megoszt

A szép magyar beszéd megőrzésére és fejlesztésére, az anyanyelvi műveltség emelésére irányuló mozgalom.

A sajátosan erdélyi magyar nyelvművelés két világháború közti szakaszát az EME és folyóirata, az Erdélyi Múzeum alapozta meg. Kezdeményezője Csűry Bálint, első szervezője György Lajos, szakavatott gondozója Szabó T. Attila és vérbeli szakírója Brüll Emánuel volt. Nem lehet említés nélkül hagyni a nyelvi öntudat ápolására törekvő más folyóiratok és napilapok ilyen irányú működését sem. A nyelvápolásban munkatársul szegődött a Pásztortűzben Császár Károly, a Brassói Lapokban Kacsó Sándor, a Keleti Újságban a költő Dsida Jenő folytatott nyelvművelő tevékenységet, de közölt ilyen anyagot az Erdélyi Irodalmi Szemle, az Erdélyi Lapok, a Független Újság, a György Lajos és Márton Áron szerkesztette Erdélyi Iskola is, amely a kisebbségi élet nyelvi igényeit szolgálva, a Népművelési Füzetek 5. számaként külön is kiadta Szabó T. Attilának A nyelvművelés időszerű kérdései c. gyakorlati nyelvőrkalauzát.

A Brassói Lapok és szerkesztője, Kacsó Sándor a mindennapi gyakorlatban ismerte fel a nyelvápolás szüksé¬gességét, az olvasóközönség igényeit. Az ÁGISZ szövetkezet kiadásában Anyanyelvünk címmel nyelvművelő könyvecskét jelentetett meg, a belső oldalon a tartalomra utaló szövegben már jelezve: „Anyanyelvünk. A helyes és tiszta magyarság kézikönyve. Idegen szavak szótára. Kosztolányi Dezső Nyelvőrének erdélyi kiadása. Az erdélyi részt szerkesztette Kacsó Sándor. Brassó 1934." A szerkesztő alapvetően a nyelvkeveredés ellen emel szót.

A Keleti Újság 1936-ban indítja meg Anyanyelvünkért c. rovatát. A rovatvezető Dsida Jenő, a nyelvművelő bizottság tagja Nyírő József és Kristóf György. Közöltek írásokat György Lajostól, Kőrösi Sándortól, Szabó T. Attilától, illetőleg Dengl Jánostól, Harsányi Zsolttól, Kosztolányi Dezsőtől, Laczkó Gézától. Dsida szemléletének megvilágítására érdemes idéznünk A transylvan magyar szókincset fenyegető veszedelmek c. írásából: „Amikor szót emelünk az ellen, hogy egyesek román szavakat kevernek beszédükbe, távol áll tőlünk minden olyan gondolat, amely az államnyelv jogait és érdekeit sértheti. Hívei vagyunk, hogy az állam polgárai beszéljék az állam nyelvét, sőt tovább megyünk: hívei vagyunk annak is, hogy szépen beszéljék... Aki románul beszél, szóljon tisztán és szépen románul. De viszont, aki magyarul beszél, szóljon tisztán magyarul."

A 1940-es évek második felében a folytonosságot legfőképp Brüll Emánuel felkészültsége és szakértelme biztosította (cikkeit az Erdély, Világosság, Utunk, Erdélyi Munkásnaptár jelentette meg), utána azonban a nyelvművelés addig gyakorolt modellje széthullott. Megszűnt a szervezeti keret, az EME, a nyelvművelés gazdátlanná vált.

