megoszt

A Kárpát-medencében felbukkant leletek rovásábécéi a kelet-európai rovásírások csoportjához tartoznak. Az ide sorolt rovásemlékek közös jellemzője, hogy - a számos olvasati javaslat ellenére - nincs általánosan elfogadott, biztos megfejtésük. Két nagy ágra oszthatók: az egyik a székely rovásírás, a másik az avar időkből származó. A kutatók a területi érintkezés és néhány betű (alaki, talán jelentésbeli) hasonlósága alapján feltételezik, hogy az avarkori ábécék és a székely írás között rokonság áll fenn.

A székely rovásírás. A tudomány mai álláspontja szerint minden alapvető kérdés - az írás neve, eredete, önálló története; hány emléke van és melyek ezek; kik használták és milyen célra; mi a helye a magyar művelődéstörténetben - tisztázatlan. Tény viszont, hogy a kelet-európai ábécék közül az egyetlen, amelynek ismerete nem szakadt meg.

Neve. A székelyek származástudatával összekapcsolva a 15. században szkytha (szkíta, szittya), a 16. században hun, később hun-szkytha, majd a 19. századtól székely-magyar vagy magyar-székely elnevezése vált ismeretessé. Ma a székely (magyar) rovásírás néven való említése a legelterjedtebb. Mivel az írásjeleket vésték, rótták, az elnevezés utótagja innen származtatott, (szak)terminusként viszont a székely írás szintagma a gyakrabban előforduló, mivel ezt a fajta írást elsősorban a székelység őrizte meg, és a Székelyföldről került elő a legtöbb és legterjedelmesebb rovásemlék.

Eredete. A székely rovásírás eredetét illetően számos feltételezés látott már napvilágot. Megnyugtatóan még nem sikerült tisztázni az előzményeit, vagy szorosabb kapcsolatait más írásrendszerekkel. A kutatások mai állása szerint türk típusú írásrendszer (de nem minden jele türk származtatású), melynek eredete feltehetőleg a honfoglalás előtti időkbe nyúlik vissza.

Jellegzetessége. Olvasása jobbról balra történik (kettő - az isztambuli és székelyzsombori rovásemlék - kivételével). A régi emlékanyagban nem jelölték a magánhangzók hosszúságát, a kettőzött mássalhangzókat is egy betűvel írták, általában tömörítésre törekedtek (erre utal pl. az egyes magánhangzók elhagyása, a betűösszevonások/ligatúrák gyakori használata, néhány feltételezett fogalomjel, szójel alkalmazása, illetve az egybeírások). Külön érdekes kérdéskörként tartják számon a szó-, ill. betűelválasztó jelek (pont, kettőspont, vonal) meglétét.

Funkciója. Elsődleges kommunikációs funkciójához társítható a használói csoportidentitás jelölése (a székely népcsoport egyik identitásjelző szimbóluma, de Székelyföldön kívül a cserkészmozgalomhoz tartozás vagy az erősen jobboldali nemzeti érzés kifejezője is lehet), esetenként a titkosság biztosítása, de a nev(ek)et, esetleg évszámot (olykor kisebb kiegészítéseket) tartalmazók tulajdonképpen „ősgrafittik"-nek tekinthetők, s mint ilyenek, a megörökítés szándékával készültek, és volt időszak, amikor ez az írástípus alkalmasnak bizonyult nemesi családokat legitimáló „ősi"/hamis iratok gyártására is.

A székely rovásírásról szóló legkorábbi híradások. Kézai krónikája a 13. század második feléből, a Képes Krónika a 14. századból, a 15. század végén szerkesztett Thuróczi-krónika, Bonfini híradása ugyanebből a korból, Benczédi Székely István írása 1559-ből, Oláh Miklós és Veit Gailel tudósítása, Verancsics Antal esztergomi érsek följegyzései a 16. sz. második feléből, és az erdélyi születésű Szamosi István 1593-as páduai kiadványában fellelhető említése.

