Utolsó frissítés: 2010-12-29
Szerző: RÓZSA Mária, DÁVID Gyula
A romániai magyar oktatás helyzetét alapvetően változtatta meg az 1948-as „tanügyi reform", s azzal összefüggésben az 1948. aug. 3-án megjelent rendelettörvény, amellyel államosították az egyházi iskolákat: 486 római katolikus, 531 református, 34 unitárius és 7 magyar evangélikus tanintézetet, köztük 27 gimnáziumot, 2 tanító- és 1 óvónőképzőt. Az első időszakban, amíg a rendszer fontosnak tartotta nem csak hirdetni, de demonstrálni is „a nemzetiségi kérdés példás megoldását", az államosítás a magyar nyelvű oktatás kibővítésével járt: Kacsó Sándor által közölt adatok szerint ekkor a magyarság 1798 elemi, 230 közép, 27 pedagógiai iskolával rendelkezett Megszervezték a moldvai csángó magyarok között az anyanyelvi oktatást (1949-ben 20, 1952-ben 40 ilyen iskoláról vannak adatok; Bákóban magyar tanítóképző működött). Ugyanakkor azonban megszüntették az 1945-ben létrehozott önálló magyar tankerületeket, s fokozatosan kicserélték a megyei tanfelügyelőségekre helyezett magyar tanfelügyelőket.
Az 50-es évek első felében, a magyar egyetemi és főiskolai oktatás beszűkítésével párhuzamosan a magyar középiskolai hálózatban is hasonló folyamat indul meg: ekkor kezdik létrehozni a román-magyar „tagozatos" iskolákat (1949/50-ben a magyar középiskoláknak már közel 40%-a működött tagozatként), s ekkor szüntetik meg a magyar nyelvű műszaki iskolák és tagozatok zömét. 1955-56-ban némi engedmények történtek ezen a téren. De a magyar forradalom leverését követő romániai megtorláshullám keretében, miközben a magyar oktatási intézményeket „a nacionalista szellem tűzfészkei"-nek minősítette a hatalom, s néhány magyar iskolát is érintettek a politikai koncepciós perek (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Barót, Nagyvárad), egy, a párt legfelső vezetése szintjén már 1958-ban megszületett átfogó terv alapján hozzálátott az anyanyelvű oktatás fokozatos felszámolásához, ami a 80-as évekre a magyar nyelvű oktatás teljes elnemzetietlenítéséhez, elsorvasztásához vezetett. Az 1986/87-es tanévben (amikor a magyarság a hivatalos statisztika szerint a lakosság 7,9%-át tette ki), az általános iskolákban magyarul tanulók számaránya már csak 2,0%, a líceumokban tanulóké 1,31% volt.
Az iskolák államosítását követő négy évtized a tankönyvirodalom terén is alapvető változást eredményezett. A korábbi tankönyvek használatát (még az 1947/48-as tanévben kidolgozottakét is) megtiltották, bevezették a kizárólagos állami ellenőrzést, az egész oktatás átpolitizálásának és a „kommunista nevelés" szolgálatába állításának megfelelően a tankönyvek átideologizálását is. Kialakult az „egytankönyves rendszer", létrejött az államosított és központosított tankönyvkiadás, amelynek egyetlen intézménye a román tanügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó volt. Itt jelentek meg 1948-at követően a romániai magyar általános és középiskolai oktatásban használatos tankönyvek, egyetemi tankönyvek és segédkönyvek, de szerepelt kiadványai között pedagógiai szakirodalom, nevelés- és oktatáselméleti és módszertani segédkönyv, sőt többféle szemléltető eszköz is. Székhelye Bukarestben volt (többnyire a minisztérium épületében, a hatvanas években átmenetileg a Scînteia-házban).
