Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: KESZEG Vilmos
1. A biografikus történetek
Az autobiográfia mint narratív történet olyan progresszív rendszer, amely egy személy sorsát jelenít meg a születés, a szerelem, a munka, a küzdelem, a halál biografikus toposzai által. Létrehozása és forgalmazása szociális viselkedési stratégia, amelyet valamilyen motiváció vagy finalitás indokol. Egy műfajjal való egybeesése esetleges, ezért indokolt (auto)biografikus beszédmódként megközelíteni. Az (auto)biográfia olyan kommunikációs aktus, amelyben egy személyes identitás biografikus reprezentáció formájában jelenik meg és tölt be szerepet. (Auto)biografikus motívumot tartalmaz többek között a curriculum vitae, az élménytörténet, a híresztelés, az igaztörténet, a napló, az emlékirat, a napló, a magánlevél, az üzenet, a fénykép, a videófelvétel, a sírfelirat, a gyászjelentő, a vendégkönyvi bejegyzés. Az (auto)biografikus beszédmód alkalmazása releváns kontextusokban történik meg.
A 20. század olyan változásokat léptetett érvénybe, amelyek radikálisan meghatározták az életpályákat és átalakították az életpályastratégiákat.
2. Kontextusok és életpályák
2.1. A politikai kontextus. Közép-Európában a trianoni békediktátum megkötését (1920. június 4.), a második bécsi döntést (1940. augusztus 30.), a párizsi békeszerződést (1947. február 10.) követően az államhatárok újrarajzolása két életpályastratégiát eredményezett: a migráció és a helybenmaradás modelljét. A migrációt esetenként a személyi/családi integritás vagy az identitás megőrzésének szándéka, a gazdálkodási lehetőségek keresése, az előállt konjunkturális helyzet értelmezése, a megtorlásoktól való félelem, a felhalmozott személyes tapasztalatok, a jövővel szembeni bizalmatlanság motiválták. A döntésben meghatározó szerepe volt a személyes, a családi vagy a szociokulturális (rendi, osztály-, csoport-) tradíciónak. A migrációs életpályamodell az élettér, a szociális környezet megváltozását, a genealógiai hagyományból való kilépést, az élettér elhagyását, a kapcsolatok megszakítását, a hagyományos, megszokott életvezetés felcserélését hozta magával. A helybenmaradást a megszerzett gazdasági és nemzetségi tőke motiválta. A változások nagy száma mindkét esetben a reszocializációt tette szükségessé. Mindkét életvezetési stratégia tartalmazott integrációs és ellenállási motívumot.
2.2. A gazdasági kontextusban döntő módosulást a magántulajdon felszámolása, az államosítás és a kollektivizálás okozott. A depriváció már önmagában megváltoztatta az individuális, családi és csoportpályákat. Az említett, a politikai kontextusban meghozott 1921-es földtörvény után az újabb, 1945-ös földtörvény előbb a nagybirtokot számolta fel, elkobozta a 100 ha fölötti magántulajdonokat. A következő lépésben, 1949. március 2-án a törvény az 50 ha területekre is lecsapott. Az 1948. június 11-ei államosítási rendelkezés az ipari vállalatok és pénzintézetek magántulajdonból való kisajátításának utolsó, döntő fordulata volt. Romániában ezt követően került sor az ország és a gazdasági struktúra (a lakosság területi megoszlásának, foglalkozási diagramjának, a nemzetgazdaság ágazatainak területi) újramodellálására. A gazdasági változások tehát egyrészt kényszerhelyzetet állítottak elő, másrészt új gazdasági perspektívákat nyitottak meg. Első esetben a gazdálkodási hagyományokhoz való ragaszkodás a migráció, az élettérben, a meglévő szociális hálóban való maradás a gazdálkodási profilváltás révén tűnt megoldhatónak. Második esetben az egyén választhatott mind a lokális-regionális-országos, mind a külföldi átképzési kínálatok közül. Az 1989-es rendszerváltás lehetővé tette a korábban elkobzott anyagai javak (földek, épületek) visszaszolgáltatását vagy pénzbeli kártérítését. A kollektivizált földek, erdők visszadását az 1991/18-as, a 2001/10-es, majd a 2005/247-es, az államosított javak visszaszolgáltatását pedig a 2001/10-es törvény írta elő.