Kutatástörténete. Az írásrendszer története és az írásrendszer használatának-elfogadásának története keveredik. A székely rovásírás kutatásában a 20. század eleje óta elfogadott nézet, hogy a 16. század után keletkezett emlékek e sajátos írás utóéletének hírmondói. Ezek a rovásírásos feljegyzések (rövid mondatok és nevek) már értelmiségiektől származók. Ilyen például a már említett Szamosközi István 1587-ből, és 1604-ből származó rovásírásos bejegyzése is. Telegdi János a székely rovásírásról latin nyelven írott (tan)könyve (1598), amely egy rovásábécét közöl, az írás megmentésére és elterjesztésére tett kísérletként leírja az írás általa ismert szabályokat, és írásmutatványokat is közöl. Műve, melynek nyomtatott példánya nem került elő, több kéziratban is fennmaradt, és igen nagy hatású volt a székely írás további életét illetően. A 17. században és az azt követő időkben készült kéziratos bejegyzések, ábécék legnagyobbrészt az ő betűsorára mennek vissza. Kájoni János ferencrendi szerzetes 1673-as ábécéje például egy ismeretlen régi ábécére, az általa másodikként feljegyzett ábécé már Telegdi művére vezethető vissza. A 18-19. század fordulóján először jelent meg egy székely rovásírásos emlék (a Csíkszentmihályi Felirat) másolata és megfejtési kísérlete. A székely rovásírással foglalkozó irodalomban többször vállalkoztak arra, hogy a kutatás történetét áttekintsék. Ennek eredményeként tartható számon Cornides Dániel összefoglalása, amely 1780 körül keletkezett (egy Hájos István Gáspárhoz intézett levélben maradt fenn), Szabó Károlyé 1866-ban, Fischer Károly Antalé 1898-ban, Sebestyén Gyuláé pdig 1915-ben. Ezt követte Németh Gyula az írás eredetének kutatására irányuló munkássága (1917-20, 1934), aki Nagy Géza elméletét (1895) vette alapul és fejlesztette tovább. Annak ellenére, hogy 1915-öt követően az emlékek száma több mint kétszeresére emelkedett, és új nézetek váltak uralkodóvá a székely rovásírás eredetének kérdéséről is, az e tárgyban megjelent munkákról összefoglaló tanulmány nem született. Az erre való igényt Vásáry István 1974-es cikke (is) jelzi. Róna-Tas András kiváló munkája (1985-86) mellett a kutatástörténet története Csallány Dezső (1960) és Forrai Sándor (1985) fáradságos, ám gyakran megkérdőjelezett munkáját jegyzi. A székely rovásírás kutatói között Jakubovich Emil, Korompay Klára, Kósa László, Melich János és Pais Dezső nevezhető meg magyar nyelvtörténettel foglalkozó tudósként. 1992 nyarán Sándor Klára nyelvész járta végig azokat a székelyföldi templomokat, amelyekben székely rovásírásos emlék jelenkori vagy egykori meglétét említette az irodalom. A többi kutató estében kiindulópontul a néprajz, a régészet vagy a turkológia szolgál(t).

A kutatók háttérismereteiket innen hozzák, és szempontjaikat ennek megfelelően jelölik ki. A székely rovásírás erdélyi kutatástörténetének meghatározó alakjai: a kolozsvári születésű Benkő Elek és Ferenczi Géza régész (és etnográfus), aki édesapja (Ferenczi Sándor) nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével (is) behatóan foglalkozott (főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek), valamint Ráduly János, a korondi születésű Kibéden élő néprajz- és rovásírás-kutató. 1990 óta a tudományos kutatásban egy újabb fellendülése észlelhető a rovásírás-kutatásnak. Helyi kiadványokban, mint például a korondi Hazanézőben vagy a marosvásárhelyi napilapban, a Népújságban, viszonylag gyakran írnak székely rovásírással foglalkozó cikkeket, sőt van olyan emléke a székely írásnak, amelyről eddig csak az utóbbiban adtak hírt. A könnyebb áttekinthetőséget/hozzáférhetőséget is megcélozva, utóbb Ráduly János gyűjtötte össze a Hazanézőben és a Népújságban megjelent cikkeit (Ráduly 1995. 146).

Az emlékek csoportosítása. Az emlék jelentése a székely rovásírás irodalmában folytonosan változott. Szabó Károly az általa ismert székely rovásírással írt szövegeket két csoportra osztotta: az egyikbe a „hiteles" emlékeket sorolta, a másikba pedig az „újabb kori koholmányokat" (Szabó 1866). Ezt a felosztást tartotta meg és terjesztette el Sebestyén Gyula is, aki a „hiteles" emlékeket a „hamisítványokkal" állította szembe (Sebestyén 1915). A hiteles jelzőt megtartotta a Sebestyén Gyula utáni szakirodalom is, de jelentése fokozatosan megváltozott, idővel a 'nem hamis' mellett 'nem Telegdire visszamenő' jelentést is kapott, így nemcsak a 'hamis', hanem a 'Telegdire visszamenő', helyenként 'kései kéziratos' címkével is ellentétben áll. Ez utóbbi jelentés kifejezésére a jelenlegi kutatás megfelelőbbnek véli az autentikus, ellentéteként pedig a másodlagos jelző használatát. Ennek megfelelően vannak hiteles és autentikus, hiteles és másodlagos, hamis és másodlagos emlékek (pl. Tar Mihály hamisítványai), és elméletileg lehetnek hamis és autentikus emlékek is (ha pl. a székely rovásírást a hagyományból ismerő szerző hamis évszámmal lát el). Az emlékek csoportosítására vonatkozóan gyakran jelentkezik a székely írás irodalmában az epigráfiai ('felirattani') emlék - paleográfiai ('írástörténeti') emlék szembeállítás. Ezáltal a feliratos emlékek különítődnek el a tollal papírra írott rovásszövegektől. Ilyen értelemben a székely (magyar) rovásírásos emlékanyag egyik része feliratos (epigráfiai), másik része paleográfiai (Ráduly 1998. 3). Van olyan nézet is, miszerint - mivel a papírra írott emlékeken kívül egyéb technikával (vésés, festés, karcolás) is készültek feliratok - kézenfekvőnek látszik a kézirat, illetve felirat kifejezés használata, illetve elkülönítése, és megkülönböztethető egy harmadik csoport is: az átiratoké. Azokról az emlékekről van szó, amelyek eredetileg nem papírra íródtak, hanem feliratok voltak, de csak másolatban, kéziratként maradtak fenn, így jellegzetességeikben eltérnek a másik két csoportba sorolt emlékanyagtól (Sándor 1996).