A kiadónak 1948 óta működött nemzetiségi szerkesztősége. Vezetője (és az első években a kiadó igazgatója) Aszódi János volt, a magyar szerkesztőség vezetője Bukarestben Udreáné Vitus Erzsébet (matematika szakos), a szakszerkesztők Vartanoviciné Molnár Ágnes (kémia), Negreanuné Győri Magda (magyar). Néhány év múlva a nemzetiségi szerkesztőség élére Ney András került, és a magyar szerkesztőség is kibővült Ivănuţ Margit (tanítónő), Mosoni Magda (földrajz), Bernád Ágoston (magyar) és Szabó György (matematika) szaktanárokkal. Kolozsváron kezdettől fogva működött magyar szerkesztősége, Temesváron kirendeltsége, Nagyszebenben és Nagyváradon (ahol a könyvei legnagyobb részét nyomták) technikai kollektívája.
A kolozsvári magyar szerkesztőség élén eleinte Salamon Ella állt, majd amikor bővülésére sor kerülhetett, Buttinger Mária, Heim Róza, Kuszálik Piroska, Péterfy Emília, Vallasek Gyula, 1960 után Berger György, Czondi Gyula, Kónyi József, Maksay Mária, Nagy Zoltán, Zsizsmann Kristóf is a szerkesztőség tagja lett. Közben 1958-ban (a hírhedt „tankönyv-per" után) a nemzetiségi szerkesztőséget feloszlatták és a magyar könyvek szerkesztőit a megfelelő román szakszerkesztők mellé osztották be. Ugyanakkor Marosvásárhelyen magyar nyelv és irodalom fiókszerkesztőséget szerveztek.
A tankönyvkiadás egész rendszerében a szigorú központosítás uralkodott. Ez vonatkozott a tankönyvek terjesztésének és elosztásának rendszerére is. Az elemi iskolai fokozatban a tankönyvek teljesen, az általános iskola felső tagozatán és a líceumokban részben ingyenesek voltak, s az állam (az iskola illetve a tanfelügyelőség) tulajdonát képezték; 3-5 éves használat után cserélték őket. Az évenkénti utánnyomásra csak a tanulólétszám 10-25%-os arányában került sor.
Könnyítést jelentett, hogy 1954-56-ban a kiadó magyar részlegének lehetőséget adtak arra, hogy egyetemi és kiváló középiskolai tanárokat felkérve, elindítsák a magyar nyelv- és irodalom tankönyvek (irodalmi szöveggyűjtemények) sorozatait. A magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások azonban a tankönyvkiadásban is a szigorítások, a nagy megrázkódtatások időszakának kezdetét jelentették. A tankönyveket 1958 után a Minisztérium illetékesein kívül a Sajtófőigazgatóság és a párt központi bizottságának nemzetiségi osztálya is ellenőrizte, ami a szakterülettől idegen politikai elvárások egész sorának erőszakos érvényesítését jelentette.
1963-ban a magyar szerkesztőséget újból átszervezték: összevonták a német (mint anyanyelv és egyben idegen nyelv) és a többi modern nyelvek szerkesztőségével, német felelős szerkesztő vezetésével. A magyar nyelv és irodalom szakos szerkesztőknek az ún. „átdolgozások", az idegen nyelvek (angol, francia, német, orosz, latin) tanítására szánt tankönyvek szerkesztése is feladatkörébe tartozott, ezek egyébként külön kiadásban készültek az V. osztálytól a XII. osztályig. Ezeknek a tankönyveknek az összeállítói nagy tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező nyelvtanárok voltak: Somodi Albert (latin), Bodolai Gyöngyi, Gampe József, Haller Béla, Nagy Ernő, Nagy Zsuzsa (francia), Czeglédi Enikő, Kristó Boróka, Kristóf Sarolta, Miróka Éva (angol), Fábián Lajos, Katona József, Lukács László, Ulrich Ferenc (orosz), Boér Richárd, Zeitler Anna (német). Így a magyar osztályokba jól használható idegen nyelvi tankönyvek kerültek s ezek alapján bármely idegen nyelvből felkészülhettek a tanulók, akár arra is, hogy az egyetemen idegen nyelvszakot válasszanak. Évente 36 ilyen tankönyv szerepelt a kiadó tervében, egészen 1985-ig, amikor a magyar osztályokban is csak a román nyelvű idegen nyelv-tankönyveket lehetett használni, ami azt jelentette, hogy a magyar tanulóknak nem az anyanyelv, hanem a román nyelv közvetítésével kellett elsajátítaniuk az idegen nyelvet.