2.3. Külön említeni kell azokat az életpályamódosulásokat, amelyeket a politikai és történelmi események hatására szerveződő ideológiai konstrukciók indítottak el.
Az új politikai körülmények között 1927-ben született meg a Vasgárda (Garda de Fier, korabeli nevén a Mihály Arkangyal Légiója, később a Mindent a Hazáért Párt) nevű extrémista, sovinista és nacionalista (zsidó- és magyarellenes) legionárius mozgalom. 1941-ig működött. A román kormány hol támogatta, hol üldözte. A második világháború idején Iuliu Maniu román politikus támogatásával indult meg az Önkéntes Mozgalom Erdélyért nevű, kizárólagosan magyarellenes akciósorozat. A gárda tagjai mintegy 100 magyar személyt gyilkoltak meg, többszáz személyt bántalmaztak, többezer férfit küldtek lágerbe.
A transzilvanizmusnak nevezett ideológiai konstrukció a kisebbségi helyzetben, a két világháború között született meg. Eszmerendszerében valójában ellentmondásos tendenciák voltak jelen: a szülőföldön való helytállás és a méltóság megőrzése, a nemzetiségi specifikumok őrzése és a történelmi múlthoz való ragaszkodás és a történelmi előítéletek mellőzése, a hagyomány őrzése, ápolása, popularizálása és a korszerűségre való törekvés, a nemzeti hagyományoknak a kisebbségi létben való átörökítése és a román nemzeti állam etnikumai felé nyitás, a történelmi sorsközösség hagyományainak ápolása, az emberi és a szellemi értékek megbecsülése, az irodalmiságnak a kisebbségi lét szolgálatába való állítása és az irodalmiságnak a partikularitástól való eloldása stb. Történetében előbb a megváltozott helyzetre való nyitás, az 1930-as években az értékőrzés hangsúlyozódott ki.
A szocialista-kommunista ideológia a 20. század első felében ideológiai csoportosulások kohéziós ereje volt. A kommunista vezetés Romániában 1946-ban jutott hatalomra. Az 1965-ben a párt és az állam élére került Nicolae Ceauşescu a kommunista ideológia egyeduralmát vezette be, az ideológiát kötelezővé tette az oktatás, a művészet területén, s kiépítette a diktatúrát és a személyi kultuszt. A hatalom átvétele és fenntartása több százezer ember börtönbe vetésével és száműzésével, majd kiárusításával járt együtt (Dobrincu 2008). A hatalmi ideológia felszámolta a különböző társadalmi osztályokat és rétegeket (arisztokrácia, polgárság, fölbirtokosság, értelmiségi, diákság), visszaszorította a vallási különbözőségeket (görög katolikus vallás, kisvallások), minimalizálta a vallásos élet megélésének lehetőségét, megszüntette a politikai meggyőződéseket (ellenzékiség). Az új körülmények között elitcsere zajlott le, az irányított mobilitás keretében átalakult a falu és a város szerkezete, funkciója és viszonya. Ez idő alatt kompromittálódott a szaktudás, a munkaerkölcs, az ország izolálódott.
3. Kontextusok és történetek
3.1.1. A vizsgált időszakban több kísérlet történt az életpályák hivatalos, intézményesített követésére. A 20. század során központi utasításra a lokális állami intézmények többször állítottak fel rögtönítélő törvényszéket, amely áttekintette az állampolgárok közelmúltbeli tetteit, gyakran tanúkat vett igénybe. A meghozott döntés (a felmentő vagy elítélő narratíva) kihatással volt a személy sorsára. A beidézett személyek leggyakrabban férfiak voltak, s családfők esetében a meghozott ítélet gyakran az egész családot érintette. A trianoni döntést követően, az 1920-as években az új román állami intézmények családi és individuális narratívákhoz kötötték az állampolgárság megadását vagy megfosztását.