Az emlékek megnevezése. A székely rovásírás emlékei gyakran különböző neveken bukkannak fel a szakirodalomban (pl. konstantinápolyi - Isztambuli Felirat; Bolognai Rovásemlék - Marsigli-féle rovásemlék vagy rovásnaptár - Bolognai rovásbot - középkori bolognai emlék; alsószentmihályfalvi felirat - aranyosszentmihályi felirat). A kutatás jelenlegi álláspontja szerint célszerű lenne egységesíteni az elnevezéseket. Az eddigi gyakorlat, amely az emlék nevét a lelőhely, illetve (kéziratok esetében) a szerző megnevezéséből és az emlék jellegének meghatározásából (felirat, ábécé, bejegyzés) képezte, jól bevált, és ez megfelel a más írásrendszerek emlékeinek megnevezésekor alkalmazott eljárásnak is.

A székely rovásírás emlékei. Általában rövidek, csak néhány szóból állnak. Jelenleg sem tudják biztosan, hány fennmaradt emléke van a székely rovásírásnak, mert abban sincs egyetértés, hogy mi számít a székely rovásírás emlékének. A mai tudományos szempontoknak megfelelő kiadása kizárólag a Bolognai Rovásemléknek van (Sándor 1991). Ráduly János a székely rovásírás emlékei közé a következőket sorolja: a 12. század végén - 13. század elején vésett, két rovásjegyből álló, a Korond fölött emelkedő Firtos tetőn lévő kőfeliratot; a 10-13. századra tehető, a Gyergyóditróhoz tartozó Tászoktatetőn lévő „írott" és rajzolt köveket, amelyeknek jelkészletében rovásjegyek is láthatók; a 13. század végén - 14. század elején a Torda melletti alsószentmihályi (aranyosszentmihályi) református templom kőbe vésett feliratát; a 13. század végére - 14. század elejére datált, a vargyasi „régi" templom alapjából előkerült keresztelőmedence faragott kövön fennmaradt rovásfeliratát, a 14. századinak (olykor Árpád-korinak tekintett) homoródkarácsonyfalvi feliratot; a bonyhai református templom 14. század eleji feliratát, a 14. század végéről származtatott berekeresztúri református templom faragott kövön fennmaradt rovásfeliratát; a 14-15. század fordulójára keltezhető székelydályai református templom terjedelmes, de töredékes rovásemlékét, amelyet a hajó külső vakolatába karcoltak; az 1483-ból való ősnyomtatványba bekötött pergamenlapon fennmaradt, feltételezhetően a 15. század közepén keletkezett nikolsburgi rovásírásos ábécét; a bolognai rovásemléket, a 15. század második felében keletkezett (azóta megsemmisült!) és Gyergyószékben előkerült öröknaptárt tartalmazó botot, amelyet 1690-ben másolt le Luigi Ferdinando Marsigli, és amelynek tudományos feldolgozása Sándor Klárától való; a berekeresztúri református templom (valószínűleg a 15. század végén készült) második kőfeliratát, a kb. 15. század közepére-végére datálható és Bekecsen található „írásos" kő (hatalmas kőtömb) rovásjegyeket is tartalmazó jelkészletét; az 1490-es években íródott székelyderzsi unitárius templom rovásírásos tégláját; a gelencei római katolikus templom falfestményének felületébe bekarcolt 1497-es feliratot; a kilyéni unitárius templom vakolatába a 15. század végén - 16. század elején karcolt feliratot; az ugyanazon korból származtatott székelyzsombori „írott" követ és a vadasdi terméskő jelcsoportját; az 1501-ben keletkezett csíkszentmiklósi-csíkszentmihályi(-csíkszentmártoni) templomfeliratot; az 1515-ben keletkezett és 1865-ben megsemmisült isztambuli (konstantinápolyi) rovásemléket, amelynek Kedeji Székel Tamás által készített 16. századi másolata maradt fenn; az 1520 körül, okkersárga festékkel rajzolt, a dálnoki református templomban fellelhető kétsoros feliratot; a bögözi református templom északi falára az 1530-as években vörös krétával írt feliratot; a berekeresztúri református templom 1561-ben írt első és második feliratát; a tordátfalvi unitárius templom kegytárgyaként számontartott „aranyozott tányérocska" 1600-1650 körüli apró betűs rovásfeliratát; a rugonfalvi református templom 1638-ban (vagy1658-ban) falba karcolt jeleit, az 1668-ból való az énlaki unitárius templom egyik mennyezeti kazettáján fennmaradt feliratot; a csíkcsobotfalvi római katolikus templom 17. század második felére (olykor korábbra) datált „írott" kövét; az 1730-as évek körül az erdőszentgyörgyi református templom tornyának patakkövére karcolt feliratot; az 1759-ből Bod Pétertől származó, a fogarasi református templomban mára megsemmisült kőfeliratot, a kibédi (lőportartón fennmaradt) 17. század végi - 18. század eleji rovásírásos szarufeliratot; a szolokmai fakapu (faedény) ugyanakkora datálható feliratát, a makfalvi fakulacs két (feltételezhetően monogramot takaró) 19. század közepén esztergált rovásjelét; a vadasdi istállódeszka 19. század második feléből-végéről származó szétszórt rovásjegyeit; valamint néhány vegyes rovásjegyű feliratot (pl. a 17. század elejieket Berekeresztúrról, vagy az 1681-ből származót Csejdről) is.