Az eredeti tankönyvek az Ábécéskönyvvel kezdődtek. Ezeknek 1987-ig összesen négy változata született: az 1957-ig használt első ábécéskönyv még a szerzők nevének feltüntetése nélkül jelent meg; a másodikat, külön olvasókönyvvel Bakó Béla, Lászlóffy Ilona és Trózner Piroska állította össze; ezt követte 1970-től a harmadik: Balla Sára és Simon Jolán tankönyve, amelyhez módszertani kézikönyv is készült. Végül 1977-ben egy pályázat eredményeként megszületett Bocz Irma és Albert Ibolya szóképes olvasástanítási módszert alkalmazó ábécéskönyve, Pusztai Péter rajzaival. Ennek előkészítése gyanánt Bocz Irma már 1976-ban megjelentette Így érünk a betűk országába című, módszertani leírásokat is tartalmazó segédkönyvét, amely a tanítóképzőkben a hiányzó módszertani tankönyvet is pótolta.
A hetvenes években sikerült tematikai illusztrációs anyagát tekintve megújítani az I-IV. osztályos olvasó- és nyelvtankönyveket is. Ez az újítás Péterfy Emília érdeme, akinek tankönyve vonzó és közismert gyermekirodalmi anyagot épített be a maga, módszerét tekintve is újító tankönyveibe. Az olvasókönyveket ugyanabban a kötetben nyelvtani ismeretek is kiegészítették, a II. osztályban az anyagba a természetismeret is beletartozott. A tankönyveket Deák Ferenc címlapjai, Soó Zöld Magit illusztrációi tették külsejükben is vonzókká.
A magyar tankönyvek illusztrálása egyébként külön nehézséget okozott. Egy ideig a kiadó által felkért bukaresti román grafikusok készítették a rajzokat a magyar tankönyvekhez is, anélkül, hogy azok tartalmát nyelvileg, s világát érzelmileg megközelíteni képesek lettek volna, s csak hosszas küzdelmek árán és tekintélyes magyar képzőművészek (pl. Kovács Zoltán) segítségével sikerült érvényre juttatni azt az igényt, hogy a magyar tankönyveket magyar - vagy legalábbis magyarul értő - grafikusművészek illusztrálják.
Kiegészítésül és a tanítóképzők számára tankönyvként 1979-ben elkészült A magyar nyelv tanításának módszertana az I-IV. osztályban, A fogalmazás tanításának módszertana (mindkettő Péterfy Emília munkája) és az első Tantárgymódszertan az I-IV. osztályban tanítók számára.
A hatvanas években néhány tankönyv összeállításában írók is részt vettek: az V. osztályos tankönyvnél Zoltán Ildikó és Bukaresti Erzsébet mellett Sütő András, a VI. osztályos tankönyvnél Kálmán Viktória mellett Katona Szabó István; a VII. osztályos tankönyvnél a Kalevala-fordító Nagy Kálmán, a VIII. osztályos tankönyvnél Márki Zoltán. Ez utóbbi tankönyvet P. Dombi Erzsébet állította össze. A hetvenes években sor került a nyelvtankönyvek megújítására is, ezt a munkát Péntek János, Kuszálik Piroska, Kalapáti Jolán és Tamás Éva végezték el. A könyveket Porzsolt Borbála illusztrálta. Ezek a tankönyvek többszöri módosítással 1997-ig érvényben voltak.
Az olvasókönyvek törzsanyagát a magyar klasszikus irodalom már hagyományszerűen kijelölt és kipróbált művei képezték: a János vitéz,a Toldi, Fazekas Mihály Ludas Matyija, a Csongor és Tünde, Móricz Zsigmondtól a Légy jó mindhalálig.