3.1.2. A 20. századi sorsformáló eseményei évtizedeken keresztül a művészi beszédmódban tűntek fel. A regény a maga fikcionalizmusával, fabulájának zárt, kerek jellegével, szereplőinek karakteres voltával lehetővé tette a szerzőnek a tényekkel szembeni függetlenségét, szándékának expresszív megvalósítását, a tények ellenőrizhetetlenségét. Ugyanakkor intranszparens nyelvezetével, szimbolikus-metaforikus eszközkészletével az áthallásra számított. Zalka Máté regénybe foglalta az első világháborús frontélményeit (Doberdo, 1936). Kuncz Aladár az első világháború idején elszenvedett francia, Markovits Rodion a szibériai hadifogság történetét írta meg (A fekete kolostor, 1931, Szibériai garnizon, 1927). A román Liviu Rebreanu a magyar hadseregbe besorozott, román nemzete ellen hadba vezetett katona dilemmáit örökítette meg (Akasztottak erdeje, 1922). Köteles Pál Hotel Carpatia címmel örökítette meg (1989) a gyantai (Bihar m.) magyar lakossága elleni pogromot. A fikcióba burkolt történet főhősei - az eset román kivizsgálói - számára kérdés, hogy feltárni vagy elhallgatni kellene a tényeket, a törvényesség nevében felelősségre vonni a bűnösöket, vagy elejét venni a nemzetközi botránynak. Bánffy Miklós az erdélyi, ezen belül a kolozsvári arisztokrácia kollektív hanyatlástörténetét írta meg (Erdélyi történet, 1934-1940). Bálint Tibor a kolozsvári lumpenproletárok ugyanolyan sajátos világát örökíti meg (Zokogó majom, 1969). Méhes György egy erdélyi iparosdinasztia széthullását dolgozta fel (Kolozsvári milliomosok, 1997). Sütő András a népi hatalom éveinek, az új világnak és anomáliáinak állít emléket (Anyám könnyű álmot ígér, 1970).
A romániai magyar szépirodalomban az 1950-es évektől indult el az a memorialisztikai hullám, amely a 20. század sorsfordító eseményeit autobiografikus beszédmódban örökítette meg. Báró Kemény János, a marosvécsi Helikoni Találkozók szervezője a családi kálvária gyermek- és ifjúkorban átélt fejezetét írta meg (Kakukkfiókák, 1972). A kolozsvári proletár környezetben felnőtt Nagy István szociográfiai hitelességgel örökítette meg a Sáncalja világát, a két világháború, a gazdasági válság idejét, az előbb illegalista, majd az intézményesült baloldali mozgalmakat (Sáncalja, 1968, Ki a sánc alól, 1969, Hogyan tovább? 1971, Szemben az árral, 1974). Kacsó Sándor paraszti környezetből indult, s vált a Helikoni Találkozók tagájává, a Brassói Lapok, a Falvak Népe szerkesztőjévé, a Vásárhelyi Találkozó szervezőjévé. 1944-ben Târgu Jiuba internálták. Emlékeit több kötetben írta meg (Virág alatt, iszap fölött, 1971, Fogy a virág, gyűl az iszap, 1974, Nehéz szagú iszap felett, 1985).
Az 1989-es romániai politikai változások tették lehetővé a narratív repertoár regisztereinek újraszerveződését. Látványos gyorsasággal, nyomtalanul tűntek el a kommunista éra által fenntartott történetek. Az iskolai pedagógiai-didaktikai anyagok közül visszavonták a kommunista eszményeket népszerűsítő kiadványokat. A könyvtárak olykor tüntetően szabadultak meg a román kommunista személyi kultusz propagandaanyagaitól. A romániai média 1989 decemberében beszüntette a szocialista munka hőseinek népszerűsítését. 1989-et követően, több évtizedes lappangás után sor került a bécsi döntés, a második világháborút lezáró döntések, a kollektivizálás és a diktatúra áldozatainak vallomásaira.
A történelmi-politikai döntések következtében előállt etnikai villongások a homogenizálást propagáló kommunista hatalom idején cenzúra alatt volt. Beke György riportban foglalta össze a gyantai lokális emlékeket (1990), Boros Zoltán pedig a Fekete vasárnap című dokumentumfilmben örökítette meg. Benkő Levente Szárazajta címmel gyűjtötte össze és tette közzé a szátrazajtai pogrom dokumentumait (1995). Keszeg Vilmos a legionárius erők aranyosszéki garázdálkodásáról szóló magyar narratívumokat rögzítette (Keszeg 2001). Petre Ţurlea az ippi és az ördögkúti románellenes megtorlás emlékeit gyűjtötte össze (Ţurlea 1996). A Román Hadsereg kezdeményezésére a vérengzésről dokumentum film készült a Román Televízió részére. A Wikipedia szabad enciklopédia felületén oldal nyílt az 1940-1944 közötti, mintegy 15 helyszínről beazonosított románellenes agressziók, az „észak-erdélyi tömegmészárlások" (Masacre în Transilcvania de Nord, 1940-1944), valamint egyenként az ippi, az ördögkúti és a majszíni tömegmészárlás (Masacrul din Treznea, Masacrul din Ip, Masacrul din Moisei) emlékének népszerűsítésére.