A nyelvművelésre alkalmas tudományos erők csoportosulásának első jele Márton Gyulának az 1952-ben megjelent Írjunk, beszéljünk helyesen! c. könyve volt. Ez rendszeres tájékoztatást nyújt, de egyben hibáztatja a kialakult mozgalmi zsargon és hivatali nyelv egyes szavait, kifejezéseit.
Elméletileg a nyelvművelésben újat Szabédi László nyújt, aki ezzel a kérdéssel már egy régebbi, Nyelvjavítás c. 1940-ben megjelent cikkében is foglalkozott. Részletesen - Lőrincze Lajos ún. pozitív nyelvművelő mozgalmával szinte egy időben - 1952-ben Nyelvművelő feladataink címmel fejtette ki koncepcióját, amelynek lényege, hogy a nyelvművelés nem nyelvészeti, hanem társadalmi kérdés: Elkülöníti a (korábban „nyelvjavítás"-nak nevezett) „nyelvvédelem" szűkebb körű feladatát a pozitív értelemben vett szélesebb körű nyelvműveléstől, ami „a köznyelv felmérése, ellenőrzése és irányítása". Hangsúlyozza az iskolai oktatás, a napisajtó, a rádió fontosságát, ahonnan a tanulni vágyók „nyelvtudásukat merítik". Ennek nyomán indul meg a különböző lapokban (Előre, Igazság, Művelődés, Vörös Zászló, Dolgozó Nő, Igaz Szó) és hetenként egyszer a kolozsvári rádióban is a gyakorlati nyelvművelés, többnyire a magyar nyelvészeti tanszék tagjainak részvételével.
Csaknem egy évtizednyi kényszerszünet után, 1966-tól a lapok ismét helyt adhattak a nyelvművelésnek. Ebben az időben válik közismertté és megbecsültté Murádin László és Bartha János nyelvművelő tevékenysége. Az új lendületet a Korunk 1971-es nyelvészeti száma példázza. E szám egyik cikke a nyelvművelés bemutatására az 1967-es esztendőt választja ki: ebben az évben öt lapunkban van állandó nyelvművelő rovat. Ezek: Csipegető (Utunk), Anyanyelvünk (Előre), Nyelvművelés (Igazság, Brassói Lapok), Nyelvi műveltség (Művelődés). Emellett csaknem állandó rovata van a Hargitának és a Vörös Zászlónak. Nyelvi cikkeiknek teret nyújt a Korunk, Igaz Szó, Dolgozó Nő, Tanügyi Újság, Munkásélet, Megyei Tükör, Jóbarát, Szabad Szó, Falvak Dolgozó Népe és a Vörös Lobogó is. Állandó rovata van később az Új Életnek. E lapokban 1968 és 1972 között, tehát öt év alatt 579 írás jelent meg 89 szerző tollából. A nyelvművelő írásokkal gyakrabban jelentkező szerzők: Bartha János, Bura László, B. Gergely Piroska, Gálffy Mózes, Cs. Gyímesi Éva, Komoróczy György, Márton Gyula, Murádin László, Nagy Kálmán, J. Nagy Mária, Szikszay Jenő, Teiszler Pál, Zsemlyei János.
A nyelvművelés e fellendülő, 1980-ig tartó korszakához tartozik a marosvásárhelyi rádió hetenkénti nyelvművelő adása.

Nyelvművelő cikkek, tanulmányok gyűjteményei a következő kötetek: az Anyanyelvünk művelése c. cikkgyűjtemény(1975), ugyanabban az évben Cs. Gyímesi Évától a Mindennapi nyelvünk (1975), Murádin Lászlótól a Szavak titka (1977). A fellendülés szakaszának utolsó darabja egy válogatás Kosztolányi Dezső idevágó írásaiból Gondolatok a nyelvről címmel a Téka-sorozatban.

A nyelvművelő irodalom fellendülését természetes módon egészíti ki más nyelvészeti kiadványok sora: a stilisztikai témájú kötetek. Hasonlóan fontosak a helyesírási kézikönyvek, mint amilyen a Helyesírási tájékoztató (1969) és a Magyar helyesírási szótár (1978). A nyelvművelés szempontjából is hézagpótló Balogh Dezső-Gálffy Mózes-J. Nagy Mária A magyar nyelv kézikönyve (1971) c. leíró nyelvtana. Külön hely illeti meg a kiadványok sorában Szabó T. Attila válogatott tanulmányainak három első kötetét, az Anyanyelvünk életéből (1970), A szó és az ember (1971) és a Nyelv és múlt (1972) címűeket, melyekben nyelvművelő cikkei is helyet kaptak.

