Utolsó frissítés: 2010-12-29
Szerző: GAÁL György
A román-magyar irodalmi kölcsönhatások a reformáció koráig, Balassi Bálint költészetéig vezethetők vissza, s különösen gazdagok a folklór területén. A tudatos kapcsolatépítés az 1848-as forradalom és szabadságharc utolsó szakaszában (Cezar Bolliac, Nicolae Bălcescu), majd leverése után kezdődik. Ács Károly Pesten román népköltészeti antológiát jelentet meg (1858), Iosif Vulcan szerkesztésében ugyancsak Pesten megindul a Familia c. kulturális-irodalmi hetilap, mely a magyar irodalmat is tolmácsolja és ismerteti. Ugyanakkor a havasalföldi emigráns magyarok Koós Ferenc lelkész körül tömörülve kiadják az első külföldi magyar hírlapot, a Bukaresti Magyar Közlönyt (1860) elindítva ezzel Bukarest magyar irodalmi életét. A kapcsolatok az 1870-es évektől élénkülnek meg műfordítások, antológiák, tankönyvek révén. 1877-ben a Kisfaludy Társaság kiadásában megjelenik a Román népdalok c. kötet, majd kibontakozik Alexics György, Şt. O. Iosif, Márki Sándor, Moldován Gergely, Révai Károly, Iosif Vulcan műfordítói, irodalomismertetői munkássága. Már a 20. század elején Bartók Béla román népdalgyűjtését a Román Akadémia adja ki (1913). 1885-ben Szamosújváron, 1908-ban Nagyszebenben román nyelvű magyar irodalomtörténet jelenik meg iskolai használatra, 1911-ben Brassóban a magyar irodalom román antológiáját is kiadják. Megkezdődnek a színházi kapcsolatok: 1840-ben és 1860-ban magyar zenés társulat lép fel Bukarestben, 1870-ben Matei Millo együttese egy erdélyi és bánsági körút keretében Kolozsvárt is vendégszerepel.
Az első világháborút követő hatalmi változások nyomán mind az erdélyi magyarság, mind pedig a románság részére létfontosságúvá vált a kölcsönös ismerkedés, az irodalmi-művelődési hagyományok alaposabb feltárása. Ezek két fő úton történtek: műfordítások és antológiák segítségével, valamint az értekező próza, előadások, tanulmányok szintjén.
A műfordítások, prózai tolmácsolások terén ebben az időszakban semmilyen tervszerűség sem mutatható ki, a fordítások minősége is ritkán éri el a művészi szintet. Megszólal románul önálló kötetben Vörösmarty (1929) és Ady (1930) költészete, Szabó Dezső (1931) és Jókai (1933) egy-egy regénye, Eminescu (1934, 1939), Alecsandri (1935), Aron Cotruş (1936), Goga (1938) verses hagyatéka, illetve Vlahuţă (1924), P. Istrati (1926) és Rebreanu (1938) prózája magyar nyelven. Körülbelül 20 román drámát is lefordítanak. Kádár Imre öt sikeres tolmácsolása az Erdélyi Helikon gondozásában jelenik meg 1934-ben. Magyar mű igazán művészi szintű tolmácsolásának román részről csak Octavian Goga Az ember tragédiája-fordítását (1934) tekinthetjük.
Az antológiák kevés kivétellel egy-egy műfordító munkássága, ügyszeretete révén keletkeztek. Így Keresztury Sándor elkészítette az Új román költők antológiáját (Nv. 1922), Fekete Tivadar előbb a kortárs költészetből (Szerelmes kert. Arad 1924), azután a régebbiből (Klasszikus kert. Kv. 1930) tett közzé válogatást. Kiss Piroska román költészeti tolmácsolásainak az Átültetett virágok (Kv. 1925) címet adta. Az Erdélyi Helikon jelentette meg Kádár Imre fordításait a román népköltészetből A havas balladái (Kv. 1932) címmel. A Vajda János Társaság kiadásában jelent meg Budapesten Szemlér Ferenc Mai román költők (1940) c. lírai antológiája. A teljes román költészetet átfogó, valóban igényes összeállítás Bitay Árpád munkájaként készült el, Műfordítások román költőkből (Kv. 1928) címmel, ez huszonnégy költő 72 versét tartalmazza 16 fordító átültetésében. Román részről szerényebb eredmények születtek. Iustin Ilieşu Laura (Nv. 1922) címmel 22 magyar költő 64 versét adta közre saját tolmácsolásában. Ioan Lupu 9 erdélyi prózaíró elbeszéléseiből állított össze antológiát (Povestitori unguri ardeleni. 1929), Octavian Şireagu az új erdélyi lírából válogatott (Noua lirică ardeleană. Kv. 1935); az e kötetben bemutatott 25 költőből hét magyar.