1971-től a magyar szerkesztőség újból különálló szerkesztőséggé alakul: ezúttal „magyar és német nyelv és irodalom szerkesztőség" lett a neve, s feladata volt az anyanyelvi tankönyvek mellett a magyar osztályokban idegen nyelvek oktatását szolgáló tankönyvek gondozása is. A szerkesztőség vezetője ebben az időszakban Rózsa Mária, szerkesztők Negreanuné Győri Magda és Györffi Ibolya. Ennek a szerkesztőségnek számos tankönyvelméleti és strukturális kérdést is tisztázni kellett, egyelőre a tanárokkal, tanítókkal, a Pedagógiai Továbbképző Intézet magyar munkatársaival. Először az olvasókönyvek sajátos elképzelése alakult ki: ennek alapelve az volt, hogy az irodalmi olvasókönyv is mindenek előtt tankönyv, de anyaga, a szépirodalom, megkülönbözteti minden más tankönyvtől. Ezeknek az új típusú tankönyveknek a kimunkálásában Csutak Judit, P. Dombi Erzsébet, Gazda József, Kuszálik Piroska és Péterfy Emília vállalt részt.
Sürgetővé vált a középiskolai irodalomtörténet tankönyvek megíratása is, abban az időben egyedül a magyar irodalomnak nem volt jóváhagyott tankönyve, s az előző idők politikai természetű szorongattatásai, fenyegetettségei közepette ennek hiánya egyre jobban érződött. Végül az irodalomelméleti és stilisztikai alapfogalmakkal megismertető IX. osztályos tankönyvet Gazda József, a felvilágosodás korával záruló IX. osztályosat 1973-ban Gazda József és Kócziány László, a 19. század magyar irodalmát tartalmazó X. osztályosat 1974-ben Antal Árpád és Kócziány László, a XI. osztályosat, a 20. század magyar irodalmi tankönyvét 1975-ben Láng Gusztáv készítette el, végül 1977-re elkészült a romániai magyar irodalom történetét tartalmazó XII-es tankönyv is, Dávid Gyula, Marosi Péter és Szász János munkája. Alig zárult le a sorozat, amikor átszervezték a líceumi oktatást: a IX-X. osztály az általános oktatás felső szakasza lett, amelybe a teljes magyar irodalmat be kellett szorítani, mivel a XI-XII. osztályba került szakoktatásban már egyáltalán nem tanultak magyar irodalmat. A IX. osztály új magyar irodalom tankönyvét ekkor Kozma Dezső írta meg, a X. osztály tankönyve pedig a korábbi XI. és XII. osztály tankönyveinek összevont változata lett, amely az egész 20. századi magyar irodalmat tartalmazta. Új tankönyv készült a XI. osztály számára (Kozma Dezső munkája), amely a kijelölt írókat és műveket irodalmi irányzatoknak alárendelve, az európai korstílusokba beágyazva, az egyes korok kultúrtörténetét is bemutatva tárgyalta; a XII. osztály számára pedig Izsák József és Markó Béla írt új tankönyvet (kiegészítésül Murvai Olga önálló fejezetével a szóbeli közlés kérdéseiről), amely a legmodernebb szemléletű volt az összes tankönyvek közül.
A magyar irodalom tankönyvek történetében a következő változást az kényszerítette ki, hogy Illyés Gyulát és Kós Károlyt politikailag „tiltott szerzők"-nek minősítették, s a reájuk vonatkozó fejezeteket, utalásokat ki kellett volna venni a tankönyvekből. Új szerkesztők kijelölésével ekkor két új tankönyv készült, amelyekben - az új rendelkezéseknek megfelelően - a helységneveket is románul lett volna kötelező írni. A Buzle Klára, Indig Ottó, Orbán Karolina és Simon Sándor, illetve Bencze Lenke, Boros Erika, Fodor Sándor és Herkel László által összeállított XI., illetve a XII-es tankönyv végül 1986-ra készült el, s az 1989-es fordulatig volt használatban.
A világirodalom a filológiai szakprofilú osztályokban a XI. és XII. osztályban szintén kötelező tantárgy volt, tankönyveit román szerzők írták meg. Eleinte, amíg a magyar fordítások el nem készültek, ezt a tantárgyat románul tanították. 1967-ben aztán Oláh Tibor elkészítette a XI-es tankönyv magyarra átdolgozott változatát, majd Horváth Andorral együtt a XII-es világirodalom tankönyv magyar adaptációját is.
