Utolsó frissítés: 2010-12-13
Szerző: BURA László
Szatmárnémeti irodalmi élete a 19. században Szatmárban kibontakozott, természetesen korábbi előzményeken sarjadó művelődési és sajtóéletben gyökerezik. Ezek Erdősi Sylvester Jánosnak a nyelvjárásokon felüli magyar köznyelv kialakításában jelentős munkássága, Károli Gáspár (1529 körül - 1591) bibliafordítása. Normái elterjesztésében különös jelentősége volt Papp István író 1753-ban Nagykárolyban létesített nyomdájának. A költő Kreskay Imre Tamás Szamárnémeti katolikus gimnáziumban igazgatóként működött (1780-86), Gvadányi József (1725-1801), az Egy falusi nótáriusnak budai utazása (1792) szerzője, a felvilágosodást megelőző időszak neves költője pedig a maga idején népszerű a külföldi szokások majmolásának bírálata révén tűnt ki.
A nyelvújítási mozgalom szellemi vezére, Kazinczy Ferenc, közeli kapcsolatot tartott fenn többek között a Szatmár megyéhez tartozó Sző¬demeter szülöttével, Kölcsey Ferenccel, a nemzeti felvilágosodás kimagasló képviselőjével, a magyar esztétikai irodalom, a modern műbírálat és a művészi szónoklat megalkotójával is.
Nagykárolyban született Gaál József (1811-66), aki alföldi tárgyú novelláival és életképeivel Petőfi költészetének egyik előkészítője volt, s akit Szirmay Ilona című történelmi regénye (1836) és A peleskei nótárius (1836) című bohózata tett ismertté.
Nagykolcsról indult az 1848-as forradalom nemzedékének jeles publicistája, a Román élet c. útirajz írója, Oroszhegyi (Szabó) Józsa (1822-70), aki műszavaival az orvosi és vegytani szaknyelvet is gyarapította. Kortársát, Kováts Lajost (1812-90) reformpublicistaként, kora legképzettebb közgazdasági írójaként tartották számon. Kedvelt lírai költő volt Petőfi két Szatmáron élő barátja, Pap Endre (1817-51) és a közérdekű kérdésekben publicisztikájával is állást foglaló Riskó Ignác (1812-90).
Mándy Péter (1784-1873) nevét nyelvjárási és etimológiai kutatásai mellett helyesírásunk egyszerűsítésének módjára vonatkozó javaslatai (1858) tették maradandóvá. Szatmárnémetiből indult a híres szanszkrit nyelvész, Lugossy József (1812-1884), továbbá a 19. század második felének jeles novellistája, egyben az első magyar nyelvű élclap megalapítója, Lauka Gusztáv (1818-1902), nagykárolyi születésű Bodnár Zsigmond (1830-1907) irodalomtörténész és Acsády Ignác történetíró (1845-1906), A magyar jobbágyság története című mű szerzője. Kisnaményen született Kiss Áron (1845-1908), a pedagógiai irodalom egyik megalapozó munkása, továbbá Barna Ferdinánd (1822-1894), a kiváló nyelvész és műfordító, és Zolnai Gyula (1862-1949), az első magyar nyelvtörténeti szótár (egyik) szerkesztője.
Szatmárnémetiben tanult Bársony István író, Berey József elbeszélő, Csengery János író, Madzsar Gusztáv irodalomtörténész és műfordító, Pataki Lajos tankönyvíró. Gimnáziumaiban tanító tudós-tanárai közül napilapok, folyóiratok indítása és irodalmi és publicisztikai tevékenységük révén az irodalmi élet említésre méltó személyiségévé, elismert íróvá, költővé, műfordítóvá váltak: Aiben Mátyás, Bagossy Bertalan, Bakcsy Gergely, Dier Lajos, dr. Fechtel János, Mátray Lajos, Sarmaságh Géza, Zombori Gedő.
Az irodalom ápolása, az anyanyelv művelése céljából a Szatmárnémetiben működő római katolikus hittudományi főiskola hallgatói 1842-ben irodalmi egyesületet alapítottak, 1856-ban pedig a magyar nyelv művelése céljából, később a vallásos irodalomat és a műfordításokat is szorgalmazva létrehozták a Szent Alajos Társulatot (1948-ig működött). A magyar nyelv és irodalom művelését vállalta magára az 1882-ben alapított Széchenyi Társulat, az 1862-ben kezdeményezett, de csak 1892-től működő Kölcsey Kör és 1889-től a Szatmár Egyházmegyei Irodalmi Kör.
A Szatmáron jelentkező írók és tollforgatók számára elsődleges közlési lehetőséget a helyi sajtó teremtett, az első lapkezdeményezést (1862: Tárogató) viszonylag későn, 1879-ben két, szinte egy időben induló lap követte: a Szatmári Közlöny és a Tárogató, majd 1884-ben a Szatmár és Vidéke, 1891-ben a Heti Szemle 1897-ben a Szatmárnémeti. 1886-97 között jelenik meg a Téli Esték. Az általános iskolai tanítók egyesülete havi szaklapot indított Tanügyi Értesítő címmel.