A két világháború és a világháborút követő lágerélet és munkaszolgálat a kommunista érában csak szórványosan és szelektíven volt jelen. A román nyelvű ifjúsági és felnőttirodalom, valamint a hazafias szellemiségű filmgyártás hosszasan elidőzött ennél a témánál. Valójában a német hadsereggel való szembefordulás, a 1944. augusztus 23-ai kiugrás, az orosz felszabadító hadsereggel való szolidarizálás a román nemzeti heroizmus sztereotípiája volt, az országépítés szüzséje mellett a legnépszerűbb témának bizonyult. Az 1970-es évek táján Románia kivonta magát a szovjet uralom alól, s a romániai kommunizmus ekkor kezdődő nemzeti szakasza a világháborús események heroizálásávál a nemzeti patriotizmus élesztését szolgálta.
A történetek sajátos csoportját képezik a szocialista és kommunista sikertörténetek és -biográfiák. A szerveződő új ideológia hatalmát a szépirodalom felé is kiterjesztette. Az ideológiai élű kritika elmarasztalta és kompromittálta a polgári ízlést és szemléletet, a gyermekirodalmomban a népmesei hagyományokat. A könyvkiadás a hiányzó harcos narratívumok hiányát a fordításirodalom implantálásával igyekezett pótolni. Az évtizedek folyamán a Román Kommunista Párt illegális múltjának, a proletariátus kapitalizmus ellenes küzdelmének több hőse került be a köztudatba, a mozgósítás, a példaadás szándékával (Vasile Roaită). Végül a személyi kultusz kiépülésének idején a diktátor harcos ifjúkorának története vált a kommunista embereszmény reprezentációjává (Matichescu 1981). Az 1970-es évektől kezdve a romániai médiában napirenden volt a rendszerrel szimptalizáló tucatfigurák biográfiájának heroikus formába való átírása. Rendre a hazai szerzők műhelyében is elkészültek az új világ szépirodalmi narratívumai. A regényszüzsék az új eszmékkel, mentalitással felvértezett pozitív, és a hagyományokhoz ragaszkodó, s ezért anakronisztikussá váló hősök összecsapását, a gyárak államosítását, a földek kollektivizálását jelenítették meg.
A kommunista eszmények propagálásában a regénynél nagyobb szerepe volt a filmnek. 1948 végén sor került a filmipar államosítására a 303-as számú törvény alapján. Ennek következtében a filmszínház nagymértékben a politikai propaganda intézményévé alakult át. Ezt szemlélteti az a kimutatás, amely szerint 1948 utolsó évnegyedében a romániai színházakban 715 filmet vetítettek, ebből 428 szovjet eredetű volt. Az országos építőtelepeken, gyárakban játszódó történetek a fikció segítségével igyekeztek megnemesíteni az értelmetlen és hatékonytalan szocialista termelést, heroziálni a morális és intellektuális kvalitások nélküli politikai elitet, a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség párt körül szerveződő egységét.
3.1.3. Az 1989 előtti autobiografikus feljegyzések mindössze a háborús emlékeket, a háború elszenvedett borzalmait örökíthették meg. Ebben a korszakban népszerűnek bizonyult a hajdani rendszer osztálykülönbségeit szemléltető, az osztályideológiát alátámasztó inas-, cseléd- és a szolgasors felidézése. A memoárok a könyvkiadásban 1989 után váltak láthatóvá. Egymás után láttak napvilágot a felszámolodótt életvilágot megjelenítő paraszti memoárok (Tamási 1971, Györi 1975, Kocsis 1988, 2000, Zsigmond 1995, Fazekas é.n., Albert 1996, György 1997, Páczkán 2002). Az államosítás a kisiparosok életében is fordulópontot jelentett. Néhány emlékirat ezt a fordulópontot, az elsüllyedt világ emlékét örökítette meg (Danielisz 1993, Binder 1995, Jancsik 1995, Kovács 2005, 2006, 2008).