Külön figyelmet érdemlőként említhetők meg a moldvabányai ferences templom háromsoros rovásemlékére vonatkozó tudósítások (Ráduly 2006, Tánczos 2006).

BABINGER Ferencz: Konstantinápolyi rovásírásos magyar nyelvemlék 1515-ből. Ethnographia XXIV. (1913) 3. 129-139.
BEKE Sándor - RÁDULY János: Szépirodalom, néprajz, rovásírás. Két íróbarát beszélgetése életpályájukról és munkásságukról. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2008.
BENKŐ Elek: Egy újabb rovásírásos emlék Erdélyből. Magyar Nyelv LXVIII. (1972) 4. 453.
BENKŐ Elek: Rovásírásos bejegyzések Miskolci Csulyak István peregrinációs albumában. Erdélyi Múzeum LVI. (1994) 1-2. 81-82. http://epa.oszk.hu/00900/00979/00007/pdf/081-082.pdf
BENKŐ Elek: Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv XC. (1994) 2. 157-168.
BENKŐ Elek: Középkori rovásfelirat Vargyasról. Magyar Nyelv XC. (1994) 4. 487-489.
BENKŐ Elek: A székely rovásírás korai emlékei. A székelydályai felirat. Magyar Nyelv XCII. (1996) 1. 75-80.
BENKŐ Elek: A székely rovásírás. História XVIII. (1996) 3. 31-33.
BENKŐ Elek: A siménfalvi rovásemlék és köre. In: KOVÁCS András - SIPOS Gábor - TONK Sándor (szerk.): Emlékkönyv Jakó Zsigmond nyolcvanadik születésnapjára. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 1996. 55-64. http://mek.niif.hu/02700/02717/02717.pdf
BENKŐ Elek: Módszer és gyakorlat a székely rovásírás kutatásában. Válasz Ferenczi Gézának. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLI. (1997) 2. 177-183.
BENKŐ Elek - RÁDULY János: A székely-magyar rovásírás I. A magyar rovásírás rövid története. http://www.ateesoft.gorek.ro/rovas.html
BENKŐ Elek - RÁDULY János: A székely-magyar rovásírás II. A magyar rovásírás főbb emlékei. http://www.ateesoft.gorek.ro/rovas2.html
BENKŐ Samu: Középkori feliratok Dálnokon. Korunk XL. (1981) 2. 138-145.
CSALLÁNY Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve III. (1960) Nyíregyháza, 1963. 39-137.
CSALLÁNY Dezső: A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történeti háttere. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve X. (1967) Nyíregyháza, 1968. 31-84.
CSALLÁNY Dezső: A magyar és az avar rovásírás. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XI. (1968) Nyíregyháza, 1969. 281-304.
CSALLÁNY Dezső: Székely rovásírásos szövegek megfejtése. Korunk XXIX. (1970) 4. 604-605.
CSALLÁNY Dezső: Rovásírásos emlékek a Kárpát-medencében. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XII-XIV. (1969-71) Nyíregyháza, 1972. 135-161.
DANKANITS Ádám: Rovásírásos sorok 1624-ből. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XIV. (1970) 378-379.
ERDÉLYI István: Kelet-európai rovásírásos feliratok. In: HAJDÚ Mihály - KISS Jenő (szerk.): Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. ELTE, Budapest, 1991. 150-153.
ERDÉLYI István - RÁDULY János: A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig. Masszi Kiadó, Budapest, 2010.
ERŐSS János: A kovásznai rovásírásos mestergerenda. In: SZÉKELY Zoltán - ÁRVAY József - JECZA Tibor - KOVÁCS Sándor (szerk.): Aluta II/1. Sepsiszentgyörgyi Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1970. 413-415.
FERENCZI Géza: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Musnai Dakó György tevékenységéhez II. Keresztény Magvető LXXVIII (1972) 1. 49-54.
FERENCZI Géza: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez. In: A Székelykeresztúri Múzeum Emlékkönyve. Tanulmányok, közlemények. (1971. október) Miercurea­Ciuc - Csíkszereda, 1974. 271-281.
FERENCZI Géza: A homoródkarácsonfalvi rovásírásos felirat. Korunk Évkönyv 1979. 273-281.
