa rendbe és szervezze újjá a gimnáziumot. Ebben a felcsíki községben 1947. november 1-jéig tanárként és gimnáziumi iskolaigazgatóként dolgozott. Közben 1945 szeptemberében látogatás nélküli tagozaton történelem-földrajz szakra iratkozott a kolozsvári Bolyai Egyetem bölcsészkarára. Minden egyetemi vizsgájára pontosan, felkészülve jelent meg, és így 1947. júl. 1-jén licenciátust szerzett. Néprajzi stúdiumait egyetemi évei alatt Gunda Béla professzor irányításával mindvégig jeles eredménnyel végezte.
Csíkkarcfalvi tanárkodása idején 1946-ban megszervezte a Felcsíki Néprajzi Múzeumot. Múzeumalapító kezdeményezését Gunda Béla az Utunk folyóiratban méltatta (1946. júl. 20.), és más lapok (pl. Romániai Magyar Szó, 1947. júl. 18.) beszámoltak az eseményről. 1947-ben beszámolót készített a felcsíki néprajzi műemlékekről, amelyből kiderül, hogy felcsíki terepmunkája során 15 ősi szerkezetű faházat, 11 százévesnél idősebb keresztet írt le (ezek egyike, a csíkszenttamási Közép-tízesbeli kereszt 1612-ből való), leírta továbbá az 1814-ben készült csíkszentdomokosi vízifűrészt, az 1839-ből származó csíkszenttamási vízimalmot és az 1845-ben készült csíkdánfalvi olajütőt. (Néprajzi műemlékek védelme. Miscellanea Ethnographica. Tom. I. Kolozsvár, 1947. 75. old.)
1947. december 1-jétől a brassói katolikus gimnáziumban helyezték át, ahol történelmet és földrajzot tanított. A tanügyi reform életbeléptetésekor, az államosítások elrendelésekor Márton Áron gyulafehérvári megyéspüspök 1948. augusztus 14-én kelt hivatalos leiratában (1940/1948 szám) a kialakult politikai helyzetre való tekintettel a további oktatástól eltiltotta, és úgy rendelkezett, hogy azonnal menjen Törcsvárra (Zerneşti) kizárólag segédlelkészi teendőket végezni. Székely László ekkor úgy döntött, hogy kilép az egyházi szolgálatból. 1948. szeptember 1-jétől - a püspöki utasítás ellenére - az állami tanügybe jelentkezett szolgálatra. Terve az volt, hogy gyakorló muzeológusként és pedagógusként dolgozik tovább, ezért 1948 nyarán néprajzi tanfolyamokon vett részt, Gunda Béla irányításával tovább folytatta doktori tanulmányait, és a következő évben, 1949. júl. 28-án meg is védte disszertációját a kolozsvári néprajzi tanszéken (Az életfordulók néprajza. A paraszt társadalom alkata az életfordulók csíki néprajzában).
Állami tanügyi alkalmazottként 1948. szeptember 1-jétől Temesvárra került, ahol 1973 őszén történt nyugdíjazásáig negyedszázadon át megszakítás nélkül földrajztanárként tanított különböző iskolákban. 1950-ben családot alapított, és óvónő feleségével két fiúgyermeket nevelt fel.
Nyugdíjas éveiben (1973-1982) teljes idejét a néprajztudománynak szentelte. Korábbi terepkutatásait kiegészítette, mintegy 50 tanulmányt, de főként recenziót publikált az Ethnographia, a Vigília, a Könyvtári Szemle és a Művelődés hasábjain, és mindenekelőtt befejezte, kiadásra előkészítette a csíki népi vallásosságot bemutató öt nagy kéziratát: 1. Először doktori értekezését (Az életfordulók néprajza. A paraszt társadalom alkata az életfordulók csíki néprajzában. 201 oldal) kívánta közreadni, ezért az újabb gyűjtések nyomán kiegészített kéziratot 1981-ben elküldte a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségéhez, de a megjelentetésre nem került sor, 1982-ben bekövetkezetett haláláig csak Salamon Anikó pozitív lektori véleményezését vette kézhez. 2. Csíki táj a néprajzban. A csíki hagyományos élet tájnéprajza (187 oldal, tusrajzokkal); 3. A csíki népszokások költészete. A közösség és az egyén szerepe a csíki népszokások költészetében (233 oldal); 4. Áldásos esztendő. A napfordulók csíki néprajza (157 oldal); 5. Csíki áhítat. A csíki székelyek vallási néprajza. (403 oldal) Ez utóbbi munka évekkel később, posztumusz kötetként megjelent a budapesti Szent István Társulatnál (Csíki áhítat. A csíki székelyek vallási néprajza. é. n. [1995]. A szöveget gondozta, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Pusztai Bertalan. Lektorálta és az előszót írta Erdélyi Zsuzsanna.) Az öt nagy kézirat közül eddig csak egy jelent meg (Csíki áhítat, 1995.), vagyis Székely László hátrahagyott életművének nagyobbik része ma is publikálatlan. Befejezetlenül maradt továbbá a Temes megyei (bánsági) magyarság hagyományait bemutató néprajzi monográfiája, amelyhez hosszú éveken át következetesen gyűjtötte az anyagot, de a kézirat szövegének véglegesítésére hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem kerülhetett sor.
Székely László 1982. július 24-én agytrombózis következtében hunyt el Temesváron.
Adatfeltáró munkájának különös jelentőséget ad az, hogy a magyar nyelvterület olyan tájain kutatott, ahol a középkorias vallásos mentalitás, misztika, aszkézis és az ezt kifejező folklórműfajok egészen a 20. századig megőrződtek.
Fontosabb megjelent művei
Szenthelyek, ünnepnapok. Csíkszentdomokos és Balánbánya turista kalauza. Kolozsvár, 1936.
Áhítat a falun. Adatok Csíkszentdomokos vallási néprajzához. Csíkszereda, 1943.
Ünneplő székelyek. Adatok a székelység vallási néprajzához. Csíkszereda 1943. (2. kiad.: Kolozsvár, 1944.)
Néprajzi bibliográfiák (1944-1964). Könyvtári Szemle. (1972) 4. 161-164.
A csíki székelyek aszkézise. Vigília XLII. (1977) 3. 160-166.
A gyimesi csángók lelki élete. Vigília XLIII. (1978) 3. 161-171.
Katolikus hagyományok az erdélyi református székelyek néprajzában. Vigília XLIII. (1978) 9. 593-597.
A székelyek vallási néprajza Tamási Áron műveiben. Vigília XLIV. (1979) 9. 602-607.
Egy csíki Szent Anna-legenda irodalmi forrásai. Ethnographia XCIII. (1982) 4. 570-572.
A csíki székelyek passiója. Vigília XLVII. (1982) 4. 244-248.
Csíki áhítat. A csíki székelyek vallási néprajza. Szent István Társulat, Budapest, é. n. [1995].
Meg nem jelent kéziratok
Az életfordulók néprajza. A paraszt társadalom alkata az életfordulók csíki néprajzában. Kézirat. 201 oldal.
Csíki táj a néprajzban. A csíki hagyományos élet tájnéprajza. Kézirat. 187 oldal.
A csíki népszokások költészete. A közösség és az egyén szerepe a csíki népszokások költészetében. Kézirat. 233 oldal.
Áldásos esztendő. A napfordulók csíki néprajza. Kézirat. 157 oldal.
HOFER Tamás: Székely László. 1912-1982. Ethnographia XCIV. (1983) 3. 453-455.
TÜSKÉS Gábor: Székely László üzenete. Vigília XLVIII. (1983) 9. 704-706.
Képek