A 20. századfordulón Ady Endre révén hallani a tájról (igaz: ő a Szilágyságról ír!), s a szülővárosát (Nagykárolyt) és Szatmárnémetit megörökítő regényei, elbeszélései révén fut be Kaffka Margit (Levelek a zárdából - Nyár; Hangyaboly; Színek és évek). A két világháború közötti szatmári irodalmi élet első megmutatkozása az 1924-ben megjelent Szatmári Antológia. Az akkori helyi és környékbeli írók, költők közül a legtermékenyebb Pakocs Károly, akinek nyolc vers- és prózakötete jelenik meg. Mellette a vallásos kötődésű irodalmat műveli Scheffler János, aki úti élményeit örökíti meg (Szatmártól Chicagóig. 1926), Kürthy Károly református lelkész Virágos kertemből (1921), Szaniszló katolikus plébánosa, Magyar Bálint Harangjáték (1925) címmel jelentet meg verseskötetet. Mellettük az elbeszélő és költő Joláthy B. Zoltán (Irodalmi egyveleg. 1937), Bakkay Béla (Bianca. Verses regény. 1925) és Vigh Ernő tűnik ki, utóbbi Üres a nézőtér, sötét a rivalda c. prózai kötetével (1937), amely a színház világából meríti témáját.
1919 után tűnik föl a Kisgércén született Markovits Rodion (1888-1948), a Szibériai garnizon című, világhíressé vált regény szerzője. Dsida Jenő (1907-38) első verseit Benedek Elek Szatmárnémetiben megjelenő gyermeklapja, a Cimbora közölte. Egriben született és Szatmárnémetiben tanult Csűry Bálint (1886-1941), a jeles nyelvtudós, itt élt (és alkotott) egy ideig Horváth Imre, a költő. A két világháború között számos szerző ír és ad ki a vallásos irodalom körébe sorolható köteteket: Boros Jenő Halál és örökélet (1922) címmel jelenteti meg húsvéti egyházi beszédeit és lefordítja J. Haller Az evangélium nőalakjai (1930) c. munkáját; Jordán Károly imákat és elmélkedéseket foglal bele Márciusi ibolyák (1927) című kötetébe; megjelenik Bakkay Kálmán katolikus katekizmust és evangélium-magyarázatokat tartalmazó kötete: Vasárnapi és ünnepi leckék és evangéliumok magyarázata (1925). Scheffler Ferenc, Czumbel Lajos és Scheffler János fordításában elkészül Franz Spirago háromkötetes munkájának (Felnőttek katekizmusa. 1928) és Scheffler János P. Iulian Eymard Szentáldozás - életforrás (1932) című munkájának magyar fordítása. Nyisztor Zoltán két évben is katolikus könyvnaptárt (Nagy képes naptár. 1923 és 1925), Bélteky Lajos, Boros Jenő és Sárközi Lajos 1922-26 között Protestáns naptárt szerkeszt. A város zsidó értelmisége is jelen van az összképben: szellemiségének világnézeti (politikai) kérdéseket tárgyaló megnyilvánulása Jordán Viktor Erdélyi Zsidó Szövetség, Szatmári Csoport c. könyve (1927).
A városban (különböző élettartammal) 25 nyomda működik, a II. világháborúig kiadott 208 magyar nyelvű könyv és 87 időszaki sajtótermékkel az összromániai magyar könyvtermelés 6. helyén áll. A legeredményesebbek: Szabadsajtó Könyvnyomda (66 könyv és 25 sajtótermék), Pallas Nyomda (30 könyv és 8 sajtótermék), Weisz Sándor nyomdája (16 könyv és 5 sajtótermék) és a Balogh Nyomda (10 könyv, 8 sajtótermék).