A kapcsolatok tudományos kutatásának kezdeményezője és két világháború közti legkiemelkedőbb egyénisége Bitay Árpád volt. Ő életcéljának tekintette felhívni a közvélemény és a szakemberek figyelmét a román-magyar történelmi-irodalmi érintkezésekre, kölcsönhatásokra. Tanulmányokat, jegyzeteket írt, előadásokat tartott, fordított. Úttörő jellegű volt 1922-ben Gyulafehérváron megjelentetett, magyar szempontok figyelembe vételével megírt kötete, A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése, amelyet románra is lefordított (Kv. 1924). Korszükségletet elégített ki Rövid román nyelvtana (Kv. 1923). Ezek ismeretében hívta meg őt Nicolae Iorga a Vălenii de Munte-i szabadegyetemre, ahol 15 éven át magyar irodalom- és művelődéstörténeti előadásokat tartott román nyelven. Több novella, színdarab mellett ő fordította románra Kristóf György Jókai-monográfiáját (Mauriciu Jókai. Kv. 1925), magyar nyelv- és irodalomtörténetét (Istoria limbii şi literaturii maghiare. Kv. 1934). Kristóf György, az irodalmi kapcsolatok másik tudós építője hosszabb-rövidebb dolgozatai közül kiemelkedik a Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918-1928 (1929) c. reprezentatív kiadvány számára írt, az erdélyi magyarság irodalmi életét bemutató értekezése (Zece ani de viaţă literară a ungurimii din Ardeal), melynek utolsó fejezetét a magyar-román irodalmi kapcsolatoknak szenteli. Ugyanő tanulmányban elemzi Goga Tragédia-fordítását (Irodalomtörténet 1935/3-4) és Kibédi Sándor Eminescu-tolmácsolásait (Kv. 1935. ETF 74). Kristóf mint a kolozsvári egyetem magyar professzora tanítványait is a kapcsolatkutatásra ösztönözte. Így Ion Chinezu nála írt disszertációja (Aspecte din literatura maghiară ardeleană 1919-1929. Kv. 1930) a kialakuló új erdélyi magyar irodalom egyik első román nyelvű áttekintése, Veégh Sándor pedig Petőfi a románoknál (Csíkszereda 1934) címmel írt doktori értekezést. Román nyelven még Józsa János és Avram P. Todor tett közzé az 1930-as években figyelemre méltó kapcsolattörténeti dolgozatokat.
1931-1935 között Bukarestben jelent meg a történész Veress Endre alapvető könyvészeti munkája: Bibliografia română-ungară (Román-magyar bibliográfia), melynek három kötete négy évszázad adatait dolgozza fel.
Az 1940-es évek első felében különösen Tamás Lajos (A román műveltség magyar gyökerei. Bp. 1941) és Gáldi László tanulmányai vágnak a témakörbe. Gáldi a Magyar-román szellemi kapcsolatokról (Bp. 1942) jelentet meg dolgozatot, majd Kolozsvár szerepét vizsgálja a magyar-román művelődési kapcsolatokban (Hitel 1942/9); kiadja Samuil Micu-Klein 1801-es Dictionarium Valachico-Latinum c. kéziratos szótárát (1944); végül a Deér Józseffel együtt szerkesztett Magyarok és románok (Bp. 1943-44) c. szintézis második kötetében Ion Baractól kezdve Octavian Gogáig terjedően veszi számba az érintkezéseket és kölcsönhatásokat.
Az 1920-as években induló erdélyi magyar és román folyóiratok többsége figyelemmel követi és támogatja az irodalmi kapcsolatok kialakulását, az együttélés pozitív megnyilvánulásait. A kolozsvári Napkelet és a Gândirea (1921-22) ilyen irányú cikkei után különösen a nagyváradi Cele trei Crişuri (1920-44) kezdeményezései jelentősek. E folyóirat támogatásával indult George Bacaloglu igazgatása alatt a George A. Petre, Keresztury Sándor, valamint Salamon László szerkesztette kétnyelvű Aurora (1922-23) c. folyóirat, amely a klasszikus értékek kölcsönös megis¬mertetését, fordítások közlését tűzte ki céljául.