Az amerikázás megörökítése 1989 előtt az embertelennek kikiáltott kapitalista világot hivatott szemléltetni. A valóságban azonban az egyes memoárok egy jóléti, a munkát honoráló, az érvényesülés lehetőségét nyújtó, a törvények betartásán alapuló társadalmat jelenítettek meg.
3.2.1. Az 1989-es politikai, gazdasági és társadalomtörténeti változás fordulópontot jelentett mind az életpálya-, mind az autobiografikus stratégiákban. Az új körülmények között lehetővé vált a politikai emigránsok visszatérése, a politikai foglyok szabadon bocsátása és rehabilitálása, a front, a hadifogság, a kényszermunka áldozatainak kárpótlása, továbbá az elkobzott javak (földek, gazdasági objektumok, épületek) visszaszolgáltatása. A történelmi igazságszolgáltatás olyan szociokulturális csoportokat rehabilitált, mint az arisztokrácia, a klérus, a kulákság.
Több kötetnyi visszaemlékezés időzött el az orosz lágerek embertelen világánál (Zsigmond 1995). Bartis Ferenc, továbbá a lelkész Csiha Kálmán, Varga Ferenc, Nyitrai Mózes a sztálinizmus korának börtönvilágát örökítette meg (Bartis 1988, Csiha 1992, Varga 1998, Nyitrai 2001). Két kötet tudósított a kulákok meghurcolásáról (Kristó 1999, Oláh 2001). Három memoár a pedagógusok sajátos életébe nyújtott bepillantást (Gúzs 2003, Oláh 2003, Fazekas 2005). Megszólaltak az osztályellenséggé kikiáltott erdélyi arisztokrácia képviselői (Bethlen 1989, Teleki 1995). Bágyoni Szabó István naplóregényben írta le egy emigráns családnak a hatóságokkal és az előítélekkel való lélekölő hadakozását (Bágyoni 2005). Napvilágot látott Könczei Ádám és Gál Ernő naplója, a kolozsvári értelmiségi világ mindennapi életének, kapcsolattartási habitusainak megörökítésével (Könczei 1998, Gál 2003). Nagy Olga újságírói és etnológusi pályaképét örökítette meg (Nagy 1995, 2001).
3.2.2. A társadalomtudományok megújuló módszertana az individuális életpályák rekostruálása alapján a társadalomban lezajlott folyamatokat vélte feltárhatónak. A Hargita Népe című napilap 1993-ban felhívást tett közzé a fogságtörténetek megírására. A felhívásra 60 székely hadifogoly vetette papírra emlékeit (Ferencz 1997). Benkő Levente és Papp Annamária a második világháború foglyainak vallomásait gyűjtöttet kötetbe (Benkő-Papp 2007). A csíkszeredai kommunikációs antropológiai munkacsoport a székely emigránsok életpálya- és történet stratégiáit vetette vizsgálat alá (Bodó szerk. 1996). Egy kötetben erdélyi vállalkozók élettörténete olvasható (Kiss 2004). Egy csoportos kutatás a pedagógusok kollektív pályáját írta le élettörténeti narratívumok segítségével (Ozsváth szerk. 2008, 2009).
AMBRUS Judit (szerk.): András Erzsi Erdei: Kedvemre való, hogy meséljek. A szövegeket válogatta, gondozta, az utószót írta ~. Mentor, Marosvásárhely, 2008.
BÁGYONI SZABÓ István: Elszabadult konténerek. Naplóregény. 1986-89. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2005.
BÁLINT Tibor: Zokogó majom. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
BALOGH Sándor 1988: A Groza-kormány nemzetiségi politikájának történetéből (1945-1946). In: RÁCZ István (szerk.): Tanulmányok Erdély történetéről. Csokonai, Debrecen, 1988. 181-194.
BÁNFFY Miklós: Erdélyi történet. I-III. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár. 1934-1940.
BARABÁS Béla: A romániai magyarság helyzete 1940-1944. In: BARABÁS Béla -DIÓSZEGI László - ENYEDI Sándor - SEBŐK László - R. SÜLE Andrea: Hetven év. A romániai magyarság története 1919-1989. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1990. 45-48.
BARTIS Ferenc: Börtönrácsok között Romániában. Kapu, Budapest, 1988.