A Tankönyvkiadó jelentős számban adott ki egyetemi és főiskolai tankönyveket is, ezek a Babeş-Bolyai Egyetem magyar nyelv- és irodalom tanszéke számára készültek és jelent meg: 1969-ben Sőni Pál (A romániai magyar irodalom története) és Jancsó Elemér (A magyar irodalom a felvilágosodás korában), 1971-ben Szigeti József (A régi magyar irodalom története), 1979-ben Antal Árpád (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-ban), végül 1980-ban Kozma Dezső (A magyar irodalom a XIX. század második felében) tankönyve.
1972-től a kiadó magyar szerkesztősége elindította a magyar irodalomtanítás segédanyagainak (szemléltető anyagok, diafilmek, magnószalagok, didaktikai lemezek) kiadását. Ezek hangfelvételei az Electrecord bukaresti stúdiójában, a Román Televízió illetve az I. L. Caragiale Színművészeti Főiskola stúdiójában és a marosvásárhelyi rádióstúdióban készültek: az „Óvodások lemeztára" három kislemeze Vers, ének, játék, mese az óvodában címmel, Birtalan József gyermekkórusa közreműködésével; a „Kisiskolások lemeztára" és az „Iskolások lemeztára" az I-IV., ill. V-VIII. osztályos olvasókönyvek szemelvényeiből, Bács Ferenc, Balázs Éva, Bálint Péter, Illyés Kinga, Kovács Kati, Nagy László, Zalányi Gyula valamint a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola Birtalan József vezette dalcsoportja közreműködésével. A bukaresti Színművészeti Akadémia Stúdiójának közreműködésével diakép-sorozatok is készültek: egy-egy diafilm Áprily Lajos, Benedek Elek, Dsida Jenő, Kós Károly, Tamási Áron, Tompa László életét és írói pályáját mutatta be. 44 diaképből álló sorozat készült Irodalmi dokumentumok címmel a magyar irodalom tanításához a XI. osztály számára és egy Diaképek a magyar irodalom tanításához c. anyag, kísérőszöveggel és problémafelvető kérdésekkel (mindkettő 1979-ben), továbbá két didaktikai hangszalag (a sepsiszentgyörgyi, ill. a marosvásárhelyi színházak művészeinek közreműködésével), Világ világa, virágnak virága, illetve Nem én kiáltok, a föld dübörög címmel (utóbbi Illyés Kinga rendezésében), végül 1984-ben megjelent még egy diaképsorozat Kuncz Aladár életéről és írói pályájáról.
A természettudományi és társadalomtudományi szaktárgyakból a román nyelven már elkészült és jóváhagyott tankönyveket kellett magyarra fordíttatni. Ez a feladata a kiadó kolozsvári magyar szerkesztőségére hárult, amelynek önzetlen, széleskörű magyar munkatársi gárdát sikerült kialakítania. A kolozsvári technikai munkaközösségben történt meg a tankönyvek műszaki szerkesztése és a nyomdai munkák ellenőrzése, ennek élére az 50-es évek végén Faluvégi Dénes került, a munkatársak csoportja Faluvégi Mártával, Kürti Miklóssal, Wagner Judittal, Zsizsmann (Maksay) Máriával bővült. A nyomdai korrektúrát Nagyváradon Balaskó Erzsébet és Nikolits Anna végezte.