FERENCZI Géza: A kovásznai „rovásírásos" mestergerenda. Művelődés XXXII. (1979) 9. 44-45.
FERENCZI Géza: A csíkszeredai „rovásfeliratos" székelykapu. Művelődés XXXII. (1979) 12. 44.
FERENCZI Géza: Adalékok a marosvásárhelyi rovásírásos szöveg megfejtéséhez. Művelődés XXXIV. (1981) 1. 45-46.
FERENCZI Géza: A székelyderzsi rovásírásos tégla kora és felirata. Keresztény Magvető LXXXVII. (1981) 108-120.
FERENCZI Géza: A Marsigli­féle rovásírásos emlékről. Brassói Lapok (3. sorozat) XIII. (1981) 30. 4., 7.
FERENCZI Géza: Adalékok a homoródkarácsonfalvi unitárius templom rovásfeliratának a megfejtéséhez. Keresztény Magvető LXXXVIII. (1982) 214-220.
FERENCZI Géza: Székely rovásszövegek megfejtéséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXII. (1988) 1. 51-56.
FERENCZI Géza: A Firtos-várbeli rovásjegyekről. Hazanéző I. (1990) 2. 18.
FERENCZI Géza: A székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár rovásírásos emléke. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXIV. (1990) 1. 63-65.
Elmefuttatás a magyar rovásírásról, I, Székely Útkereső, II/3, 16.
FERENCZI Géza: Elmefuttatás a magyar rovásírásról I. Székely Útkereső II. (1991) 3. 16.
FERENCZI Géza: Elmefuttatás a magyar rovásírásról II. Székely Útkereső II. (1991) 4. 16.
FERENCZI Géza: Gondolatok az énlaki rovásírásos feliratról. Hazanéző III (1992) 1. 18-19.
FERENCZI Géza: A székely rovásírás Erdélyben ma létező emlékei. In: SÁNDOR Klára (szerk.): Rovásírás a Kárpát-medencében. (Magyar Őstörténeti Könyvtár, 4.) Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1992. 51-67.
FERENCZI Géza: A vargyasi székely rovásírásos emlék. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXVIII. (1994) 2. 147-150.
FERENCZI Géza: A székely rovásírás ma létező emlékei Székelyudvarhely környékén. In: CSIHÁK György (szerk.): A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Első (Székelyudvarhelyi) Övezeti Történésztalálkozó Előadásai és Iratai. Budapest-Zürich, 1994. 69-84.
FERENCZI Géza: Elmélkedés a régészetről és a székely rovásírásról. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXIX. (1995) 2. 181-186.
FERENCZI Géza: Jegyzetek a székely rovásírás köréből. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XL. (1996) 1. 49-52.
FERENCZI Géza: Székely rovásírásos emlékek. Tanulmány. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997.
FERENCZI Géza: Bod Péter és a székely rovásírás. Udvarhelyi Híradó Kalendárium 2000. Székelyudvarhely, 2000. 117-120.
FERENCZI Géza: A székely (magyar) rovásírásról. In: GAZDA József (szerk.): Kőrösi Csoma Sándor és a magyarság keleti eredete. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Kovászna-Csomakőrös, 2000. 408-414.
FERENCZI Géza: Az Énlaki Rovásemlékkel kapcsolatos „bonyodalmak" I. Hazanéző XII. (2001) 2. 28-30.
FERENCZI Géza: Az Énlaki Rovásemlékkel kapcsolatos „bonyodalmak" II. Hazanéző XIII. (2001) 1. 17-20.
FERENCZI Géza: Az Énlaki Rovásemlékkel kapcsolatos „bonyodalmak" III. Hazanéző XIII. (2001) 2. 28-33.
FERENCZI Géza: Bod Péter és a székely rovásírás. In: BOÉR Hunor (szerk.): Acta (Siculica) - 2000 I. Székely Nemzeti Múzeum-Csíki Székely Múzeum. Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda, 2001. 263-270.
FERENCZI Géza: A székelyderzsi rovásemlék. Udvarhelyi Híradó XIII. (2001) 64. 6.
FERENCZI Géza: A székely rovásírás az idő sodrában. Tanulmányok. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002.
FERENCZI Géza: Gondolatok Firtos­vár tulajdonosairól és a várbeli rovásbetűkről. Hazanéző XV. (2004) 1. 4-9.
FERENCZI Géza - FERENCZI István: Mit tudunk a székely rovásírásról A Hét VIII. (1977) 15. 10-11.
FERENCZI Géza - FERENCZI István: Hargita megye hiteles rovásírásos emlékei. Hargita Kalendárium (1978) Csíkszereda, 172-175.
FERENCZI Géza - FERENCZI István: Rovásírás Dálnokon. Fórum (A Megyei Tükör negyedévi melléklete) IV./április/ (1978) Sepsiszentgyörgy, 22-23.
FERENCZI Géza - FERENCZI István: Magyar rovásírásos emlékekről. In: CSETRI Elek - JAKÓ Zsigmond - TONK Sándor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok I. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979. 9-32., 212-215.
