Utolsó frissítés: 2011-01-04
Szerző: BARTHA Katalin Ágnes, BERDE Zoltán
A város első okleveles említése 1332-ből való, 1461-ben már mezővárosként, 1492-ben egy alkalommal Báthory István egy okiratában kiváltságos városként is említik. Történetében a legnagyobb pusztítást az 1658-as tatár és az 1661-es török betörés okozta. Az erdélyi határőrvidék megszervezésekor Mária Terézia rendeletére huszárezred székhelye lett.
A 19. század második felében újabb fejlődésnek indult város művelődési életének igen korai hagyományai vannak: 1668-ból való az első iskolája, 1835-ben létesült a helyi Kaszinó, amelynek könyvtárát 1856-ban alapították. A fordulatot a város szellemi életében az 1859-ben létrehozott középiskola hozta (amely később támogatója, gróf Mikó Imre nevét is felvéve, mint Református Székely Mikó Kollégium szerzett magának jó hírnevet a magyar oktatás történetében), valamint az özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília által alapított Székely Nemzeti Múzeum. Ennek 1879-től előbb a Kollégium biztosított helyet, mindaddig, amíg be nem költözhetett a Kós Károly tervezte mai múzeumépületbe. A Kollégium és a Múzeum között 1890-ben kötött egyezmény alapján 1949-ig a múzeumőrök a kollégium tanárai közül kerültek ki. Ez a helyzet a két intézmény gyümölcsöző összefonódását eredményezte, s ezt olyan nevek fémjelzik, mint az erősdi őskori települést feltáró, világhírűvé vált régész-igazgatóőr László Ferencé és a kollégiumi igazgató történész Csutak Vilmosé, amely hagyomány igazgató-utódaik (Herepei János, Szabédi László, Székely Zoltán, Kónya Ádám) munkásságában is kifejezésre jutott.
A kulturális és irodalmi érdeklődés növekedésének jó bizonyítéka a kiegyezés után indult helyi sajtó: 1874-ben költözik Sepsiszentgyörgyre a néhány évvel korábban (1871) Brassóban indított Nemere c. lap (1884-ben szűnik meg, abban az évben már Nemere Határszéli Közlöny a címe), majd itt jelenik meg vele párhuzamosan 1883-tól a Székely Nemzet, mely - nevét 1906-ban Székely Népre változtatva - az erdélyi magyar sajtótörténet egyik leghosszabb életű (1944-ig megjelenő) lapja. Közben több más sajtóterméknek is otthont ad a város: 1875-1876-ban jelenik meg Málik József nevelés-oktatásügyi szakközlönye, a Székely Tanügy, mely előbb csak a sepsiszentgyörgyi és a brassói tanítóegyletek hivatalos lapja, majd bevonja vonzáskörébe a dévai, szászvárosi, kézdivásárhelyi, udvarhelyszéki tanítóegyleteket is. 1878-tól pár évig heti két alkalommal megjelenik a Háromszék (D. Veres Gyula lapja), 1885-1918 között Háromszékvármegye Hivatalos Lapja, 1902-től legalább 1904-ig Vitályos Béla társadalmi hetilapja, a Háromszéki Híradó, 1906-1909 között a Független Székelység. De akadnak a város sajtótörténetének olyan kuriózumai is, mint Incze Manó gidófalvi (és Szentgyörgyön nyomtatott) Gyakorlati Székelygazdája (legalább két szám, 1904-ben) és 1917-ben a legkevesebb két számot megért Katonalapok.
A két világháború között a helyi sajtóban, a Székely Nép és a református egyház 1933-ban indított Üzenet (1937-től majd Üzenet a sepsiszentgyörgyi református egyházközség tagjainak) c. lapja mellett csak kérészéletű lapkezdeményezéseket ismerünk: ilyen a Balás Ernő kezdeményezte s a Világosság című röpiratokból (1920, négy szám) szövetkezeti hírlappá fejlesztett, rövid életű Haladás (1921-25), annak megszűnése után 1925-ben egy újabb Nemere (egyetlen számmal).
Kétnyelvű a vármegye hivatalos közlönye, az 1922-ben indított Gazeta Oficială a Judeţului Treiscaune - Háromszékvármegye Hivatalos Lapja, amely 1923-25-ben, mint Gazeta, már csak magyar nyelvű mellékletet (Értesítő a Háromszékvármegye hivatalos lapjában megjelent közérdekű határozatok, rendeletek és közleményekről) vállal. Emellett román párttámogatással 1926-ban a főispánt dicsőítő egyszeri megjelenésű politikai röpirat kerül ki az egyik helyi nyomdából, Feltámadás címmel, egy évtizeddel később pedig (1935-36-ban) egy hetilap, az Igazság, amelynek szerkesztője, Ferenczy György a Horthy-rendszer és a „magyar irredenta" ellen intéz fulmináns kirohanásokat.