Kolozsvárt 1923-ban Culisele - A kulissza címmel indult Leonard Paukerow és Kádár Imre szerkesztésében rövid életű kétnyelvű színházi lap. Miután a Dacoromaniában (1921-48) a kolozsvári román egyetem körül csoportosuló tudósok számos magyar vonatkozású dolgozatot közöltek, épp az egyetem első rektorának, Sextil Puşcariunak a kezdeményezésére, a kölcsönös megismerés, a szellemi kapcsolatok kialakulásának elősegítésére 1924-ben megindult a négynyelvű (román-magyar-német-francia) Cultura c. folyóirat, amelynek magyar anyagát nagy körültekintéssel Kristóf György szerkesztette. A román-magyar együttélés társadalmi-szociálpolitikai vonatkozásait az 1924-ben megindult Societatea de Mâine és Aradi Viktor lapja, A Jövő Társadalma (1925-30) tükrözte. 1926-ban Temesvárt létesült egy román-magyar-német nyelvű Banatul c. folyóirat, mely a bánsági együttélést igyekezett bemutatni.
Az 1926-ban Marosvécsen megalakult helikoni munkaközösség első összejövetelének IV. határozata szerint elsőrendű kulturális feladatának tartotta a román és erdélyi német irodalom termékeinek kölcsönös megismertetését és átültetését. Majd az 1928-as találkozón Bánffy Miklós beszámolt a kapcsolatok alakulásáról. Az Erdélyi Helikon folyóirat ekkor megfogalmazott programjának 3. pontja kifejezetten a román irodalom ismertetésére, a magyar irodalmat illető állásfoglalások regisztrálására és az erdélyi szellem román nyelvű megnyilvánulásainak számbavételére vonatkozik. 1932 tavaszán a helikoni írók köréből megalakult a Pen Club magyar alosztálya is. A román Pen Clubot ez alkalommal Emanoil Bucuţa főtitkár képviseli, aki ezután több helikoni találkozón is megjelenik vendégként; Bukarestben megjelenő lapja, a Boabe de Grâu (1930-34) különben rendszeresen ismertette a magyar műveket, figyelemmel követte az ESZC és a Helikon tevékenységét, magyar szerzők műveit közölte fordításban. A célkitűzések ellenére az Erdélyi Helikon román anyaga nem túl gazdag. A Korunk román anyaga lényegesen bővebb, s az 1930-as években valamivel tervszerűbb is, minthogy a baloldali szerzők műveit igyekszik tolmácsolni, ismertetni. 1927-ben Keresztury Sándor az erdélyi román közművelődést, 1929-ben Aurel Ciupe a román képzőművészetet, 1931-ben Korvin Sándor a modern román regényt, 1935-ben Bálint István a román társadalmi regényt mutatja be. Az 1930-as években 20 modern költő 64 verse szólal meg magyarul a Korunkban, többször is visszatér a „Mai román költők" gyűjtőcím. Különösen emlékezetes a Korunk 1936. februári ún. román száma, amelynek szerkesztésére bukaresti munkatársakat kértek fel, s román baloldali szerzőktől származó hat tanulmányban mutatták be az országban uralkodó állapotokat.
Az 1930-as évek közepén, amikor Románia és Magyarország viszonya elhidegül, sőt feszültté válik, a nagyváradi Familia c. román folyóirat - később váradi hídverés néven ismert - „közeledési mozgalmat" indít. 1935-ös ankétjük feltűnést keltett: a román-magyar együttműködésre vonatkozó öt kérdésükre 13 magyarországi és romániai magyar, valamint 12 román vezető értelmiségi küldte el pozitív kicsengésű válaszát. A véleménynyilvánítások fontosságára jellemző, hogy azokat 1946-ban Gáldi László előszavával Kemény G. Gábor románul (Pionerii de la Oradea) és magyarul (A váradi hídverés) is megjelentette Budapesten. A Familia szerkesztősége 1935 őszén román-magyar írótalálkozót kezdeményezett Biharfüreden. A román néppel való testvéri együttélés szükségességét és a népfronti összefogás eszméjét hirdette az 1937 októberében megrendezett Vásárhelyi Találkozó.
A színházi kapcsolatok terén meglehetősen egyoldalú volt az érintkezés. A magyar társulatok 1920 őszétől kezdve fordításban mutatták be a kiemelkedő román klasszikusok és kortársak darabjait, míg a román színházakban csak elvétve került színre egy-egy világsikernek számító Molnár Ferenc- vagy Lengyel Menyhért-darab. A kolozsvári magyar színház az 1920-as években szinte évente egy-két román darabot vitt színre. Különös esemény volt Lucian Blaga Zamolxéjának 1924-es ősbemutatója, Gyermekkeresztesek c. darabjának 1940. februári előadása. Iorga Apáról fiúra c. művének 1925. januári bemutatóján a szerző is megjelent, s 1925 decemberére meghívta a társulatot Bukarestbe. (RMIL)