FERENCZI Géza - FERENCZI István: Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006.
FERENCZI Sándor: Az énlaki rovásírásos felirat. Szerző kiadása. Cluj-Kolozsvár, 1936
FERENCZI Sándor: Az alsósófalvi „rovásírásos" emlék. Erdélyi Múzeum XLII. (1937) 4. 339-349.
FERENCZI Sándor: Rovásírásunk r jegye. Erdélyi Múzeum XLIV. (1939) 2. 179-198.
FERENCZI Sándor: Rovásírásunk r jegye. Kolozsvár, 1939.
FERENCZI Sándor: A tászoktetői székely (?) rovásírásos sziklakarcolat. [Gyergyóditró, 1938.] In: BOÉR Hunor (szerk.): Acta - 1999 I. Székely Nemzeti Múzeum-Csíki Székely Múzeum. Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda, 2000. 273-290.
FISCHER Károly Antal: A hún-magyar írás és annak fennmaradt emlékei. Budapest, 1889.
FOLLINUS Árpád: Adórovás Szatmár megyében. Ethnographia XIII. (1902) 10. 448-450.
FORRAI Sándor: Küskarácsontól sülvester estig. Egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1984.
FORRAI Sándor: Az írás bölcsője és a magyar rovásírás. Gödöllői Művelődési Központ, 1988.
FORRAI Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Antológia Kiadó, 1994.
FORRAI Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása. (Magánkiadás) 1996.
FRIEDRICH Klára - SZAKÁCS Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás. (Harmadik, átdolgozott kiadás.) Budapest, 2007.
http://mek.oszk.hu/02800/02823/02823.pdf
HERRMANN Antal: A vándorczigányok rovásjelei. Ethnographia IV. (1893) 10-12. 323-327.
HERRMANN Antal: Adalékok a rováshoz. Ethnographia XV. (1904) 1-2. 19-22.; 3-4. 156-163.
HÓDOLY László: A székely vagy régi magyar írás eredete. Stampfel, Pozsony, 1884.
HORVÁTH Iván: A székely rovásírás és a latin-magyar ábécé. In: Uő.(szerk.): Villanyspenót. Hálózati magyar irodalomtörténeti kézikönyv. http://www.villanyspenot.hu/
JAKÓ Zsigmond: Miskolci Csulyak István peregrinációs albuma. Irodalomtörténeti Dolgozatok LXXI. (1972) 1. 59-72.
JAKUBOVICH Emil: A bögözi székely rovásbetűs felirat. Magyar Nyelv XXVII. (1931) 3-4. 81-84.
JAKUBOVICH Emil: A székely-derzsi rovásírásos tégla. Magyar Nyelv XXVIII. (1932) 9-10. 264-274.
JAKUBOVICH Emil: A székely rovásírás legrégibb ábécéi. Magyar Nyelv XXXI. (1935) 1-2. 1-17.
JAKUBOVICH Emil: A székely rovásírás legrégibb ábécéi. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 35.) Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1935.
JÁNÓ Mihály: „HIC FUIT..." (Profán feliratok megszentelt falakon). In: LACZKOVITS Emőke (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében II. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Laczkó Dezső Múzeuma - Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke, Veszprém - Debrecen, 1997. 523-524.
KATONA Ádám: A legújabb álrovásírásos emlék. Magyar Nyelv LXXXII. (1986) 2. 216-217.
KÉMENES Antal: Székely rovásírás és tulajdonjegyek. Tanulmány. Budapest, 1914.
KEÖPECZI SEBESTYÉN József: Székely rovásírásos bejegyzés a brassói magyar evangélikus egyház jegyzőkönyvében. Erdélyi Múzeum L. (1945) 1-2. 108.
KOROMPAY Klára: „A székely rovásírás". In: KISS Jenő - PUSZTAI Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 102-105.
KÓSA Ferenc: A székelyderzsi rovásfelirat újabb megfejtési kísérleteiről. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXI. (1987) 1. 59-61.
KÓSA Ferenc: Gondolatok a székely rovásírás kutatásának lehetőségeiről és módjairól. In: SÁNDOR Klára (szerk.): Rovásírás a Kárpát-medencében. (Magyar Őstörténeti Könyvtár, 4.) Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1992. 69-77.
KÓSA Ferenc: Kísérlet a vargyasi rovásfelirat megfejtésére. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXVIII. (1994) 2. 153-156.
KÓSA Ferenc: Kísérlet a Vargyasi Rovásfelirat megfejtésére. In: Gazda József (szerk.): Kőrösi Csoma Sándor és a magyar nyelv. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Kovászna-Csomakőrös, 2003. 155-159. (A korábbi cikk módosított szövegű változata.)
KÓSA Ferenc: Megjegyzések a vargyasi rovásírás újabb megfejtéséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények LII. (2008) 1. 72-80. http://www.sztanyi.ro/download/nyirk08-1.pdf
KUN Béla: Egy XVIII. századi rovásírásos ábécé. [Kolozsvár.] Magyar Nyelv XXXIII. (1937) 7-8. 251.