A második bécsi döntést követő négy évben a Székely Nép és az Üzenet - meg a magyar nyelvű vármegyei hivatalos lapok - mellett mindössze két lapkezdeményezést ismerünk: a Koréh Ferenc szerkesztette Hétfői Székely Népet (tulajdonképpen a Székely Nép melléklapját, 1942-44), valamint az EMGE és a Háromszék vármegyei Gazdasági Egyesület Csík- és Háromszék vármegyei Értesítőjét (1942-43), amelyet szerkesztőként Séra István jegyzett. 1941-44-ben jelenik meg a Háromszékvármegye Hivatalos Lapja (melléklapja 1942-ben legalább egy megjelenéssel a Háromszékvármegye Tűzrendészeti Értesítője).
A városban működő - többnyire magyar - nyomdákban a két világháború között összesen 58 könyv jelenik meg; legtöbb az 1883-ban alapított Jókai Nyomdában (37 cím) és Móricz István (1918 előtt Kossuth Nyomda néven működő) könyvnyomdájában (15 cím; utóbbiban a városban ez idő alatt kiadott 15 magyar sajtótermékből 10 készül). A harmadiknak, az 1932-48 között működött Silberstein Nyomdának, elenyésző a magyar könyvtermelése. A második bécsi döntés utáni négy év helyi könyvtermelésére vonatkozólag nincsenek adataink, utána, 1948-ig 25 magyar könyv készül sepsiszentgyörgyi nyomdákban (közülük 16 a Jókai Nyomda terméke).
Sepsiszentgyörgy legjelentősebb könyvgyűjteményei a Székely Nemzeti Múzeum és a Székely Mikó Kollégium könyvtárai. Az 1875-ben alapított múzeumnak már induláskor jelentős gyűjteménye volt a könyvtár. Itt található az egyik legértékesebb magyar nyelvemlék, az Apor-kódex.
Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi életében nagy szerepet játszott a műkedvelő mozgalom és a színház. Az első ilyen természetű adatok a 19. század legelejéről valók: a Magyar Kurír egy 1819-es cikkében történik említés arról, hogy már 1812-ben a megyében: Baróton és Miklósváron vendégszerepeltek a kolozsvári magyar színészek - nem kizárt, hogy ekkor Szentgyörgyön is megfordultak. Az első közvetlen adat 1826-ból való: ugyancsak a Magyar Kurír tudósít arról, hogy a város műkedvelői „Daczó József úr szálájában" egy vígjátékot adtak elő. Később Kilényi Dávid társulatának (fellép velük Prielle Kornélia is) 1844-es, majd Deési Zsigmond együttesének 1853-as szentgyörgyi előadásáról vannak adatok. 1856-ban Posonyi Alajos, 1864-ben Hubay Gusztáv és Nyíri György társulatai fordulnak meg a városban. Ettől kezdve megsokasodnak a különböző ismert vagy névtelen társulatok vendégszereplései: 1879-ben ismét Prielle Kornélia vendégszerepel itt. 1882-ben Molnár Györgyöt, a vidék kedvelt tragikus színészét hívja meg Bényei István színigazgató. 1883-ban E. Kovács Gyula vendégszerepel itt több ízben. A század végén, az adatok szerint egyre inkább növekvő érdeklődés miatt, a város állandó és megfelelő helyiségről gondoskodik: 1899. jan. 14-én avatják fel - helyi színjátszók közreműködésével - a 450 férőhelyes, két öltözővel, előadóteremmel, ruhatárral, büfével ellátott színházat. A színpad nyílása 10 m, ami azt jelzi, hogy nagyobb szereplőgárda felvonultatására is alkalmas. Ezután ez a „Bálház" - Erdélynek Kolozsvár és Dés után a harmadik állandó színházterme - ad otthont az ide látogató társulatoknak.
Az I. világháború után a kisebbségi helyzetből fakadó gondok ellenére számos országos társulat látogat el Sepsiszentgyörgyre: 1921-ben Ungvári Miklós, 1923 őszén Fehér Imre, 1926 novemberétől Ferenczy Gyula, 1927-ben és 1928-ban, 1932-ben, 1936-ban és 1937-ben a kolozsvári Magyar Színház Janovics Jenő vezette társulata, illetve a Thália Színház. Közben Jódy Károly, Battyán Kálmán tart rövidebb-hosszabb színházi „évadot" a városban.