BECZE Márta - KESZEG Vilmos (szerk.): Palástban. Lelkészek szórványban. Mentor, Marosvásárhely, 2001.
BEKE György: Gyanta, 1944. szeptember 24. Erdélyi Magyarság 1990. máj. 2. sz.
BENKŐ Levente: Szárazajta. H-PRESS Kft, Sepsiszentgyörgy, 1995.
BENKŐ Levente - PAPP Annamária: Magyar fogolysors a második világháborúban I-II. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007.
BETHLEN Béla 1989: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam. Zrínyi, Budapest, 1989.
BINDER Pál, id.: Megemlékezés életem néhány eseményéről. In: BINDER Pál, id. - JANCSIK Andor: És élni kellett tovább. Két emlékirat. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1995. 9-58.
BODÓ Julianna (szerk.): Elvándorlók? Vendégmunka és életforma a Székelyföldön. Pro-Print, Csíkszereda, 1996.
CSIBI ISTVÁNNÉ SIKLÓDI Márika: Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985.
CSIHA Kálmán: Fény a rácsokon. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár, 1992.
DÁNIELISZ Endre: A Szepességtől Szalontáig. Egy kisiparos család három nemzedéke. Literator, Nagyvárad, 1993.
DIÓSZEGI Anna: Életem története. Emlékek a kolozsvári Hóstátról. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2001.
DIÓSZEGI László: A romániai magyarság története 1919-1940. In: BARABÁS Béla -DIÓSZEGI László - ENYEDI Sándor - SEBŐK László - R. SÜLE Andrea: Hetven év. A romániai magyarság története 1919-1989. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1990. 11-44.
DOBRINCU, Dorin: Ţărănimea şi puterea. Procesul de colectivizare a agriculturii în România (1949-1962). Polirom, Iaşi, 2005.
DOBRINCU, Dorin: Listele morţii. Deţinuţi politici decedaţi în sistemul carceral din România potrivit documentelor Securităţii, 1945-1958. Polirom, Iaşi, 2008.
FAZEKAS Ferenc: Életemet elmesélem. Kriterion, Bukarest-Kolozsvár, é.n.
FAZEKAS István: Hetedíziglen. Bukovinai székely családi krónika. Polis, Kolozsvár, 2005.
FERENCZ Imre (szerk.): Történetek a fogságból. Hatvan székely. Státus, Csíkszereda, 1997.
GAGYI József: Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetéhez. Mentor, Marosvásárhely, 2009.
GÁLL Ernő: Napló. I. 1977-1990. II. 1990-2000. Polis, Kolozsvár, 2003.
GÚZS Imre: Elsüllyedt évek hordaléka. Identitas, Szatmárnémeti, 2003.
GYÖRGY Zsuzsa: Egy küzdelmes élet. Egy parasztasszony vallomása. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1997.
GYŐRI Klára: Kiszáradt az én örömem zöld fája. Kriterion, Bukarest, 1975.
JAKAB Albert Zsolt - KESZEG Vilmos: Életpályák, élettörténetek. Válogatott bibliográfia. In: JAKAB Albert Zsolt - KESZEG Anna - KESZEG Vilmos (szerk.): Emberek, életpályák, élettörténetek. BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék-Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2007. 199-232.
IANCU, Gheorghe - ŢĂRĂU, Virgiliu - TRAŞCĂ, Ottmar: Colectivizarea agriculturii în România. Aspecte legislative 1945-1962. Presa Universitară Clujeană. XXI., Cluj-Napoca, 2000.
JANCSIK Andor: Szegényember élete. In: BINDER Pál, id. - JANCSIK Andor: És élni kellett tovább. Két emlékirat. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1995. 59-123.
KACSÓ Sándor: Virág alatt, iszap fölött. Önéletrajzi visszaemlékezések I. Kriterion, Bukarest, 1971.
KACSÓ Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. Kriterion, Bukarest, 1974.
KACSÓ Sándor: Nehéz szagú iszap felett. Magvető, Budapest, 1985.
KEMÉNY János: Kakukkfiókák. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972.
KESZEG Vilmos: A kisebbségi sors narratív megjelenítése. Kisebbségkutatás. (Budapest) l0. (2001) l. 33-52.