A nyelvművelő cikkek témái között ott találunk mindent, ami a pozitív nyelvművelés, a nyelvi ismeretterjesztés körébe tartozik, viszont kevésbé szerepelnek az olyan témák, amelyek a román nyelvi hatás, a kevertnyelvűség ellen küzdöttek volna. Ennek tudatában szögezte le a Korunk már említett cikke: „van nyelvművelésünk általában, de nincs, vagy csak alig van speciálisan a romániai magyar anyanyelvi valóságunknak, állapotunknak megfelelően." Ennek a nyelvművelők akaratán kívül eső okai voltak. A román nyelvi hatás elleni küzdelem témája tabu volt. A román nyelv - a hivatalos felfogás szerint - a romániai magyarság számára nem „idegen nyelv". S ha nem az, akkor nemhogy nem kell, de tilos is küzdeni hatása ellen, inkább a kétnyelvűséget, a továbbiakban a nyelvváltást kell szorgalmazni. Időnként mégis fel-felvetődött a román nyelvi hatás leküzdésének szükségessége. Kékedy László teszi szóvá egy Korunk-beli cikkében, s ennek következtében indul meg a lap nyelvművelő rovata (Szabó Ilona: Kell a törődés...), de ez csak burkoltan emlegeti a román szókincsbeli hatást, csupán a román hatásra keletkező tükörkifejezések között szemléz.

A fellendülés időszaka után az 1980-as években a nyelvművelő írások száma megcsappant. Csak néhány lap, az Igazság (Murádin László), a Vörös Zászló (Bartha János), a Dolgozó Nő (J. Nagy Mária), a Hargita (Komoróczy György), az Új Élet meg a nagyváradi Fáklya (Dánielisz Endre) őrzi meg nyelvművelő rovatát. Ritkul a nyelvészeti kiadványok száma is. Nyelvművelő munka mindössze három jelent meg: Balázs Lászlóé Nyelvművelés a líceumban (1980), Bura Lászlóé Élő nyelvünk (1982) és Murádin Lászlóé Szavak színeváltozása (1983) címmel. A nyelvi műveltség emelését szolgálta Szabó T. Attila válogatott tanulmányainak újabb három kötete.

Endszerváltás után a megyei napilapok megtartják állandó nyelvművelő rovatukat, így a kolozsvári Szabadság, a csíkszeredai Hargita Népe, a marosvásárhelyi Népújság, a szatmári Friss Újság, a nagyváradi Fáklya, az aradi Nyugati Jelen. Több szerző a lapokban megjelent cikkekből cikkgyüjteményt állít össze, pl Komoróczi György: Magyar Szavak nyomában (1994) és Édes anyanyelvünk (2009), továbbá Dánielisz Endrea: „ És áhítattal ejtsétek a szót" (1997), Brauch Magda: Magyarról magyarra (2001), Murádin László: Ki volt az bizonyos Deákné? (2003) és Mitől szép egy szó? (2006) (RMIL)

Murádin László: Nyelvművelésünk új lendülete Korunk 1971/10. - Anyanyelvünk művelése. 24 szerző 70 cikke. Összeállította Gálffy Mózes és Murádin László. 1975. - Péntek János: Lehet-e művelni a nyelvet? Korunk 1985/1. - Éder Zoltán: Az erdélyi magyar nyelvművelésről. Magyar Nyelvőr 1989/2. - Zsemlyei János: A nyelvművelő Dsida Jenő. Benkő Loránd Emlékkönyv, Bp. 1991.