Kiemelkedő, huzamosabb ideig megjelenő lapok a Szamos (1919-38 és 1940-44) és a Gara Ernő által Est (1922-23) címmel indított, később többször is címet változtató Hétfői Friss Újság (1922-40); rövidebb életű, a Kovács Jenő szerkesztette Szatmári Hírlap (1928-29), a Joláthy B. Zoltán szerkesztette Szatmári Friss Újság (1930) és a Szatmári Népszava c. szociáldemokrata hetilap (1931-33; ezzel a címmel már 1919-ben jelent meg egy rövid életű, de rokon szellemiségű lap. Egyébként a sajtó terén is az egyházi és hitbuzgalmi lapoké az első hely: itt szerkesztik a katolikus egyház ifjúságnevelő mozgalmának, a Szív-gárdának több lapját (Szív 1927-40 és 1935-től melléklapja, a Gyermekszív; Szívgárdista, 1923-40; későbbi címein Kis Apostol, Kis Keresztesek; Gárdavezető, 1929-37); itt jelenik meg a Hildegárda c. egyházközségi értesítő (1929-40), a Ferenc-rend lapja, a Szeráf (1928-31), a Scheffler Ferenc szerkesztette Szabad Szó (1921-27) és Új Élet (1927-28), az Ilosvay Lajos, majd Pálos István, ill. Scheffler Ferenc szerkesztésében 1921-31 között kiadott Katholikus Élet c. tudományos, irodalmi és művészeti hetilap, amelyet 1942-ben Pakocs Károly indít újra és szerkeszt Szatmári Katolikus Élet címmel. A református híveket heti rendszerességgel az 1911-ben alapított és Bélteky Lajos, majd Boros Jenő, ill. Sárközy Lajos által szerkesztett Egyházi Híradó keresi fel, címét 1942-ben Szatmári Református Híradóra változtatva 1944 júniusáig jelenik meg megszakítás nélkül. Frischmann Dezső Szatmáron szerkeszti és adja ki 1930-38 között a Zsidó Jövő c. irodalmi és társadalmi havi folyóiratot. Említésre méltó a Vidor Gyula szerkesztette Rendkívüli Újság (1921-25), Berey Géza lapja, a Mai Nap (1932-33) és az Óss József szerkesztette Reggeli Lapok (1939-40), irodalmi vonatkozása révén is fontos, a Benedek Elek nevével fémjelzett Cimbora (képes heti gyermeklap), a humoros, szatirikus Derű (1932-39), az 1921-29 között Molnár Imre szerkesztésében megjelenő Gazdák Lapja és a Szatmár megyei Gazdasági Egylet hivatalos közlönye, a Szatmári Gazda. A Református Főgimnázium 1918 januárjában szintén lapot indít, Diákszó címmel. Rövid életű (csupán az év októberéig jelenik meg), folytatásaként az 1932/33-as tanévben diákjai újabb, kéziratos, indigóval sokszorosított lapot jelentetnek meg Diákélet címmel, ebben látnak napvilágot Gellért Sándor első versei. A korszak nevezetesebb szerkesztői (az említetteken kívül még): Dienes Sándor, Horváth Sándor, Kővári Ferenc, Lengyel István, Manyák József, Manyák Károly, Napholcz Pál, P. Olasz Péter, Tankóczi Gyula és Vidor Gyula.
Az egyesületi élet kezdetei a 19. századra nyúlnak vissza: pontosan meg nem határozható időpontban alakul meg a Szatmári Társaskör, amely könyvtárral, olvasóteremmel várta tagjait, később a Széchenyi Társulat, amelynek egyes adatok szerint szintén volt könyvtára. Ugyancsak még az I. világháború előtt alakult az Iparos Olvasóotthon, könyvtárral és dalárdával. A város legértékesebb könyvtári állományával azonban az 1600-ban alapított Református Kollégiumi Könyvtár és az 1804-ben létesült Római Katolikus Püspöki Könyvtár rendelkezett; mellettük 1857-től a Római Katolikus Tanítóképzőnek, 1924-től a Római Katolikus Leányiskolának volt viszonylag jól felszerelt tanári könyvtára. Mindezeket a II. világháborúval járó pusztítások (bombázás, frontátvonulás), majd az iskolák államosítása, illetve a szatmári püspökség hatósági erőszakkal történt felszámolása, javaik elkobzása teljesen szétzilálta.
Bakcsy Géza: A szatmárnémeti ev. ref. főgimnázium története. Uo. 1898. -
A Szatmári Kölcsey-Kör Évkönyve. Uo. 1895-1989.
Jaskovics Ferenc: A szatmárnémeti Dalegyesület története. Uo. 1900.
Stern Mór: Szatmári zsidók útja. Uo. 1931.
Erdély monográfiája. Szerk. Várady Aladár és Berey Géza, Szatmár 1934.
Bodor Antal: Magyarország helytörténeti könyvészete (1527-1940). Bp. 1944.
László Béla: Egy színházi együttes emlékalbumába. Korunk 1964/6. 830-832.
Bura László: Otthoni szavak. Igaz Szó 1970/12;
uő: Diákújságok Szatmáron. Forrás 1972. szept.;
uő: Az iskolakönyvtár értéke. Művelődés 1976/6;
uő: A szatmári 1. számú reál-humán líceum irodalmi köre. Művelődés 1976/11;
uő: Néphagyomány-kutatás Szatmár megyében. In: Szatmári vidéki néphagyományok. Szatmár 1979;
uő: XVII. századi olvasmányok egy iskolakönyvtár tükrében. Művelődés 1982/10;
uő. Folkloristák és néprajzosok köre Szatmár megyében. Művelődés 1984/5;
uő: Iskolakönyvtár a 80-as években. Művelődés 1984/7;
uő: Gondolatok a műkedvelő színjátszásról. Korunk 1988/11;
uő: A második évszázad. A szatmári római katolikus egyházmegye kislexikona. 1904-2004. Szatmárnémeti 2005.
Satu Mare. Monográfia, Buk. 1980. - Csirák Csaba: 50 év krónikája. Uo. 2003.