KESZEG Vilmos: A történelmi emlékezet alakzatai. In: SZEMERKÉNYI Ágnes (szerk.): Folklór és történelem. Akadémiai, Budapest, 2007. 18-43.
KESZEG Vilmos: A szórványsors autobiografikus megjelenítése. In: BALOGH Balázs - BODÓ Barna - ILYÉS Zoltán (szerk.): Regionális identitás, közösségépítés, szórványgondozás. Lucidus, Budapest, 2007a. 207-222. (Idegen nyelven: Autobiographical Representations of Diaspora Existence. In: BALOGH Balázs - ILYÉS Zoltán (edited by): Perspectives of Diaspora Existence. Akadémiai, Budapest, 2007. 159-174.)
KESZEG Vilmos: A történetmondás funkciói egy közösség életében. In: BENŐ Attila -FAZAKAS Emese - SZILÁGYI N. Sándor (szerk.): Nyelvek és nyelvváltozatok. 1-2. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 4, Kolozsvár, 2007b. 1. 436-454.
KESZEG Vilmos: A lokális emlékezet: beszédmód és kontextus. In: GAGYI József (szerk.): Emlékezet és kommunikáció. Narratívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében. Scientia, Kolozsvár, 2007c. 15-38.
KESZEG Vilmos (szerk.): Specialisták. Életpályák és élettörténetek I-II. Scientia,
Kolozsvár, 2005.
KISS Tamás: Vállalkozástörténetek Erdélyben. In: KOVÁCS Éva (szerk.): A gazdasági átalakulás etnikai tájképei. Teleki László Alapítvány-PTE Kommunikációs Tanszék, Budapest, 2004. 23-131.
KOCSIS Károly - KOCSISNÉ HODOSI Eszter: Magyarok a határainkon túl - a Kárpát-medencében. Második, javított kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992.
KOCSIS Rózsi: Megszépült szegénység. Vallomások a gyermekkorról. Kriterion, Bucureşti, 1988.
KOCSIS Rózsi: Nyitott könyv a lelkem. Egy anya vallomása. L'Harmattan, Budapest, 2000.
KOROM Mihály: A második bécsi döntéstől a fegyverszünetig. In: RÁCZ István (szerk.): Tanulmányok Erdély történetéről. Csokonai, Debrecen, 1988. 167-180.
KOVÁCS Mózes: A Fülöp utcából indultam. Zalalövő és Környéke Közéletéért, Kultúrájáért, Környezetéért Alapítvány, Zalalövő, 2005.
KOVÁCS Mózes: Élt egyszer egy Ész Mózsi. Haáz Rezső Alapítvány, Székelyudvarhely, 2006.
KOVÁCS Mózes: A nagy kísérlet. Haáz Rezső Alapítvány, Székelyudvarhely, 2008.
KÖNCZEI Ádám: Házatlan csiga. Könczei Ádám naplója. Tinivár, Kolozsvár, 1998.
KÖTELES Pál: Hotel Carpatia. Magvető, Budapest, 1989.
KRISTÓ Tibor: Kuláksors. Székely kulákok történetei. Státus Könyvek, Csíkszereda, 1999.
KUNCZ Aladár: A fekete kolostor. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1931.
KURKÓ Gyárfás: Nehéz kenyér. Kriterion, Bukarest, 1949, 1970.
LIPCSEY Ildikó: CASBI: az Ellenséges Vagyonokat Kezelõ és Felügyelõ Pénztár működése Romániában (1945-1948). Regio (1992) 2. 76-89.
MAGYAR István Pikó: Magyarózd. In: SALAMON Anikó (szerk.): Igy teltek hónapok, évek... Öt életrajz. Kriterion, Bukarest, 1979. 41-77.
MARKÓ Béla: Egy irredenta hétköznapjai. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2009.
MARKOVITS Rodion: Szibériai garnizon. Kollektív riportregény I-II. Lapkiadó Nyomdai Műintézet, Kolozsvár, 1927.
MATICHESCU, Olimpiu: Tinereţea revoluţionară a tovarăşului Nicolae Ceauşescu. Scînteia Tineretului. 1981.
MÉHES György: Kolozsvári milliomosok. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1997.
NAGY István: Sáncalja. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968.
NAGY István: Ki a sánc alól. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
NAGY István: Hogyan tovább? Önéletrajzi regény III. Kriterion, Bukarest, 1971.