Az 1977/78-as tanév a líceumi oktatás nagyarányú szakosodását hozta magával: a IX. osztályban magyarul nyolcféle szakirányú líceumi osztály indult: ipari, mezőgazdasági, közgazdasági, matematika-fizikai, természettudományi, történelem-filológiai, pedagógiai és művészeti, az összesen 316 kezdő osztályba (ebből 235 ipari, 32 mezőgazdasági, 28 matematika-fizikai, 8 történelem-filológiai, 5 közgazdasági, 4 természettudományi, 2 pedagógiai, 2 művészeti) beiratkozott tanulók száma 11.145 volt. A XI. osztályban ugyanakkor tovább szűkült a létszám: itt 101 osztályba összesen 3540 tanulót lehetett beírni. Ebben a helyzetben különös jelentőségűvé vált az ipari és más szaktárgyak magyar nyelvű tankönyveinek kiadása, annál is inkább, mert a szaktárgyakat tanító tanárok (számos esetben a szakiskolákban tanító mérnökök) a szaknyelvet - magyar nyelvű műszaki oktatás nem lévén - maguk is románul tanulták. Lőrincz László tanügyminisztériumi államtitkár segítségével ekkor sikerült elindítani egy magyar szaktankönyv-programot, amelynek eredményeként a 450 román nyelvű szaktankönyvből 13 magyar fordítása készült el és jelent meg. Ezek közül való 1978-ban az Anyagismeret (ford. Simon Elek), a Szilárdságtan (ford. Rózsa Ferenc), a Műszaki rajz (ford. Holok Péter és Hansel Manfréd), az Építő és szerelőipari anyagok (ford. Márton Béla) és a Gépelemek (ford. Szél Pál); 1979-ben a Műszaki és díszítő rajz a faiparban (for. Budai Lajos és Szakács István), a Hajtástechnika és automatizálás (ford. Simon Elek), a X. osztályban használatos Műszaki rajz (ford. Holok Péter és Hansel Manfréd); 1980-ban az Elektrotechnikai anyagismeret (ford. Cseh Attila), a Szilárdságtan és gépelemek (ford. Rózsa Ferenc); két kötetben jelent meg a IX. és a X. osztályok számára az egyik legáltalánosabban használt tankönyv, A fémmegmunkálás gépei, szerszámai és technológiája (a megfelelő szakszótárral ellátott kiadást Jenei Dezső, Kovács István, Móritz Miklós, Nagy Ákos, Péter Lóránd, Orbán István, Orbán János, Rohonyi Vilmos, Szakács József és Tenkei Tibor fordították), a X. osztálynak szánt Műszaki és díszítő rajz a faiparban (ford. Bencze Gábor). Ezek a tankönyvek bizonyságul szolgáltak arra is, hogy az erdélyi magyar műszaki tudományosság rendelkezik megbízható és szakmailag felkészült szakembergárdával, amely képes biztosítani a szakoktatás anyanyelvűségének feltételeit. Ugyanakkor az, hogy a megjelent könyvek iránti - példányszámban kimutatható - érdeklődés jóval nagyobb volt, mint a magyar tannyelvű műszaki osztályok létszáma, jelezte: a magyar nyelvű szakoktatási hálózatból kiszorultak között és a munkásság köreiben is megvan az érdeklődés a magyar nyelvű szakirodalom iránt.
Amagyar szerkesztőség felvállalta az általános iskolai ének-zene tankönyvek kiadását is. Ezeket kiváló zenepedagógusok állították össze, akárcsak azt a két ének-, ill. kórusgyűjteményt, amelyet szintén a tankönyvkiadó jeleentetett meg: az I-IV. osztály számára a Szabó Klára szerkesztette Dalolj velünk (Buk. 1972) valamint a Birtalan József és Szász Károly összeállításában megjelent Szállj, szép szavú dal (Buk. 1972) c. köteteket. Az új ének-zene tankönyveket Guttmann Mihály, Kónyi Olga, Márkos Albert, Nagy Katalin, Péter Lóránd és Szász Károly készítették el, kidolgozásukban fontos szerepe volt a bírálóknak: Jagamas Jánosnak, Brandner Nórának, Kovács Arankának, Szabó Csabának, Csalah Györgynek és Pethő Évának.