Figyelemre érdemes a műkedvelő színházi mozgalom is, amelynek főszereplője a Műkedvelők Egyesülete, majd a két világháború közötti időben a Székely Mikó Kollégium, az Iparos Otthon és a Leányiskola.
A második bécsi döntés utáni években a Battyán Kálmán, majd Krémer Ferenc, Thuróczy Gyula által vezetett Székelyföldi Színház elnevezésű társulat szinte állandó jelenléte határozza meg Sepsiszentgyörgy színházi életét. Az előadott művek gazdag sorából a Bánk bán 1942. szept. 12-i, a Hamlet 1942. szept. 24-i, Az ember tragédiája 1942. okt. 13-i előadása, az 1943-as évadból Kodolányi János Földindulás, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Harsányi Zsolt Bolond Ásvayné c. darabjait emeljük ki.
Sepsiszentgyörgy zenei élete is eseménygazdag volt. 1921-ben alakult meg a Magyar dalegylet, amelyik csak fennállásának első évtize¬dében több mint százszor lépett a közönség elé.
Sepsiszentgyörgyön a 20. századfordulót megelőzően kevés író élt. Közülük említésre érdemes Kelemenné Zathureczky Berta és az Ádám Éva néven publikáló Kamenyiczky Etelka. Valamelyest változott a helyzet a két világháború között, amikor már K. Hamar Ilona, Keresztes Károly, Konsza Samu, Koréh Ferenc, Lékey Endre (Keresztes István), K. Seprődi Anna, Szalay Mátyás, Sz. Szász Béla nevét említhetjük, az 1944 utáni időkből pedig Elekes Györgyöt, Holló Ernőt, Kónya Ádámot, Sombori (Salamon) Sándort, Tompa Ernőt, Veress Dánielt, valamint a rövidebb ideig itt élő Izsák Józsefet és Szabédi Lászlót.
A szépirodalommal párhuzamosan a tudományos irodalom is teret nyert. A Székely Nemzeti Múzeum szakpublikációit már az 1880-as években jelentőssé emelték Nagy Géza közlései. Az 1944-ig terjedő korszak kiemelkedő eseménye volt a Székely Nemzeti Múzeum alapításának félszázados évfordulója (1929. szept. 15-én), amelyre a Múzeum gazdag tartalmú Emlékkönyvet jelentetett meg.
A népköltési és népművészeti gyűjtőmunka nagy hagyományokra tekint vissza Sepsiszentgyörgyön. Először Vass Tamás, a Mikó Kollégium tanára kezdett gyűjteni még a 19. század végén, s ezt a hagyományt Konsza Samu vitte tovább. A Múzeumalapító Csereyné mellett Balázs Márton, Huszka József, László Ferenc, Roediger Lajos neve említendő, akik elsősorban a Székelyföld egyes tájegységeinek minél teljesebb néprajzi feltérképezésére vállalkoztak. Gyűjtésének azonban csupán egy része látott napvilágot Háromszéki népköltészet (Buk. 1957), illetve A szegény ember kincse (uo. 1869) c. köteteiben. Az 1950-es évektől Albert Ernő gyűjtőmunkája emelkedik ki,.ő szintén Háromszék népköltészeti értékeit tette hozzáférhetővé (Háromszéki balladák. 1973; Édesanyám sok szép szava. 1989; Boszorkányos dolgok. 1995), és a háromszéki népélet más vonatkozásaival is foglalkozott (Rigó és madár. Egy gyimesi csángó család élete, 1995; Sok szép cigánylány, 1998).
Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi életét - bár alkalomszerűen - kétségtelenül gazdagították jelentős írók városhoz és a vidékhez fűződő kapcsolatai. Így Jókai Mór és Mikszáth Kálmán életművében is nyomot hagy a város élménye.
Szervesen hozzátartoznak a város szellemi életéhez azok az irodalmi estek, amelyekre már a 19. század végén sor került. Igazi jelentőségre azonban az irodalmi rendezvények Trianon után emelkedtek: Benedek Elek (1923), Berde Mária (1923), Ignácz Rózsa (1941, 1943), Kós Károly (1929), Makkai Sándor (1933, 1934), Mécs László (1933), 1942) Móricz Zsigmond (1942), Sinka István (1942), Tompa László (1929), Wass Albert (1944) és mások találkozói a szentgyörgyi közönséggel mind eseményszámba mentek. Színpadi szerzőként olyan kiválóságok is ellátogattak a városba, mint Németh László vagy Illés Endre. (RMIL)