LÁSZLÓ Attila: Rovásfelirat Moldvából. Korunk XXVIII. (1969) 10. 1467.
LIGETI Lajos: A magyar rovásírás egy ismeretlen betűje. Magyar Nyelv XXI. (1925) 50-52.
MELICH János: Néhány megjegyzés a székely írásról. Magyar Nyelv XXI. (1925) 7-8. 153-159.
MIKE Bálint - KÓSA Ferenc: A dálnoki református templom és rovásfelirata. Korunk XL. (1981) 3. 214-219.
MUSNAI László: Székely rovásírásos emlékek. Magyar Nyelv XXXII. (1936) 7-8. 229-233.
MUSNAI László: Rovásírásos emlékeink. Magyar Nyelv LXIII. (1967) 1. 73-76.
NAGY Géza: A székely írás eredete. Ethnographia VI. (1895) 4. 269-276.
NÉMETH Gyula: A régi magyar írás eredete. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 45. (1917-20) 21-44.
NÉMETH Gyula: A nagyszentmiklósi kincs feliratai. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 30.) Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1932.
NÉMETH Gyula: A magyar rovásírás. (A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve II./2.) MTA, Budapest, 1934.
NÉMETH Gyula: A székely írás egy új emléke: a homoródkarácsonyfalvi felirat. Magyar Nyelv XLI. (1945) 1-5. 11-16.
PÁLLFY Márton: Az énlaki és a konstantinápolyi rovásbetűs felirat. Cluj, 1936.
PÜSPÖKI NAGY Péter: Rovásírásos emlékeink olvasásának és egy ismeretlen írásrendszer megfejtésének elvi kérdései l. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XV-XVII. (1972-74) Nyíregyháza, 1982. 36-54.
PÜSPÖKI NAGY Péter: A magyar rovásírás eredete. Magyar Nyelv LXXIII. (1977) 3. 303-313.
PÜSPÖKI NAGY Péter: A „rovásírás" írástani helye és szerepe a magyar művelődés történetében. In: KÁLLAY István (szerk.): Magyar Herold. Forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv I. A magyar hivatali írásbeliség fejlődése 1181-1981. (A Történelem Segédtudományai Tanszék Kiadványai, 4.) ELTE Sokszorosítóüzem, Budapest, 1984. 9-22.
RÁDULY János: A kibédi pásztorok számadóbotja. Művelődés XXXVI. (1983) 12. 34-35.
RÁDULY János: A moldvabányai ferences templom régi rovásjegyei. Erdélyi Múzeum LXVIII. (2006) 3–4. 145–149.
RÁDULY János: Kiegészítés a kibédi pásztorbot számrendszeréhez. Művelődés XXXVII. (1984) 11. 38.
RÁDULY János: Rovásírásos nyelvemlék Kibéden. Művelődés XLII. [XLVI.!] (1993) 2. 44-45.
RÁDULY János: A vargyasi rovásemlék olvasata. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XXXVIII. (1994) 2. 151-152.
RÁDULY János: Rovásíró őseink. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Firtos Művelődési Egylet, Korond, 1995.
RÁDULY János: Nemzeti kincsünk: a ROVÁSÍRÁS. Tanulmány. Székely Útkereső Kiadása, Székelyudvarhely, 1998.
RÁDULY János: A rovásírás vonzásában. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. (Hazanéző Könyvek Sorozat) Firtos Művelődési Egylet, Korond, 1998.
RÁDULY János: Titkok a rovásírásban. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2004.
RÁDULY János: Tanuljunk könnyen rovásírni! Segédkönyv a rovásírás elsajátításához. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2004.
RÁDULY János: Az isztambuli székely (magyar) rovásemlék. Kismonográfia. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2007.
RÁDULY János: Hány erdélyi rovásemlékünk Árpád-kori?* Örökségünk I. (2007) 4. 30.
RÁDULY János: Támlap rovásírásos emlékekhez. Örökségünk II. (2008) 1. 12-13.
RÁDULY János: Újabb adatok az énlaki rovásemlék olvasatához. Örökségünk II. (2008) 3. 14-15.
RÁDULY János: Beszélő rovásemlékek. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Hoppá Kiadó, Marosvásárhely, 2008.
RÓNA-TAS András: A magyar rovásírás és a Mátyás-kori humanizmus. Néprajz és Nyelvtudomány XXIX-XXX. (1985-1986) 173-179.
SÁNDOR Klára: A Bolognai Rovásemlék. A székely rovásírás 1. (Magyar Őstörténeti Könyvtár, 2.) Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1991.
http://www.bkiado.hu/netre/netre_bologna/bologna.htm
SÁNDOR Klára: A székely rovásírás átvételének lehetséges útjai. In: Uő. (szerk.): Rovásírás a Kárpát-medencében. (Magyar Őstörténeti Könyvtár, 4.) Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1992. 79-89.
SÁNDOR Klára (szerk.): Rovásírás a Kárpát-medencében. (Magyar Őstörténeti Könyvtár, 4.) Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, Szeged, 1992.