NAGY István: Szemben az árral. Önéletrajzi regény IV. Kriterion, Bukarest, 1974.
NAGY Olga: Pályakép fénnyel és árnyékkal. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1995.
NAGY Olga: Egy botcsinálta riporter emlékei. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2001.
NYITRAI Mózes: Nyolcvan év. In: KESZEG Vilmos (kiadásra előkészítette): Palástban. Lelkészek szórványban. Mentor, Marosvásárhely, 2001. 189-476.
OLÁH Ilona: Tanítóné voltam Erdélyben. Profundis, Szatmárnémeti, 2003.
OLÁH Sándor: Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén. Pro-Print, Csíkszereda, 2001.
OLÁH Sándor: Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom vizsonyáról a Székelyföldön, 1940-1989. Pro-Print, Csíkszereda, 2008.
OZSVÁTH Imola (szerk.): Néptanítók: életpályák és élettörténetek. Scientia, Kolozsvár, 2008.
OZSVÁTH Imola (szerk.): Lámpások voltunk. Udvarhelyszéki pedagógusok élettörténete. Sajtó alá rendezte és a kísérő tanulmányt írta ~. Mentor, Marosvásárhely, 2009.
PÁCZKÁN Éva: Kopasz föld. Mentalitás- és szövegvizsgálat egy élettörténet elemzésének alapján. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2002.
PILLICH László - VETÉSI László (szerk.): Leírtam életem... Népi önéletírások. Közzéteszi ~. Kriterion, Bukarest, 1987.
RÁDULY János: Mikor a szolgának telik esztendeje. (A kibédi gazdai szolgák életéből). Kriterion, Bukarest, 1987.
REBREANU, Liviu: Pădurea spînzuraţilor [Akasztottak erdeje]. Bucureşti,1922.
SALAMON Anikó: Igy teltek hónapok, évek... Öt életrajz. A szövegeket válogatta és gondozta, az előszót és a jegyzeteket írta ~. Kriterion, Bukarest, 1979.
SALAT Levente: A kommunizmus romániai öröksége és az erdélyi magyarok. http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek&cikk=2008_01.htm. 2009. 08. 11.
SEBESTYÉN Ádám: Igy volt. Sebestyén Ádám lelkipásztor rendhagyó önéletírása. H. n. [2007]
SEBŐK László - SÜLE Andrea: A romániai magyarság területi, településszerkezeti és társadalmi tagozódása. In: BARABÁS Béla - DIÓSZEGI László - ENYEDI Sándor -SEBŐK László - R. SÜLE Andrea: Hetven év. A romániai magyarság története 1919-1989. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1990. 57-62.
SÜTŐ András: Anyám könnyű álmot ígér. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970.
TAMÁS Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág. Kriterion, Bukarest, 1971.
TELEKI Éva: Tölgy és repkény. Minerva Könyvek 1., Kolozsvár, 1995.
TURLEA, Petre: Ip si Trăznea, Atrocităţi maghiare şi Acţiune diplomatică. Editura Enciclopedică, Bucureşti, 1996.
VAJDA András (szerk.): BEREKMÉRI István Andrásé: Minden poklokon keresztül. Sajtó alá rendezte és a kísérő tanulmányt írta ~. Mentor, Marosvásárhely, 2008.
VARGA László: A fegyencélet fintorai. Románia, 1956 után. Püski, Budapest, 1998.
VINCZE Gábor A romanizálástól az államosításig. http://www.arts.u-szeged.hu/doktar/texts/hargita.html. 2009. 07. 25.
VULTUR, Smaranda: Istoria trăită, istorie povestită. Deportarea în Bărăgan 1951-1956. Amarcord, Timişoara, 1977.
VULTUR, Smaranda: Lumi în destine. Memoria genetraţiilor de început de secol din Banat. Nemira, Bucureşti, 2000.
VULTUR, Smaranda: A szóbeli élettörténet tétjei. In: JAKAB Albert Zsolt - KESZEG Anna - KESZEG Vilmos (szerk): Emberek, életpályák, élettörténetek. BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék-Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2007. 119-128.
ZALKA Máté: Doberdo. Moszkva, 1936.
ZSIGMOND Ferenc: Hadifogságban. Naplótöredékek. Emlékfoszlányok. 1944-1948. Kriterion, Bukarest, 1995.
Képek