A hetvenes években készültek módszertani eligazítással, útmutatóval ellátott és igen hamar népszerűvé vált, több kiadást is megért szöveggyűjtemények is: 1971-ben a Vers, ének, játék, mese az óvodában (összeállította Péterfy Emília, Maxim Éva és Selmeczi Marcella), Barangolás meseországban (az I-IV. osztály számára, összeállította Székely Erzsébet), Irodalmi kistükör (az V-VIII. osztályosok számára, összeállította P. Dombi Erzsébet). Ezeket 1973-ban módszertani munkák is követték: Debreczi Sándor és Szabó Hajnal: A helyesírás tanítása (V-VIII. osztályok számára), Málnási Ferenc: Nyelvtani munkafüzet (az V. osztály számára), s elkészült a tanítóképzők számára a magyar gyermekirodalom történetét összefoglaló első tankönyv is (szerzői Vita Zsigmond, Józsa Miklós, Jarosievitz Edit és Király László).
Sokat elárul a tankönyvkiadónál megjelent könyvek példányszáma is: az I-IV. osztályos tankönyvek osztályonként 25-30.000 példányban jelentek meg, az V-VIII. osztályokban a példányszám már csak 18-20.000 volt, és még nagyobb volt a csökkenés a líceumi tagozaton, ahol a magyar irodalomtörténet tankönyvek átlag 6000 példányban készültek. A magyarul tovább tanulók létszáma tehát egyharmada volt az általános iskolát végzettekének. Ugyanakkor az oktatási segédkönyvek és pedagógiai-módszertani kiadványok példányszáma visszaigazolása volt a kiadó arra irányuló erőfeszítéseinek, hogy hazai magyar szerzők eredeti munkái is a gyakorló tanárok kezébe kerülhessenek. A tanító kézikönyve - anyanyelvi nevelés az I-IV. osztályban, a Fogalmazás tanítása, a Módszertani alapfogalmak az ének, rajz, testnevelés és kézimunka tanításához iránt 8-10 000-es nagyságrendű igény mutatkozott; az Irodalmi szöveggyűjtemény 1978-ban 15 000-es példányszámot, a II. és III. osztályos két gyakorlófüzet az 50 000-es példányszámot is elért; 1981-ben az Aranyágon búbos cinke c., Péterfy Emília által összeállított kötet iránt 87 000-es példányszám-igényt jelzett a könyvterjesztő, aminek a kiadó csak kevesebb mint a felét tudta teljesíteni, 1982-ben a Bocz Irma, Farkas János, Jancsik Pál és Selmeczi Marcella szerkesztette Nyitva van az aranykapu. Versek, mesék, játékok óvodásoknak c. kötet 43 000-es példányszámot ért el.
Kuszálik Piroska javaslata alapján indult meg a „Tanári Műhely" sorozat, amely a magyartanárok sikeres módszertani tapasztalatait volt hivatott ismertetni. Ebben jelent meg Balázs László Nyelvművelés a líceumban, Papp Béla Irodalomtanítás a szaktanteremben, Gáspár György A tanuló és a könyv, Szabó Mózes Alkotómunka, önálló próbálkozások az irodalmi szakkörön c. kötete.
Az 1980-as években két újabb átszervezésre is sor került a kiadóban. 1981-ben a magyar és a német szerkesztőséget újból összevonták az idegen nyelvekkel és élére Matei Heckelt nevezték ki, aki szlovák anyanyelvű volt. 1985-ben visszavonták a X. és XII.-es magyar irodalom tankönyveket, leállították a magyar iskolák számára készült idegen nyelvű tankönyvek kiadását, elrendelték a magyar szövegekben előforduló romániai helységnevek román megfelelőjének kizárólagos használatát, ugyanakkor az új magyar irodalom tankönyveket előzetesen románra kellett fordíttatni, s csak úgy hagyta őket jóvá egy bukaresti bizottság.
1987-ben felszámolták az 1951 óta működő kolozsvári és temesvári fiókszerkesztőségeket és a nagyváradi és nagyszebeni műszaki munkaközösséget. Ebben az időszakban a magyar tankönyvekért a kiadó egy magyarul nem tudó román munkatársa felelt, mint bizalmi ember.
Csak 1990 márciusában, a diktatúra bukása után sikerült újraindítani a magyar szerkesztőségeket, nyolc szerkesztővel és három korrektorral. (RMIL)