SÁNDOR Klára: A székely írás megíratlan története(i?). Erdélyi Múzeum LVIII. (1996) 1-2. 83-93. http://epa.oszk.hu/00900/00979/00011/07sandor.htm
SÁNDOR Klára: A gelencei rovásírásos felirat. Magyar Nyelv XCII. (1996) 2. 80-82.
SEBESTYÉN Gyula: Telegdi János 1598-iki Rudimentájának hamburgi és marosvásárhelyi kézirata. (Huszonegy hasonmással a szövegben.) Magyar Könyvszemle XI. (1903) 3. 247-280. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00120/pdf/247-280.pdf
SEBESTYÉN Gyula: Rovás és rovásírás. Ethnographia XIV. (1903) 1-2. 1-29.; 3. 81-125.; 4. 161-189.; 6. 273-287.; 7. 313-340.
SEBESTYÉN Gyula: Rovás és rovásírás. Ethnographia XV. (1904) 6. 241-255.; 7. 288-311.; 8-9. 337-422.
SEBESTYÉN Gyula: Rovás és rovásírás. Ethnographia XVII. (1906) 265-284.; 343-355.
SEBESTYÉN Gyula: Rovás és rovásírás. Ethnographia XVIII. (1907) 1. 74-87.
SEBESTYÉN Gyula: Rovás és rovásírás. (Magyar Néprajzi Könyvtár, 2.) Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1909. (hasonmás kiadás: Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2002.)
SEBESTYÉN Gyula: Glosszák a konstantinápolyi nyelvemlékhez. Ethnographia XXIV. (1913) 3. 139-146.
SEBESTYÉN Gyula: Újabb glosszák a konstantinápolyi rovásírásos magyar nyelvemlékhez. Ethnographia XXV. (1914) 1. 1-13.; 2. 65-80.
SEBESTYÉN Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. MTA, Budapest, 1915.
http://konyv-e.hu/MOK/SGY_A_magyar_rovasiras_he.pdf
SEBESTYÉN Gyula: A magyar rovásírás eredetéről. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 45. (1918) 2-3. 292-302.
SEBESTYÉN Gyula: Miként bizonyosodott be a székely rovásírás hitelessége? In: Csutak Vilmos (szerk.): Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1929. 244-251.
SZABÓ Károly: A régi hun-székely írásról. Budapesti Szemle V (1866). 114-143; VI. 106-130, 233-277.
SZEKEL' Estvan: Chronica ez vilagnac yeles dolgairol. Craccoba ... 1559. (Kiad. GERÉZDI Rabán. Budapest, 1960.)
SZÉKELY Zoltán: Árpád-kori rovásjelek a Székelyföldről. In: Boér Hunor (szerk.): Acta - 1996 I. Székely Nemzeti Múzeum-Csíki Székely Múzeum-Erdővidéki Múzeum. Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda, 1997. 171-174.
SZIGHETY Béla: Rovásírás a bögözi freskón. Erdélyi Múzeum XXXV. (1930) 10-12. 368-369.
SZŐNYI-SÁNDOR Klára: A székely rovásírás. Néprajz és nyelvtudomány XXXIII (1989-1990) 65-80.
TÁNCZOS Vilmos: A moldvabányai rovásfeliratról és keletkezésének hátteréről. Erdélyi Múzeum LXVIII. (2006) 3–4. 150–156.
TELEGDI János: Rudimenta priscae Hunnorum linguae brevibus quaestionibus et esponsibus comprehensa, cum praefatione epistolari Joannis Decii Barovii ad Telegdinum (a műhöz BARANYAI DECSI János írt méltató előszót). 1598. (Újraközlése: Rudimenta. Ars Libri, Budapest, 1994.)
VÁSÁRY István: A magyar rovásírás. A kutatás története és helyzete. In: Kelet-kutatás (1974). Tanulmányok az orientalisztika köréből. Budapest, 1975. 159-171.
VÁSÁRY István: rovásírás, székely rovásírás /szócikk/ In: ORTUTAY Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon IV. Né-Sz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. 376-378.
VÉKONY Gábor: Későnépvándorláskori rovásfeliratok a Kárpát-medencében. (Életünk Könyvek) Szombathely, 1987.
VÉKONY Gábor: A székely írás. Emlékei, kapcsolatai, története. Nap Kiadó, Budapest, 2004.
VERANCSICS Antal: Összes munkái I-II. (SZALAY László kiad.) MTA, Budapest, 1857.
VÉRTES O. András: Kájoni x betűje. Magyar Nyelv LXII. (1966) 4. 461-462.
VÉRTES O. András: Az erdélyi x betűről. Magyar Nyelv LXVI. (1970) 2. 214-215.
VIKÁR Béla: A hun magyar írás vagy rovás-írás. Székely-Udvarhely (1903) 68-72.
VIKÁR Béla: A hun magyar írás vagy rovás-írás. Három eredeti írásrajzzal. Székely-Udvarhely 1903. /Különny. a Székely-Udvarhelyből./
VISKI Károly: Az öreg székely rovásírása. Néprajzi Értesítő XXIV. (1932) 1. 27-28.